A mai helyzet jó helyzet. Dezodor hiányában régen mindenki büdös volt élete legnagyobb részében, a nők, férfiak, suhancok, öregek, munkások, nagyurak, háziasszonyok, nagyasszonyok - talán csak a nagyon kicsi úri gyerekek nem. Épp csak máshogy álltak hozzá.
"Hanem volt a szobának egy gyönyörűséges sarka, kiváltképpen emiatt vált nevezetessé. Az ablakkal szemközt a sátor szárnyai szétnyíltak, s egy hosszabb, nem nagyon mély benyílófélében egy fürdőt tártak fel, padlóba mélyesztett, rózsaszínű márványmedencét, melynek nagy kagylóra emlékeztető bordázott oldalai felértek a szőnyeg széléig. A medencébe márvány lépcsőfokokon lehetett lemenni. A hattyúnyakú ezüstcsapok fölött egy kerettelen, metszett velencei tükör - kristályába maratott rajzokkal - foglalta el a benyíló hátterét. Renée minden reggel megmártózott. Ez a fürdés egész napra megtöltötte a szobát nyirkossággal, üde, nedves testszaggal. Olykor egy-egy be nem dugaszolt üvegcse vagy dobozából kint felejtett szappan csípősebb illatokat lopott ebbe a kissé hervadt lagymatagságba. A fiatalasszony szívesen ellustálkodott itt délig, majdnem meztelenül. Meztelen volt a kerek sátor is. A rózsaszín fürdőmedence, a rózsaszín asztalok és tálkák, a mennyezet és a falak fátyolhuzata, mely alatt mintha rózsaszín vér keringett volna: mind eleven test, kerek vállak és keblek gömbölyűségeit öltötték magukra; hol egy gyermek hófehér bőrének, hol egy asszony meleg bőrének nézhette volna az ember, a napszak szerint. Nagy-nagy mezítelenség volt az egész. Ha Renée kijött a fürdőmedencéből, szőke teste csak egy csepp rózsaszínt kevert a szoba rózsaszín mezítelenségéhez."
(Émile Zola: A hajsza, 4. fejezet)