Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#501) Aryes válasza Narxis (#497) üzenetére


Aryes
nagyúr

Részletek a topikhoz tartozó cikkből:

a felnőttképzésre május 22-e 12 óráig bárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, rendelkezik saját számítógéppel, interneteléréssel. Angol nyelvtudás javasolt, de nem elvárás.

Az államtitkár elmondása szerint a 8 hetes informatikai alapozó ingyenes képzést többek között azoknak ajánlják, akik a vírusjárvány miatt munka nélkül maradtak, idejük szabadult fel, vagy fontolgatják az informatikai pályára lépést.

Igazából egyik kiemelt rész sem cáfolja azokat, amiket kifogásolsz, ugyanis eddig kizárólag a felnőttképzésről volt szó, a majdani IT képzésről semmi konkrétumot nem írtak eddig. Érhető, hogy menet közben tervezték meg a folytatást, mivel normál esetben egy ilyen képzést tananyaggal, technikai feltételekkel együtt nem 2 hónap alatt szokás megtervezni.

György László jelezte: a kurzus záróvizsgával zárul, amelynek sikeres teljesítése egyben lehetőséget ad arra, hogy 100 százalékos állami támogatással lehessen tovább tanulni majd a programban elérhető IT-képzések egyikén. -> sehol nem írta, hogy garantálja, hogy a záróvizsgával részt vehetsz a majdani képzésen, csak a(z egyik) feltétele lesz.

Tényleg nem értem ezt a zúgolódást. :(

[ Szerkesztve ]

(#502) róland válasza Narxis (#499) üzenetére


róland
veterán

Logikailag a munka mellett nehezen végezhető != munkanélkülinek kell lennivel. (Az pedig nem szerepel a z általad linkelt anyagban, hogy munka mellett "egyáltalán nem végezhető".)
Azért a vizsga sikeressége sok tényezőtől függ. Nem hiszem, hogy ez így szerepelne a pályázati anyagban. (Általában az szokott szerepelni, ha önhibádból nem vizsgázol, akkor követelhetik a támogatás visszatérítését. Gyakorlatban voltam már államilag finanszírozott képzés részvevője: a képzést és az első vizsga díját fizette az állam, ha az első vizsga sikertelen volt, akkor tanulóként köteles voltam a 2. vizsgát megpróbálni és annak díját már magam kifizetni. Ha ez sem sikerült, akkor az államnak nem volt követelése a tanuló felé.)

Dark Archon (#500): Leginkább nem volt tájékoztatás. (Ez engem is bosszant mindig.) De így legalább állami (minisztériumi, szervezői) részről nem írkáltak össze-vissza mindent. Az egyes sajtótermékekben az újságírók már inkább formálták saját kényükre.kedvükre az információkat. (Sugalltak gondolatokat az olvasóiknak.)

http://logout.hu/cikk/mi_is_az_a_htpc/teljes.html; Három emeleten át egy teljes liftrapszódiát játszik!

(#503) Narxis válasza Aryes (#501) üzenetére


Narxis
nagyúr

"A kompetenciamérésre rendelkezésre álló idő 90 perc, a tesztek logikai és angol nyelvi kérdéseket tartalmaznak."

Ez kicsit ellentmondásos azzal, hogy nem elvárt de ajánlott.

"Az államtitkár elmondása szerint a 8 hetes informatikai alapozó ingyenes képzést többek között azoknak ajánlják, akik a vírusjárvány miatt munka nélkül maradtak, idejük szabadult fel, vagy fontolgatják az informatikai pályára lépést."

Egy államtitkár azt mond amit akar de leírva ez van és az amire ő mondta az az alapozó képzésre vonatkozik, nyilván senkit se érdekel az alapozó képzés mert az csak szűrés, a valódi piacképes tudást azután lehet megszerezni.

A kompetenciamérésre jelentkezőknek tudniuk kell, hogy a tervezett államilag támogatott képzések szoros munkarendben folynak, napi több órás elfoglaltsággal, akár mentorálással és azt követő egyéni tanulással járnak, tehát munka mellett nehezen végezhetők.

Tényleg én se értem mert minden az utolsó pillanatban derül ki. :(

#502 én nem mondtam, hogy munkanélkülinek kell lenned azt fentebb dudikpal elvtárs erőltette. Valóban nincs megtiltva, hogy munka mellett végezd de amit fentebb már idéztem utalnak rá, hogy nehezen végezhető. Lehet, hogy részmunkaidő mellett menni fog de semmit nem tudni, hogy hol és hogyan és kötött időben lesz-e a képzés. Na ennyit a hiteles tájékoztatásról.

Thanos was right.

(#504) Dark Archon válasza róland (#502) üzenetére


Dark Archon
addikt

Nem nagyon sugalltak az újságírók semmit. Az eredeti felállás szerint már tolnunk kéne az állami képzést. Itt vagyok munka nélkül, bőven lenne rá időm...

Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 | Cube Nature EXC | Canyon Endurace 7 | BF4: DarkArchonHUN

(#505) kiskeni válasza Dark Archon (#504) üzenetére


kiskeni
aktív tag

Igen, nekem is olyasmi rémlik, hogy a tanév kezdetével akarták elindítani a tanfolyamot, ahhoz képest eltelt már fél hónap a tanévből, azt sehol semmi (de, kompetencia teszt most szerdán/csütörtökön).

Két rák találkozik. Kérdezi az egyik: - Te is folyami vagy? - Nem, én tüdő

(#506) Narxis


Narxis
nagyúr

Most kaptam e-mailben.

"A kompetenciamérés teszt 32 db logikai és 8 db angol nyelvi kérdést fog tartalmazni, és kitöltésére 90 perc áll rendelkezésedre.

Kérjük, a teszt kitöltésének idejére teremtsd meg a szükséges informatikai környezetet magadnak.

A meghívó elfogadásához kattints a levél alján található linkre, és kövesd a képernyőn megjelenő belépési instrukciókat.

A meghívó linkjére kattintva előfordulhat, hogy a "A meghívó nem található" hibaüzenettel szembesül, ebben az esetben zárja be az oldalt, majd pár perc múlva próbálja meg újra megnyitni a meghívó végén található regisztrációs linket!"

Thanos was right.

(#507) krizmo_


krizmo_
Topikgazda

(#508) Corleone33 válasza Narxis (#506) üzenetére


Corleone33
aktív tag

kíváncsi leszek hogy mennyire lesznek ezek a logikai kérdések mazovisták/ nehezek

Előző rossz tapasztalatok miatt sajnos nem üzletelek 0km-es /0 értékeléses felhasználókkal!

(#509) Narxis válasza Corleone33 (#508) üzenetére


Narxis
nagyúr

Kemények lesznek ha célod a 100%-os állami támogatás. Fizetősre szerintem beengedik a többséget.

Thanos was right.

(#510) kiskeni válasza Narxis (#509) üzenetére


kiskeni
aktív tag

És most tulajdonképpen melyik vizsga eredménye számít jobban? Ha teszem azt valaki 80-85% körülit hozott össze az alapozó képzésen, akkor mennyire kell szuperálnia a kompetenciateszten? Vagy inkább csak a kompetenciateszt számít (amin eldől, hogy hülye vagy-e), az alapozó képzést pedig tényleg csak egy "ha átmegy, akkor jöhet tovább és bizonyíthat" dolognak szánták, amivel eldől, hogy egyáltalán adnak-e esélyt a bejutásra?

Mert ahogy én értelmezem, az 1. teszt olyasmi lehetett, hogy csak megismertetnek fogalmakkal hogy ne legyél annyira elveszett ha oda kerülsz, de közel sem volt az a céljuk, hogy te ennyiből perfekt megtanuld a webfejlesztést, így feltételezem annyira nem veszik ezt figyelembe, csak annyi számít hogy megvan-e. Azt ugyebár tudásban később kikupálnak, a lényeg az, hogy meggyőződjenek róla, hogy érdemes-e téged felvenni 100% támogatással, vág-e annyira az eszed, tudsz-e elfogadható szinten angolul, amit ugye a kompetenciateszt el is árul. Ezen csalni nem igazán lehet, nem úgy, mint az alapozó képzésen.

Két rák találkozik. Kérdezi az egyik: - Te is folyami vagy? - Nem, én tüdő

(#511) Mercutio_ válasza krizmo_ (#507) üzenetére


Mercutio_
félisten

Picit se látszik, hogy 1 konkrét cégre van kiírva :N :DDD megjelenéstől 4 nap beadás, 2. napig kérdésfeltevés :DDD

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, FANTASY könyvek, MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#512) Dr Cook


Dr Cook
csendes tag

https://prohardver.hu/tema/ujratervezes_program/hsz_1-200.html
2020-09-10 13:28:35 (#67) Dr Cook

Sziasztok!

Sajnos magam is elkeseredtem az "Újratervezés" program körül zajló eseményeken, a korrektség hiányán, a mismásoláson.

A technikai megvalósítás is elkeserítő, rengeteg hibával rendelkezik a rendszer, hogy csak néhányat említsek belőle:

- jelenleg is el lehet indítani a lezárt tananyagokat és teszteket a böngésző előzményeiből

- a záróvizsga ugyanígy indítható az előzményekből

- a tesztkérdések URL-jében manipulálhatóak a paraméterek, így a tanulási idő mennyisége is, az esetlegesen megjelenő menük elérhetősége is... stb.

Az Újratervezés program záróvizsgáján és a kompetencia teszten is sikeresen végző tanulók közül kik és milyen kritériumok alapján választják majd ki a továbbjutókat?

Életkor? Elért eredmények? Vagy esetleg egyéb adatbázisból (aktából) választják majd a "nyerteseket"?

Ez a mondat is elég beszédes:

A kompetenciamérésre jelentkezőknek tudniuk kell, hogy a tervezett államilag támogatott képzések szoros munkarendben folynak, napi több órás elfoglaltsággal, akár mentorálással és azt követő egyéni tanulással járnak, tehát munka mellett nehezen végezhetők.

Forrás: https://ujratervezes.nive.hu/hirek/lezarult-az-ujratervezes-program-8-hetes-alapozo-kepzese

Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek. /Babits Mihály/

(#513) Dr Cook


Dr Cook
csendes tag

Ma én is megkaptam a meghívót a kompetencia tesztre, meglátjuk mit találtak ki nekünk. :Y

Azt nem annyira értem, hogy logikai tesztet az üzemeltetési tanfolyamhoz miért csináltatnak. Üzemeltetői állásinterjún még nem találkoztam logikai tesztekkel, programozóin bevett szokás.

[ Szerkesztve ]

Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek. /Babits Mihály/

(#514) Trenew


Trenew
tag

Skacok! Valahogy felkéne hívni a figyelmét a médiának erre a gyalázatra! Valaki tud egy jó csatornát ehez? Mondjuk rtlklub? :F

Gamertag: Trenew24HUN

(#515) krizmo_ válasza Trenew (#514) üzenetére


krizmo_
Topikgazda

Mi a gyalázat :F Kaptunk egy ingyen tanfolyamot, aztán több erre ráépülő képzést/lehetőséget arra, hogy tanuljunk, képezzük magunkat.

(#517) Dr Cook


Dr Cook
csendes tag

Részlet a GINOP-6.2.8-VEKOP-20-2020-00001 az „Egyes szakmák digitális tananyagfejlesztése, struktúraváltást támogató informatikai képzések” című ajánlattételi felhívásból

1. A képzési támogatás alanyai

A kiemelt projekt keretében a célcsoporttal szembeni elvárások:

- Az ingyenes alapozó képzésen („Újratervezés program”) részt vett, és sikeres záróvizsgát tett, azt követően pedig kompetencia- és tudásmérésen jó eredménnyel szerepelt, és ezek összesített eredménye alapján kiválasztott résztvevők.

- E képzési programmal párhuzamosan nem vesz részt hazai vagy európai uniós forrásból
megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai vagy egyéb képzést biztosító, támogatott képzésben,

- Legalább középfokú (érettségi) végzettséggel kell rendelkeznie, valamint angol nyelv KER A1 nyelvvizsga, vagy azzal egyenértékű nyelvismeret szükséges,

- A képzésben résztvevőnek rendelkeznie kell számítógéppel és internet hozzáféréssel.

- Célcsoportba tartozó EGT-állampolgár a képzési programba bevonható, amennyiben a
célcsoportra vonatkozó, jelen felhívásban meghatározott egyéb feltételeknek megfelel és lakóhelye, illetve bejelentett tartózkodási helye az Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Középdunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli, Közép-magyarországi régiók valamelyikében található

3. A támogatható képzések

A program keretében az alábbi ismeretszerzési formák támogathatók:

Alapszintű képzési formák:

- Java programozó
- Webfejlesztő-frontend
- Tesztelő
- Üzemeltető

A képzések kontaktórás vagy távolléti oktatásban valósíthatók meg
Konzultációs lehetőséget szükséges biztosítani a célcsoportnak
Maximum 12 hónapos képzés támogatható

Gyártóspecifikus/egyéb haladó szintű képzések kerülnek megvalósításra:

- Vállalati backend fejlesztő
- Automata tesztelő
- Adatbázis üzemeltető
- Full stack fejlesztő
- Data Engineer
- Devops üzemeltető
- Beágyazott fejlesztő
- Desktop alkalmazás fejlesztő

Egy fő maximum egy alapozó, és egy gyártóspecifikus/egyéb haladó szintű képzésen vehet részt. A gyártóspecifikus /egyéb haladó szintű képzésen való részvétel feltétele egy alapképzés elvégzése.

[ Szerkesztve ]

Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek. /Babits Mihály/

(#520) Narxis válasza kiskeni (#510) üzenetére


Narxis
nagyúr

Passz. Ehhez tudni kellene, hogy hány fő kaphat állami támogatást. Nagyon nem mindegy, hogy a 8871 főből 100, 1000 vagy 5000 kaphat. Nagyjából azt mondanám, hogy aki mindkét vizsgán összehoz legalább 90%-ot az hátra dőlhet de az se egy nagy tragédia ha kb. 80% körül vagy. Józan paraszti ész alapján azt mondanám, hogy a kompetencia teszt fontosabb de ez csak találgatás. Én már lemondtam erről a tanfolyamról mert dolgozni akarok, nem lehetek fél évet vagy többet fizetés nélkül. Tesztet megcsinálom azért, kíváncsiságból.

Thanos was right.

(#521) kiskeni válasza Narxis (#520) üzenetére


kiskeni
aktív tag

Áhh, szóval megint az infó hiánya... Hát, meglátjuk. Remélem jól megpörgetik a szerencse kereket és nekem (is) fog kedvezni :D

Két rák találkozik. Kérdezi az egyik: - Te is folyami vagy? - Nem, én tüdő

(#522) Create.


Create.
addikt

Most én államilag finanszírozott pti levelező szakon vagyok, akkor én nem vehetek részt ebben vagy az más tészta?

[ Szerkesztve ]

(#523) Create. válasza Narxis (#520) üzenetére


Create.
addikt

Le van írva, igazából ki lehet számítani. Max 12hó, max 4000ft/óra. 7milliárd a keret rá.

(#524) meke11 válasza Create. (#522) üzenetére


meke11
aktív tag

Én is buktam a dolgot, mert jelentkeztem a nyitok.hu-n lévő haladó EXCEL képzésre.

(#525) Narxis válasza Create. (#523) üzenetére


Narxis
nagyúr

Azért ez nem ilyen egyszerű szvsz. Heti hány óra oktatás lesz? Milyen formában? Tananyagot is külön lehet számlázni. Ha valaki tudja akkor számolgassa de kár ezen görcsölni.

Thanos was right.

(#526) Create. válasza Narxis (#525) üzenetére


Create.
addikt

Meg lehet nézni, hogy milyen formák vannak, én se számolgatok. De amúgy úgy tudom, hogy vidékről min 1000fő, pestről meg talán 700fő.

(#527) Create. válasza meke11 (#524) üzenetére


Create.
addikt

Közben kiderült, hogy az egyetem nem tartozik bele, szóval egy próbát teszek. Úgyis munkanélküli leszek október 1-től, ez pont jól jönne kb, idén már nem akartam dolgozni amúgy se.

[ Szerkesztve ]

(#528) Aryes válasza Create. (#523) üzenetére


Aryes
nagyúr

Ezeket a számokat nem tudom pontosan honnan vetted, de kb. 1500-2000 főt számoltam belőle.

(#529) Aryes válasza Dr Cook (#512) üzenetére


Aryes
nagyúr

- jelenleg is el lehet indítani a lezárt tananyagokat és teszteket a böngésző előzményeiből

- a záróvizsga ugyanígy indítható az előzményekből

- a tesztkérdések URL-jében manipulálhatóak a paraméterek, így a tanulási idő mennyisége is, az esetlegesen megjelenő menük elérhetősége is... stb.

Úgy gondolom, hogy Neked nincs félnivalód a kompetencia teszttől. :C

(#530) Create. válasza Aryes (#528) üzenetére


Create.
addikt

Már én se tudom, hogy hol láttam, de valahonnan ez rémlik.

(#531) Narxis


Narxis
nagyúr

Mi kell az állami programozóképzéshez? Vérnyomáscsökkentő, logika, angol nyelv [link]

Thanos was right.

(#532) Corleone33 válasza Narxis (#531) üzenetére


Corleone33
aktív tag

Meg fohászkodás az égiekhez

Előző rossz tapasztalatok miatt sajnos nem üzletelek 0km-es /0 értékeléses felhasználókkal!

(#533) Create. válasza Narxis (#531) üzenetére


Create.
addikt


nekem ez a rész nem tetszik csak.

(#534) Corleone33 válasza Create. (#533) üzenetére


Corleone33
aktív tag

Ez nekem se

Rohadtul unszimpatikus hogy hiába írtad meg jól a zárót, még így is előfordulhat hogy pár pont híján kiesel mert pl Gipsz Jakab egy százalékkal jobban teljesített

Az meg a pláne hogy nem ez volt az eredeti kiírásban

[ Szerkesztve ]

Előző rossz tapasztalatok miatt sajnos nem üzletelek 0km-es /0 értékeléses felhasználókkal!

(#535) Create. válasza Corleone33 (#534) üzenetére


Create.
addikt

Gipsz jakab, aki egyébként már 10éve ebben dolgozik. Mert sajnos rengetegen vannak olyanok, akiknek ez a munkája már és csak azért is regisztrált.

(#536) vgyuri válasza Corleone33 (#534) üzenetére


vgyuri
őstag

Én most biztos nem tudnám elkezdeni a tanulást főiskola + munka mellett, akkor gondolom jobb ha ki sem töltöm a 2. tesztet. Nem szeretném más elől elvenni a lehetőséget.

(#537) Aryes válasza Corleone33 (#534) üzenetére


Aryes
nagyúr

Ööö... Hallottatok már főiskolai, egyetemi felvételiről? Ott sincs előre megállapított, fix ponthatár, ott húzzák meg, ahol betelnek az államilag finanszírozott helyek.

Hogy egyesek mekkora drámát csinálnak ebből! Mintha alanyi jogon járna mindenkinek az ingyentanfolyam. :U
Állambácsi tett egy gesztust, adott ajándékot: mindenki beleköt minden létező apró részletébe. (Ajándék lónak ne nézd a fogát közmondás megvan?)
Ez nem jár, ez egy lehetőség. Aki megugorja a szintet, annak jár. Akinek nincs logikája, nem tud angolul (a számítástechnika nyelve az angol, már 40 éve is az volt), arra minek locsolni az állami pénzt, amikor úgyse tudja végigcsinálni?

Create: hivatásos programozók miért csinálnák ezt (a.k.a. "elveszik más elől a helyet"? Szórakozásból?

[ Szerkesztve ]

(#538) Create. válasza Aryes (#537) üzenetére


Create.
addikt

Csak hogy itt nem az van amiről te beszélsz. Itt folyamatosan újabb követelményeket építenek be, amiről szó se volt. Egyetemen meg tudod miből kell teljesíteni, sőt a sok éves felvi pontokból tudhatod is, hogy kb mennyit kell teljesítened.

és igen, ez felháborító, hogy mondjuk egy család apa/anya 2hónapot munka mellett rászánt és a kompetencia vizsgán meg elbukik (jobb helyeken a kompetenciádat mérik előbb fel). Főleg, ha esti képzés nem is lesz esetlegesen, mert valljuk be emiatt fel nem fog mondani senki.

Egy szóval ez fejetlenség amit csinálnak.

Igen, nekik ez szórakozás, nevetnek rajta egyet kb. Csak azt nem nézik, hogy mástól meg szépen elveszik a lehetőséget.

[ Szerkesztve ]

(#539) shadow21


shadow21
újonc

Sima szakiskolai/alapfokú képzéssel rendelkező akinek még érettségije sincs az most kitörölheti a seggét az alapozó képzéssel... Magyarország jobban teljesít...
(Igen régen b@sztam tanulni sz@rtam az egészre ezen akartam most változtatni, de sajnos itthon úgy látom erre nincs lehetőség normális keretek között.)

(#540) Dark Archon válasza Aryes (#537) üzenetére


Dark Archon
addikt

Ajándékot? Miután tönkretették a gazdaságot? Miután loptak-csaltak-hazudtak? Ez nem az a topik, de rendesen felb@szod az agyam. Milliárdokat vernek el a semmire, és amikor valami többé-kevésbé hasznosat csinálnának, kiderül, hogy ugyanolyan ad-hoc jellegű lóf@sz esti fénnyel.

Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 | Cube Nature EXC | Canyon Endurace 7 | BF4: DarkArchonHUN

(#541) speter33 válasza Dark Archon (#540) üzenetére


speter33
aktív tag

+1

(#542) Corleone33 válasza Aryes (#537) üzenetére


Corleone33
aktív tag

végeztem egyetemet és ott érdekesmód nem utolsó pillanatban módosítgattak feltételeket mint itt.

A problémám nekem nem a kompetenciateszttel van, se nem azzal hogy a legjobbak kerülnek be. Tudod mi a problémám?

Az hogy mindezeket nem közölték már előre! Nem egészen korrekt ilyen meglehetősen fontos infókat a képzés utolsó fázisára hagyni.

És még mindig nem világos számomra, ha ennyire erőltetni akarják ezt a kompetenciateszt vonalat, nem lett volna egyszerűbb rögtön kezdéskor csináltatni egyet?

De has szerinted ez az összevissza tájékoztatás (vagy amikor az esetek jórészében nulla infó vagy uccsó pillanatban elénk löknek valami információmorzsát ) így teljesen normális és elfogadható, akkor nincs több kérdésem.

UI: EU-s pályázati pénzekből könnyű jófejnek lenni, főleg ha nagy eséllyel itt is haveri cégeket beszerveztek a buliba

[ Szerkesztve ]

Előző rossz tapasztalatok miatt sajnos nem üzletelek 0km-es /0 értékeléses felhasználókkal!

(#543) Narxis válasza Create. (#538) üzenetére


Narxis
nagyúr

+1

Erről beszéltem feljebb és ugyanúgy nem érti a srác a problémát. Neki ez csak panaszkodás.

Amúgy tényleg jobb lett volna mondjuk az első 1-2 héten a regisztráció után egy kompetencia teszt aztán valahogy akkor máshogy csapódik le az emberben a dolog. Nekem az angol nem probléma és tudom is, hogy az informatika nyelve az angol de ez nem azt jelenti, hogy mindenki tudja és tisztán emlékszem, hogy nem volt leírva semmikor, sehol egészen a vizsga utánig amikor már belengették a kompetencia tesztet, sőt akkor is még csak facebook csoportban beszéltek erről. Egész egyszerűen akkora egyes ez a szervezés és kommunikáció mint a ház! Lehet a kompetencia teszt után meg közlik, hogy oké akkor lesz egy személyes vagy skype interjú és így a végtelenségig lehet húzni az egészet. Ha valakinek ez rendben van az köpjön egyet a magasba és álljon alá.

Thanos was right.

(#544) kiskeni válasza Narxis (#543) üzenetére


kiskeni
aktív tag

Kormánykommunikáció ide vagy oda, azt azért lehetett sejteni, hogy az angol nyelv elengedhetetlen eleme lesz a képzésnek. De ja, szerintem is okádék ami megy (és ez nem a kötelező fikázás, csak nem tudom már hova szépíteni).

Két rák találkozik. Kérdezi az egyik: - Te is folyami vagy? - Nem, én tüdő

(#545) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Tegyük fel, hogy ez az egész képzés úgy indul, hogy aki nem tud angolul, azt rögtön kizárják. Aztán folytatódik egy kompetencia teszttel, ahol egy újabb komolyabb szeletet szórnak ki. És végül jönne az a tanfolyam, amin most a többség már túl van. Vajon hány ember jutott volna el odáig, hogy megismerhesse ezt a területet?

Ezzel szemben most, elmondható, hogy 8871 ember túl van egy olyan alapozón, ami legalább halovány fogalmat adott arról, hogy mi ez az egész. Illetve ami alapján az érintettek el tud(hat)ják dönteni, hogy érdekelheti-e őket ez a fajta tevékenység hosszabb távon, napi 8-10-12 órában vagy sem. A szervezés hanyagsága és a kommunikáció kritikán aluli mivolta alól természetesen nincs mentség. A szervezők PR-osa valószínűleg ennek ellenére megkapja a vállveregetést a majd' tízezres emberszám miatt. Más kérdés, hogy ez annak a majd' tízezernek most fájhat.

Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy a hasonló jellegű képzésekre mára egy komplett iparág épült ki (nem véletlenül), amiért az erre szakosodott cégek (zöldróka, hűvöskód stb.) iszonyú pénzeket kérnek el. De még az onnan kijövő emberek sem lesznek mindenhatóak, csupán a szakmának egy szűk szeletével fognak megismerkedni, ráadásul ha sikeresen is végzik el a tanfolyamot, dedikált munkakörbe lesznek csak beletenyésztve (szándékosan fogalmazok ilyen rondán). Ahhoz, hogy az ember amolyan általános és szinte bárhol eladható tudásra tegyen szert, nagyon komoly önfejlesztő munkát kell végeznie, gyakorlatilag non-stop. Hiszen ez az a szakma, ami állandóan, gyakorlatilag napról-napra változik, fejlődik. A munkaidő sokszor nem napi 8 óra pötyögésből áll, hanem azon túl is állandó agyalással, tanulással, hobbi projektekkel való kísérletezésekkel telik, máskülönben óhatatlanul lemaradsz.

Összefoglalva: akár bekerülsz, akár lemorzsolódsz, már most birtokában vagy egy szemléletnek, amit meg kell becsülnöd. Viszont kizárólag Rajtad múlik, hogy ezt továbbfejleszted-e vagy sem. Tök mindegy, hogy ezt egy tanfolyam keretein belül teszed, ami majd papírt ad a kezedbe, vagy autodidakta módon fejlődsz tovább abban, amit most megtanultál. Az önképzés úgysem maradhat el. Szerencsére ma már egyre több munkahely ismerte fel azt, hogy nem a papírt kell nézni, hanem a delikvens képességeit. A tanfolyam hasznos, de nem kizárólagos lehetősége annak, hogy kifejlessze Benned azt, ami iránt érdeklődsz. Azt általában úgyis Te magad ismered fel magadtól.

(#546) Create. válasza cinemazealot (#545) üzenetére


Create.
addikt

Ne haragudj, de aki meg akart ismerkedni ezzel, az eddig is megtehette ingyen. Tele van a net az ilyen dolgokkal ingyen.

(#547) cinemazealot válasza Create. (#546) üzenetére


cinemazealot
addikt

Nem haragszom, egyetértünk. :) De gondolom, azért abban is, hogy egy iránymutatás sokszor jól tud jönni.

(#548) Create. válasza cinemazealot (#547) üzenetére


Create.
addikt

Azt megtudják mondani egy facebook csoportban, vagy bármelyik fórumon.

(#549) cinemazealot válasza Create. (#548) üzenetére


cinemazealot
addikt

Mint amilyen ez is. Vagy a téma FB csoportja. Azé a témáé, ami ugyancsak egy ilyen ingyenes iránymutatás. És ha ez az egész tanfolyamosdi meg is marad az iránymutatás szintjén, már azzal is előrébb jutott az, aki végig csinálta.

A fenti mondandóm lényege is csak ennyi lett volna: aki eddig eljutott, ne torpanjon meg amiatt, hogy szigorodik a követelmény! Az irány adott, önállóan is lehet folytatni, néha hatékonyabban is, mint kézen fogva.

De akkor álljon itt néhány kérdés a tanfolyamon részt vevőkhöz:
1. Tetszett-e a tanfolyam témája? Inkább nyűgnek, szükséges rossznak érezted, vagy jó érzéssel töltött el, amikor megoldottál egy feladatot?
2. Inspirált-e a tanfolyam témája bármilyen önálló projektre, legyen az akár egy egyszerű programocska, vagy egy komolyabb üzleti vállalkozás szoftveres alapja? Született-e bármilyen olyan ötleted, amivel szívesen foglalkoznál, ha kapnál némi segítséget?
3. Érezted-e úgy, hogy hasznos volt a tananyag, de ha Rajtad múlna, akkor valószínűleg kicsit más irányban folytatnád? Ha igen, mi volt ez az irány?
4. Ha úgy érzed, hogy a további megmérettetéseken már fennakadnál (akár tudás, akár idő, akár pénz hiányában), részt vennél-e egy közösségi önfejlesztő "szak"kör kialakításában és működésében? Ha igen, milyen szerepben vennél részt benne (hallgató, témakereső, mentor, topikgazda...)?

A kérdésekre bővebben is ki lehet fejteni a válaszokat. Ha a nyilvánosság nem szimpi, örömmel fogadok válaszokat privátban is. :R

(#550) Aryes válasza cinemazealot (#545) üzenetére


Aryes
nagyúr

Végre valaki, aki ugyanúgy látja a dolgokat, mint én. :R

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.