Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 05:08:16

LOGOUT.hu

LG G2 témaösszefoglaló

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#351) Zoli0726 válasza kisedi (#339) üzenetére


Zoli0726
aktív tag

Nem értem miért próbálod ennyire kényszeresen bizonyítani, hogy az S4 jobb, egyrészt senkit nem érdekel az S4, másrészt meg nem jobb, még akkor sem ha egy árban lennének, nemhogy így.
A kamera meg egyértelműen jobb mint az S4-é, én is ugyanazt látom, amit a többiek is le tudtak vonni rajtad kívül, jobbak a képek. Ha valaki cserélhető akkusat akar, akkor van olyan g2 is, választhat, nemlétező probléma megoldva, egyébként meg a micro sd annyia mindegy, ha van otg, azt dugsz rá, amit csak akasz., akinek meg nem fér el egy pendrive a táskájában az magára vessen.

(#352) arzz


arzz
tag

A látottak alapján nem értem, hogy mi a gond a kamerával.
Szinte az összes tesztet elolvastam, és szerintem ennél a készüléknél a kamerában rejlő hibák mind olyanok, amikkel együtt lehet élni. Alapvetően egy jó lencsét rakhattak bele, mivel az éjszakai módban készült kép is igencsak szépnek mondható.

A korrekt üzlet mindig két elégedett féllel zárul.

(#353) joey04 válasza knyitogato (#345) üzenetére


joey04
titán

láttuk, már beírtad korábban. btw expansysnál csak 165 a független. a z1 meg 202. note 3 még drágább.
a 130k a függőkre lesz érvényes. és nem az afganisztánba szánt tartozékok nélküli zacskós verzió, ahogy azt korábban írtad.

[ Szerkesztve ]

"Ha nem vennél a kezedbe gyorsabb telefont, akkor soha nem mondanád meg, hogy mennyivel gyorsabb telefonok vannak jelenleg a piacon."

(#354) kisedi válasza Zoli0726 (#351) üzenetére


kisedi
tag

(#350) Quqesz +1, minden tiszteletem.
Zoli0726: Tetszik a G2! Egyrészről elhagyták az óvodás OPTIMUS jelzőt, másfelől erősen
Samsung desing. (Ok minusz egy fizikai gomb elöl)

A kamerával kapcsolatban csak annyit hha jól sejtem mindkét Koreai gyártó ugyanattól a beszállítótól
veszi a 13 MPixeles BSI szenzort a csúcskészülékeikbe. Szóval ezért Dühít h a G2 szoftvere erősen keni a pixeleket, mert amúgy
Tökéletes lehetne. (Najó az USB aljzat idővel megkopna ha mindig pendrive-ot dugdosgatnék naponta párszor, bár lehet az akksi áll meg. Akkor egyúttal már a csatit is cseréltetném a szervizben)

Nemtudom..olyan izzadtságszaga lett ennek a telónak. Lehet meg kellene várni a Note 3-at?!
Picit nagyobb az igaz, de 3200-es az akksi, 3GB a memória az ugyanolyan Snapdragon 800 Cpu mellett 32GB tárhellyel+ microSD slottal-stylusal.

(#355) falijja válasza kisedi (#354) üzenetére


falijja
őstag

És hd super amoleddel...!!!

(#356) h4h01 válasza jooker82 (#306) üzenetére


h4h01
senior tag

Kijelző oké, hardver oké..
De azért el ne ájuljál már tőle..Anyaghasználat iszonyatosan ósdi, gagyi, undorító és még lehetne sorolni..Ez nagy visszalépés a G-hez képest, ami azért elég prémiumnak hatott...A UI förtelmes, egyáltalán nem passzol egy felsőkategóriás készülékhez, ráadásul baromi sok ramot eszik..Tele van fölösleges, képrenyő feloldó efektekkel, ezernyi baromsággal, ami zabálja a ramot, és amit kb a userek 90%-a nem fog használni, egyszer megnézed azt kb ennyi..És a memória miatt nem elég, hogy ráraksz egy custom launchert..Ezt kiveszed a dobozból, és kb azonnal rootolod, és fellátogatsz az xda srácok oldalára, ahol rányomod a legfrissebb vanilla romot, és akkor bőven elég a 2 giga..Továbbá az lg support terén még mindig gyászos..Kiv leszek mikor kapja ez meg a 4.3-at, 4.4-ről nem is beszélve..
Nemtudom, h a mobilarena kapott szar példányt, vagy a kamera minősége tényleg ennyire tré-e...De a képek amiket Bog lőtt messze nem ütik meg az elvárható szintet..
A hátlapi gombokat meglehet szokni, de azért pl. tok választásnál nem lehet akármilyen budget tokot venni rá, csak ilyes speckó kivágottat, nemtudom az Lg bemutatott-e egyáltalán ilyet...
Szal a kijelző mérete, minősége, és a hardver miatt azt mondom, hogy OKÉ...De ennél semmivel nem érdemel jobb ítéletet..Nekem ez 130-ért sem kéne, de sztem sanszos, h több lesz ennél...
Továbbra is a Note 3 a befutó, anyaghasználat jobb mint a g2-jé (hehe fordult a kocka), hardver még egy picit bivalyabb (3 giga ram azért az mégis 3 giga), UI még mindig jobb, samsung supportja az egyik leggyorsabb az androidos körökben, valszeg a kamera terén is elveri..És nem szabad elfelejteni h a samu óriási hype-t rakott a teló köré, ehhez aztán van ilyen-olyan mindenféle tok, hátlap, okosóra minden amit akarsz..
Szal S3 után Jöhet a Note 3...

(#357) cefre00 válasza atike (#140) üzenetére


cefre00
tag

Hát én azért nem mondanám. :) Én Symbiant használok, és mégis boldog ember vagyok! ;)

Mindenhol jó, de legjobb 127.0.0.1-en! :)

(#358) rizso


rizso
addikt

Nem én vagyok a célközönség, de nem lett ez rossz, na...

G2 mini mikor jön? :U ;]

Eladó cuccok: Panasonic Lumix 25/1.7 m4/3 objektív | új iPhone 15 Pro Max "padlizsán" színű bőr tok | fekete Samsung S21 Ultra Smart View tok (pár alkalommal használt) | Samsung Wireless Dual charger

(#359) No.01


No.01
őstag

Nemet Mediamarkt 499EUR. neten mar 450-ert is van kiszallitassal...
Jo lesz ez.

(#360) Neck válasza kisedi (#339) üzenetére


Neck
veterán

Ezt az 50 percet kimérted? :D
Akksi csere? ugyan már, mire tolod ennyire az SGS4-et? Ennyi erővel akkor a G2-höz meg lehet venni energiaital méretű 10000 mAh-s külső akksit :D
A korábbi hozzászólásodhoz pedig: szóval inkább előny, hogy az SGS4-ben csak Snapdragon 600 van, a kevesebb fogyasztás miatt? Vegyünk akkor 1 magos telefonokat, még jobb :D

[ Szerkesztve ]

An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"

(#361) Ed3r_X_ válasza falijja (#355) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Ezt nem kellett volna. Samsung leszokhatna már az amoledről.

Amúgy a Note 3-ban hiába a 3GB RAM. A hulladék TW lezabálja azt is. Optimalizálni tanuljon meg a Samsung. Bár ennyi készülékkel kész csoda lenne.

[ Szerkesztve ]

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#362) Riuko válasza h4h01 (#356) üzenetére


Riuko
senior tag

Semelyikünk sem fogta a kezében a telefont, de te már tudod, hogy "Anyaghasználat iszonyatosan ósdi, gagyi, undorító" érdekes, hogy arról mondasz ítéletet amit nem hogy fogtál volna a kezedben, de még nem is láttál élőben...... :Y
Miért ide jössz hányni? Miért nem otthon a WC-ben teszed :F

[ Szerkesztve ]

"A nagy ember azzal mutatja meg nagyságát, hogy miképpen bánik a kicsikkel."

(#363) Neck válasza Riuko (#362) üzenetére


Neck
veterán

Ez egy magasabb, telepata szint, mi ezt nem érthetjük. Vannak emberek, akik képeken keresztül érzik az anyag minőségét, és TV képernyőn keresztül gyógyítanak :D ;]

An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"

(#364) Riuko válasza Neck (#363) üzenetére


Riuko
senior tag

Bocsánat, ezt nem tudtam. :N

"A nagy ember azzal mutatja meg nagyságát, hogy miképpen bánik a kicsikkel."

(#365) tzsolesz válasza h4h01 (#356) üzenetére


tzsolesz
nagyúr

Pedig általánosan elmondhatom, hogy az LG-k anyaghasználata jobb, mint a Samsungoké. Tehát ez így nem kóser.

A következő gyerekes behányást meg inkább nem is kommentálom. Röhögtem rajta 10 percig:
A Samsung supportja? Van neki egyáltalán? Hol az SGS3-ra a 4.3? Jahh, csak ígérgetünk. Egy csomó telója még csak nemrég kapta a JB-t is. Ezt inkább hagyjuk. Az anyaghasználaton még mindig röhögök! :DDD :DDD :DDD :DDD :DDD

Továbbra is a Note 3 a befutó, anyaghasználat jobb mint a g2-jé (hehe fordult a kocka), hardver még egy picit bivalyabb (3 giga ram azért az mégis 3 giga), UI még mindig jobb, samsung supportja az egyik leggyorsabb az androidos körökben, valszeg a kamera terén is elveri..És nem szabad elfelejteni h a samu óriási hype-t rakott a teló köré, ehhez aztán van ilyen-olyan mindenféle tok, hátlap, okosóra minden amit akarsz..
Szal S3 után Jöhet a Note 3...

(#366) leslien válasza tzsolesz (#365) üzenetére


leslien
nagyúr

nagyon jól beszélsz :) páran jöttek át a samuról hozzánk :K

Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?.....

(#369) Bog


Bog
HÁZIGAZDA

Személyeskedést kéretik mellőzni! :(((

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#370) Quqesz válasza h4h01 (#356) üzenetére


Quqesz
nagyúr

hát azért ezen én is mosolyogtam....szal samu a y-tól az s4-ig ugyan úgy néz ki,csak egy szappan kell hozzá.haverom s3-asán a szabad ram 170mb és vacakolt vele hogy több legyen....anyaghasználat...hagyjuk(bár hozzáteszem a g2-é. is lehetne picit jobb,meglássuk)....kijelző amoled napfényben...a 4X ips-e jobb(kézben tesztelve) .......

(#371) tzsolesz


tzsolesz
nagyúr

Bog Utolsó ideokádásom a témában. Bár ebben nincs személyeskedés. Pusztán tapasztalatok..... :) :R

Nekem S3 LTE-m van, páromnak Note-ja, meg volt itt még pár mostanában. Nah meg persze a rokonságban, haveri körben is.

Általános tapasztalat, hogy pl. az LG-hez, vagy az új Sony-hoz képest nagyon elmarad a Samsung az összeszerelés terén. Az anyaghasználat kimerül a nyikorgó biliműanyagnál, rajta a csillogó fekete vagy fehér lakk. Az S3 oldalai az első naptól kezdve ropognak, a hangerő gomb, és ki/bekapcsoló gomb is majd ki esik a helyéről.
Az Optimus Black-em 2 év után is annyira egyben volt, mint vadiúj korában. Az nem recseg, a gombok atom stabilak, és nélkülözi ezt a fajta silány összeszerelést, festést, anyaghasználatot. Párom Optimus One P500, és öcsém Optimus 7-e is fényévekkel strapabíróbb, és jobb fogású mint pl. haver feleségének a Galaxy Ace-e, vagy pl. unokaöcsém SGS2-je. Jah az SGS2-ről inkább nem nyilatkozok. 1 hónap után úgy nézett ki mint amit a kutya szájából húztak ki, pedig vigyázott rá.

Egyetlen egy kivétel eddig: Párom Galaxy Note-ja. Nah az össze van rakva, és jó az anyaghasználat is. Nagyon rendben van a fogása is, ahhoz képest hogy mekkora.

[ Szerkesztve ]

(#372) bigdee888


bigdee888
tag

GSMArena velemenye a kamerarol:
"The image quality of the photos shot with the LG G2 is excellent. Photos have a lot of fine detail and very little noise. Pixel peepers will notice oversharpening halos, but it's nothing drastic. Colors are very accurate, the white balance is great too. Overall the G2 does some great photos and you can see that for yourselves from the samples below."

(#373) aqwer21


aqwer21
tag

[link]

Bakker ha ezek a kèpek nem jók akkor mi??

Brutálisan szèpek, tessèk bele zoomolni...

(#374) Bog válasza aqwer21 (#373) üzenetére


Bog
HÁZIGAZDA

Ti mit néztek?

Phonearena 100% zoom:

GSMArena 100% zoom:

Mobilarena 100% zoom:

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#375) tzsolesz válasza Bog (#374) üzenetére


tzsolesz
nagyúr

Szerintem az a baj, hogy túl sokat várunk el egy mobiltól manapság.

Sokkal rosszabb az összkép, ha kiemelünk egy 100%-os nagyított részletet.

iPhone 5S MA teszt, 100% zoom.

(#376) Bog válasza tzsolesz (#375) üzenetére


Bog
HÁZIGAZDA

Hát, szerintem ez sokkal inkább fénykép... az LG mintha rátenne egy "cartoon" effektet a képekre.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#377) rankesz válasza Bog (#376) üzenetére


rankesz
veterán

Szerintem meg inkább csinálni kellene veled egy vaktesztet, mert a képekkel semmi baj, inkább te kezdesz szerintem elfogult lenni az LG-vel szemben, ami egy szakújságírótól nem tól pozitív, főleg hogy mindig veritek a mell az hangsúlyozzátok hogy titeket aztán nem lehet befolyásolni...

No offense sorry, de ezt le kellett írnom.
Nagyon jó hogy bevezettétek a fénymérős okosságot, de kellene még újítás, mert a kamera tesztjeitek rendszeresen sz----ok, és ez nem csak az én véleményem...

(#378) Bog válasza rankesz (#377) üzenetére


Bog
HÁZIGAZDA

Egyrészt félreteheted a személyeskedést, nem menő.

Másrészt te most komolyan azt veted a szememre, hogy elfogult vagyok az LG-vel szemben, mert szerintem a kamera képei nem jók? Ezt átgondoltad azért?

Vaktesztre nem lesz szükség, mert ahogyan többször, több helyen elmondtuk és leírtuk, már szervezzük a 9 telefont felvonultató összehasonlító anyagot.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#379) F-ECT$ válasza Bog (#376) üzenetére


F-ECT$
titán

/agree. Főleg a gsmarena barna levelű fáján látszik ez.

Dive ever, work never.

(#380) kaciokos


kaciokos
őstag

Lehet, hogy teljesen láma a kérdés, de jól értem, hogy ha a kijelző felbontása 1920x1080, és nincsenek hardveres gombok, akkor ha mondjuk nézek egy full HD filmet, akkor az nem full HD-ban fog látszani, hiszen a kijelző egy kis részét elfoglalják a szoftveres gombok?

(#381) rankesz válasza Bog (#378) üzenetére


rankesz
veterán

Elnézést, egy két félmondat valóban egy kicsit erősebbre sikerült :B
Viszont fenntartom a véleményemet hogy a(z egyébként TOP) MA tesztek leginkább fejlesztésre szoruló része a kamera oldal. Rengetegszer jelezve lett már, hogy amit a tesztben lehúztatok, esetleg nem ártana nekifutni még egyszer, mert máshol (külföldi legnagyobb neveknél pl ) épp ellenkező végeredményt hozott...
Az hogy nem megy nektek a fotózkodás nem probléma, ettől még lehet valaki teljes ember...
A fotós részekre lehetne a jövőben kicsit jobban szakmaibb segítséget bevonni, múltkor pl. épp láttam erre egy lehetséges megoldást (szalmabálás kép), biztos meg lehetne oldani akár házon belül is...

Az meg hogy készül egy nagy összehasonlító teszt, pl. remek alkalom lenne ennek a bevezetésére, meg a vaktesztet is meg lehetne csinálni ott, mert hiába széles a mezőny, ha pl. tudod hogy az adott képet az LG-vel (vagy akármivel) csináltad, mindjárt bejönnek e képbe a személyes érzelmek

Jöhet a Mjölnir...

[ Szerkesztve ]

(#382) F-ECT$ válasza kaciokos (#380) üzenetére


F-ECT$
titán

Olyankor eltűnnek a gombok, szóval megvan a fullHD.

Dive ever, work never.

(#383) kisedi válasza rankesz (#377) üzenetére


kisedi
tag

Én pedig Éppen Bog tesztjeit szeretem! Az első megérzései KIVÁLÓK, ha egy Telót saját kézben megvizsgáltam pontosan azt láttam amit leírt. Szerencse hogy nem ugrottam bele G2-be, más tesztoldal képein is "festi a pixeleket" a túlzott zajszűrés. Nekem pedig fontos a fényképező rész is!

[ Szerkesztve ]

(#384) tzsolesz válasza Bog (#376) üzenetére


tzsolesz
nagyúr

Végül is van benne valami. Annyit hozzáteszek, hogy szerintem mobilos mezőnyben azért nem olyan suta a G2 sem. persze nem váltja meg a világot az biztos.
A nagy kamerás tesztet pedig már nagyon várom. Jó egészséget hozzá, és kitartás. :)

(#385) Bog válasza rankesz (#381) üzenetére


Bog
HÁZIGAZDA

NP.

Azt gondolom, hogy a G2 tesztben levő képeknél jobbakat nem lehetett volna lőni a készülékkel. Szerintem ezt bizonyítják a külföldi tesztképekből kivágott részletek is. Hidd el, hogy maximálisan odafigyeltem, az utolós utáni pillanatban is cseréltem a korábban készített éjszakai felvételt egy frissebbre, mert az jobbnak tűnt. Merő elfogultságból...

Hogy aztán miképpen ítéljük meg magukat az alkotásokat, az megint más kérdés. Szerintem (és Bocha szerint is) a G2 képei az előzetes dicshimnuszokhoz képest csalódást keltők, mindig a legjobban sikerülteket válogatjuk be ide, de elég sok volt a fátyolos, szürkés alkotás, és az összes fotón úgy néz ki, mintha a kontraszt a részleteknél az egekbe lenne tolva, iszonyatosan durván jelen van a kromatikus aberráció (gyakorlatilag lilák a faágak a kék ég előtt), ráadásul a részletgazdagabb területekre mintha ráöntöttek volna egy cartoon effektet.

Szerintem ez nem jó. Nem fotószerű, mesterkélt, mesterséges, túlélesített, ronda.

Ezen persze vitatkozhatunk. Mert lehet, hogy neked speciel ez tetszik, vagy azt is mondhatod (és lenne benne igazság), hogy legalább nem akarja elmosni a részleteket. Feldolgozni ugyan nem tudja őket, de legalább őszinte.

De hát pont azért vannak ott a képek, hogy mindenki megnézegethesse őket. Nem a levegőbe beszélek, hanem én is ugyanazokból a fotókból indulok ki, mint te, vagy bárki más. És annyi előnyöm van, hogy a kezemben van egy 1020, tehát most épp van némi fogalmam arról, hogy hogyan kéne kinézniük :D

A szalmabálát pedig kérlek írd meg privátban, sejtem, hogy mire gondolsz, de nem vagyok benne biztos.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#386) FragMaster válasza Hegasus (#253) üzenetére


FragMaster
addikt

Jajaja, csak ez az 5,2" csak 1-2mm-el magasabb és szélesebb, mint pl. a One 4,7"-a, az Xperia Z és Z1 5"-hoz képes meg még kisebb is.

"FragMaster felhasználónak 11 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon!": http://goo.gl/vYc6Ml

(#387) FragMaster válasza aqwer21 (#283) üzenetére


FragMaster
addikt

A dollárban megadott árak nettó árak.

"FragMaster felhasználónak 11 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon!": http://goo.gl/vYc6Ml

(#388) FragMaster válasza knyitogato (#345) üzenetére


FragMaster
addikt

Eh, ez ráadásul a 16gb-os. Amúgy mi történt, most már az LG is 2 év garanciát vállal? Nagyon helyes.

"FragMaster felhasználónak 11 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon!": http://goo.gl/vYc6Ml

(#389) knyitogato válasza joey04 (#353) üzenetére


knyitogato
őstag

Köszi, reméljük, így lesz.

(#390) aqwer21 válasza Bog (#374) üzenetére


aqwer21
tag

[link]

Lg g2 kap 9 pontot, iphone 5...7 pont
...

Ugyan az az oldal...; )

[ Szerkesztve ]

(#391) F-ECT$ válasza aqwer21 (#390) üzenetére


F-ECT$
titán

Nézd meg a képeket, ne (csak) a pontszám alapján ítélj. Bog egy szóval sem mondta, hogy vállalhatatlanul rossz a kamera, csak hogy a hype-hoz képest nem nyújt olyan kiemelkedőt, mint várták. Btw a linkelt oldalon még iphone 5 van, de közben Bogéknál járt az 5s is, ami már jobb képeket lő.

Dive ever, work never.

(#392) Blackmirror


Blackmirror
senior tag

G2, Z1, 5S, 1020, 808 PW, Note3, SGS4, Huawei P6

Hát ez szép kis társaság :C Azt azért lehet tudni,hogy mely két készülék fog kiemelkedni...várós:)
Tényleg csúcsforgalom van a szerkesztőségben.

aqwer21:jó képeket csinál a G2,de ott pl az iphone5-tel van összehasonlítva,nézd meg pl az 5s tesztjét hogy az milyen képeket lő.

iPhone X@R, iPad Pro

(#393) ted_mosby


ted_mosby
senior tag

Jó kis telefon, de az anyaghasználat nagyon nem tetszik, egy frappáns alumunium ház sokkal jobban ütne..:/ Szerintem így marad a P6

Sony Xperia Z1 Compact Felhasználó | "Az előre nem látott lehetőséget azonnal használd ki, s az előre nem látott nehézségekre rögtön tettel felelj." ~ Carl Von Clausevitz

(#394) w333 válasza Bog (#385) üzenetére


w333
félisten

Nem vagyok egy nagy fotós de szerény véleményem szerint pedig élményfotózásra bármelyik középkategóriás telefon jó, de javítsatok ki ha tévedek, aki meg profi fotókat szeretne az meg úgysem egy csúcs telefontól fogja ezt elvárni, hanem inkább venni egy tükör reflexes profi fényképezőképet ! :K

Különben próbáljátok már ki hogy sötétben vaku (segédfény) nélkül milyen képeket lő ? mert sok oldalon azt láttam hogy nagyon jók a képek sötétben ! még a HTC One -től is jobb ! köszi :R

iPhone 13 Pro Max & iPhone SE

(#395) BenHans válasza Bog (#378) üzenetére


BenHans
addikt

A nagy kamerás tesztet nagyon várom. :R

Egy kicsit meg kell hogy védjelek benneteket, mert ha pl. a HTC One-t vesszük alapul, teljesen igazatok van, (pedig ha úgy tetszik HTC fan vagyok) és még ti voltatok azok akik legalább a kezdeményezést megdícsértétek, aztán ott is jött a hőbörgés, hogy ha percekig szarozunk vele és turkálunk a beállításokba lehet vele jót is...
Pedig én már többször nekiálltam One-al (igaz nem sajáttal) fotózni, de csak nagyon kevés sikerült.

De ajánlom ezt a kommentemet:

"És az UltraGixer kamerából mikor akarnak egy 8mpx-es verziót csinálni ami még használható is?
Bocs ha én nem csak sötétben és nem csak max 5méterre lévő dolgokat akarok vele lekapni ha megtetszik.
szerk. Ja és a kutyámat nem tudom megállítani a levegőben amikor ugrik a labdáért, csak azért hogy percekig buzerálhassam a beállításokat, hogy értékelhető képet kapjak."

Egy ember sztem nem fog sokat tökölni az állítgatással, így leginkább az számít hogy mondjuk automatán, meg macro-ba mit hoz a masina.

A G2 meg rossznak nem rossz, de bőven lehetne jobb, pláne azok után hogy az LG hangsúlyozta a kamera minőségét is.

[ Szerkesztve ]

🧡 "...gialla come er sole, rossa come er core mio..." "La forza del branco è il lupo la forza del lupo è il branco" "L’emozione di poter sedere sulla nostra panchina è indescrivibile, tutti sanno cosa sia la Roma per me" (Daniele De Rossi) Isten hozott otthon, kapitány!

(#396) M3oH válasza Bog (#374) üzenetére


M3oH
addikt

Ocsmányak ezek a képek... Bár, én csodát nem várok a mobiltól ezen a téren és nekem nem is túlzottan fontos.

(#397) Jeanne d'Arc

Olvasom is! :)

iPhone felvásárlás előfizetéses is!

(#398) h4h01 válasza Riuko (#362) üzenetére


h4h01
senior tag

Oké kopár barátom..Azt ajánlom tanulj nyelveket egy picit, és nézd meg a külföldi oldalak értékelő videóit..10/10 azt mondja, hogy szar az anyagminősége...Erről ennyit, inkább nekik hiszek mint neked..Phonearena, Pocketnow, android authority,..és még lehetne sorolni...
Picit moderáljad magad, mert tudtommal nem a személyedet kritizáltam..De ha nem teszed, majd megteszi más ne aggódj...Amúgy a te wc-dbe szívesen belehánynék, sőt még egy nagy zil belsőt is kanyarítanék neked ajándékként...

tzsolesz : Nem általánosságba kell itt beszélni, én konkretizáltam..Haha na azt ne mondd zsoltikám h az lg "supportja" az jobb mint a samujé :) :)
Anyaghasználat terén én inkább használnék egy matt, bőrszerű műanyagot, mint egy agyonlakkozott csúszós, tükröződő plasztikot..
Szal röhöghetsz itt össze meg vissza mint egy idióta, de nincs sok értelme a tények tükrében..

Quqesz: Nem mind1 h a jó bor kulcsa, vagy a Kóbor Julcsa..KI beszél itt galaxy-ról ember...NOTE 3 vs G2 a vita tárgya...Kicsit nyisd már ki a szemedet.. :))

(#399) Riuko válasza h4h01 (#398) üzenetére


Riuko
senior tag

Pont ilyen "egyszerű" választ vártam tőled...... ;)

[ Szerkesztve ]

"A nagy ember azzal mutatja meg nagyságát, hogy miképpen bánik a kicsikkel."

(#400) jooker82 válasza BenHans (#395) üzenetére


jooker82
nagyúr

Hol hangsúlyozta az LG a kamera minőségét,vagy úgy is kérdezhetem,hol hangsúlyozta úgy az LG,mint a sony a Z1 kamera minőségét. Sehol... A sony a legjobbként reklámozta,aztán. az itteni Z1 tulaj által készitett képből emeltem ki egy részletet 118 %-al..

Egy G2-vel képből is kiemeltem ugyanúgy 118%-os nagyitással..

Eredeti képek:[Z1] G2

LG G2 32 GB 4.4 AOS

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.