Vészfék miatt mi is álltunk egyszer egy órát az éjszakában. Egy faszi elaludt és túlment egy állomásnyit, majd gondolkodás nélkül rárántott a fékre.
Fizetni ő is fizetett, de mi is képletesen! Ott vártuk a puszta közepén még a fantasztikus minőségű magyar kocsikon egyenként kioldják a mechanikus fékeket.
Aztán ezzel 5-10 perc híján le is késtem az utolsó, éjféli buszomat haza. Marhára nem volt kedvem 15km-t a hideg őszi éjszakában álmosan lebotorkálni még. Azt már nem tudom hogy, de vhogy hazajutottam. Annál édesebb álmom kevesebb volt akkortájt.
Na ennyit jelent egy vészfék a vonaton (gondolom pár száz utas is így érezte még)!

A viccesebb sztori vasúton akkor volt, mikor egy gipsy banda utazott (sztem életükben először) és a magát igen felnőttnek gondoló tizenéves lány kint bagózott a peronon, közben kedélyesen vitatkozva a családjával, hogy "szájjjjá máá fel he! itthagy a vonat maj figyejjed!" - "hagggyá máá he!".
Aztán mikor elindult a vonat, ezek kb. világvége jajjgatásba fogtak, hogy minden jó érzésű utas menekült onnan másik kocsiba.
Szerencsére nem hallottak "kolompárék" a vészfékről, így azt megúsztuk...

[ Szerkesztve ]