Sziasztok!

Érdekes itt ülni és olvasgatni mit gondolnak az ''élet nagy dolgairól'' a felnőttek és mit a kamaszok/fiatalabbak/kevésbé felnőttek.

Én így, 3 hét híján 20 évesen rájöttem valamire: az álmodozás segít túlélni a szürke hétköznapokat, megtartja a reményt az emberben. De tudni kell, hol a határ, tudni kell racionálisan látni a világot. Saját példát hozok: az elmúlt hetekben volt valami, amit nagyon szerettem volna elérni, de sehogysem sikerült. Többször letettem a dologról, de valamiért mindíg újrapróbáltam. De nem ment. Most hétvégén jöttem rá hogy értelmetlen a próbálkozás, nem fog sikerülni. Azóta boldogabbnak érzem magam, mert bár tudom, hogy nem érhetem el amit szeretnék, legalább megpróbáltam, adtam magamnak egy esélyt.

Mondom ezt úgy, hogy nekem nem volt/nincs aki ''tanítson'' az életre, a szüleim régen elváltak, édesanyám amiben tud segít, de rengeteget kell dolgoznia, és csak heti 1 napot töltök otthon. De jól érzem magam a bőrömben, mert vannak terveim, amikért küzdhetek. Az, hogy mit sikerül majd elérni, még elválik, de ami tőlem tellik, azt megteszem, és ez így van jól.

sosem szerettem az irodalmat, de most eszembe jutott egy idézet:
az élet küzdelem, S az ember célja a küzdés maga

P.S.:kicsit talán fellengzősre sikeredett, néha rámjön...
P.S.2:Esetleges helyesírási hibákért előre elnézést

Mod: az említett cél nem anyagi természetű, nem részletezem, valószínűleg kitalálható.

[Szerkesztve]

"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO