Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Andie


Andie
őstag

Valami nemstimmel a motor karakterszámolójával, mert direkt word-ben irtam a szöveget, és összeszámoltattam vele a karaktereket. A linkek IMG-s kifejtésével együtt is kevesebb volt az irás 15ezer karaktertnél, mégsem fogadta el. Fél órája küzdök, nyirbálom a szöveget, erősen lerontva igy a minőségét, olvashatóságát, élményteliségét, kisebb részeket kihagyva. Azon túl, hogy nem is értem, ezt a korlátot, ráadásul nem is müködik jól.

Amit ki kellett kompletten emelnem, de talán igy lehet, hogy jobb is, mert nem rontja a pozitiv összképet, a reptér keltette rossz élmény:

Repülőnkkel Argostoliba fogunk érkezni, relative rövid kifutópályára, mely szinte a tengerből indul. A reptér áldásos hatása rögtön első itt töltött hajnalunkat rémes élménnyé varázsolja, ugyanis szállásunk – tudtommal itthonról csak 1 helyre megy még utaztatás – Svoronataban lesz, esetleg Lassiban, ha busszal átvisznek minket, és a repülők pont ezen városok felett ereszkednek a leszálláshoz. Ez rögtön első teljes napunk hajnalán, olyan 7 óra magasságában olyan élmény, mintha ránk akarna dőlni az apartman, és én személy szerint az ágyból kiugorva legalább fél percig abban a tudatban voltam, hogy rögtön meghalunk. Rövidesen tudatosult bennem, hogy ez repülő, tehát valószinüleg ránk fog rögtön zuhanni. De aztán elhalkult, és a szomszédokkal csak néztünk egymásra álmos szemekkel a teraszon, és nem értettük, mi volt ez az imént. Aztán másnap hajnalban már tudatosan ugrottam ki a teraszra, és láttam, amint kb 100 méterre a fejünk fölött egy 747-es dübörög az alig 1 km-re lévő pálya felé. Ezekután már szinte fel sem ébredtem az eget és földet rengető zajra. Ha valaki szeret nyugisan aludni, akkor inkább Lassiba menjen. Ennyit a negativ élményekről, lássuk a szépet és jót!

Kivánságotokra még több képet szúrtam be, és elnézést, ha néhol zavaróan hirtelen van vége egy-egy gondolatmenetnek, remélem egy operátor majd utánnanéz ennek a karakterszám mizériának. A fenti irás jelenleg nincs 14ezer betű, szóközökkel, linkekkel együtt.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#2) Racecam


Racecam
MODERÁTOR

Kis türelmet mindenkitől, szerkesztés alatt.
Megjelenés várható ideje: ma késő este. :R

Com'è diverso il mondo visto da qui

(#3) Andie válasza Racecam (#2) üzenetére


Andie
őstag

Köszi Race, hogy terelgetted az irást ebben a nyári információs folyamban!
Tessék olvasgatni, kérdezni, véleményezni! :))

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#4) Racecam válasza Andie (#3) üzenetére


Racecam
MODERÁTOR

Ja, sok kocka ne a gép előtt görnyedjen egész nyáron az elsötétített szobában, hanem olvasson útleírásokat A Logouton és induljon felfedezni a világot!! ;)

Com'è diverso il mondo visto da qui

(#5) Intzi


Intzi
csendes tag

Αληθινά, είναι πολύ όμορφο νησί :)

(#6) Zolaash válasza Racecam (#4) üzenetére


Zolaash
aktív tag

Augusztus 22.-én indulok Sidari-ba! Két hétig nem lesz kockulás... :C

Rip and tear

(#7) Budaházy válasza Andie (#1) üzenetére


Budaházy
aktív tag

Ez nagyon klafa kis leírás.

köszike

remélem itt éppen nincsenek tűzek/tűzvész.... kár lenne érte

Értem én, hogy NON-STOP de mikor nyit?

(#8) psn


psn
tag

olyat ér kérdezni, h mennyibe volt ez össze-vissza oda-vissza? :))

Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad!

(#9) Andie válasza psn (#8) üzenetére


Andie
őstag

Persze, hogy ér, nyilván ezis hozzátartozik.
Last-last-last minute-al mentünk, de szó szerint, hétfőn este bementem az IBUSZhoz, a ferenciek terén, és kedd délben indult a repcsi. Ha jól emléxem, 165.000 volt a repjegy és szállás, 10 éjszaka 2 főre, apartmanban, ellátás nélkül. Ehhez jöttek hozzá illetékek meg minden tököm, ami szokott, igy a vége olyan 190 lett.
Plusz napi 10 rongy költöpénz (mocibérléssel együtt). De ez már más mindenkinél.
Szerintem az utazáskiállitáson foglalva, az ott adott 10-40% kedvezményekkel hasonlóra jöhet ki. De mi elhatároztuk 2 éve, hogy ezentul mindig lastminute. Nem vagyunk kritikusan igényesek a húszcsillagos szállásra, egy sima, tiszta apartman, 2 kényelmes ágy, netán egy kis rezsó, mosogató és kész. Diszkó és szupermarket ne legyen a környéken, ez fontos.
Nézegetjük a honlapokat, ha van lastminut, bemegyek, és foglalom. De van, hogy mire odaérek, még kedvezöbb, vagy még jobb helyet ajánlanak. Ja, és lastminute-nál lehet alkudni. Simán rájuk lehet verni az ilyen transzfer és egyéb dijakat, ha megvillantod a bankkártyát, mondván te már fizetnéd is, dehát hamár lúd, legyen kövér.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#10) gaborjanko


gaborjanko
újonc

szevasztok!
a komp árak érdekelnének,autóval mennénk kefaloniába!
esetled tuti szállás sem ártana, 4 család 2 stud 2 app.....
szupper azuttlejirás, kedvet kaptam....... :R

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.