Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#51) inf3rno válasza Somatom (#50) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Hát akkor más tartósítási módszert ajánlok. Nyereg alatt puhítás pl? :D Viccet félretéve, úgy általában ha valaki nem tud megfelelő kaját beszerezni, pl régen a hajóutaknál is, akkor valamilyen tartósítási eljárást használtak, és tartós élelmiszert vittek magukkal. Ha a fagyasztás nem működik, akkor lehet sózást, savanyítást, szárítást, füstölést, konfitálást, hőkezelést és üvegbe zárást, tartósítószereket pl szalicil, stb. használni. Szóval szinte mindenből létezik tartósított változat. Sok minden alapból kibír két hetet, pl a rizs, tészta, zöldségek jelentős része ilyenek. Sok dologból van konzerv is, pl lencséből, csicseriborsóból, babból, kukoricából ami külön jó, mert előre meg is vannak főzve és neked egyáltalán nem kell a tartósításukkal foglalkoznod. A konzerv hal szintén nagy sláger nálam.

Ha hajlandó vagy főzni, akkor igazán nagy gond nincsen, mert csak viszel tartós alapanyagokat és abból megfőzöd, plusz esetleg kiegészíted azzal, amit helyben be tudsz szerezni frissen.

Az edzés már érdekesebb, ha nem akarsz eltávolodni a kamiontól. Talán crossfit, jóga, ilyesmi jöhetne szóba arra a két hétre, nagyon esetleg súlyzó, vagy evezés összecsukható evezőpaddal, ha valahogy befér a kamionba. A másik két hétre meg lehet bringa, futás, úszás, amihez kedved van.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#52) Somatom válasza inf3rno (#51) üzenetére


Somatom
veterán

Sok éve csinálom, képben vagyok a lehetőségekkel. Nem a kajálással van a gond, hanem a megfelelő kajálással és annak időzítésével. Én nem értek ilyen kalóriákhoz, szénhidrátokhoz, meg effélékhez. Nekem az elérhető alapanyagokból kell olyan étrend, amit a fülkében is el tudok készíteni. Ehhez kell a szakember. Próbálom tudományosan, de nem megy. Pl. olvastam, hogy magosokat, kalászosokat kell fogyasztani, de akárhogy tolom a sört pisztáciával, nem fogyok. :DDD

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#53) D1Rect válasza Somatom (#52) üzenetére


D1Rect
félisten

Sajnos szakemberből rengeteg a kókler.
De annyira, hogy én konkrétan a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ajánlásától is legszívesebben kivenném a koponyámból az agyamat és kihajítanám az ablakon.

"Fogyassz 3 adag gabonafélét naponta, ebből
legalább 1 adag teljes értékű legyen!
1 adag = 1 db péksütemény (pl. kifli vagy zsemle)
vagy 1 közepes szelet kenyér/kalács vagy
12 evőkanál (20 dkg) főtt tészta/rizs vagy
3 evőkanál gabonapehely/müzli "

Ez a "hivatalos" ajánlás.
Több mint fél évszázaddal vannak lemaradva.

(#54) Somatom válasza D1Rect (#53) üzenetére


Somatom
veterán

Ez tényleg elég karcsú ajánlás. Az a tudomány, hogy minden nap üresen egyek meg egy kiflit? Nemááá.

[ Szerkesztve ]

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#55) inf3rno válasza Somatom (#52) üzenetére


inf3rno
nagyúr

A pisztácia olajos mag az túl zsíros, a sör jó, de ott meg az alkohol árt meg. :D Ja hát ez is egy külön szakma. Én nem adhatok tanácsot pénzért, mert erre külön dietetikus képesítés kell. 2 milla és több év, amit nem vagyok hajlandó beletolni, vagy legalábbis nem így, hogy a fele tárgy ilyen szintű, hogy orvosi informatika meg orvosi menedzsment. Ajánlani sem tudok senkit most jó szívvel.

Buliban hasznos! =]

(#56) D1Rect válasza Somatom (#54) üzenetére


D1Rect
félisten

Ez csak egy része, de a modern élethez szerintem egyáltalán nem kellene ilyesmit fogasztani.
Pár kivételes munkakörben talán, de mint standard ajánlás a lakosság részére szerintem kifejezetten káros.
De mit értek én hozzá, egy névtelen senki vagyok az interneten.

(#57) CPT.Pirk


CPT.Pirk
Jómunkásember

Nem tudom milyen genetikát örököltem (B-s vércsoport), de én meg ahhoz a kevés emberhez tartozom, aki alaposan eszik, de hízni nem tud. A súlyom változása 2-4év / kg mértékben történik (gyakorlatilag nincs ingadozás benne), még nem léptem túl az 56 kg-ot 175cm testmagasság mellé. Akkor sem mozdult semerre, mikor hónapokon át nyomtam az edzést meg jártam falat mászni.

Általában kollégáim között én pusztítom el a legnagyobb kupac ebédet, ami jellemzően valami húsos kaja (természetesen pörkölt a kedvenceim egyike) vagy tészta étel, a zöldség dolgokat messziről kerülöm.
Anyukám ilyen nádszál vékony mint én, apukám fiatalon még nálam is vékonyabb volt, most viszont olyan gyomra van, mint egy söröshordó...
Nassolunk munka közben, reggel - este alaposan kajálok, viszont nem iszom egyáltalán semmilyen cukros üdítőt vagy ilyen most divatos energiaitalt, hanem csak vizet, teát (natúr), vagy sört meg tejet.

Azt megfigyeltem, hogy környezetemben túlsúlyos barátaim mind rendesen eszik a zöldséges dolgokat ami elvileg minden fogyás meg hasonló alapja lenne (közben engem cseszegetnek vele, hogy egészség így meg úgy), aztán mégsem fogynak le semmit.
Kollégáim között is van pár túlsúlyos, sajnálom őket mert rendszeresen járnak mozogni és mellé olyan kis adagokat esznek ami nekem esetleg uzsonnára lenne elég, mégsem fogynak semmit... :(

Valahol láttam egy biológiai levezetést erről, hogy az őskortól napjainkig amikor beütött valami ínséges időszak, akkor többnyire azok élték túl, akiken volt elég zsírréteg, így ők jobban tovább tudták adni a génjeiket, amikkel együtt az elhízási hajlam is jobban öröklődött tovább...

[ Szerkesztve ]

Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)

(#58) Somatom válasza CPT.Pirk (#57) üzenetére


Somatom
veterán

Jó neked. Régen, amikor fiatal voltam s bohó, ment a speed, meg a kokó, akkor én sem híztam. Csak, amikor jött a válság és el kellett mennem havi fixesnek, akkor kezdtem hízni. Ebből is látszik, hogy a munka öl, butít és gyomorba dönt. :O :)

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#59) Fred23 válasza inf3rno (#55) üzenetére


Fred23
nagyúr

Perpill majd' minden nap letolok 150-200 gramm pisztáciát, meg 2-3 sört, és fogyok. A sörből az a szabályom, hogy csak az egyik lehet alkoholos, és lehetőleg az is csak 1,5%-os. Vagyis nem ritka mostanában, hogy a ch-m felét sörből viszem be.
Ma mondjuk csak 1 db alkoholmentes csúszott le, de holnap minimum 2 fog. :)

CPT.Pirk: Örülj neki, más meg egész életében szenvedhet a súlyával. Maximum közeli odafigyelés a táplálkozásra, sport, és mégis marad némi extra zsír. Ha meg egy jót akar enni, másnap meg harmadnap kompenzálhat egy gondosan megválasztott kajákból való csipegetéssel, hogy lemenjen az 1 nap alatt is felugró 10-15 deka zsír.
Nőben és férfiban is ismerek olyanokat, akik napi 2-3 hambit letolnak minden egyéb szeméttel akár gyorsétteremből, és kockás marad a hasuk; az ilyenek szerintem nagyon szerencsések.

[ Szerkesztve ]

(#60) CPT.Pirk válasza Fred23 (#59) üzenetére


CPT.Pirk
Jómunkásember

Hát, amiatt már kosarazott ki lány, hogy túl vékony voltam az elképzeléseinek egy férfiról. Mindezt úgy, hogy a lány volt max. 45kg... :)

Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)

(#61) Fred23 válasza CPT.Pirk (#60) üzenetére


Fred23
nagyúr

Ilyesmi is előfordul, és a kövér srácoknak se könnyű becsajozni, de idővel azért majd' mindenki megtalálhatja a párját, illetve szerintem mindig igaz, hogy a személyiség sok -szubjektíve vett- hibát feledtethet.
Ismerek nagyon vékony pasit és nagyon kövér nőt is, akiknek sosem volt gondjuk a másik nemmel, sőt, kábé körül vannak rajongva. Nagyon kedvelhető, pozitív személyiségek.

(#62) Hieronymus válasza Somatom (#54) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Az a tudomány, hogy minden nap üresen egyek meg egy kiflit?"

Ne....em!

A kifli már a kerülendő élelmiszerek kategóriájába tartozik.

Nagyon leegyszerűsítve.
A legfontosabb élelmiszer a zöldség, Amelyiket lehet nyersen enni, azt nyersen kell enni.
Például a kifli helyett sárgarépa. A borsót hőkezelni kell.
Az állati eredetű fehérjékre is szükségünk van. Beleértve a halakat. Az állati eredetű zsírokra alig van szükségünk. Kivétel a mélytengeri halak.
Szénhidrát is kell. Leginkább teljes kiőrlésű gabonákból
Növényű eredetű olajokra is szükségünk van. De kivétel itt is van. A pálmaolaj nem egészséges. A kókuszzsír is csak egy kicsit jobb.
Cukorra nincs szükségünk. A legédesebb méreg a cukor. Az telesen érdektelen melyik cukor. Gyümölcs, répa vagy nádcukor.
Állati eredetű zsírok sem kellenek. leszámítva néhány halolajat.

A ma legegészségesebbnek tartott konyha a vietnámi. Számunkra a koriander levél használata jelent problémát. Elsőre nagyjából szappan ize van. Ha vásárolsz egy töves koriandert és minden nap megkóstolod a levelét, akkor egy héten belül a szappan íz helyett zamatos petrezselyem ízt fogsz érezni.
Onnantól kezdve szeretni fogod a vietnámi konyhát. Próbáld ki. DE, ez nem probléma.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#63) Apollyon válasza CPT.Pirk (#57) üzenetére


Apollyon
Korrektor

Tinédzserként hasonló problémával küzdöttem, túl vékony voltam, ezért 19 évesen lementem konditerembe edzeni. 59 kg voltam amikor elkezdtem, hasonló magassággal mint te. Ez már 15 évvel ezelőtt volt, és azóta is lejárok. A testtömegem hamar megnőtt 70-re, majd a kor előrehaladtával már simán megvan a 80 kiló, jelenleg 82 vagyok. (kiló :D) Azt is észrevettem, hogy ebben a korban könnyebben jön a zsír, nem vagyok olyan "áramvonalas" már, mint húszas éveim elején.

Jah, súlyzós edzésről beszélünk. Egyedül a hús ami a mániám, havi szinten simán megeszek 15 kg vagy több csirkemellet. Emellett a barna / fehér basmati rizs is a mindennapjaim része, plusz zöldségek, tojás stb., persze azért előfordul néha hamburger meg pizza nap, de nem olyan sűrűn. Ha ezekből valamelyiket elhagynám (vagy edzés vagy rendes kaja) akkor szerintem tuti behíznék, hiába vagyok ektomorf alkat, simán lehet az ember így is skinnyfat.

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#64) Somatom válasza Hieronymus (#62) üzenetére


Somatom
veterán

Ez síma ügy. A kiflit símán tudom nélkülözni. A répát szeretem. Meg még csomó zöldséget. Rakott kel, töltött káposzta, töltött paprika, stb. A tengeri herkentyűket is imádom. Csiga, rák, kagyló, polip, kalamári, sushi jöhet minden mennyiségben. 100 Eurót símán ott hagyok, ha egy francia bótba beszabadulok. A keleti konyhát is csípem. Nem is értem, hogy miért nem fogyok. :F

[ Szerkesztve ]

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#65) CPT.Pirk válasza Apollyon (#63) üzenetére


CPT.Pirk
Jómunkásember

Akkor majdnem pontosan egyidősek vagyunk :) . Amikor 19 voltál akkor olyan 50kg körül voltam, az a 15 év hozta meg a +5 kg-ot.
Igaz én nem jártam le kondiba, a falmászás és a hozzá kapcsolódó edzés is csak az elmúlt kb 4 évben jött meg. Ugyanakkor izmosodtam ettől, de tömeg növekedése nélkül. Volt ilyen testzsír százalék mérés a cégnél pár éve, én produkáltam a legalacsonyabb értéket a cégünknél, szerintem az a minimális zsír ami volt rajtam, az cserélődött le izomzatra, mást nem tudok elképzelni.

Fred23: jah, nálam is ideje lenne. :)

Somatom: speed meg kokó? Really? :D

Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)

(#66) Somatom válasza CPT.Pirk (#65) üzenetére


Somatom
veterán

Sajnos olyan rég volt, hogy sztem már elévült. :DDD

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#67) D1Rect válasza Hieronymus (#62) üzenetére


D1Rect
félisten

"Növényű eredetű olajokra is szükségünk van."
Az evolúció során soha nem találkoztunk vele. Relatív új találmány.
Nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt szükségessé vált volna.
Olajos magokat láttunk, de minimális mennyiségben.

A vietnami konyha valószínűleg egészségesebb mint amit az átlagos modern ember eszik, de mint a legegészségesebb, kicsit erős kifejezés.

(#68) inf3rno válasza D1Rect (#67) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Ez azért ennél komplexebb téma. A lényeg itt, hogy teljesen mindegy, hogy a tápanyag növényből vagy állatból jön, ha megfelelő. Pl aminosavak közül a lizin jöhet túróból vagy lencséből. Az emésztőrendszernek tökmindegy, mindkettőből ki tudja nyerni. A zsírsavaknál is így van, viszont a hosszú omega-3, ami kifejezetten egészséges az elég ritka, és tengeri algában keletkezik, és onnan jut el a tengeri tápláléklánc nagy részére. Itthon maximum ha alga farmokat csinálunk, akkor tudjuk előállítani, egyébként csak import tengeri hal és alga lehet a forrása. A rövidebb omega-3 az van lenmagban és lenolajban, amit semmiképp nem szabad hőkezelni, mert transzzsír lesz belőle. A szervezet meg tudja hosszabbítani, hogy az alga- és halolajoshoz hasonló legyen, de lassú folyamat.

Nem ismerem a vietnami konyhát valami nagy mélységben, de szerintem nincs olyan, hogy legegészségesebb konyha. Mindenhol van olyan dolog, amiből hiány van. Ezek lehetnek makro vagy mikrotápanyagok. A fentiek pl makrok. Mikrok terén pl egy vegánnak baromi nehéz a B-vitamin és a vas szintjének tartása, ha valaki meg ketogén, full húson van, akkor a rostok, C-vitamin hiányozni fognak. Ásványi anyagoknál még érdekesebb a kép, mert van ahol a jód teljesen hiányzik a földből, azért jódozzák a sót. A lisztbe meg úgy tudom folsavat (B9) kevernek, hogy ne legyenek idegcső záródási rendellenességek, bár ezt nem tudom, hogy nálunk is csinálják e, vagy csak az USA-ban.

Buliban hasznos! =]

(#69) szuszinho válasza CPT.Pirk (#57) üzenetére


szuszinho
őstag

Tápanyagfelszívódási zavar állhat a háttérben.

Mindenkinek:
Bartha Ákost is ajánlanám, mint szakembert a témában. Nem csak FB-n található meg :DDD

[ Szerkesztve ]

(#70) D1Rect válasza inf3rno (#68) üzenetére


D1Rect
félisten

"Ez azért ennél komplexebb téma. A lényeg itt, hogy teljesen mindegy, hogy a tápanyag növényből vagy állatból jön, ha megfelelő."
:)

(#71) inf3rno válasza CPT.Pirk (#57) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Én elég valószínűtlennek tartom, hogy a neked jó étrend és a vércsoportod között bármilyen összefüggés van. Vannak ilyen divatirányzatok, olyan 5 évente kitalálnak valami hülyeséget, aztán megpróbálják eladni a népnek. Van vércsoport diéta, amiről tudok, meg van pH csoda, meg franc tudja, hogy még mi. Nem kell ezekkel foglalkozni, a blog bejegyzés nagyjából lefedi a lényeget a makrok terén.

Ez amit írsz részben genetika részben a bélflóra összetételétől függ, de nem tudom megmondani, hogy melyik milyen arányban járul hozzá.

Neked a vérnyomásodat érdemes figyelni, ha 130 fölé megy, akkor elkezdődött az érelmeszesedés, mert túl kevés telítetlen zsírt vittél be.

Buliban hasznos! =]

(#72) inf3rno válasza Fred23 (#59) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Ha sportolsz mellé, akkor az alkoholt leszámítva kb. olyan, mint egy energia ital, talán még jobb is, mert kevés benne a fruktóz. Az alkoholt viszont nem jó minden nap bevinni, napi 1 sör már sok, én legalábbis nem bírtam edzés mellé a nyáron. Inkább én is mentesre váltottam, abból is a meggyes soproni radlerre.

Buliban hasznos! =]

(#73) inf3rno válasza Fred23 (#61) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Szerintem számít mindkettő. Nekem mindig csak a vékonyak tetszettek, személyiségben meg van egy típus amelyik kimondottan bejön, de nehezen leírható.

Buliban hasznos! =]

(#74) inf3rno válasza Apollyon (#63) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Az életkorral lassul valamit az anyagcseréd, azért könnyebb elzsírosodni, ha idősebb az ember. Én idén pl rekordot döntöttem, és majdnem eltértem a 80-at, amikor nem mozogtam. Most 73 vagyok, le kéne menni 70 alá megint.

A hús neked valszeg kell az izomtömeg megtartásához. Van erre tápkiegészítő, ami segíti. LanyUs írt valamit régebben a futós topikban, amivel meg tudja tartani a gyúrós izomtömeget minimális edzéssel, de most nem jut eszembe, hogy mi volt az. Annyira én nem vagyok ezekkel a szerekkel képben, nagyon nem vagyok azon a szinten, hogy szednem kéne bármit.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#75) Elektrosokk válasza bkercso (#1) üzenetére


Elektrosokk
addikt

Húsevés: külön téma. Ide elég annyi, hogy Bruce Lee is vega volt. ;) Ha könnyűnek, mozgékonynak akarod érezni magad, ill. alvásra is sajnálod a 8 órát, spórolnál 2-4 órát magadnak naponta, próbáld ki 3 hétig hús nélkül!

Ez nagyon érdekes. Én egy szaruhártya gyulladás miatt változtattam radikálisan az étrendemen, sajnos az okát még eddig nem sikerült detektálni, viszont a problémáim egyenes arányban nőttek a szénhidrátfogyasztással. Túlsúly nem igazán volt rajtam, de azért fogytam vele. Szigorú ketogén diétára álltam át, ez idővel kicsit lazult komfort ketóra, és előfordul hogy elmegyek napi 100g szénhidrátig. Böjtölni is szoktam, fokozatosan kezdtem el, már csinálok heti 1x24 vagy 48 órát. A ketogén alatt valódi ketogént értek, nem eszek feldolgozott élelmiszert, fontos a hús minősége. De eszem, pl sok zöldséget, zellerszár stb.
A laboreredményeim jók, tavaly márciusban kezdtem el. Ami hatalmas változás volt, az hogy elmúlt a feszültség ha mondjuk nem tudtam 12-13 óra körül enni, ha éhes vagyok már nem szédülök, nem szenvedek. Ha érdekel valami és elnyúlik a munka, vagy úton vagyok és nem jutok élelmiszerhez simán kihúzom a nap végéig, a közérzetem kiváló. Viszont amikor eszem nem számolom a kalóriát, nem eszem keveset. Szóval nálam ez működik.

Az edzés az elején nagyon nehéz volt, gyengének éreztem magam, de szerencsére ez idővel rendeződött.

[ Szerkesztve ]

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#76) inf3rno válasza Elektrosokk (#75) üzenetére


inf3rno
nagyúr

A gyulladásos betegségek felerősödnek a szénhidráttal, főleg ha édes dolgokat is eszel. A ketonál az a gond, hogy a gyors izomrostoknak kell a szénhidrát, anélkül baromi nehéz bármiféle erőedzést csinálni. A másik, hogy érdemes lenne laborban veseértékeket mérni, mert ha túl sok fehérjét viszel be, akkor a fehérje lebontási termékek kicsinálhatják a vesét.

Amúgy én is agyalok most, hogy a télen kipróbálom a ketot, mert nekem is gyulladásos bajom van. Esetleg tudsz bármi tanácsot adni, ami bevált vagy ételeket, étrendet mondani?

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#77) Elektrosokk válasza inf3rno (#76) üzenetére


Elektrosokk
addikt

Szerencsére működik az edzés, ahogy írtam is az elején nagy volt a megtorpanás de aztán rendeződött.

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#78) inf3rno válasza Elektrosokk (#77) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Milyen edzést csinálsz?

Buliban hasznos! =]

(#79) Elektrosokk válasza inf3rno (#78) üzenetére


Elektrosokk
addikt

jelenleg kettlebell, edzővel.
egyébként az egyik keto csoportban van egy maratoni futó lány, és ő azt írta korábban hogy amikor evett szénhidrátot akkor érzetre szenvedősebb volt neki (mármint már keto adaptáltan edzés előtt) . Ebből azt gondolom hogy ez lehet elég egyéni is.

inkább attól félek ha a jövőben úgy alakulna hogy máshogy étkeznék akkor jobban lerakódna rajtam, alkatilag ilyen szempontból szerencsés voltam, nem híztam könnyen. Alapvetően atlétikus alkat vagyok. Bármi is lesz a jövőben már nagyon megválogatom hogy mit eszem meg.

[ Szerkesztve ]

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#80) Elektrosokk válasza inf3rno (#76) üzenetére


Elektrosokk
addikt

ezeket csak most olvastam.

A másik, hogy érdemes lenne laborban veseértékeket mérni, mert ha túl sok fehérjét viszel be, akkor a fehérje lebontási termékek kicsinálhatják a vesét.
Amúgy én is agyalok most, hogy a télen kipróbálom a ketot, mert nekem is gyulladásos bajom van. Esetleg tudsz bármi tanácsot adni, ami bevált vagy ételeket, étrendet mondani?

Ez bizony így van, figyelni kell arra hogy meglegyen a megfelelő zsír-arány. A Synlabnál szoktam labort nézetni, most is megyek hamarosan.

Amúgy én is agyalok most, hogy a télen kipróbálom a ketot, mert nekem is gyulladásos bajom van. Esetleg tudsz bármi tanácsot adni, ami bevált vagy ételeket, étrendet mondani?

Azt tudom mondani hogy érdemes kipróbálni, aztán testreszabni, bármennyire is működik most nekem nem tartom egy élethosszi megoldásnak. De az elején amikor annyira fájt a szemem hogy itthon ültem napszemüvegben akkor kb ez volt az utolsó lehetőségem, bármit megtettem volna. ( Nem vagyok a szénhidrát ellensége, de a jövőben ha ennék is az kimerülne az édesburhonyában, zab és zöldésgekben. Egyéb gabonák kizárt.)

Marhát eszem, sertést, néha szárnyast, csirkecomb, pulyka, kacsa. Sok belsőséget, zödségeket. Illetve korábban nem igazán fogyasztottam tejterméket, de mióta ketozom azóta mascarpone-t ls feta sajtot is eszem.

receptek pl : [link]

Pl: PIck GMO mentes tarja ami szerintem zseniális termék, szépen szeletelt. tehát tarja, hozá köretnek szalonnás portobello.
marhát és a sertést ezen kívül szabadtartásból szerzem be. Nehéznek tűnik az elején, de kialakul! :D

[ Szerkesztve ]

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#81) inf3rno válasza Elektrosokk (#79) üzenetére


inf3rno
nagyúr

A maraton az egész más, azt meg tudja futni zsírból, ha megszokta, oda 1-es és 2a izomrostok kellenek inkább. Az erőedzéshez 2a, 2b kell, a 2b főleg csak szénhidráton megy el. Súlyzónál az erőedzés mondjuk ha 1-3 ismétlést tudsz csinálni pihenés nélkül, az erőállóképesség az 5-8 ismétlés az állóképesség meg 12+. De ezt csak így hasraütve, már régen olvastam róla. A kettlebellt nem csináltam sokat, talán csak fél évet, de akkor inkább az állóképességre, talán kicsit az erőállóképességre mentünk rá, pl többszáz súllyal guggolással. Gondolom ha az beedződött, akkor jött volna az erőedzés is, de addigra megszűnt az edzőterem, ahova jártam.

Buliban hasznos! =]

(#82) inf3rno válasza Elektrosokk (#80) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Helyes, én is velük szoktam úgy 1-2 évente. Igazából nincs is más, mert ezek az osztrákok felvásárolták a teljes diagnosztikai labor szektort. Elvétve van csak 1-1 labor, ami megmaradt.

A zab jó, sok benne a cink. Az édesburgonyának meg alacsony a glikémiás indexe, az is jó, ha gond a gyulladás. Ja hát a zsírt úgy önmagában elég nehéz bevinni, a tipikus, hogy az embert kenyérre kenni, de mivel nem fogyaszthatsz szénhidrátot, így kb. a sajtok, olajos magvak, olajbogyó maradhatnak a húson kívül, ami nem arról szól, hogy pohárból iszod az olvadt zsírt. :D Január-február környékén megpróbálkozom vele, addigra talán össze tudok szedni egy étel listát.

Buliban hasznos! =]

(#83) Elektrosokk válasza inf3rno (#82) üzenetére


Elektrosokk
addikt

Egyébként volt egy másik problémám, az is kellemetlen volt, de nem volt állandó, a bőrgyógyász egy pár hónapos antibiotikum kúrát javasolt, ez a probléma teljesen megoldódott attól hogy elhagytam a gabonát és a finomított szénhidrátot. Olyan dolog amire az orvostudomány nem ad kész megoldást, csak tüneti kezelést. Ez miatt így utólag szeretnék egy nagyobb ételintolerancia tesztet végeztetni majd a jövőre nézve.

ami nem arról szól, hogy pohárból iszod az olvadt zsírt. :D :DDD

Az oldalon amit linkeltem van egy mascarpone kókuszgolyó recept, az egy csoda számomra a mindennapokban. :D

#81inf3rno Nekem bevált a bell, a sima sulyzós edzés sosem kötött le igazán, vagy a túl sok ismerős és a beszéd vitte el rossz irányba. :D Kempo, kettlebell, ezek viszont fekszenek.

[ Szerkesztve ]

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#84) inf3rno válasza Elektrosokk (#83) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Én rengeteg dolgot kipróbáltam, sok dolgot szeretek, de a futás és a mászás, amit szívesen csinálok hosszú távon, a többit csak ritkán. Ez talán inkább motivációs probléma, amikor csoportos edzés volt, akkor az segített, mert voltak fix időpontok minden hétre, amire menni kellett. Az úszás még esetleg, amit szívesen csinálnék, de csak saját medencében elbohóckodva.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#85) Elektrosokk válasza inf3rno (#84) üzenetére


Elektrosokk
addikt

lehet hogy az, futás áááhhh.... soha. Edzőtáborban ment csak, amikor a feketövesek a hátamban loholtak és rugdostak ha lazsáltam. :DDD

"Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is." Szabadságot Aweriotnak! ️

(#86) bencze


bencze
senior tag

"A telítetlen zsírsavak egy másik csoportja a transz zsírsavak, amelyek szintén egyenesek, nem pödörödnek, és hasonlóan a telített zsírsavakhoz károsak" - ez így tuti oké? telített zsírsav káros? legtöbb helyen azt olvasom zsírt, vajat kerll használni mert jobb.

[ Szerkesztve ]

-= QFR mx blue / HPE87 mx brown / QFR mx red / Poker 2 mx blue / Poker 3 mx clear / Leopold FC660M mx silent red=-

(#87) inf3rno válasza bencze (#86) üzenetére


inf3rno
nagyúr

A telített zsír elősegíti az érelmeszesedést. Még a telítetlen omega-6 is valamennyire. A transz jóval károsabb mindkettőnél ilyen szempontból.

Főzéshez a legjobb az olivaolaj, mert sok benne az antioxidáns és omega-9 a nagy része.

Olajban sütésnél az olivaolaj bírja úgy 1-2 órát a 140°C-ot, de folyamatosan fogynak belőle az antioxidánsok közben és keletkezik 1-2% transz zsír is ilyen módon, ami még elfogadható. Ennél magasabb hőmérsékleten már jóval gyorsabban keletkezik transz zsír, oxidálódik és polimerizálódik, illetve keletkezik belőle még ciklikus zsírsav is, meg még franc tudja mik. A lényeg, hogy nem túl egészséges dolgok.

Ha sütni akarsz, akkor disznózsír vagy kókuszzsír jobb. Azok eléggé hőállóak, főleg a kókusz. A vaj is meg tud égni. Ezt a táblázatot érdemes nézni: [link] Minél magasabb benne a telített zsír tartalom, annál jobb sütésre, mert csak a telítetlen zsír tud transszá alakulni. Az omega-9 is egész tűrhető sütésre, az omega-6 már egy fokkal kevésbé. Ha van benne telítetlen, akkor a MUFA jó, ha magas és a PUFA jó, ha alacsony, amennyire csak lehet. A smoke point meg jobb ha magas. A táblázat alapján amúgy a kókusz a legjobb az összes közül sütéshez, pláne ha azt nézzük, hogy közepes hosszúságú telített zsírsavak vannak benne, ami egy fokkal jobb, mint a normál hosszú, bár erről is vannak újabban viták.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#88) UnA válasza inf3rno (#87) üzenetére


UnA
Korrektor

A kókuszolajjal nekem az a problémám, hogy túl messziről jön, szinte lehetetlen megállapítani, hogy nem valami vegyi eljárás eredménye-e, amit megveszel. Valahogy az európai minőségi szabványokban jobban hiszek... Persze más olajból sem szabad finomított változatot venni.

(#89) inf3rno válasza UnA (#88) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Hát ha engem kérdezel, akkor húst sütni zsírral érdemes. Süteménynél ha olyan, akkor ki lehet kenni vajjal is a formát. A margarin, olajok felejtősek erre a célra ilyen vagy olyan okból.

A kókusz, pálma, szója, ilyesmik átutazzák az egész világot, és hozzájárulsz a környezetszennyezéshez, ha nem helyi alapanyagokat veszel. Plusz az erdőket is irtják miattuk, mert nincs elég szántóföldjük azon az éghajlaton, ahol termesztik őket. Ez ilyen amcsi globalista biznisz. A vegánságot, tejtermék ellenességet, ilyesmiket is nagyobb részt ezért találták ki, mert konkurencia nekik. Van még a kukorica és a belőle előállított glükóz-fruktóz szirup biznisz az amcsi génmódosított kukoricával, amit szintén igyekeznek áttolni mocskosabbnál mocskosabb módszerekkel. Ott a méhészek a konkurencia, illetve a módosítatlan európai kukorica, köztük a magyar is. Az EU a zsebükben van, csávázószereket, növényvédő szereket tiltanak be miattuk. A méheket ölő ázsiai lódarazsakat is sikerült betelepíteniük. Illetve próbálkoztak már azzal is, hogy a vetőmagunkba kevertek egy-két szem génmódosítottat is, hátha nem vesszük észre.

Buliban hasznos! =]

(#90) bkercso válasza inf3rno (#89) üzenetére


bkercso
nagyúr

A vegánságot, tejtermék ellenességet, ilyesmiket is nagyobb részt ezért találták ki, mert konkurencia nekik.
Viszont a "pusholásuk" mögött erős racionális érvek húzódnak. Ugyanis a termőtalaj mennyisége az emberiság jelenlegi létszámának és a mai termelési szokásokkal kb. ~50 évre elegendő (már csak).

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#91) inf3rno válasza bkercso (#90) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Én nehezen hiszem el, hogy az esőerők felégetése, a helyén a pálmazsír termelés és a szállítás kevesebb széndioxidot juttatna a levegőbe, mint itt helyben az állattartás. A tudomány sajnos már nem szabad nyugaton, azt írnak a cikkekbe, amit a lobbi megkíván, akik meg ellene mennek a rendszernek, azokat cenzúrázzák, vagy eleve el sem jutnak a publikációig, mert nem kapnak állami ösztöndíjat. Hasonló ez a komcsi rendszerhez, amikor a kádereket beültették az egyetemekre, aztán ha valaki írt egy nekik nem tetsző cikket, akkor egyből 1000 "tudós" cáfolta meg.

Mondjuk ezt a témát is jobb elengedni itt, mert ez már politika.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#92) bkercso válasza inf3rno (#91) üzenetére


bkercso
nagyúr

De kevesebb termőföld kell, ha növényt eszel, mintha állatokkal eteted fel a termést.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#93) Hieronymus válasza D1Rect (#67) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Az evolúció során soha nem találkoztunk vele. Relatív új találmány."

Hát lehet így is gondolni. De nem loptuk bele a dióba az olajat. A mákot sem mi olajosítottuk el.
Az, hogy nem préselték ki a magvak olajtartalmát nem jelenti azt, hogy nem fogyasztották azokat.

Mondjuk az érett olívabogyó sugalja a préselés gondolatát. Gondolom nem kellett komoly kutatómunkát végezni a technológia feltalálásához. :D

"A vietnami konyha valószínűleg egészségesebb ..., de mint a legegészségesebb, kicsit erős kifejezés.

Igen az, de ettől még igaz. Az étel összetevőinek aránya közelít legjobban az optimumhoz.
Sok zöldség, kevés hús vagy hal. A szénhidrát tartalom sem magas.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#94) bkercso válasza Hieronymus (#93) üzenetére


bkercso
nagyúr

Sőt, 12 ezer éve már sört főztek.
8000 év pedig elég volt a laktóztolerancia kialakulásához, tehát kisebb genetikai változások lezajlanak ennyi idő alatt.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#95) inf3rno válasza bkercso (#92) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Persze, ez a része igaz, de mint már írtam, itt az erdők felégetése CO2-t termel, a kiirtott erdők nem fognak CO2-t megkötni és a szállításhoz dízel kell, aminek az előállítása és felhasználása szintén CO2-t termel. Ha innen nézve hasonlítjuk össze a disznózsírt vagy a tejzsírt és a pálmazsírt, akkor már valószínűleg nagyon más a mérleg. A szójafehérjére és állati fehérjére ugyanez vonatkozik. Persze a tanulmányok szeretik ezeket a faktorokat elhanyagolni. Sőt már olyan szintre jutottak, hogy olvastam olyat is nemrég, hogy az esőerdők irtása még jót is tesz, mert a fiatal fák jobban megkötik a széndioxidát, mint az öregek. Az emberek meg vitánál lazán tudnak ilyen "tudományos" cikkekre hivatkozni, mert hát a nature vagy valamelyik folyóirat lehozta... Itt nagyjából el is lehet felejteni ezt a kérdést, mert ez már nem tudomány, hanem üzleti érdekekből létrehozott propaganda.

[ Szerkesztve ]

Buliban hasznos! =]

(#96) inf3rno válasza Hieronymus (#93) üzenetére


inf3rno
nagyúr

Nem igazán van abban konszenzus, hogy mi az optimális szénhidrát-zsír-fehérje arány.

Buliban hasznos! =]

(#97) bkercso válasza inf3rno (#95) üzenetére


bkercso
nagyúr

True.
Nincs tudomány üzlet nélkül, amíg a művelése pénzbe kerül. Legalábbis a kapitalizmuson belül elképzelhetetlen, mást meg nem ismerünk.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#98) Hieronymus válasza inf3rno (#96) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Nyilván nem is lesz teljes egyetértés ez ügyben.
Az eszkimók alkalmazkodtak a környezetükhöz. Sohasem lesz nekik olyan zöldség és gyümölcs kertjük, aminek a csodájára jár a világ.
Érdekes lenne a Japán statisztikákat megnézni, A húsfogyasztás mennyit változtatott az átlagos egészségi állapoton. Száz éve még nem volt általános a húsfogyasztás. Sőt a második VH. után indultak be a húsevésbe.
Előtte csak hal jutott az asztalra.

A vietnámi ételek azon túl hogy finomak, viszonylag kalória szegények is.
Két pozitív tulajdonság. Sok a túlsúlyos és az elhízott ember. A kiflinél vagy a sertéspörköltnél mindenképpen jobb.
Soha sem megszűnni az kövérség, ha maradunk a hagyományos ételeinknél.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#99) UnA válasza Hieronymus (#98) üzenetére


UnA
Korrektor

"Soha sem megszűnni az kövérség, ha maradunk a hagyományos ételeinknél."

Kettes számú megoldás: az életmódon kell változtatni. A pörkölt önmagában nem okoz elhízást, csak egy bizonyos életmóddal együtt.

(#100) D1Rect válasza UnA (#99) üzenetére


D1Rect
félisten

A pörkölt önmagában nem okoz elhízást, csak egy bizonyos életmóddal együtt. nokedlivel. :)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.