A rock kultúra nem kitaszított - pláne nem trenden kívüli. Mai napig szinte csak igényes rockzenével lehet biztosan megtölteni a nagyobb nemzetközi, fővárosi és vidéki koncert helyszíneket (meg egyébként néha igénytelen rockzenével is, de az hosszú távon mindig visszafelé sül el).
Már én is sokat gondolkoztam azon, hogy ennek ellenére a szűkebb értelemben vett rockerek mégis miért siránkoznak folyton azon, hogy a rock "el van nyomva" meg hogy ma nem ez a "mainstream". Egyetlen jazz zongoristát vagy klasszikus harmonikaművészt sem hallottam még azon keseregni, hogy nem adják a dalaikat a rádióban vagy hogy nem ismerik meg őket a buszon. Ennek szerintem a fő oka, hogy a rock zene egoista, hiú, s féltékeny.
Sokan megsértődhetnek, ha félreértik - de ez egyáltalán nem egy degradáló tünetegyüttes. Egyszerűen csak arról van szó, amit az AC/DC TNT száma is üzen: a rock zene egy kibaszott nagy gyutacs dinamit és felrobbantja anyádat is, ha nem tekered fel a hangerőt, bäby. Annyi pówër meg tökösség van a rock zenében, hogy az lenne a csoda, ha nem járna ezekkel a mellékhatásokkal. Az egoistát azt hiszem nem kell tovább bizonygatni, hiú, mert azt hiszi, hogy ennél semmi nem szólhat nagyobbat, féltékeny, mikor meglátja, hogy mást (is) adnak az MTV-n és ezen bukás sorozat után jön el a kitaszítottság érzése. Pedig ahogy írtam is - erről szó sincs - a rock még mindig játszva kerül be minden hallgatottsági lista élére és talán még mindig a legnagyobb zenei üzlet.