Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) sketchifun


sketchifun
senior tag

Kérlek engedd meg, hogy kissé hasonló történetemet mesélhessem el, én ennek nem szándékozok blogbejegyzést áldozni, de talán valaki jót nevet a nyomoromon.

14. életév, 8. osztály. Április. 2010.

Egyszerű kis napnak indult, a 4. óra testnevelés volt. Nálunk úgy nézett ki a tesi terem, hogy bementél, egyből a terem melletti folyosó, amin végig kellet sétálni az öltözőig. Persze, sétálunk hülye, mindjárt itt a tanár, és sehol se járunk. Megszokott volt, hogy iszkiri. :DDD Ugyan így történt ezen a napon is. Előttem éppen egy lány osztálytársam futott, nálam jóval lassabban. De hát nincs mit tenni, keskeny a folyosó. Valamiért ez a drága lélek úgy érezte, én őt üldözöm. Kicsit lemaradtam, mert hátranéztem, majd előre, van hely, akkor gyerünk. Sprint. Majdnem utolérem a csajt, ajtónál járunk. Erre ő, mint derült égből a villámcsapás, gondolta hogy az éppen ott lévő ajtót egészen random BECSAPJA előttem. Gondolom mondanom sem kell, elég gyors gyerek vagyok, ilyen Usain Bolt féle testalkat. Az idő, amíg reagálni volt időm, erősen konvergált a 0-hoz, de biztosan közelebb volt a 0-hoz, mint az 1 másodperchez. Éreztem, hogy nem egy darázs vagyok, aki lepattan az üvegről. A sebesség is nagy. Ebből baj lesz. Annyira voltam képes, hogy feltettem a kezemet, mert hát a fejem azért mégse koppanjon már. Hatalmas csattanás, persze azt hitte mindenki hogy lepattantam arról az ajtóról. Amúgy is bazinehéz, 2cm vastag üveg benne. Nem az a könnyű fajta, na. Természetesen az üveg összetört, és hatalmas rovajjal zuhant a földre, apró darabokra hullva. Sikerült a fékező manőver, egy helyben vagyok. Nos, akkor mérjük fel a károkat. Oké, ablak tropa. Minimum igazgatói, ősök agyonvernek, üveg biztos gecidrága. Mi a f@sz az a piros a földön. Jahogyja. Ekkor pillantottam meg a jobb kezem mind a 4 ujját. Az 5. azaz a kisujjam egész egyszerűen nem láttam. Persze meg volt, szerves kapcsolatban velem. Csak persze tőben átvágva a csont, és pont úgy lóg, hogy nem látszik. Cseppet spriccelő vér. Az első gondolat az volt, hogy hübazdmegdedurva. Így, egybe. A következő, hogy nemoké. Nem fáj, nyilván a sokk, de azért erről mégiscsak értesíteni kéne egy felelős személyt. Na akkor iszkiri a tőlem kb 100m-re lévő tanári szoba felé. Természetesen tanár a folyosókon zéró, már becsengettek. Tanáriban ráleltem az amatőr katasztrófavédelmi versenyre felkészítő tanáromra. Tőle tanultam meg, hogyan kell bekötni egyes sebeket. Ezúton is köszönöm, a mai napig tudom, és nem egy vészhelyzetben haszonmra vált ez a tudás. Viszont őt akkor ott valahogy elhagyta a lélekjelenlét. Láttam, ahogy a ráncaiban kirajzolódik a b@zdmeg felirat. Gyorsan leültetett, és elkezdett kötözni. De nem úgy ahogy tanította. Egész egyszerűen csak rátekert mindent ami van. Bal kezem a szék kafráján, támasztom vele a buksimat. Ekkorra ment ki belőlem az adrenalinnak nevezett cucc, megszűnt a fáziskésés. Irgalmatlanul elkezdett fájni a jobb kezem. Itattak velem vizet, mert lefehéredtem, mint a tanári fala.

A nyakamon lévő tök támasztása közben lefelé néztem, és azon agonizáltam, itthon agyonvernek, és még védekezni se tudok. A nagy gondolkodásban lefelé nézve észrevettem hogy valami csöpög a könyökömnél. Vér. WTF!? Kezemen pulóver újját mindkét oldalt felhúz. Ekkor előtárult a jobb kezemen egy óriási luk. Megnyílt az alkarom mint a rohadt dinnye. Konkrétan a csont állította meg az üvehet. Frankó. Jól néz ki. Másik kéz pont csuklón keresztbe 2 helyen elvágva, tenyerembe oldalról üvegszilánk lóg ki. Ránézésre is kb 2-3 centi van bent. OMFG. Persze ezt is bekötözte drága tanárom, mérhetetlen fájdalmat okozva avval, ahogy mégjobba belenyomta a kezembe az ott lévő üvegszilánkot. Ekkor már persze úton a mentők. Háziorvos megérkezik, inkeció a valagamba, rögtön jobban éreztem magam. Valami lónyugtató és érzéstelenítő keverék volt. Mindjárt itt a mentő, gyerünk le. Szépen lesétálok, kezemen két fehér boxkesztyű. Mentőbe beül, ami szirénázva elindul, majd szépen döcögve egy jó óra alatt beért a Fiumei Úti Baleseti Sebészetre. Az osztályfőnököm jött velem. Leültettek, mentek a recepcióra. Kiabálás, felnézek, elémtolnak egy faszit. Semmi különös nem látszott rajta, csak nagyon fehér volt. Aztán utána egy beteghordó ágyon egy combból levágott lábat. Itt elájultam. Kb 20 percig tartott. Gyerekosztály. A falon Sekeze-Selába István(Pistike) által szájjal festett művek. Nagyon feldobott a dolog. Bevisznek. Doki víg kedéjűen: Üdvözlöm fiatalember. Mi történt magával. Elmotyogtam neki. Jól van, ne izgulj, megoldjuk valahogy, rendben? Ekkor a vállamra tette a kezét. Na ez volt az első megnyugtató dolog az addig eltelt 2 órában. Kikötözték a kezem, ekkor jött a második fájdalom sokk. Kaptam egy érzéstelenítőtt vállba, orvos kivette az üvegszilánkot, leragasztotta azt a sebet, és mondta, hogy a szembenlévő ajtóhoz fáradjak át, foglaljak helyet, 2 perc és jön. Leülni nem volt időm, hogy felkészüljek arra a feliratra, ami ki volt írva az ajtóra, varroda. Gyerünk belefé. Lefektettek, kezem kis asztalra, na akkor gyerünk, rakjuk ezt a helyére. Orvos: Figyelj Benjámin. Nem fogok hazudni. Most kapni fogsz egy injekciót a tenyeredbe. Borzasztóan fog fájni, de utána jobb lesz elviselni a varrást. Sajnos ezt muszály. Halk okés válasz hangzott el tőlem. Ekkor éreztem az első olyan dolgot, amit senkinek se. Gyerekek, nagyon brutális. Konkrétan lefogta a kezem a nővér két kézzel, az orvos a tenyeremre támasztott rá egy kézzel, másikkal meg beadta az injekciót. Hát kapásból átment a tű a kezemen, annyira fájt hogy megrántottam a kezem. Ekkor kiment, visszajött két hatalmas ember kíséretében, akik lefogtak, megkaptam az injekciót. Egy hang nem jött ki a torkomon. Cserébe 4 és fél liter víz a homlokomon. Felvarrta az ujjam, az alkaromon a brutál nagy nyílást is bezárta. Összesen 48 öltést kaptam. 13 a brutál nagy kráter, 30 tartotta az ujjamat(elégggé ferdén csaptam le), és 5 fogta össze az első ujjpercemnél szintén átvágott porcnál.

A bal oldali sebeket egyszerűen egy pillanatragasztó szerű anyaggal bekente, majd pici csíkokkal leragasztotta, és bekötötte. Bekötözött, irány haza. Addigra faterom értünk jött kocsival. Kettő nap múlva kellene visszajönni kötözés+idegsebészet. Vissza is mentünk. Először idegsebészet, ahol rögtön megállapították, hogy esély nincs arra, hogy újra érezzem a kisujjam, de mozgatni nagy valószínűséggel tudom majd. Ó, az pont elég nekem, mondtam vígan. Ekkor volt még egy sebészeti beavatkozás, az ínszalagokat rakták rendbe, hogy valóban tudjam majd mozgatni. Bekötöztek, 2 nap, menjek kötözésre. Be is mentem, amatör kezdő, cserébe csinos nővérkére bíztak rá, hogy legyen kedves kötést cserélni. Viszont ekkor történt a lehető legrosszabb dolog, amire sajnos a felkészületlen nővérke nem tudott értelmesen reagálni, segítség kérés helyett pedig egy életrevaló nyom maradt rajtam. A kötés beleragadt a varratba. Az ujjpercnél. Ő ezt úgy próbálta orvosolni, hogy elkezdte húzni. Ha nagyon fáj úgy is ordítok jelleggel. Csak én éppen nem ordítottam, mert a saját kezem haraptam fájdalmamban. Ekkor vette észre mit művelt, de nekem semmit se mondott, csak hogy mindjárt jön. De ezt bepánikolt hangon. Gondoltam, hogy tré van. Ránézek már. És egy szolíd 2cm hús lóg ki az ujjamból. Ahhhhaaahoooogyezígyahajaanyád. Beront, másik nővér kíséretében. Semmi baj, megoldjuk. A látszólag rutinosabb nővér elkezdte ezt a kilógó részt betuszkolni az ujjamba, majd valami lötyivel bekente a kötést kívülről, ami ezek után játszi könnyedséggel vált le rólam. Persze újra kötés, kaptam erre a részre valami zsírpárnás nemtudommit, hogy ne ragadjon újra bele a kötés. Orvos nem is látta. Rendben, 2 nap múlva kellene visszajönni, kötözésre. Jóvanoké. Haza, 2 nap múlva vissza, átkötik, semmi extra. 2 nap, jöjjön vissza, új kötés, + varratszedés. Rendicsek. Orvoshoz be, kikötözi úgy a kezemet, hogy észre sem veszem. Bazdmeg.... Mondja hogy szép, de az ott az nem szép. Nézem, ja azt a kettővel ezelőtti kötésen egy drága nővérke csinálta, beleragadt a kötés a varratba. Orvost kiverte a víz, és elviharzott. Biztos megdícsérte őket. Orvos vissza, akkor most kiszedi a varratokat, satöbbi. Okés. Kiszedte, semmi extra, nem is fájt, de fáradjak át a sebészetre, hogy megnézzék az a bibircsók szerű valamit. Fáradok. Ott megállapították, hogy az ún. idegpályaágyat sikerült megszaggatnia ennek a drága hölgynek, ezért ami eddig esély volt arra, hogy érezzem az ujjam, elillant. Plusz hozzá sem nyúlhatnak, csak szülő által aláírt papírral, mert fennáll a veszélye, hogy az egész kezemet nem érzem. Jó, akkor inkább csak az ujjam, hanyagoljuk.

Szépen elmúltak a kötözések, begyógyultak a sebeim.
Most ott tartok, hogy van egy kb bibircsók a kisujjamon. Borzasztóan érzékeny, nem fáj, de nem tudom megmagyarázni az érzést, amikor hozzáér valami. Kellemetlen na. Ezért inkább nem is erőltetem. Mozog frankón, azóta 9 ujjal gépelek, vagy legyen 10, ha a kisujjal nyomott shift és enter beszámítható ide. :D

Frankó melléksztori, hogy ezen a kitépett varrat, és a szakszerűtlen ellátása hiányában egy fertőzést szenvedtem el. Ezáltal ekcéma alakult ki nálam, illetve egy ugyaninnen származó fertőzés miatt begyulladt az ínyem, és elkezdtek a fogaim tönkremenni. Jelenleg 4 lyukas fogam van, illetve 3 már konkrétan félbetört, a fele hiányzik. Ebből ráadásul egy elől, jobb felső 4. 19 éves vagyok. :)

Atyaúristendehosszúlett....

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#2) KISDUCK


KISDUCK
addikt

Baszki, ezek a sztorik elég szarul hangzanak. :(

(#3) AllTheBest válasza sketchifun (#1) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Nem irigyellek :( velem ez 17 éves koromban történt. Az érzéstelenítés tényleg brutális tud lenni. Pár évvel ezelőtt (szintén a bal kezemen) a hüvelykujjam kellet varrni, szépen belevágtam egy életlen késsel. Az 8 varrat fogta össze, szerencsére teljesen rendbe jött. De ott konkrétan 6 helyen az ujjam körül körbenyomták az ujjam érzéstelenítővel és elkezdték varrni azonnal, persze az érzéstelenítőnek nem volt ideje hatni, azért úgy gondolták, hogy újból körbenyomják ugyan azon a 6 ponton...

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#4) kemotox


kemotox
addikt

Van egy gitáros, akinek hasonlóképp lett két ujja rövidebb - ő úgy oldotta meg a dolgot, hogy olvasztott műanyagból, vagy gumiból vagy mi csinált kis ujjvégeket, és azokat felveszi mikor kell.

(#5) AllTheBest válasza kemotox (#4) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Engem nem zavar különösebben a hiánya :) igazából nekem furcsa érzés lenne újból nyomást érezni az ujjam végén, sajnos a doki nem tudta a bőröm rendesen összehúzni a közepére az ujjamnak, így van egy kicsit furcsán érzékelő rész az ujjam végén és nem tudom hova tenni azt az érzést amit akkor érzek amikor hozzáér valami(nem rossz, csak furcsa)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#6) sketchifun válasza AllTheBest (#3) üzenetére


sketchifun
senior tag

Ez sajnos nem emlék, ez sajnos állapot.

Én már hozzászoktam, tudok vele együttélni. 17. évemre is van brutál sztori, DH bringázás vs Fa sztoriból eredő Iron Man átalakítás, kulcs-csont ügyileg. :D Az is finom. Vagy rá fél évvel a baltát vágtam a bal kezembe. :) Szalagavató előtt 2 órával megcsúsztam a jeges járdán, lefejeltem a kerítést. Szétszakadt a fülem. :D

#5 Pacsi. Ugyan ez az ujjamon. Nem fáj, csak megmagyarázhatatlanul irritáló. :)

[ Szerkesztve ]

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#7) AllTheBest válasza sketchifun (#6) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Látom te is kórházlakó voltál, mint én :), bár ez nem örvendetes, sőt a legrosszabb ha az ember már ismeri az összes orvost és ápolót... Összesen több mint 1 hónapot voltam kórházban azért, hogy megállapítsák, hogy gyorsan nőttem(sokszor ájultam/ájulok és gyakran beszédülök)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#8) total90


total90
veterán

Nekem 7x volt eltörve kezem meg lábam összesen, másfél éve meg úgy kapartak össze egy autó balesetből, de még nem hiányzik belőlem semmi :)

Amúgy melóztam kórházba, igaz mint infos de sok dolgot láttam, nem lehetett egy jó emlék, meg tudom érteni, hogy még mindig benned él.

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#9) Penguin95 válasza kemotox (#4) üzenetére


Penguin95
senior tag

A jó öreg Vasember, Tony Iommi. :D Műanyag az alapja, és bőrrel van beborítva a protézise.

(#10) vamzi válasza sketchifun (#1) üzenetére


vamzi
őstag

Ó, basszus, ezt 2 részletben tudtam csak elolvasni, mert elkezdett kimenni a vér a fejemből és le kellett feküdjek pár percre. Durván itt van előttem az egész, annyira részletes a leírás :DDD

Brutál sztori, nekem szerencsére ennyire durvám nincs.

A cikkhez: A műhelyben nem voltak ritkák az apróbb balesetek, de azon kívül, hogy néhányszor kiflexszeltem a kezemből darabokat, meg szenesre égettem a bőröm nem volt ilyen komoly. A hegeket leszámítva kutya bajom :)

Ja, a legutóbbi kórházi esetem az volt, mikor az 500 kilós páncélszekrény ajtaját vágtam rá a hüvelykujjamra. A vége körömperforáció lett (6 helyen kifúrták a körmöm, hogy a vér kitudjon jönni). Nem akarták leszedni, mert még úgy nézett ki, hogy van benne élet, de kb 1 hét múlva simán ledobta a körmöt az ujjam. 6 hónap után nőtt vissza eredeti méretére a körmöm.

(#11) AllTheBest válasza vamzi (#10) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Azért az sem lehetett kellemes, 500 kiló már tud fájni :), nálunk az egyik öregnek is véraláfutásos lett a körme, de nem akart dokihoz menni, ezért otthon 3mm-es fúrószárral átfúrta a körmét és dolgozott utána tovább, meglepő az emberi találékonyság(persze előtte azért rendesen ,, kifertőtlenítette,, a gyomrát házi pálinkával, hogy ne érezze annyira a dolgot :D )

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#12) 8th válasza AllTheBest (#11) üzenetére


8th
addikt

500 kiló már tud fájni

Anno a temetkezésnél kollégámnak egy bő nyolc mázsás kétszemélyes gránit fedlapot húztunk rá az ujjaira. Az meg csak állt szótlanul másodpercekig majd kimérten megszólalt, hogy pajszerral emeljünk már rá mert alatta maradt két ujja. Hűpaszmeg... volt ijedtség. Gyorsan felemeltük, ahogy kihúzta az ujjait az egyikről kapásból le is esett a köröm a másikról meg az irodában szedte le több darabban miközben a csap alatt mosta ki a szétdarálódott ujjaiból a koszt. Hullás kocsiba be irány a baleseti betegfelvétel. Bő egy óra várakozás után csináltak egy röntgent de mivel nem tört el csak simán lefertőtlenítették bekötözték és hazaküldték. Nem csináltak vele semmit.

Szomszédnak meg a szalagfűrész vitte le két ujját vagy ~10éve. Jó kérges volt a fa belekapott a lap és berántotta a hülye meg nem engedte el. Darwin díj. :DDD

(#13) sketchifun válasza AllTheBest (#11) üzenetére


sketchifun
senior tag

Igen, én is megtanultam már ezt. Nagyapám sokkal jobb érzéstelenítőt főz gyümölcsből, mint amit gyógyszerészek kutyulnak össze valamiből.

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#14) alkatraz3000


alkatraz3000
senior tag

Apám járt ugy, hogy véletlenül atrugta az ajtó üveget. A térde alatt egy "szilank" atszaladt (kb 50cm volt) . Letörte a két veget, beült az autóba es hip-hop reparaltak. Szerencsére velem ilyen dolgok nem történtek. Illetve az ujjammal kiskoromban az, hogy a suli szekrény ajtajába "belekarmoltam" es egy szálka a mutató ujjam körme alá bement a husig. Majdnem osszehugyoztam magam, annyira nem fajt soha semmi. Hozzaerni nem lehetett :( balesetin a tanításinap utan kaptam kettő erzestelenitot, formát vágtak a kormombe, es kihúzták. Na azt megereztem.

Utana olvasgattam pár evvel, es brutális kínzási technika a korom alá benyomkodni hegyes dolgokat. En azt kinlodtam végig reggel 8-tol 5ig.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#15) Ed3r_X_ válasza sketchifun (#1) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

A csajnak legalább megemlítetted, mekkora balf*sz volt, és köszönöd szépen? :U

Az se volt 100%-os, az biztos.

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#16) adika4444


adika4444
addikt

Durva történetek.

Nekem eddig balkezem középső ujjából sikerült körömágyat kiforgatni még olyan 8 éve vagy már több is, hát akkor sokktól nem éreztem semmit, ránézett tanár, bekötötte, irány a Betezdába a sebészet, várunk orvosra jó 2 órát, kötés le, megnézi, rárakott másikat, fotó az ujjamról:), vissza a dokihoz, érzésteleítő, majd visszatuszkolta a körömágyat oda ahol volt.
Eztán még 2 vagy 3 alkalommal mentünk kötözésre. Azonban amikor végre sebtapaszolni sem kellet 1 hónap után, igencsak meglepődtem. A körmöm nem olyan szép sima mint a többi, de azt leszámítva semmi problémája. Nő rendesen, vágni is tudom körömcsipesszel, nem fáj, semmi. Úgyhogy nálam jó melót végeztek, de nagyon.

Ezen kívűl ahol még törzsvendég vagyok, az egy másik sebészet, ahol a jobbos nagylábujjamból kellett kivágni a körmöt mert brutál benőtt. Persze mindkettő előtt több mint 1 hónapig húztuk, gyulladás menyjen le, krémek meg löttyök rásegítettek, hogy könnyebb legyen kivágni. Érzéstelenítő beszúrásakor kissé fehér színben pompázott az arcom... Persze az első egy csütörtöki délutánra esett, addig meg idegeskedhettem suliban...
Mindenesetre az történt tavaly februárban. De valami bénázás miatt, decemberben történt a második eset, pont ugyanaz a benőtt majd kivágják mint februárban. Mondjuk suliból szabad voltam egy hétig, és azért a 3 hetes téliszünetnek sem tudtam ellenállni, így amikor kiderült h pihenni kéne otthon, akkor nem szomorkodtam:).
Ja még kis adalék. A második, ami decemberben történt, annál hétfőn műtöttek, kedden mentünk vissza kötözésre. Körülbelül 20 perc alatt értünk be az Örsre, kötést levették, beleragadt, erre vlaamivel leöntötték amitől rögvest kijött. Viszont a sebnek annyira nem tetszett, hogy piszkálják. Így amikor bekötötték, majd hazaértünk, papám észrevette, hogy csodásan átvérzett a kötés. Irány ismét a sebészet, átkötés megint jóval vastagabbra, pénteken találkozunk.
És onnantól kezdve már minden a legnagyobb rendben történt.
végtére, nekem nagy szerencsém volt ezeken a helyeken, full korrekt és hozzáértő orvosok voltak, és nagyon jó munkát végeztek. Az meg külön plusz pont, hogy a lábamnál az érzéstelenítős műtét előtt még megpróbálkozott ilyen hidrogén peroxiddal a doki meg valami kérmmel, hátha elkerülhetjük a műtétet. El nem kerültük, de a gyulladás gyönyörűen lekúszott.

üdv, adika4444

(#17) AllTheBest válasza adika4444 (#16) üzenetére


AllTheBest
senior tag

A lábujjaim nekem is kellett volna műteni, évekig szívtam vele, de féltem dokihoz menni, kipróbáltam mindenféle hazai ,,csodakúrát,, de semmi... Egyik ismerősöm mondta, hogy menjek el pedikűröshöz és az fájdalommentesen rendbe rakja. Meg is volt, nagyon hamar megcsinálták és utána többet nem is nőtt be a körmöm.

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#18) adika4444 válasza AllTheBest (#17) üzenetére


adika4444
addikt

Pedikűrösnél én is voltam, de annyira be volt nőve, hogy már ő is azt mondta h inkább sebész. Mármint a második alkalomnál, elsőnél rögvest sebész let.

üdv, adika4444

(#19) AllTheBest válasza adika4444 (#18) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Az sem lehetett kellemes :(

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#20) Zoja™ válasza AllTheBest (#17) üzenetére


Zoja™
őstag

Ez a sztori nekem is ismerős, 2 év alatt 5x műtötték mind a 2 lábamon a nagylábujjam, de mindig vissza nőtt.

Egyik alkalommal nagymamám kísért el és amellett, hogy én falfehér voltam, szegénynek a keze meg kék-zöld lett, annyira szorítottam. Úgy be volt gyulladva a lábujjam, hogy az érzéstelenítő injekció semmit nem hatott.

Aztán anyám megunta, elvitt egy természetgyógyászhoz, aki ránézett és rögtön kocsiba ültetett, nagy szerencsémre a felesége pedikűrös volt. 1 hónap alatt rendbe rakta, azóta semmi bajom, pedig azóta már 12 év telt el. :)

(#21) adika4444 válasza AllTheBest (#19) üzenetére


adika4444
addikt

Annyira nem is volt az, de ittenieket olvasva azt mondhatom, hogy én még viszonylag egyszerűen megúsztam.

üdv, adika4444

(#22) adika4444 válasza Zoja™ (#20) üzenetére


adika4444
addikt

Érdekes, tudtommal kellett volna adnia valami krémet előtte, ami lentebb húzza a gyulladást, nekem mindkettő alkalommal adott.

üdv, adika4444

(#23) Zoja™ válasza adika4444 (#22) üzenetére


Zoja™
őstag

Ez itt Debrecen... Ahol egy pedikűrös 1 hónap alatt rendbe hozza azt, amit 2 év alatt több szakorvos sem tudott... :U

(#24) mqm


mqm
senior tag

El kezdtem olvasni ,de abba is hagytam az első 4 mondat után! :D
Én szikével vágtam le a bal gyűrűs ujjam felét ami még mai napig elég élénken él bennem.. :))

Eladó Seestern 600t karóra: https://hardverapro.hu/apro/seestern_sub600t_doxa_homage/hsz_1-200.html

(#25) AllTheBest válasza mqm (#24) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Épp ezért írtam oda figyelmeztetésképp, mert tudom, hogy vannak olyanok, akik nem bírják :) Egyik ismerősöm is már attól lesápadt amikor meglátta a kezem és értetlen fejjel megkérdezte, hogy ugye vissza fog-e nőni? Válasz persze nem nyugtatta meg... :D

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#26) kmisi99 válasza vamzi (#10) üzenetére


kmisi99
addikt

Bezzeg nekem nem fúrták a körmöm, ráesett egy fa asztal, pont az éle kapta el, majd megdöglöttem úgy fájt annyira feszítette a vér alatta, azt hittem eltört voltam orvosnál is, pár nap múlva kapargattam mert azt hittem azért piros mert seb van rajta, egyszer csak fél méterre spiccel ki a köröm alól a vér. Az orvosnak nem jutott volna eszébe kifúrni.

(#27) adika4444 válasza AllTheBest (#25) üzenetére


adika4444
addikt

igen, én ismeretségi körömben is van ilyen.
Én akkor vagyok rosszul, ha rajtam bármit csinálnak ami vérrel jár. Rendesen utálom is...

üdv, adika4444

(#28) AllTheBest válasza adika4444 (#27) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Én igazából bírom, de amióta lecsaptam az ujjam, azóta kiráz a hideg és beszédülök ha nyers húshoz kell érnem, és mivel én csak húst eszek, ezért én magam nem igazán tudok jó dolgokat sütni/főzni...

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#29) AllTheBest


AllTheBest
senior tag

Kellett itt erről beszélni... Ma szintén a bal kezembe belevágtam szikével, ezzel együtt lesz már 4 heg a bal kézfejemen... Nem épp a legkellemesebb gyűjtemény :D

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#30) adika4444 válasza AllTheBest (#29) üzenetére


adika4444
addikt

Látom, te szeretsz látható emléket hagyni annak, hogy mikor dolgoztál vágóezközökkel utoljára:DDD

üdv, adika4444

(#31) AllTheBest válasza adika4444 (#30) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Imádok... a legjobb, hogy holnap motorral kellett volna mennem iskolába, de b@szhatom, mert 1 ujjal nehéz kuplungolni(a mutatót vágtam el, a bemutató ujjam sértetlen, a gyűrűs meg nem éri el a kuplungkart :D)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#32) Zoja™ válasza AllTheBest (#31) üzenetére


Zoja™
őstag

Lassan át kéne alakítani azt a motort rokkant motorrá, mint ahogy az autókat is szokták... ;]

(#33) AllTheBest válasza Zoja™ (#32) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Az a vég kezdete lenne :D Mondjuk van egy srác akinek ha jól tudom a bal kézfeje szakadt le, neki konkrétan van protézise a kormányhoz csavarozva, a kuplung meg recluse kuplungra lett cserélve, ezért ha elengedted a gázt, akkor magától behúzta, ami azért nem rossz, főleg ha ettől valakinek a karrierje függ...

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#34) Zoja™ válasza AllTheBest (#33) üzenetére


Zoja™
őstag

Az kemény lehet. Az olyat még az ellenségemnek sem kívánnám, mert attól függetlenül, hogy biztos lehet élni csonka testrészekkel is, nem kellemes dolog.

Ha én járnék így, biztos, hogy nehezen tudnám feldolgozni lelkileg.

(#35) AllTheBest válasza Zoja™ (#34) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Hát igen, emberfüggő, amikor én lecsaptam az ujjam, azonnal tudatosult bennem, hogy ez visszafordíthatatlan, hamar bele is törődtem, persze lehetett volna rosszabb is, ha pl kicsit beljebb kapja be az ujjam, akkor lehet, hogy nekem is leszakadt volna a kézfejem, szóval lehetett volna rosszabb is :D

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#36) adika4444 válasza Zoja™ (#34) üzenetére


adika4444
addikt

Valószínűleg én is...
Egyébként nekem még egy kis történeet, ajtóról szálka belement a tenyerembe. Szerencsére egyenesen állt ki, nem tört bele, úgyhogy laza mozdulattal kihúztam belőle...

Ja meg tesómnak durva, ő nem kispályás.
1. Ajtón jön befelé, magyarázok, röhögünk valamin, nekiesik ilyen akasztós szekrénynek, megnyílt jobboldalt a szeme fölött (ma is ott a nyoma). Ömlött belőle a vér, irány a sebészet. A durva ebben az volt, hogy tesókám a legvidámabb kedéllyel elvolt, semmi jelét nem mutatta hogy ideges lenne...:)
2. Megint csak hülyéskedtünk, amikor is két ujját odacsípte a szobabicaj. Hát ott suliban jegelték neki, de utána irány a Betezda utcai korház, ahol is közölték, hogy eldeformálódott kissé az ujja. Bár ez szabadszemmel nem látható, de az ujjlenyomata megváltozott...

Ja és még egy. Gondolom mindenkinek ismerős, a kocsiajtóba az ujj odacsípése... Hát az aztán kellemetlen... Na meg homlokkal nekimenni valaminek, aztán jó nagy púp.

üdv, adika4444

(#37) AllTheBest válasza adika4444 (#36) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Sajnálom, nincs benne elég vér :( Ezért ki kell, hogy zárjunk a versenyből :(

---Csak vicc :D---

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#38) XharX válasza sketchifun (#1) üzenetére


XharX
aktív tag

Én sem irigyellek :( A történeted egyik részét viszont eltudom képzelni, nekem a talpamba adtak érzéstelenítőt, vaságyon feküdtem, miután kész volt az egész, még megnéztem rendben van-e az ágy lába, kissé megszorongattam. Szóval ha talpba csak fele annyira fájt mint tenyérbe.. :(

Olvasva a történeteket én nagyon szerencsés vagyok még, eddig volt 2 törésem(kulcscsont, láb), meg a fejem repedt meg, de szerencsére semmivel sem volt gondom. Ezenkívül még pár éve történt, hogy nagyapám sírját felújítottuk és az addigi több száz kilós beton fedlap helyére is új került. A temető nem tudott, vagy akart mit kezdeni vele, szóval nekünk kellett gondoskodni a jövőjéről. Szépen páran férfiemberek felkaptuk, platóra fel, majd a célnál platóról le, csak nem figyeltek a többiek, hogy nekem még nem jó, így letették, a jobb kezemen a kisujjam fele meg ott maradt, de szerencsére szinte tökéletesen rendbe jött, le is kopogom.

(#39) adika4444 válasza AllTheBest (#37) üzenetére


adika4444
addikt

:DDD.

(#38) XharX: több 100 kg azért durva...
Egyébként nekem a lábujjamba meg kezemen egy ujjba adtak, át akkor is szorongattam, úgyhogy asszem ha talpamba adnának lenne ott erő...:D

üdv, adika4444

(#40) creation


creation
senior tag

Jobb nagy lábujj, 5 évig minden hónapban helyi érzéstelenítéses műtét, két lézeres műtét, egy altatásban és egy altatásos műtét lézer nélkül.

Eredmény:
Hiányzik a körömágyam fele és a körmöm fele (tehát cirka 1/4 az eredeti méretnek).

Hozadéka:
Nem sikerült megcsinálniuk, ugyan úgy benőtt.

Végeredmény:
6 éve egy nyári napon begyógyszereztem magam fájdalom csillapítóval, meg toltam kamilla teát, engedtem egy forró kád vizet, teli toltam hipermangánnal, majd pedikűr készlettel és ex nejem segítségével, meg egy fülpuca beékelésével egy hétvége alatt rendbe kaptam.

Konklúzió:
Sajnos az orvosok kezelési módja a benőtt körömre téves és helytelen! Több barátom is, főleg focisták, jártak már hasonló cipőben, mint én. Amikor elmeséltem nekik, hogyan csináltam, ők házilag ugyan ezt végig játszva, azóta tünet mentesen élnek.

Az orvosok minden féle krémet és egyéb holmit tolnak rá az amúgy is gyulladt részre, hogy a gyulladást csökkentsék. De a gyulladás okával csak akkor hajlandóak foglalkozni, mikor már az "lejjebb ment". A veszélye ennek, hogy csonthártya gyulladás alakulhat ki, ami akár az adott ujj elvesztéséhez vagy még rosszabbhoz is vezethet! Nem érdemes a körömbenövéssel szórakozni, bármily csekély dolognak is mondják. Amit a legtöbb orvos a helyi SZTK-ban tesz, az a köröm kivágása, s van amelyik a begyulladt részből is vág. EZT NEM SZABAD HAGYNI!. Sajnos a köröm amikor újra növésnek indul azon a részen ahol kivágta, már nem egyenesen fog nőni, hanem befelé kunkorodva. A gyulladás miatt sajnos a köröm fellágyul és mint egy penge, vágja lassan a húst, ami még jobban begyullad, szóval mókus kerék.

A megoldásom:
Marhára fáj, ezt most le kell szögezzem!!!!444négy!
A begyulladt bőr és hús részt finoman odébb kell feszíteni a körömről, amikor az már elég nagy ahhoz hogy dolgozni tudjunk vele. A begyulladt részt a köröm alá kell feszíteni, hogy az össze tudjon forrni. És ennek a tetejére kell helyezni a "lágy" körmöt. A köröm nem akar majd ott maradni! Ezért én félbe törtem egy fülpucát és a műanyag pálca részét használtam, egyfajta távtartónak és így kb két nap alatt a "lágy" köröm szépen megkeményszik. Harmadik nap már papucsban lehet sétálgatni (addig max csak wc-re menj vele!). 5. napon már kivehető a pálcika. (Természetesen ez egyén függő lehet!) Nekem és pár barátomnak ez vált be! 100%, hogy orvos ezt soha nem fogja ajánlani. 100%, hogy fertőzés veszélt fog itt mindenki ordibálni... De ha valaki hajlamos rá, akkor az kenje be a sebet a köröm alatt Ebrimycin-nel (lidocain-ra érzékenyek kerüljék, azoknak ott a Betadin!!!!4négy!). Hintőporozni szabad! De első nap ne! Inkább menj vele a napra!

Ez jó hosszú lett ;]

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#41) KISDUCK válasza creation (#40) üzenetére


KISDUCK
addikt

Régen volt ilyen nekem is, mind két nagy lábujjamon. Én is megoldottam magamnak, de én olló + ezüstnitrát kombinációval. A benövös oldalon elég szépen kiszedtem a körmöt szövettel együtt és beletoltam az ezüstnitrátot. Amikor nőtt a köröm, akkor az ujjam végén ollóval vágtam neki utat, szépen elhasítottam a bőrt, hogy legyen hova nőnie a körömnek és azóta nincs ilyenem.

(#42) adika4444 válasza creation (#40) üzenetére


adika4444
addikt

Uhhhh. Ezzel most eléggé elgondolkodtattál... Mostanság vágták ki decemberben, úgyhogy akkor számíthatok még ilyesmire? Magamnak sajnos nem tudom megcsinálni. Valami jó pedikűröst esetleg tudtok aki ezt megcsinálja nekem? Vagy maszek orvos. Csak már csinálják meg, és felejtsük el, mert ha harmadik alkalma is eljön ennek a kivágásnak, azzal pontot szeretnék tenni rá, mert már nagyon zavaró, és másodiknál igen csak elkeseredtem hogy őszinte legyek...
Egyébként nekem is krém, gyulladás le, helyi érzéstelenítő, aztán két oldalról kivágták ollóval, középen meg meghagyták nőni. Most nem fáj, de ha tényleg megindul oldalra, az nagoyn tré lesz.

[ Szerkesztve ]

üdv, adika4444

(#43) AllTheBest válasza adika4444 (#42) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Én bementem Pécsre és az első pedikűröshöz bementem amit találtam, gyorsan, szakszerűn és fájdalom mentesen csinálták meg :)

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#44) creation válasza adika4444 (#42) üzenetére


creation
senior tag

Sajnos ez egyrészt hajlam kérdése, másrészt meg tényleg odafigyelés kérdése.

Amiket a köröm kivágása után kerülni kell, az a cipő használata, ha kell akkor is valami nyitott kivitelt, ami lélegezni tud. Fontos, hogy ne tudjon befülledni a láb. Ilyenkor sajnos a gyulladás miatt eleve nagyobb a láb hőmérséklete. Ha még jobban nő a hőmérséklet, a gyulladás nem tud lemenni és a seb ami marad, nem tud begyógyulni. Szellőznie kell a lábnak! Ha otthon vagy, minél többször legyél zokni nélkül!

Próbálj meg beszélni az orvosoddal. Próbálj meg ész érvekkel hatni rá. És ha nem enged az ő verziójából, akkor hívd fel a figyelmét rá, hogy eddig 2X próbálkozott sikertelenül és mivel tudja garantálni, hogy harmadszor már jó lesz (És mondjuk a csonthártya gyulladás mint olyan nem fog előfordulni...). Ha nem tudja garantálni akkor kérd meg, hogy csinálja meg úgy ahogy én leírtam. Körmöt ne vágja ki, csak helyezze a gyulladás fölé. Ha nem vágja, akkor nem kell kötözés sem. a sebet fertőtlenítsék ki és max egy kis betadint kapjon. (Azért az ebrimycin lehet kicsit erős javaslat... ;] Csíp mint állat...)

Ha ott nem megy, akkor próbálj vadászni egy pedikűröst. :R

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#45) pprod94 válasza creation (#44) üzenetére


pprod94
aktív tag

Ezzel én is szenvedek egy éve.. Viszont múltkorában idegemben kivágtam, azóta csak be van gyulladva. Nekem a kamillás víz a csodaszerem, abban áztatom és alakul :) Pedig pont egy éve kivágta az orvos, elvileg elöltötte, de csak visszanőtt :( Nekem meg nem szóltak, hogy még vérezhet.. és a teniszlabda nagyságú kötés másnapra átvérzett.. nem igazán örültem. No meg a műtét után magamban voltam, fél lábon ugrálva mentem a buszmegállóba, 1,5 km-t, esőben, zacskóval a lábamon :) Szóval ezért kerülöm most az orvost, de a pedikűrös előtt meg szégyellem :( De remélem most már sikerül itthon kezelni. Ide még visszatekintek majd, köszi a tanácsokat!

(#46) Eastman


Eastman
őstag

Körömbenövés, gugel, spange !!!

...ezen a területen a pedikűrös szakma igencsak megelőzte az orvostudományt.

Együtt érzek veletek. Eddig egy tucat alkalommal vágtak, varrtak tetőtől talpig, mégis megráznak az itt olvasott sorok. Amikor ideget ér a szike / törött üveg az borzasztó.

Van egy 14 centis heg a hasamon. "Mészáros doktor" alapos helyi érzéstelenítés után vágott. Kicsit hosszabban mint kellett volna. Mélyen túlhúzta a kést a hasfalban is. Tehetetlenül üvöltöttem mialatt torzultak az érzékeim. Elmondhatatlan kín. Nők kérdezik, hogy mi ez a heg rajtam, de képtelen vagyok szavakba foglalni.

Egyébként a fájdalommal teli kiszolgáltatottság és magány a 127 óra című filmben lett kimaxolva. Csak erős idegzetűeknek!

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#47) AllTheBest válasza Eastman (#46) üzenetére


AllTheBest
senior tag

Az sem lehetett túl kellemes :(

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#48) kentucky


kentucky
őstag

Velem nem történtek ilyen durva dolgok, egyedül ez a köröm benövősdi van, de több mint 7 éve megtanultam, hogy kell kivágni és így elboldogulok vele, de amikor általános iskolás voltam nagyon sokszor fájt.

Egyedül talán a vesekő-távozás volt ami nyomot hagyott bennem az eddigi életem során.4-es lehettem amikor felfázásra gyanakodtak és kiderült, hogy vesekövem van. Kb. egy hónapig görcsöltem itthon, egy hetet voltam a kórházban, kétszeri alkalommal. Volt olyan, hogy már hánytam a fájdalomtól nem tudtam semmire gondolni csak feküdtem, és sokszor -szégyen- sírtam is a fájdalomtól. Annyira picike volt a vesekő, hogy nem tudták rendesen nyomonkövetni és nem tudták, hogy eltávozott-e vagy nem. Ezzel a kérdéssel indítottak utamra az első korházi etap után, de ahogy hazaértem este szó szerint vért pisiltem. Annyira megijedtem, senkinek sem kívánom azt a látványt, este pedig már mentünk vissza a kórházba. Újabb szenvedések sorozata következett, és valószínűleg a vesekő eltávozott a szervezetemből, azóta nem volt ilyen gond, hála Istennek, de akkor úgy megszenvedtem vele, leírhatatlan fájdalom volt.

(#49) Shing


Shing
őstag

Hát én ott döglöttem volna meg helyben. Nagyon nem bírom a vért (bevallom férfiasan). Vagy nem is tudom, a vért sem bírom, de valahogy még túl is gondolom az egészet. Emiatt megkellett állnom a sztorid háromnegyedénél, mert elkezdtem kicsit szédülni.:DDD Ezért mondom, hogyha én ott meglátom magam összeesek és ott vérzek el. Bár nem tudom, hogy rám hogy hatott volna a sokk. És ha jól látom vannak még itt sztorik a komment szekcióban. :) Majd holnap nekikezdek, este nincs kedvem elájulni.
Amúgy szépen bírtad.

(#50) adika4444 válasza Shing (#49) üzenetére


adika4444
addikt

kényelmes háttámlás székben, vagy ágyban egy pohár hidegvíz mellett olvasgasd:)

üdv, adika4444

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.