Bár én még fiatal vagyok, de mégis úgy gondolom elég sok dolgon keresztül mentem... (Igen, most jön az, hogy "Ugyan 18 évesen miről beszélsz te"?) 16 éves koromig egy rakás sz@rnak mondhatom az életem. A szüleim hazaértek munka után és nem volt más, csak a családi perpatvar... Ez minden nap így volt, és nyugodtan képzeljük hozzá a legdurvább dolgokat is.. Mindez amiatt volt, hogy apámnak egyik nő után jött a másik, sosem volt neki elég csak az anyám... Aztán egy nap úgy alakult, hogy anyám elköltözött, akkor rádöbbent a másik szülő, hogy mégis ő tehet mindenről, hiába volt minden nap ingerült, hiába veszekedett egész álló nap, ő a hibás a dologban... Persze ez után mi következhetett volna mint a válás... Itt az utolsó 3 hónapban valamennyivel jobb volt a helyzetem, mivel volt valaki mellettem akivel mindig megoszthattam a bánatom... És egyik napról a másikra elszállt ő is, ma sem tudom miért, egy este telefonon közölte hogy ennyi volt... Aztán végül elköltöztem az anyámmal, az első hónapok furcsák voltak... Nincsenek itt a régi barátok akikkel együtt játszottunk gyermekkorunkban, akiknek bemutathattuk az első barátnőnk, akiknek elmondhattad ha bajod volt, akikkel megoszthattad a véleményed, akikkel ha bármikor elmentél szórakozni mindig jól érezted magad... De ezt is megszokja az ember, bár teljesen idegen helyen van, itt is új ismerősöket szerez, itt is épp úgy beüt néha a sz@r, de ez mindenhol így van. Viszont elmondhatom hogy végre nyugodt életet élek, helyreálltak a dolgaim, az életem sínen van, igyekszem nem elrontani ezt a helyzetet...

Gratulálok az írásodhoz, ha már van ilyen gondoltam én is írok ide pár sort. Persze nem tanácsot akarok adni, de ha nem jó a mostani pároddal és megbeszélni sem tudjátok a dolgot, akkor tovább kell állni, biztos hogy utána még pár hétig, hónapig nehéz lesz. De ha mégis lesz utána valaki az életedben, akkor úgy vágj bele a dologba, hogy teljesen lezártad a múltad.