Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#6) Don Vittorio


Don Vittorio
őstag

Ma azt mondta az ügyvédem, hogy ha az érintettek közösen és többen tesznek feljelentést, akkor már nem hagyhatják figyelmen kívül a dolgot. Külön-külön már több feljelentés is született a korábbi években, de mindegyik esetben lezárták az ügyet elkövető vagy bűncselekmény hiányában. (Agyrém. Persze, hogy ismeretlen az elkövető, ha nem keresik meg.)
Most talán, hogy már eleve bűncselekmény a zaklatás és a fenyegetés, máshogy állnak hozzá. Szervezem az érintetteket, akiket eddig zaklatott és fenyegetett, az ügyvéd pedig vállalta, hogy megírja, összerakja és viszi az ügyet, plusz azt, hogy megkeresi a feljelentésben emlegetett ügyvédet, hogy tud-e egyáltalán erről a dologról bármit is. Hát ennyi egyelőre. Már hárman vagyunk, akik vállaljuk, hogy feljelentjük. Még 2-3 személyt célszerű beszervezni.

[ Szerkesztve ]

40 éve csillagász akartam lenni, de kiderült, hogy színtévesztő vagyok, így nem lehettem. Az élet furcsa fintora és öröme is egyszerre, hogy mióta emberi lelkekkel és tudatokkal foglalkozom, megtaláltam a sötétségnek azt a fokát, amit csillagászként sose tudtam volna testközelből tanulmányozni.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.