Ha mellette vagyok, kicsit feszengek, kicsit szomorú vagyok, és mégis... boldog. Boldogabb, mint bármikor, mint bárhol, bárkivel...
Két évig voltunk barátok, talán én voltam a legjobb barátja, talán néha én voltam a legfontosabb az életében. Szerettem, de ezt eltitkoltam... aztán persze meglepte...
Tudja, hogy szeretem, de sosem egyeztem bele ezután, hogy legyünk "csak barátok"... Leszek neki, ha kell, a támasza, az, aki vigyáz rá, akihez fordulhat, aki mindig ott lesz, akár egy barát... De százszor többet megteszek, százszor jobban szeretek, és néha csak egy kedves szót várok... vagy azt, hogy szeressen. Ő az életem értelme. Így mondtam ezt neki. De neki ez nem kellett...
Sorozatos veszekedések, békülések, mindig úgy volt, hogy jobb, ha ezután el is felejtjük egymást... Aztán visszataláltunk egymáshoz, mindketten boldogok voltunk, nem csak én, ő is, ez éreztem. Fontos vagyok neki, ő se tud elfelejteni. Fontos vagyok neki, de nem szeret... nem szerelmes belém. Nem hajlandó még csak megpróbálni se bármi ilyesmit...
Aztán rám ír, én válaszolok, kimérten, hidegen... Aztán mégis megkérdezem hogy van, ő elmondja, hogy kösz, jól... Aztán megint ír. Kérdez valami apró dolgot, időpontot, bármi semlegeset, de ezeket mástól is meg tudná kérdezni...
Most nincs itthon. Én se voltam. Váltottunk pár SMS-t. Leírtam, hogy róla álmodtam az éjjel. Így volt... Mi lesz ebből? Néha úgy érzem, hogy valami összeköt bennünket. Az a két év? A szép emlékek? Az egykori bizalom? Talán még ma is megvan? Vagy valami egyéb? Nem tudom, nem értem.
Mit nyernék azzal, ha "elengedném"? Ő az a lány, akit szeretni tudok. Senki másra nem tudok így tekinteni, mint rá. Senkire nem vágytam még soha így. Senkivel nem akartam még ennyire összetartozni, megóvni őt, vigyázni rá, gondoskodni róla, szeretni, mellette lenni jóban és rosszban, boldoggá tenni, és tudni, hogy fontos vagyok neki, hogy... hogy ő is szeret... Lassan már nem is akarok mást. Csak őt...
De tényleg, minden megvan benne, amit szerethetek, amit értékelek... Kiskoromban ilyennek álmodtam meg az ideális nőt, ez nem vicc... Kicsit visszahúzódó, kicsit depresszív, kicsit szép... nagyon szép... kicsit morcos, kicsit kedves... nagyon kedves... Önfeláldozó... mindenét odaadná az embereknek... Naiv. Túlságosan is. Pedig látja a rosszat, látja minden emberben... de talán a jót is látja... én nem látom.
Olyan érzésem van, mintha csak "nekem teremtették volna". Önző gondolat.
Mást is tudnék szeretni. Nem erről van szó. De senki iránt nem tudnék így érezni. Talán ha becsuknám a szemem egy másik lány mellett, akkor is őt látnám...
Ha hagynám, hogy elmenjen, hogy elfeledjen, talán én el tudnám felejteni? Vagy őt keresném ezután egész életemben, valaki másban? Nem tudom...
... csak azt tudom, hogy szeretem őt, ez az egyet tudom.
Akkor most milyen tanácsot tudsz adni?
Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/
