Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) DeFranco


DeFranco
nagyúr

egyébként az ENSZ melyik határozatában döntött arról, hogy minden valamirevaló háznak a tetejére kell rakni az USB és egyéb portjait illetve a kezelőgombokat?

szinte az összes egyébként szimpatikus házat ezért zárom ki, mert a gépház feletti pár ujjnyi hely miatt az összes port használhatatlan lenne, kábelezni meg értelemszerűen nem szeretnék.

(#2) zooliii


zooliii
tag

Na, 60k-ért ebből se sok lesz eladva.

(#3) -Skylake- válasza DeFranco (#1) üzenetére


-Skylake-
addikt

Általában 7. osztályban a gyerekeket beültetik az első fizika órájukra. Felcsapják nekik a tankönyvet ahol nagyjából az első fejezet címe a következő lesz : Gázok tulajdonságai.
Részletes és mélyreható fizikai kísérletek nemrég bebizonyították, hogy a - ahogy Józsibácsi , alsós fizika tanár mondaná - "A meleg levegő felszáll, helyébe hideg levegő tódul".

Na már most jelenlegi ismereteink szerint ez akkor is így működik, ha azt a meleg levegőt egy RTX2080 állítja elő a Cyberpunk segítségével. Ha elfogadjuk , hogy a tétel itt is működik, könnyen beláthatjuk, hogy a meleg levegő legoptimálisabban a gépház tetején fog távozni. Amennyiben ez teljesül, értelemszerűen nincs a gépház felett 2 szaros centire egy teli bútorlap, mert úgy elég nehezen szellőzik ki. Ennek egyenes következménye, hogy van felette hely , tehát kényelmesen elérhető minden csatlakozó/gomb.

Viccet félre téve amúgy, az egyáltalán nem normális elhelyezése egy pc háznak , ha bezárom a tetejét. Szóval az ENSZ-nek ehhez köze nincs , csak a józan észnek , hogy normális körülmények között a gépház felett csak a plafon van.

[ Szerkesztve ]

"Those who would shave the beard for pussy deserve neither the beard or the pussy." - Ben Franklin, probably

(#4) Sethdobaloah válasza -Skylake- (#3) üzenetére


Sethdobaloah
senior tag

Felteve hogy nem felfele szellozteted a gepedet, hanem elol besziv hatul kifuj konfiguracioban hasznalod, nem latom akadalyat miert ne lehetne asztallap/polc a haz felett.

...csak én vagyok helikopter?

(#5) siposz válasza -Skylake- (#3) üzenetére


siposz
aktív tag

Nekem a gépház felett a plafon van, a gép az asztalon áll. Sokkal jobb lenne ha nem a tetején lennének a portok.

Akkor lennének jók a tetején a portok, ha a földön állna a gép, de akkor nem a plafon lenne felette, hanem a bútorlap. Nem kettő, de 30 centivel.

Szóval lenne rá igény, hogy ne felül legyenek az USB portok.

(#6) Alaplapvevő


Alaplapvevő
csendes tag

57-ezerért persze...

(#7) flexxx2 válasza siposz (#5) üzenetére


flexxx2
őstag

Jobb lenne kezelés miatt, de akkor a ház eleje nem lenne annyira letisztult és szép. Én alig használom a felső portokat, a hátából egy hosszabbítóval ott van a kezem ügyében. Ha lesz olyan billentyűzetem akkor meg ez se kell.

(#8) Dr. Akula válasza -Skylake- (#3) üzenetére


Dr. Akula
nagyúr

Ehhez képest kb. az összes szerver előlről hátulra fújja ki a levegőt, persze lehet hogy ott nincs is mit, hiszen azok arról híresek hogy alig melegszenek, a légkondit is kifejezetten tiltják emiatt a szerverszobákban. Bár lehet hogy arrafelé nem értenek az ilyesmihez, csak csinálják. :D

[ Szerkesztve ]

(#9) DeFranco válasza -Skylake- (#3) üzenetére


DeFranco
nagyúr

tételezzük fel - csak a gondolatkísérlet kedvéért - hogy nem vagyok igggazzy trú gémer masterblaster, csak egy everyday normal guy aki nem fűti bele egy kisebb afrikai ország éves gdp-jét a ciberepunkba, tehát a gépem hőkibocsátása megengedi hogy a klasszikus "elöl szí hátul fú" rendszerben oldjam meg a gépem szellőzését, amire hivatkozási alapot teremt bármelyik sportautó ahol ugyanez a formula viszonylag jól tud működni (legalább is tetejénhűtő járműből még csak teszkósfutárt meg mávos személykocsit láttam).

ebben az esetben húzzam meg magam akkor a retrósárga sulinetmatricás ámbátor atomstabil pckuckómban, vagy adjam el a nappalibútort és vegyek új számítógépasztalt meg szitatetős házat hogy ne kösse ki bilgéc az internetet mert nem vagyok rá méltó?

komolyra fordítva elég nagy csacskaság azt feltételezni hogy mindenkinek akkora hőterhelés van a házában amit mindenképpen felfelé lehet csak szellőztetni.

továbbá nyomós érveim vannak arra is, hogy még az asztalra helyezett gépházak esetén is jobb az első/oldalsó elhelyezés a fentinél 1: por 2: hozzáférhetőség

(#10) -Skylake- válasza DeFranco (#9) üzenetére


-Skylake-
addikt

"komolyra fordítva elég nagy csacskaság azt feltételezni hogy mindenkinek akkora hőterhelés van a házában amit mindenképpen felfelé lehet csak szellőztetni."

Ez rendben van, de annak mi köze pl a cikkben említett házhoz, aminél kvázi mindent , de mindent a szellőzésnek rendeltek alá ? Nyilván egy 65wattos i5-öt IGP-vel nem kell elhűteni kb sehova , de annak nem is kell EATX ház... Ilyen konfigot simán meglehet mitx-re építeni , ott meg annyira kicsi a gépház, hogy mindegy hova rakod ,elérsz rajta bármit.

#8 Dr. Akula

Ez akkora troll hsz, hogy inkább válaszra se méltatom. De mondjuk ezt már megszoktam Tőled.

[ Szerkesztve ]

"Those who would shave the beard for pussy deserve neither the beard or the pussy." - Ben Franklin, probably

(#11) DeFranco válasza -Skylake- (#10) üzenetére


DeFranco
nagyúr

nem azt írtam, hogy konkrétan ennél vagy csak ennél gond, hanem hogy ez az általános és sajnos nagyon nehéz megfelelő házat találni első/oldalsó I/O résszel.

példát én is tudok hozni az ellenkezőjére természetesen, de kifejezetten ritka, ha éppen elgurul a gyógyszedrem hogy házat vennék, általában itt adom fel.

ugyanakkor ez semmilyen összefüggést nem mutat azzal, hogy egyébként felül tud/akar-e szellőzni az adott ház, sima lemeztetős házaknál is általános a felső elhelyezés, ami számomra érthetetlen (az, hogy miért általános) szerintem ugyanis ez a legkevésbé praktikus. azt a szempontot értem, hogy így letisztult az eleje, de ez is csak a házak egy részénél szempont.

így hát mindent összevetve marad a költői kérdés, mi a fenéért nem lehet elég normális házat kapni első I/O traktussal...

(#12) devast válasza -Skylake- (#3) üzenetére


devast
addikt

Ez már régebben ki lett tesztelve, hogy onnantól kezdve, hogy vannak ventilátorok a házban igazából ez nem igaz, mert a meleg arra megy amerre fújod. Így van értelme pl top intake-et is csinálni.

(#13) Dr. Akula válasza -Skylake- (#10) üzenetére


Dr. Akula
nagyúr

Azért észrevetted hogy megint hülyeséget írtál, és rajtam kívül is jópár embernek feltűnt?

(#14) -Skylake- válasza Dr. Akula (#13) üzenetére


-Skylake-
addikt

Neked feltűnt, hogy mennyire más egy szerver (ráadásul amire te céloztál blade) felépítése mint egy random asztali gépé ? Kezdjük azzal, hogy centi távolságra egymás FELETT helyezkednek el a gépek , így nyilván a lentről felfele hűtése hülyeség. Másodszor nyilván kevésbé zavaró a fizika egy olyan környezetben, ahol a gépház magassága tizen-pár centiben mérhető , de azon keresztül meg több száz m3h légszállítású ventilátor SOR fúj át , olyan hangon kb mint egy fűnyíró
Idióta a példád , ennyi. Ezzel az erővel azt is beírhatná bárki egy cikk alá, hogy hülyeség a VGA-t hűteni mert a datacenter kártyák is passzívak...
Tök más az amiről te beszélsz , az egész konstrukció arra van felkészítve, hogy horizontálisan legyen átfújva rajta a levegő (abba meg már bele sem menjünk, hogy magukat a rack-eket egyébként alulról klimatizálják és felül szívják el a meleget belőlük , mert fizikai ugye...

Azért kösz a játékot. :U

[ Szerkesztve ]

"Those who would shave the beard for pussy deserve neither the beard or the pussy." - Ben Franklin, probably

(#15) omfgk


omfgk
addikt

Egy Phanteks P600s (ha kapható lenne :)) ) sokkal jobb választás mint ez.

(#16) Dr. Akula válasza -Skylake- (#14) üzenetére


Dr. Akula
nagyúr

A légáramlásról kezdtél magyarázni, hogy csak felfele mehet, oda nem is szabad mást rakni, csak utat adni a természet erejének... Aztán felvilágosítottak páran hogy nagyon nincs igazad, erre megsértődtél.

(#17) Amerigo57


Amerigo57
őstag

A méretei és az anyaghasználat miatt jó ház , de az előlapi csatlakozók
felül vannak , ami egy asztalra helyezett háznál , nem előnyös.

(#18) csako válasza flexxx2 (#7) üzenetére


csako
veterán

+1, nekem monitoron vannak usb-k, gépen csak naponta 1x megnyomom a fenti gombot és utána nem is tudom hol az eleje... :D

Holnap országszerte 10 fok várható. Ebből 2 Budapesten, 1 Győrött, 2 Miskolcon...

(#19) Achar


Achar
tag

Azért az milyen már, hogy 10 kommentben kétszer van említve a száj(b)erpánk, 20 alatt 3x.

egy jól beillesztett kémény vagy egy ereszcsatorna megfelelően elvezeti a hőt oldalra is vagy felfele.
A ház tetszik, A színe tetszik, a szellőzése jó, jó megoldások vannak benne. Az ára nem tetszik.
Amúgy a gyártók ráállhatnának a forgatható vagy mozgatható portokra, egy blokkba építve, szerintem így a 21. században nem jelent túl nagy kihívást, nem tudom van-e már ilyen...

(#20) tomcat78 válasza -Skylake- (#3) üzenetére


tomcat78
őstag

Ezen a felszálló meleg levegőn azért még csiszolni kéne Józsibácsinak.... :U
A meleg levegőnek semmi mozgási energiája nincs, pusztán a nehezebb hideg levegő szorítja ki.... Azért áramlik fölfelé. Azt a fizika tanárt, amelyik " A meleg levegő felszáll, helyébe hideg levegő tódul" módon tanítja a fizikát, ki kell b@szni a picsába, mert hülye ahhoz, amt tanítani szeretne.... Már csak azért is, mert a kölcsönhatás pont fordított. Nem mellesleg a földön uralkodó alapvetésekből kiindulva az is, aki ezt így képes kérdés nélkül elfogadni... :R

"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

(#21) JanR


JanR
addikt

Megint tetszik. Megint drága (nekem).

(#22) DEJVID válasza -Skylake- (#3) üzenetére


DEJVID
őstag

Nyomhatod a fölényeskedő szöveget a felfelé szálló meleg levegőről, de addig igaz, amíg nem használsz ventilátort.

(#23) Stan648


Stan648
tag

Tetszik a ház, de "a feléből mennyit engedsz?" érzés tör rám. ;]

7600X + A620 + 32GB DDR5 + RX 6700 XT

(#24) relixo válasza zooliii (#2) üzenetére


relixo
tag

Oooh , nehogy azt hidd,hogy nem fog fogyni 60k-ért! Visznek itt mindent mint a cukrot, pénz nem számít nagyon-nagyon sok embernek itthon. :K
Nem akarom begöngyölni ide a gpu-s témát de pont minap kaptam egy privát üzenetet azzal kapcsolatosan,hogy 300 ezres 3060Ti igenis nagyon jó ár és hogy merészeltem én leszólni a másik fórumrészen őt azért amiért sikerült ennyiért vennie. Na most ezek után szerinted ilyen emberek sokallják majd a 60k összeget egy házra? :U :N

(#25) Puma K válasza -Skylake- (#10) üzenetére


Puma K
veterán

Te a fórumon minden topikban ilyen több frontos harcot vívsz a tagokkal?
Eddig bárhol láttam a hozzászólásodat, ott gyakorlatilag mindig beleálltál valakibe-valakikbe.

Értem én, hogy gondolkodó ember vagy és nem eszed meg a kész dolgokat, de ez a kioktató stílus és megnyilvánulás mód neked jó?

Te rendben vagy azzal ahogy fórumozol és megnyilvánulsz?

"Cuccok: csattogós lepke és tiki-taki" └[ʘヘʘ]┘

(#26) imibogyo válasza -Skylake- (#3) üzenetére


imibogyo
veterán

Irányított légmozgás... Ha csak egy "füstös" teszt videót megnézel a (jelen vita keretében szigorúan számítógépházas témakörben) a házban tapasztalható irányított légmozgásról, akkor láthatod, hogy hiába van például ugyanannyi ventilátor a tetőben, mint a hátsó panelen ("Neutral felépítés" pl. ebben a videóban, 2 venti elöl, 1 hátul, 1 a tetőn, ugyanolyan fordulatszámon), akkor is hátul fog távozni a (meleg) levegő nagy része, mert a "nagy" irányított légmozgás (ugye az első ventik is "hátrafelé" (vagyis oldal irányban) fújnak és nem felfelé a felső nyílás felé) felülbírálja a meleg levegő természetes zavartalan környezetben tapasztalható "mozgását". Még akkor is, ha egyébként ebben a felépítésben a ház tetejében is ott egy venti "irányításnak" még sincs esélye sem. A levegő (füst) nagyja hátul fog távozni. Szóval nincs igazad.

Viccet félre téve amúgy, az egyáltalán nem normális elhelyezése egy pc háznak , ha bezárom a tetejét. Pedig mint láthatjuk szintén a fenti tesztelős videóban, lezárt tetővel is gyönyörűen "átszellőzik" egy ház (egy egyébként normális kialakítást, felépítést feltételezve). Megint csak nincs igazad. Az én toronyházamban például egyáltalán nincs felső szellőzés és tökéletesen el van benne a műhely/szimulátor konfigom (i7 4790k + GTX1060)... ;)

(#27) antikomcsi válasza relixo (#24) üzenetére


antikomcsi
veterán

Igen, a 60K tényleg sok egy házért. A baj ezzel az, hogy ezek a drága házak azok, amik szerintem minőségben már elfogadhatók. Vannak házak 15-30 ezer között is, de azok meg kb olyanok, mint anno a legolcsóbb Codegen házak voltak.

Ha nekem mérlegelnem kell, hogy bár a fogamat szívva, vegyek e meg egy 60K-s házat, például ezt, ami számomra kulturált kinézetű, kissé jobban kivitelezett, és ha ránézek majd az évek során olyat látok, amivel elégedett vagyok, vagy vegyek meg egy sokkal olcsóbbat, amihez majd kb. kis túlzással mindig undorral érek hozzá, mikor bekapcsolom, akkor inkább az előbbi.

Szóval drága, és a pénz is számít, de inkább spórolok kicsit tovább, mint megvegyem a gagyit. De én is sokkal jobban örülnék, ha olcsóbb lenne.

(#28) imibogyo válasza antikomcsi (#27) üzenetére


imibogyo
veterán

Eközben itt vagyok én a 20 éves házammal és mind a mai napig szeretem (na jó ez most épp a "műhely/szimulátor" gépem, hogy ne zavarjam a kicsiket, amikor alszanak). Nagyon sok házam és gépem volt már az évek alatt (sokat építettem is) és természetesen van "modern" házam is fenn a lakótérben, de valahogy ha stabil, tágas, jól szerelhető házra van szükségem, amiben minden is elfér, akkor mindig visszatérek "Böhömkéhez"... :B

(#29) AtHoS


AtHoS
nagyúr

Ez mekkora király ház, delta T terhelve csendes módban 9C. Ez igen! Nálam ilyen még sosem volt...vagy az Aida ennyire office terhelést dob mind a CPU-ra és mind a GPU-ra?

read-only mode on the forum

(#30) ForRedGlory


ForRedGlory
félisten

Baromira bejön. Ha kicsit nagyobb lenne és nem vettem volna egy Heliost pár hónapja, akkor gondolkodás nélkül megvenném.

Milyen házak vannak még, amelyiken a hátuljára is lehet tenni radiátort? Ha van ilyen ház, ami picit nagyobb ennél, írja már meg legyen szíves a nevét.

A Heliosnál pont az a bajom, hogy mivel elől (VGA) és felül (CPU) is van AIO, ezért a kinti friss levegőt előbb felmelegíti a VGA radiátor és küldi be a házba, amit meg szív ki a CPU radin lévő ventilátor... ergó, a CPU így melegebb pár fokkal, mint lehetne.

[ Szerkesztve ]

(#31) mufi


mufi
senior tag

Elég szépre sikerült ez az árcédula (is). Cserébe viszont csúnya, bár ez szubjektív dolog...

Creed Aventus 500 ml splashre keresek jelentkezőket.

(#32) genlog válasza DeFranco (#1) üzenetére


genlog
junior tag

Egyetértek, ez a legrosszabb elrendezés, de ami különösen kellemetlen és büntetném a tervezőmérnököt érte, hogy az USB portok mellett van a kapcsológomb. Ha a kábelt vagy a flash-drive-ot be akarod dugni, simán lekapcsolhatod a gépet... Eleve az is milyen, hogy egy véletlen érintés kikapcsolhat egy PC-t. :U

(#33) relixo válasza antikomcsi (#27) üzenetére


relixo
tag

Tény , részben igazad. Valóban normális házak 30k felett kezdődnek.
De azért akad még jóféle az alatt is! Anyagminőség hagy kívánni valót maga után néhány esetben de azért a többség igényeit messze kielégíti egy SilentiumPC Regnum RG6V Evo vagy Phanteks Eclipse P400A amik 30 alatt vannak még most is az elszállt ár helyzetben.

De igazad van mert valóban 35-től indulnak a normálisabb valamire való házak gondolok itt fractal design meshify c, Lian Li LANCOOL II Mesh, be quiet! Pure Base 500DX,Cooler Master TD500 stb..stb.. és azért ezek már nem gagyik lássuk be. Persze kinek mi tetszik, de ezek már jók anyaghasználatot tekintve és szellőzésük is jó plusz még mindig 40k alatt járunk. ;)

Persze egy highend munkagépnek fog kelleni egy 60k értékű ház biztos de az a baj főként vérpistikék fogják venni akik a ház tudásának a negyedét se fogják kihasználni azért is írtam amit. (vagy lásd a szintén fentebb említett gpu-s példám)
Amúgy ha már 60k gondolkodik valaki akkor szerintem Fractal Design Meshify 2 és még jól is néz ki. -szubjektív kinek mi tetszik de tudásilag mégiscsak el kell ismerni na.-
Privátba és fórumon is nem egyszer kaptam mostanában IQ betyár beszólást főleg árak miatt ezért külön köszi,hogy tudunk normálisan beszélgetni. :R

(#34) Pug


Pug
veterán

Haaat, az 550D-met nem cserelnem le erre, not bad, de kb egy 20-assal tularazott. :N

[ Szerkesztve ]

Eladó Samsung Galaxy S24 Ultra 512GB titánlila - 3 év gyártói garancia - extrákkal

(#35) Sethdobaloah válasza genlog (#32) üzenetére


Sethdobaloah
senior tag

Milyen szerencse, hogy az osszes os tudja kezelni ezt, es beallithatod mi tortenjen a power gomb megnyomasakor :)

...csak én vagyok helikopter?

(#36) NandoXXL válasza Dr. Akula (#13) üzenetére


NandoXXL
senior tag

Igen, észre vettük már páran hogy a lapcsalád piacos lett, és zöldségeket beszéltek :DDD ;]
Nem mindegy melyik lukba teszed... Szezont a fazonnal..

(#37) genlog válasza Sethdobaloah (#35) üzenetére


genlog
junior tag

Ja, de valahol ki-/be kell kapcsolni a gépet.

(#38) zooliii válasza relixo (#24) üzenetére


zooliii
tag

Persze, nyilván akad madár, aki ennyit ad majd érte, de nem hiszem, hogy tolongás lesz. :N
GPU az annyiban más, hogy ott, ha most akar valaki egy adott teljesítményszintet, akkor nincs más választása, mint kicsengetni a bődületes felárat.
Házakból viszont sose volt hiány, árukeresőn most is 1000+ féle típusból lehet válogatni, és aki utanéz, 20-30 ezerrel olcsóbban is talál minimum ilyen szintű, de akár még jobban felszerelt modellt. Az meg nem elhanyagolható összeg azért, egy 500-as SSD vagy 16 GB memória kijön belőle.

[ Szerkesztve ]

(#39) antikomcsi


antikomcsi
veterán

Ja, amit még szerettem volna megkérdezni, hogy ide kell a tartót a 2 HDD-vel beszerelni?
Légyszi szereljétek már be és mondjátok el milyen volt.

[ Szerkesztve ]

(#40) Sethdobaloah válasza genlog (#37) üzenetére


Sethdobaloah
senior tag

Gondolom nem ment at teljesen mit tud pl mar a win xp is: a power gomb rovid megnyomasanal a kikapcs helyett valaszthatod, hogy hibernaljon, aludjon ne csinaljon semmit a pc. Ettol meg hosszan nyomva lelovi a gepet, kikapcsolt gepet meg nyilvan be tudsz vele kapcsolni.

...csak én vagyok helikopter?

(#41) bdlackoo válasza Dr. Akula (#8) üzenetére


bdlackoo
tag

Azert azt tegyuk hozza ,hogy az a szerver az egy rackben szokott lenni. A rack(ek) meg ugye egy datacenterben. S a datacenterekben alltalaban a padlobol jon a hideg a rack hideg oldalahoz (elejehez, ahol a ledek villognak) s a meleg levegot a rackek meleg oldalan (hatuljan) gyujtik s szivjak ki a felul. just google : Cold Aisle / Hot Aisle

dinosaurs are jesus ponies

(#42) Dr. Akula válasza bdlackoo (#41) üzenetére


Dr. Akula
nagyúr

A szerverek elenyésző része figyel datacenterben. Általában egy klímás szoba van kinevezve szerverszobának. De nem mintha változtatna azon hogy előlről hátulra megy a levegő, nem lentről fel. Azt megteheti a gépen kívül. A kiindulási pont az a téveszme volt, hogy egy gépben csak függőlegesen mehet, minden más megoldás szar. Hát nem.

(#43) vadkan03 válasza Dr. Akula (#42) üzenetére


vadkan03
újonc

Kb a répát hasonlítod a barackhoz.
Ahol szervereket üzemeltetnek, ott fel sem merül, hogy a termelt hő több eszközön is áthaladjon felfelé. Szóval igen, horizontális a légáram.
Illetve a ventik zajterhelése sem szempont.

Egyébként olyan ügyön "vitáztok", ami két szót sem ér meg.
Mindenkinek más az ideális ház - és senkit sem kényszerítenek egyik megvételére sem.

[ Szerkesztve ]

(#44) stnorcy


stnorcy
aktív tag

Üdv.
https://www.corsair.com/eu/en/Categories/Products/Accessories-%7C-Parts/PC-Components/Cases/CORSAIR-275R-Airflow-Front-Panel%2C-Black/p/CC-8900403#

Ilyet keresek megvételre. Nincs valakinek esetleg.

Iphone 13 Pro - Apple Watch SE (LTE)

(#45) zetor2000 válasza siposz (#5) üzenetére


zetor2000
senior tag

Mondanám, hogy vegyél CM Stackert, mert itt át lehet helyezni a bekapcs gombot is tartalmazó panelt akár középre is. De már nem lehet kapni.

Ez a dal a lelkünk közötti híd kövei között a malter közötti szeretetet átitató áldás közötti békesség.

(#46) zetor2000 válasza Dr. Akula (#8) üzenetére


zetor2000
senior tag

A szerverek hűtése jelenleg igen hatékonyan a hideg-meleg folyosós rendszerben oldható meg. A szervereket tartalmazó rackek elé hideg levegőt fúvatunk a klímával, ami az álpadló alól érkezik. Mögötte meg természetes úton kitereljük a meleg levegőt.
Ez azt eredményezi, hogy a szerver elejénél kábé megfagysz, mert jön a 18 fokos levegő, mögötte meg megdöglesz a melegtől, mert tolja magából a 40-60 fokos levegőt :)

Az ilyen PCs okosságokat nem keverném ide, hogyan kell lehűteni egy desktop CPUt...

Ez a dal a lelkünk közötti híd kövei között a malter közötti szeretetet átitató áldás közötti békesség.

(#47) zetor2000 válasza bdlackoo (#41) üzenetére


zetor2000
senior tag

Rendes szerver elöl-hátul villog, mert a LAN interfészeknél és a tápnál is van led... :D Jó esetben nem is egy.

Ez a dal a lelkünk közötti híd kövei között a malter közötti szeretetet átitató áldás közötti békesség.

(#48) zetor2000 válasza stnorcy (#44) üzenetére


zetor2000
senior tag

Ha jól láttam régebben, vannak a fórumon (hardverapro / logout) olyan arcok, akik rendelkeznek vizesvágóval / cnc maróval. Szerintem keresd meg egyiküket, egy ilyen nem lehet ellenfél. És még a rácsozatot is te rajzolhatod le.

Ez a dal a lelkünk közötti híd kövei között a malter közötti szeretetet átitató áldás közötti békesség.

(#49) Kartács


Kartács
aktív tag

Sziasztok!

5000D Airflow mikor jön? Ha jól látom még nem nagyon kapni sehol itthon, ugye?
Én azzal szemezek most.

Köszi

i7 13700K | ASUS ROG STRIX 4070 Ti OC | 32GB DDR4 | Corsair iCUE H150i Elite LCD WH | Corsair HX1000i | Corsair 5000D Airflow WH

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.