Nem teljesen egyértelmű, hogy vajon nyolcadik művészeti ágról van-e szó. (A filmművészet a hetedik.) Bár tény, hogy elég újszerű. Ám a játékkészítők a filmművészet elemeit veszik át, filmes forgatókönyvírókat, filmrendezőket, filmzene-szerzőket, film-látványtervezőket stb. alkalmaznak, és ha mindezen művészi elemek jól összeállnak, akkor már nagyon el kell szúrniuk a programozóknak a játékmenetet, hogy ne álljon össze a dolog. Röviden tehát a mai játékok egy része maga is film, csak interaktív film. Amiért nyolcadik művészetnek tűnik, hogy bizonyos elemeiben sosem nyújthat olyat, mint egy valódi film, akárcsak ahogy a film sem azt nyújtja, mint egy festmény, és egy filmes háttérzene sem azt adja és nem is az a célja, mint egy önálló szimfónia, ÉS ez fordítva sem igaz, tehát a film és a a videojáték nem váltja ki egymást. Mégis, a játékok egyre közelebb kerülnek a filmművészethez, a filmművészek ma már a játékokban is megvalósíthatják bizonyos elképzeléseiket. Ez legkorábban a zene terén következett be, hiszen már akár másfél évtizede is készülnek olyan komoly szimfonikus művek játékokhoz is, mint akár filmekhez. Aztán eljött az az idő, amikor egyes renderelt cinematic videók művészi magasságokat értek el (Blizzard, főleg, ahol filmes és szinkronszínészek narrálták a szereplőket, Hollywoodot elérő színvonalon). Csak idő, és technológia kérdése volt, hogy mikor lesz alkalmas a játékon belül, valós időben is ezt a színvonalat hozni.

Ám épp ahogyan a filmek terén, itt sem minden alkotás magas színvonalú - de most már egyre több művészi értékkel bíró játék is létezik. Bízom benne, hogy egyszer minimum a cinematicokat is bevonják például az Oscar gálára, pláne hogy sok díjat nyert (vagy sok díjra jelölt, ez talán többet is számít) színészek is egyre többet szerepelnek bennük, akár a kinézetükkel is.

[ Szerkesztve ]

Nem hinném, hogy egy játék bármiféle művészeti értéket képviselne. Pontosabban mitől leszel tőle több, milyen értékeket közvetít feléd a dolog? Semmit. Szórakoztat.

Ugyan ez a gond az építészettel is. Az épületek is elsősorban a funkciójuk miatt vannak tartva.

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

A film is szórakoztat, az irodalom is, amellett, hogy természetesen tanítanak is, Mozart azonban színtisztán "csak" szórakoztatott, az építészetben egy neobarokk palota díszítései is "csak" szórakoztatnak. Minden művészet "csak" szórakoztat. Vagy nem értem, mire gondolsz. Ráadásul egy játék arra is képes lehet, amire egy film és az irodalom: lehet neki mondanivalója, premisszája, a művészi kivitelezés pedig eszköz, csatorna.

bullseye: Ezekből a Dear Esthert ismerem valamennyire, de ott is van történet. Ne csak klasszikus történetmesélésben gondolkodjunk, hiszen az irodalomban is van még a prózán belül is számos forma, a novellán belül is sok megközelítés. De egy játék művészi faktorát akkor is ugyanolyan szerepkörű művészek adják, mint egy filmét, és mindennek az alapja a forgatókönyv. Értelemszerűen több lehetséges út esetén nem annyira kötött, mint inkább szerteágazó forgatókönyv.

De mindettől függetlenül hívhatjuk akár nyolcadik művészetnek is, mondván, hogy az interaktivitás az új dimenzió, mégis közelebb áll az egész a filmművészethez komplexitásában és alkotóelemeiben, mint bármelyik másik művészetek egymáshoz.

[ Szerkesztve ]

Különböztessük meg már az irodalomban és a filmben is a "ponyvákat" a művészeti értékektől.

Mozarthoz: igen, ez is egy érdekes kérdés. Akkoriban az volt a "pop zene". Érdekes, hogy hogy lesz valamiből művészet, csak mert régi lesz.

De mindegy, nem akarok itt izélni, csak annyi, hogy oké, vannak jó játékok, igényesen megcsinálva, de azért művészi magasságokba ne emeljük már. Mert ezzel valahol az "igazi" (?) művekkel hasonlítjuk össze, ami nem jó.

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

Nem tettél említést külön ponyvákról. Természetesen vannak ponyvák, bár éppenséggel Mozart idejében is volt sok. Azért érdekes kérdés ez például a zeneművészetben, mert akkor még egészen más volt a zene, mint olyan megítélése. Mozartot, Beethovent, Schubertet, stb. már a maguk idejében is nagy művésznek tartották. Egyszerűen a népesség nagyobb része hozzá sem szagolt a műveikhez, mert műveletlen volt, így a társadalmi elit értékítélete volt a mérvadó - és az idő azt bizonyította, hogy míg egyes esetekben az akkori "sztárok" elfelejtődtek, addig a "szupersztárok" közül sokan máig értékesnek számítanak. Az irodalom terén is előfordultak érdekességek, bár nem olyan gyakran. Például Rejtő regényeinek felértékelődése. Rejtő filmszerűbben írt a koránál, ezért ponyvának kategorizálták, ma pedig már klasszikusnak számít.

De akkor hozok egy elég kézenfekvő példát: a WoW WotLK cinematicját. Kétségkívül a játék része, habár magát a játékot én sem tartom művészi értékűnek, de a csatolt művek általában azok. Itt a végletekig részletes, mesés és szemet kápráztató külső alatt a játék fő történetvonalának (Arthas) dramaturgiai tetőpontját mutatják be, három percben összegezve egy egész életutat, bemutatván a drámai konfliktust és a karakterfejlődés két ellentétes pólusát, ahogy a látott tettek alatt a holt Terenas király velük különösen összecsengő hajdani szavai visszhangoznak a fülünkben. (Amúgy szintén hollywoodi színművész a narrátor.) A kisfilm olyan, akár egy idő-dimenzióval bíró monumentális festmény: egy történetbéli pillanatot gondosan megtervezett koncepció szerint mutat be. Mindezt pedig olyan zenével árnyalják, amit a legtöbb szuperprodukciónak mondott film megirigyelhetne, tökéletesen összhangban áll a képpel és a vágással, önmagában is művészi értékű, hát még videóval. (Függetlenül attól, kinek milyen a zenei ízlése.)

Most fog kijönni egyébként két olyan játék is PS3-ra, a Beyond Two Souls és a Last of Us, amelyekben rengeteg filmes mocap rész van, ismert színészek szereplésével, és egyelőre a történet is egyedinek, akár filmbe illőnek is tűnik, különösen az előbbi cím esetén, utóbbinál majd a karakterek milyensége fogja eldönteni. A legtöbb Blizzard játékban eleve filmeket és sorozatokat megszégyenítő történet és történetvezetés van, különösen a SC minden részének fő történetvonala. (A mellékszálakon azért itt is látszik, hogy nem mindig ugyanaz a szerző.) Szinte mindegyik hasonló koncepciójú játéknak van valami épkézláb premisszája, akárcsak a filmeknek. Az ilyen címek pedig szaporodnak, a stúdiók kezdik felismerni az ebben rejlő lehetőségeket.

Ha már Bioshock Infinite: AD
Ha már Garry Schyman: Praan
Ha már Praan: Where the hell is Matt?

Egy ilyennél is a programtervezés számít, a koncepció, még ha művészinek is mondjuk a végét. (Aztán megesik, hogy a programozó és a program tervezője ugyanaz, de nagyobb projektekben természetesen nemigen.) Aztán pedig vagy sztorival bíró, és/vagy lenyűgözően szép játék lesz belőle, vagy valami olyan, ami csak avantgárd tekintetben művészet. (Pl. önmagában egy grafkártya teszt-renderelésére kitalált ízléses CG sem művészet, még ha kell is hozzá művészi érzék, vagy jobban mondva szépérzék. Egyszerűen nem az. A lakberendezésnél vagy a kerttervezésnél is csak azt mondjuk: ez már szinte művészet! Valahogy ahogyan a japánok kezelik még a teljesen hétköznapi munkákat is.) A filmeknél sem a technikusok a művészek, hanem az irányítók: a rendező, a forgatókönyvíró, az operatőr, a zeneszerző, plusz kisebb művészek is szerepet kapnak, de azért a több száz (vagy ezer) fő nagy része egyszerű technikus, talán némi művészi érzékkel, még akkor is, ha a végtermék az évtized megművészibb filmje. Fent linkeltem azt a Blizzard movie-t, ott sem a 3D-grafikusok voltak a művészek, vagy akik a hulló hópelyhek fizikáját megprogramozták, hanem a látványtervező, a rendező, a zeneszerző, a színész, meg aki a kameraállásokat megcsinálta/irányította.

"Én mondjuk az írókat nem mondanám művészeknek" - Hát akkor nem nagyon értesz hozzá, ez van. Én meg az avantgárdot nem szeretem, szerintem az szakította el a művészetet a közemberektől, és hálás vagyok Hollywoodnak, amiért legalább a filmek fő vonalában megmaradt a klasszikus történetmesélés és a popularitásra való törekvés a rosszul elvont, művészieskedő izék helyett, amit itt Európában gyakran művészfilmeknek mondanak. Az igazi művészfilmek szerintem egyúttal közönségfilmek is, hiszen az üzenetét közönség nélkül nem képes átadni, funkcióját nem töltheti be, ha pedig csak önmagáért való, akkor nem is igazán művészet. Az avantgárd még egyes képzőművészetekben, azaz a festészetben és építőművészetben tartja magát fő vonalban (ha a zenében az újabb, megkérdőjelezhető muzikalitású gép-irányzatokat nem számítjuk ide), és várom már, hogy ezekben is csökkenjen a jelentősége, akárcsak az irodalomban és a klasszikus/szimfonikus zenében. Az irodalomból szerencsére hamar kiveszett, a zenéből pedig talán már a rendszerváltás után. VISZONT: nem mondhatom az avantgárd festészetre, hogy nem művészet, vagy hogy szerintem nem művészet, még ha a neki tulajdonított értéket vitatnom is kell.

[ Szerkesztve ]

ez tulajdonképpen elég pontos meghatározása az alkotások befogadásának, kiegészítve azzal, hogy ez minden művészetnek gondolt területen így működik