Üdv

Rendesen ki vannak gyúrva az őrangyalaid.
Reggel 6-kor megyek melózni, este 8-9 között érek haza.
A kommunikációs csatornáimon, egy jól felszerelt duguláselhárító
ezred elvérezne. Ez még eltart pár napig.
Olyan dolgokról beszélünk, melyekhez nem létezik kapcsolódó fogalom.
Nem azért nevezed bizonyságtételnek amit írtam, mert veled is megtörtént
hasonló ezért megérted.Inkább veled is megtörtént és elfogadtad.

Állok a Kosztolányin ,várom a piros 41-s buszt a végállomásán.Odapöfög
egy fekete 41-s, beáll a megállóba.Felcsattogok rá, kérdezem a sofőrt,
ezmiez? Megnyugtatott, ez biza piros akármilyen fekete.Hátravonszolom
magam, lerogyom egy ülésre,kezdek bambulni, ahogyan csak én tudok.
Felszáll egy jámbor, érdeklődik a sofőrnél, csüccs.Jön egy újabb dettó.
Nézem a telót, még öt perc indulásig.Betotyog a megállóba egy papa.
Kopott barna öltöny, hajlott hát,ritkuló fehér haj, kezében madzagfülü
szakadjmeg szatyor.Nézi a táblát, nézi a buszt.Nyomja a testbeszédet, ez
vajh milyen busz lehet.Mocorog a lábam indulna segíteni, ám látom a két
jámbor bámulja az öreget.A sofőr bámulja az öreget.Mondom a lábamnak
volt ugrálni? Az egyik mindjárt szól neki , mit futtassam magam, játszam a
nagy gondviselőt.Telefon kézben , 2-perc indulásig.A sofőr feje már a
kormányon, felebarátaim demózzák, nincs itt semmiféle öregember.
Ideg vagyok. Volt gyerekszobám, voltam úttörő.A jóérzés páros lábbal
rugdosna le a buszról, de megmakacsolom magam.Az öreg szánalmasan
toporog, bámulja a buszt, markolja azt a rongyos szatyrot az inas kezével.
A sofőr felemeli a fejét, ránéz az öregre, megnyom egy gombot.Felvisít
a csengő, négyen bámuljuk az öregembert. Van szabad akaratom, mégis
érzem a tehetetlenséget, választanom kell.Csönd lett, már nem szól a csengő
szisszenve csukódik az ajtó.A busz lassan kigördül a megállóból.Hátrafordulva nézem az elesettség eleven szobrát.
Folyt köv

Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!