"A gyártástechnológia csökkenésének hatása szembeöltő, hiszen több tranzisztort lehet felhasználni a processzormag számára, figyelembe kell azonban venni, hogy a piac igényei a fogyasztás csökkenését tartják szem előtt. Itt rögtön elő is kerül a probléma gyökere. A 45 nm-es csíkszélességet ugyan sikerült megfelezni, de a tranzisztorok energiaigénye nem csökkent. Ez azt jelenti, hogy amíg egységnyi fogyasztással 45 nm-en a processzormag teljes területe aktív lehet, addig 22 nm-en csupán a tranzisztorok 25%-a kapcsolható be szem előtt tartva a meghatározott fogyasztási keretet."
Lehet, én vagyok láma, de itt nekem valami nagyon nem világos.
Ezt a gondolatmenetet követve nem lenne értelme csíkszélesség csökkentésnek, pedig a chipiparban az a fejlődés talán legfontosabb tényezője.
Ha pl. egy chip 45 nm-en 1 milliárd tranzisztorból áll, és 300 ^mm-t foglal el, és 100W-ot fogyaszt, akkor ugyanaz a chip 22 nm-en már csak kb. 75 ^mm-t fog kitenni, és csak kb. 25W-ot fog fogyasztani.
Megfordítva a dolgot; ha pl. 100W-os fogyasztásban gondolkodunk fixen, akkor ugyanaz a chip 22nm-en már 4 milliárd tranzisztort tartalmazhat, ami kb. 4x-es teljesítményt fog jelenteni.
Hol itt a gond?
A többmagos CPU-k fejlesztése meg nem azért torpant meg, mert megint kezelhetetlen a fogyasztás, hanem mert a programok nagy részét nehéz úgy megírni, hogy 4 magnál többet rendesen kihasználjon.
[ Szerkesztve ]