Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) ArchElf


ArchElf
addikt

Igen, megcsináltam: végül sikerült lenyomni a 20 km-t is, igaz eléggé kivoltam már a végére. Három és fél óra alatt nyomtuk le az egészet (úgy hogy az első 7 volt ebből másfél-két óra). Futnunk is kellett (1-2 km-t), legalább is kocogni. A kollégám közben azzal oltott, hogy ez neki felkészülés egy 100-as menetre (ami egy 200-as középső szakasza - az egyészet pedig végignyomja majd egy másik kollégám). Asszem azért nem volt itt, mert neki alapból bent van a keresései között egy ">30 km"-es szűrő...

Mellesleg rendesen ki is száradtam (só+víz veszteségem elég magas volt) - még most is kicsit rosszul vagyok.

Amúgy nem is akkora baj, hogy nem volt nálam fényképezőgép. Plusz egy kiló bőven sok lett volna, ráadásul sehol nem álltunk meg időzni - így fényképezni sem lett volna időm. Legközelebb - azt hiszem - egy rövidebbet vállalok csak be.

Kislányomat lepasszoltam félúton a barátainknak, ő velük fejezte be - a 10 km-es távot (igaz ebből az elején 6-ot azért a nyakamban jött).

[ Szerkesztve ]

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

(#2) Z-o-t-y


Z-o-t-y
tag

Ez jó, és az is hogy végre itt a jó idő, lehet sétafikálni, szabadban lenni, sürni főzni, stand stb :)

http://instagram.com/_doublez_

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.