Hát én meg taposom mindet ameddig felismerhető részei vannak, főleg a pókokat utálom de nagyon.
Egyszer régebben egy volt kollégám behozta melóba a madárpókjának levedlett bőrét vagy szőrét. Épp a jelenléti ívemet írogattam és egy laza mozdulattal betolta az arcom elé a nagyobb tányér méretű dobozban azt a dögöt. Kis híján kiugrottam az ablakon, pedig 2-3 méterre volt tőlem, ráadásul a másodikon voltunk. Szóval én nagyon de nagyon utálom a pókokat.
Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.