Hirdetés

2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#4) Samus


Samus
addikt

Röviden elmesélem az irodalom részét az érettségimnek. Nagyon reméltem, hogy nem József Attilát fogom húzni, mert konkrétan semmit sem tudtam sem róla, sem a költészetéről. Természetesen egy művét húztam, nevezetesen "A Dunánál" című művét. Elkezdtem rizsázni, aztán segítséggel előjött, hogy a folyó motívumról kellene beszélni. Megkérdezte a tanárom, hogy: "mit csinál a folyó?" Válaszolom: "folyik". Kisebb kuncogás, persze elmondta a lényeget (épít és rombol is egyszerre). Fontos tudni, hogy az irodalomtanárom az érettségi elnök mellett ült. A következő tárgy a történelem volt. Az elnökkel szemben ültem. Rámnéz, és megszólal: "a folyó folyik, ugye?" Na itt hallható nevetés és mosoly mindenki részéről, én pedig azt hittem, itt végem. Aztán hármas magyarral és négyes történelemmel zártam az érettségit. Az angolom nagyon jól sikerült, az infó pedig sajnos nem lett a legjobb, olyan tételt húztam, ami a legkevésbé sem érdekelt (listák készítése - MS Excel, Access), persze előtte a háttértárakat húzta egyik osztálytársam, szinte meg sem tudott szólalni, na arról a tételtől órákig tudtam volna beszélni. A matekom hármas lett, ahhoz képest, hogy végig stabil kettes voltam, és jóindulattal kaptam hármast negyedik végén, örültem neki. A matek mindig úgy ment, hogy volt egy téma, amit nagyon tudtam, és volt, amit pedig semennyire sem. A logikával nem volt gond, csak mindig sikerült elszámolnom magam (főleg mértékegység átváltásnál). Szerencsére érettségin a részeredményeket is pontozzák, így nem lett akkora baj.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.