Ha már illat, tegyük fel, hogy én születésemtől fogva nem érzek illatokat, szagokat. Ha mondod nekem, hogy nagyon jó illata van valaminek, akkor sem fogom tudni, mire gondolsz. Körülírhatod, hasonlíthatod színekhez vagy bármihez, de az illatot akkor sem fogom tudni megérteni, mert nincs viszonyítási alapom.
Ahogy a születésétől vak ember sem tudja elképzelni, milyen lehet látni. (Apropó, ezek az emberek hogy álmodnak?)
Gondolj bele, ha nem ismered a végleteket, nem ismerheted a köztes állapotokat sem.
Az ember születésekor minden íz, illat, élmény új, kialakulnak az ellentétpárok, az érzések, érzelmek, elkezded beskatulyázni a világot. Ha valami váratlan történik veled, ami eddig még nem, megpróbálod meghatározni, mi lehet ez, megpróbálod viszonyítani valamihez. Ha még nincs viszonyítási alapod, elraktározod az emléket, majd később jó lesz. Persze tanítanak is minket, szülők, barátok, vallás, tv, stb. Néha már felkészülten várjuk az adott érzést, de addig nem fogjuk biztosan tudni, amíg teljesen át nem éltük. Ilyen az első szerelem is: mondhatják neked, milyen érzés, de úgyis akkor fogod megtapasztalni, ha eljött az idő.
Értem, hogy mire gondoltál, az ellentétpárokról, és az eljutásról egyik végletről a másikba.

"Ezert is írtam, tudom, hogy nem akarni kell, hanem meglátni a lehetőséget arra hogy boldog legyen az ember."

Ezzel a gondolatoddal pedig maximálisan egyetértek. A boldogságot nem kell eltervezni, nem kell görcsösen akarni, mert akkor elillan, megijed tőled. A boldogság akkor talál meg, ha megteremtetted magadban a feltételeket hozzá. Amikor pedig készen állsz, megjelenik.