Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Rapszódia

Hozzászólások

(#1) Niquis


Niquis
aktív tag

Mégpedig azért, mert tényleg ide-oda csapódom. A legszebb eufóriát szörnyű passzív vagy mélabús időszakok váltják. Mégpedig általában a vacakabb időszak tart sokkal tovább. De azért van, ami állandó - sajnos rá kell jönnöm hogy milyen mély kátyúban vagyok és már évek óta. Sajnos a helyzet csak éleződik ahogy múlik az idő...
Sokat küzdöttem magammal mire elkezdtem ezt írni. Mégis, most ahelyett, hogy félnék, inkább kihívást látok abban, hogy úgy írjak, hogy csak magamnak szól, mintha nem olvasná senki. Meg a stilisztikát is érdemes gyakorolni.:) Azért ne várjon senki irodalmi igényű történetvezetést, ilyenre csak akkor lennék képes, ha huzamosabban foglalkoznék irodalommal. Amit nem teszek, mióta nem kötelező. És néha utálom magam ezért is, mert ennek gyökere valamiféle lustaság. Jó lett volna kicsit összeszedettebb fejjel nekikezdeni, de már mindegy.:) Nem igazán lesz szó hétköznapi dolgokról sem, hogy mit reggeliztem meg mennyit szartam (bocs:) ), hanem inkább amolyan elvontabb gondolkodások. Ja, ha valaki tartalmilag hasonlóra, stílusban szebbre vágyik, olvasgassa stevve blogját - nekem tetszett, bár a srác világlátása igen sötét képet fest a blogjára is.

Ez volt tehát az (eposzi:) ) témamegjelölés.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#2) Niquis


Niquis
aktív tag

Kicsit olyan minden mint két éve ilyenkor. Mintha lefutottam volna egy karma-kört. Érdekes látni, ahogy én más vagyok, mert a tapasztalatok nem múltak el nyomtalanul, de mégis minden ugyanaz. Egyedül vagyok ugyanúgy. Rákaptam a Junkies-ra is megint, annak ellenére, hogy mennyire ki nem állhatom őket élőben (emberként?) amiatt, ahogy pózolnak. És ahogy egyfajta elitizmus épül köréjük és a ''rockerség'' köré. Itt válik a címke rossz értelművé, sztereotipizálóvá. Na mindegy. Ettől a zenéjük még OK, főleg a régiek, mert döbbenetes erővel fejezi ki azt, ami a helyzetem, a Nem vagyok jól című szám. Ha meghalok, nekem is teljesen igaz lenne a síromon: ''Itt nyugszik egy mihaszna, züllött naplopó.''

Most nem szapulom tovább magamat. Inkább egy kedves momentum, innen a PH!-ról pár nappal ezelőttről. Nők, nőügyek topik böngészése közben láttam, hogy rám referálnak. Ez nagyon meglepett, mert nem járok itt túl gyakran úgy, hogy írnék is, mégis vannak akik emlékeznek rám. Nagyon jólesett. Köszi nektek.

Hehe, tettem fel képet magamról sk-s tárhelyemre, ''Ki a legszebb pasi'' topic ''contestjére''. Nem mintha az lennék, és érdemes megfigyelni, hogy a valóságbeli reakcióktól az itteniek sem sokban térnek el, annak ellenére, hogy mennyire torzítani tudja a fénykép azt, ami az emberből látszik, és szándékosan pozitív irányba torzítóakat választottam.:) Kíváncsi vagyok, észrevette-e valaki, hogy több is van. Nem túl nehéz rájönni, inkább az érdeklődés hiánya lehet döntő abban, hogy valaki megcsinálja-e.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#3) Niquis


Niquis
aktív tag

Új bejegyzés születik.:) Pedig egy ideig még nem akartam. Nem ülök le írni, ha nem érzem úgy, hogy valamennyire összeszedett vagyok, azaz ha nincs kis szabad időm összekapni a gondolataimat. Most azért mégis, mert olyan szörnyű káosz van idebenn, ki kell írnom magamból. Legalább egy kicsikét.:)
Ma archiváltam pár régi jegyzetemet. Nagyon erős elmúlás-érzéssel tölt meg, hogy már az 5. és 6. félév is a ködbe vész az időben. Még mindig annyira erősen élnek azok az emlékek, amik akkoriból származnak, képek, hangok, pillanatok feszültségről, haragról, örömről, na és a belső áramlatok, amik közvetlenül meghatározták azt, hogy ki vagyok ma. Annak ellenére, hogy mindig rájövök valamire, és belül biztosan érzem a fejlődést, kívül ez nem mutatkozik. Most meg, annyira passzív az agyam, már látom, nem érdemes belemennem mélyen ebbe a témába. Még magamnak sem tudom tiszta formába hozni. És ami magamnak tiszta, az másoknak többnyire még mindig zavaros.:)

Azt a szigorú zöld szempárt sem fogom sokáig elfelejteni.
Nem is akarom. A saját balfékségem elütött attól, hogy megismerjem a Lányt, aki mögötte van, és tudom, hogy többet nem fogom újra látni. Az élet nem szokta megadni a lehetőséget, hogy pótoljam az ilyen hibákat. Nem panaszkodhatom, új lehetőség rengeteg van, de ezeket két kézzel szórom. Ezért most újra rántom magam a kátyúba.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#4) Niquis


Niquis
aktív tag

Nahát, bejött a bloggolás. Nem éreztem szarul magamat egész este, még a szokásos önmarcangolás is elmaradt (a ''lerántom magam''-rész).:) Ellenben most szörnyű egyedüllét-érzés tört rám. Mennyi mindent akartam írni, ha belegondolok - de aztán a napi teendők és a punnyadás dicstelen kettőse elvette az erőmet. És mindig beleütközöm abba, hogy a szavak annyira szegényes eszközök! Hogyan is tudnám azt a csodálatosan összetett, vizualitáson alapuló világot, ami a képzeletem és az emlékeim, transzformálni ebbe a médiumba! Csodálom azokat az embereket, akiknek ez úgy sikerül, hogy az eredmény másoknak is ad valamit. Úgy hívják őket, hogy írók.:) Mégpedig a jó írók. Ami az ő képzeletében megvan, az ő tapasztalataival, azt a szavak bűvölésével úgy tudja papírra vetni, hogy azt sokféleképp lehet értelmezni - enélkül nem is lenne művészet. Ami triviális, az nyilván nem ide tartozik. Minden embernek más és más élményt hoz belőle létre a saját asszociációs hálója, így lesz egyedi az, amit ő a könyvtől kap. Ugyanez már korlátozottan érvényes a képre és a filmre is. Talán ezért nem hoz lázba engem a fényképészet, mert üresnek és statikusnak tartom. De mégis, ezekbe a passzív médiumokba az emberi érzelmek visznek életet és művészetté emelik - anélkül csak technológiai demonstráció. Mennyi ilyet láttam, amikor csak a renderfarmjaikat próbálgatják... hálistennek, az újabb anim. filmek már sokkal gazdagabb mögöttes világgal rendelkeznek. Gondoljatok a Hihetetlen családra.:) A fényképészetnek pedig az adhatja meg a hasonló élményt, amikor összerakod a kép hangulati világát - ami téged esetleg megfog érzelmileg benne - azzal, hogy megpróbálod kitalálni a készítő érzésvilágát.

[Szerkesztve]

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#5) Niquis


Niquis
aktív tag

Ma kertészkedtem kicsit. Egy baltával, metszőollóval és némi hittel felfegyverkezve indultam útnak, hogy rendbe tehetem a többéves télben folytonosan romló kertemet. Ma úgy döntöttem, könyörtelenül kivágom a fákat, amik rossz helyre nőttek, görbe ágaikkal a fényt, terjeszkedő gyökereikkel a vizet fogják el a többiek elől. Ezért sikerült is. A kártevők hálistennek nem voltak ma aktívak, ezért nem kellett ellenük nagy apparátust felvonultatnom. De nem lesz ez mindig ilyen egyszerű, ettől okkal tarthatok. Szomorú is vagyok kicsit, mert eljutottam egy központinak szánt helyre, ami mára az elvadultság dzsungele lett. Közepén egy szép fa állt, amely minden bizakodásom, álmom ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig, talán az öregedő kertész romantikájával, úgy gondoltam, hogy ez a fa fog engem termésével és szépségével életben tartani öreg napjaimban is. Tévedtem. Kivágtam őt is, és elhordom az utolsó ágakig. Helyére, majd egyszer, talán egy másikat ültetek, de nem fogom erőszakkal hajkurászni a példányokat. És olyat választok majd, ami jobban harmonizál velem. És jobban fogom gondozni, mint ezt.
A kertnek, ha jobbra nézek, oly sötét és félelmetes részeit látom, nem is merészkedhetek ma be oda. Sokkal több eszközre és hitre lesz szükségem annak a résznek a helyreállításához. Sikerülni fog. Akarom, hogy így legyen. Máskülönben, akár engem is magával ránt a kertem.


Dammit, I changed again és megint nem vagyok ugyanolyan, mint tegnap.

[Szerkesztve]

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#6) Niquis


Niquis
aktív tag

Ma, 5 nap után jöttem vissza Pestre. Már a vonatról lelépve megállapíthattam, hogy valami más lett. Egészen furcsa volt az a nagy tömeg és tülekedés, amit máskor már megszokottnak tekinthettem - már volt pár évem hozzászokni. Ma nagyon rossz érzés fogott el, ahogy az emberek arcát megnéztem. Mindből pénz- és hatalomsóvárságot éreztem, valami nagyon visszataszító romlottságot, a ''korszellemet''. Egyszerűen ellenségesnek tűnt a környezet, mintha egy arctalan, gonosz valamivel néztem volna szembe.

Hétvégén ennek totális ellentétét tapasztaltam, nagyszüleimnél. Most kicsit jobban odafigyeltem erre a témára, és nagyon meglepett, mennyire tisztán tudták tartani a lelküket egy végigdolgozott élet után is. Öregkoromban szeretném, ha pár tulajdonságom meglenne tőlük - és nagyapám testvérétől, aki pedig hihetetlen rugalmas életszemlélettel rendelkezik idős korában is, és rajong a matematikáért, aminél tisztább és szellemibb dolgot nehéz elképzelni. Az ebben a korban születő emberek eleve hátrányból indulnak ilyen szempontból, azt hiszem.


Ma pedig újra láttam egy régi szerelmemet. Hát persze, hogy plátói volt. El is felejtettem már, milyen kisugárzása van élőben. Még akkor is, ha csak áll ott, csinos, zárt formáival. És azt is tudom, hogy helyesen mértem fel, mert beszéltem már vele. Kár, hogy ő utál engem, legalábbis nincs oda értem. Na elég, önfegyelmet elővesz. Hiszen ez úgysem számít már.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#7) Niquis


Niquis
aktív tag

Azt hiszem, kevés jobb dolog történhetett ma este velem, mint a magány. Valahogy jólesik. Nem zavar senkinek a szöszmötölése, nem beszélnek hülyeségeket a fülembe, és nekem sem kell beszélnem. Csend van és kész. (szobatárs gépét meg mindjárt kirúgom mert qrva hangos.) A csend azért jó, mert bődületes mennyiségű dolog gyűlt össze, amit át kell gondolnom. Az eredménye vagy egy teljes váltás lesz, ami után az ismerősök szemében mintha kicseréltek volna ( pedig ugyanaz leszek, csak az interfész változik)*, vagy vereség. De most azonnal beprogramozom magamat, hogy vereség nem lesz! A rohadt életbe is, 4 év lassú gurulás lefelé a lejtőn és 3 év szerencsétlenkedés meghozta az eredményét! Bármit is csinálok, beleépítem a saját vereségemet! Ez nem maradhat így! Volt olyan szerencsém, hogy egy nagyszerű barátom révén bekerülhettem egy munkahelyre, ami talán a legjobb az országban, és most vesztésre állok. Ez forog kockán. Jelenlegi helyzet szerint 1-2 hónap lassú agonizálás vár rám, aztán elvérzés. Ha szerencsém van, szép csendben...ha nem, mások is látják majd és nevetnek. Pedig tudom világosan, hogy alkalmas vagyok rá, a képességeim megvannak. De állj! Semmivel sem jobb, amikor mások nem látják, hiszen ugyanaz a nagy szarság történik, ugyanaz a vereség! Ez az egyik tényezője ennek a helyzetnek. Túl sokat adok mások véleményére, talán félek is tőle. Ezt meg fogom változtatni.
A következő 3 hónapban arra lesz szükségem, hogy kiforduljak abból, amit az elmúlt 1 - 1.5 évben csináltam, és egy jobb szintre lépjek. Mérhetetlen önfegyelem és lelkierő kell hozzá. Megcsinálható? IGEN. De szörnyű nehéznek tűnik. Talán jobban kéne hinnem és kevésbé túlbonyolítani, amit nem kell bonyolítani.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#8) Niquis


Niquis
aktív tag

De elment ez a nap is. A délutánból amolyan lélekápolós session lett, szép film nézésével - még fájdalmassá vált emlékek is előkerültek. Ezek azért lettek ilyenek, mert a múltbeli szépséget hordozzák, amit ma már nem találok, vagy csak néha. Mennyivel jobb lenne, ha olyan világban lehetne élni, ahol az emberek tudják, hogy kapcsolatuk nemcsak azzal van, akit szeretnek (=közelebb van hozzájuk), hanem a pult mögött álló emberrel is, vagy azzal is, akivel egy villamoson mennek. Egyszerűen nem szabad leszarni a másik embert. Meg olyan falakat építeni magunk köré, amik... - ezt a mondatot nem fejezem be, mindenki tudja miről van szó. Nagy ijedelmemre körülöttem is épülnek a falak. Sőt, mostanra, mire erősen tudatosult ez bennem, már hatalmas várfal mögött vagyok. Elvekben de jó tudok lenni, viszont mikor át kell ültetni a gyakorlatba... - talán pont ezek akadályoznak meg.
Ezek a sessionök segíteni szoktak, hogy feltöltődjek lelkierővel, és cselekedni tudjak, de most nem. Olyan a belsőm, mint a vihartól dúlt könyvtár, ahol minden polcról lehányták a könyveket. Francba az egésszel. De szívesen eltűnnék innen.

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#9) Niquis


Niquis
aktív tag

Váá, a mai nap a türelmetlenségről szól, legalábbis az a része, ami a 8 órán át tartó oktatás után volt. Igen, oktatás. Igen, Punkösdkor.:) Igen, 8 órás. Írtam egy lebaszós levelet amit nem kellett volna, aztán kérhettem bocsánatot. Szerencsére nincs annyi egóm, hogy ne ismerjem el, ha hülyeséget csinálok. És így ahhoz sincs, hogy számítson, ha emiatt hülyének néznek.:)
Tegnap qrva jó nap volt, annyira felpörögtem a végére, órákig tartott míg el bírtam aludni. Amerikai rokonaink voltak nálunk(nagyszüleimnél, to be precise), hihetetlen jó fejek - ha valakikről NEM szól az American Idiot, hát azok ők.:) (bokor gyuri szóbakerül, már a fejüket fogják pl.:D )Pedig öcsém áthozta a zsír új elektromos gityóját, aztán megegyeztünk, hogy ezt a számot nem játssza, ha kérik is hogy játsszon valamit.:)
Mikor indulni készültek, hátul engedtük ki őket, és ott a kertben egy qrva nehezen nyíló kapu van. Maga a cucc is vagy 1 tonnás, és kábé 3 helyen van rajta zár, amit ki kell kapcsolni, mielőtt ki tudná nyitni az ember. Nah, pont a US Relatives közül ért oda egyikük leghamarabb, és megpróbálkozott vele. A bevezetőből már sejthető, mennyi sikerrel.:D Én következtem, és míg küzdöttem a kapuval, hallom a poént a hátam mögül:
- How many Hungarians do you need to open the garden door?
- Only one, who knows how to do it.
:D Nahát, ezt lefordítottam a család angolul nem tudó részének, volt nagy dőlés.:)) Én is röhögtem volna, ha nem féltem volna, hogy sérvet kapok a kaputól közben. :)

Wow, micsoda mesedélután lett ebből.:)

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#10) Niquis


Niquis
aktív tag

A kibaszott életbe. Ezen a héten is hihetetlenül nulla, amit nyújtani tudok. Ebből már kurvára elegem van! Függő tudtam lenni nikotin, drogok és alkohol nélkül is, bassza meg! Félek, mert nem tudom, milyen eszközt tudnék még bevetni, amit ne próbáltam volna. De dühös is vagyok - nem mehet így tovább! És most már tudom is: alapjában azokat, amiket eddig, de következetesen végigviszem! És kitalálom, ami még kell hozzá, hogy újra tiszta elmével és lélekkel éljek! Ezért most változtatunk, nincs több apró lépés, szarakodás! Megszűnik a számítógép LDD (Life-Defining Device) lenni, megszűnik a világtól menekülés! Ide sem fogok visszajönni. Ez az első lépés.

Bye.

[Szerkesztve]

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

(#11) Niquis válasza Niquis (#10) üzenetére


Niquis
aktív tag

Ez is jó régen volt. Legalábbis most már annak tűnik. A helyzet azóta is változatlan sajnos, átmeneti javulás után komoly visszaesés. Nem akarok megint ugyanarról írni, mert a helyzet olyan, mint a kiöregedett zenekar esete, akik évente tartanak egy búcsúkoncertet.:) Így visszaolvasva bámulatos, mennyire ugyanez volt a probléma akkor is, és ezt mennyire elfelejtettem. Máskülönben nem estem volna ennyire vissza. Akár kezdhetnék új blogot is, ''Egy internetfüggő naplója'' címmel. Nem sokban különbözne az ''Egy heroinista naplója'' fejlécű műtől. Ugyanaz az érzés. Szinte remegés fog el: még egy fórumbejegyzést megírok, még 100-at elolvasok, messengert nézek, beloginolok még egyszer pár oldalra... nyugodt, szinte transzcendens, de (most már!) érezhetően nem természetes kielégülés fog el. Az igazi világban pedig egyfolytában szégyent hozok magamra, kudarcot vallok...semmit sem csinálok meg időre, állandóan szabadkoznom kell: a konzulensem előtt, barátaim előtt, projekt-társaim előtt. Állni a laborvezető pillantását, amikor képtelen vagyok egy függvényt összerakni: ''úristen, ez hogy jutott el szakirányra?'' És az a borzasztó szégyen: mások szellemi termékéből élek! Magamtól semmit nem tudok létrehozni! Közben pedig gyarapodnak a rossz tulajdonságok: ingerlékenység, nemtörődömség, önzés, perverziók, tetszelgés magam előtt a semmire, képzelgés a nagyságomról. Út a gonoszsághoz. A legijesztőbb mégis: a borzasztó rohamtempójú érzelmi kiüresedés. Nem mozgatja meg a belsőmet semmi, csak a jól ismert függés-érzés. Attól tartok, a következő lépés a barátaim elvesztése lesz, majd a társadalomból való kitaszítás, és rémképem, hogy büdösen és nyomorultan ott fekszem az Erzsébet híd alatt, elfagyott, üszkösödő lábbal, beigazolódik. Talán még élvezni is fogom, kiépítek egy függőséget ezektől az érzésektől. Ennek a függőségnek neve is van: önsajnálat. Egy jobb pillanatomban viszont jöhet az öngyilkosság...
Újabb tropára ment élet, mit számít. Gondolhatják a 7-es buszról odapillantva. Ezzel kapcsolatban kellemetlen észrevétel, hogy az emberek nem segítenek egymáson ilyenkor. Mindenki, akivel kapcsolatban vagyok, látja, hogy szenvedek a feladataimmal, de legfeljebb apróságokban való jóindulatú segítség-próbálkozásokig jutnak. Senki nem próbál a probléma mélyére ásni, megkérdezni, hogy mégis, mi a faszom a bajod, ehhez nyilván kicsit fejest kéne ugrani az életembe. Miért nem? Egy magyarázat, hogy nem bírják más fájdalmát. Egyáltalán, a fájdalmat. Persze, hogy nem veszik magukra. Pedig a sajátok is könnyebbnek tűnnek, ha másét megkönnyítjük. Hálistennek ezt is éreztem már. Másik ok: azt gondolják, ''nahát, valami baja van. Nem baj, majd kijön belőle. Mit lelkizik annyit.'' Csak ne kelljen foglalkoznom vele. Úgy érzik, nem kapnak elég ellenértéket abból, ha valakire rászánják azt az energiát, időt, hogy kihúzzák a gödörből. Nem számít értéknek az, hogy látják a másik ember életét rendbejönni, kiteljesedni őt, és érzik a melengető érzést ezzel kapcsolatban. Karácsony táján talán időszerű lenne pedig.
De most a leszokásról. Amíg benne van az ember, addig nem veszi észre. Talán valami halvány sejtésed van arról, hogy mi nem stimmel, pedig az a sejtés valójában ordít, üvölt, hogy észrevedd, de olyan vagy, mint a félholtra nyugtatózott, akihez beszélni próbálnak. Aztán ha megragadod ezt az érzést, akkor csak egy teória egy darabig, nem is igazán akarod elfogadni, mert húz vissza a ''kellemes érzés''. Később, mikor felépül benned, nyilall beléd elemi erővel, hogy igen, ez a baj!
Egyértelmű, hogy esetemben jellembéli okai vannak a dolognak, mert régről is előbukkantak hirtelen függés-emlékképek, nehéz volt, mert ezekre nem szeretnék emlékezni. (csoda?) Függtem már videojátéktól, plátói szerelemtől, zenétől, ételtől, és ez még talán nem is a vége a listának. A függésből pedig, egy szint felett újabb függések keletkeznek. Nálam, az internetfüggés egyenes következménye például a pornófüggés, vagy az onlinejáték-függés (lenne). Áldom az eget, amiért nem kezdtem el pl. wowozni egyszer sem. Még nélküle is iszonyú nehéz.
Mik a lépések a megoldás felé? Hasonló a terápia, mint a heroinistáknál - csakis az azonnali cold turkeynek van értelme. Azaz teljes megvonás. Nyilván, az internet esetében ez nem működik egy az egyben, mert a munkám(ha megvan még) és az iskolám is ezzel kapcsolatos. Ám, míg a heroinból sosem lesz porcukor, az internet nem csak káros lehet. Mivel a teljes eldobás nem megoldható, át kell értékelni a hozzá való viszonyomat. Mostantól nincs olyan, hogy Az Internet, és nincs olyan tevékenység, hogy internetezés. Csakis mint információforrás szerepel, a wikipedia és a googlesearch, ahhoz, amire szükségem van az életben. Kitiltom tűzfalból az iwiwet, a love.hu-t, az index.hu-t, a blog.hu-t, a blogteret, az összes prohardver domaint, és ha a jól ismert érzést veszem észre, akkor a youtube-ot is. Vagy bármi mást. A zenehallgatást is radikálisan vissza kell fogni, főleg a közben jelentkező színpadi képzelgéssel együtt. A legfontosabb, a visszaesés elkerülése: mint mindent, ezt is a legelején kell megfogni. Nincs ''csak megnézem még ezt meg azt'', nincs lazulás a net előtt, a legelső jelre sicc és önvizsgálat. Nincs fórum, bambulás a fülesre! Csinálj inkább mást, az igazi életben! Bármit! Pihenj, ürítsd ki a fejed, ha az kell, de erre mindig emlékezz, milyen volt!
Sok-sok gondolatot kell kiirtani, és megtisztítani. Komoly önfegyelem kell hozzá, és nem lesz rá elég hetekben, talán hónapokban mérhető idő. Bennem van a gyomorgörcs, hogy fog ez menni. Lemondással vegyes haragot is érzek. Még érettségiző koromban, mindenki úgy vélte, szép tudományos karrier előtt állhatok. Majd az egyetemen előbb utolértek, akik régen mögöttem voltak, majd el is hagytak, és az egyetemi miliő legaljára süllyedtem. Nem hiszem, hogy sok ember van itt, aki megbízna abban, hogy egy komolyabb feladatot meg tudok oldani. Elpazaroltam a kiteljesedés éveit, és egyáltalán nem biztos, hogy vissza tudom állítani azt a teljesítményt, amit korábban el tudtam érni. De ez az egész nem a semmiért indul, mert én viszont hiszek ebben! És addig fogok dolgozni érte, amíg az erőm tart! Nem erre való az életem, amire ezekben az években használtam!
Sosem tudtam jól blogolni. El se olvassátok a korábbiakat, hülyeség mind. Végig ott van az a kettősség, hogy ki szeretnék tárulkozni, ugyanakkor magamnak írok, mert nem tudok fesztelen lenni, ha tudom, hogy mások is olvassák. (Nem beszélve a különös, kifacsart gondolatokról mögötte, ami meg túl bonyolult ahhoz, hogy le tudjam írni, ám ugyanolyan fontos küzdeni ellene, mint a függőség ellen. De ez utóbbi probléma nem általános, hanem rám jellemző, míg a függőség mindenkire veszélyes és aktuális!) Mindegyik bejegyzésen érzem, hogy ezek nem teljesen én vagyok, nem adtam ki, amit valójában tudok! Hát ezt most kimondottan nektek írom! Bárki beleeshet ezekbe a csapdákba, és vannak sokkal enyhébb fokozatai is, amiket még észre sem veszel. Elég sokat leírtam, vagy következik itt ezekből, ha bármelyiket igaznak érzed magadra, kérj segítséget! Menj el egy barátodhoz, akit sokra tartasz és elért már eredményeket az életben, és beszélgess vele, kérd meg, hogy adjon tanácsot! Ha nincs ilyen barátod, menj el pszichológushoz, pszichiáterhez! Kisebb szégyen, mint kitaszítódni az életből és úgy élni saját magaddal, hogy a testedbe, mint börtönbe zárva vegetálsz!! Figyeljetek a lelketekre, mert mindig megmondja, ha baj van! Mindig érezni fogod, ne intézd el egy legyintéssel, vagy azzal, hogy majd elmúlik, és Isten ments, hogy elfojtsd az érzést. A lélek: gyülekezet, mint Füst Milán nagyon tömören és szépen mondja, de az is, mint a juhász legkedvesebb kincse, a juh. Ha elbitangol, csak tüskés bokrokon, farkashordákon és rablókon keresztül fogod tudni visszaszerezni! Inkább ne engedd, hogy ez történjen: vigyázz rá, őrizd jól és viseld gondját!
Viszlát, kedves fórumozók és köztetek virtuális barátaim!

"És ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet."

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Rapszódia
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.