Hirdetés

2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#651) raulicio


raulicio
senior tag

Sziasztok!

Nem biztos, hogy jó helyre írok, de nem találtam megfelelő témát ehhez a problémához, szóval ha nem is tudtok segíteni örömmel venném ha legalább elirányítana valaki a megfelelő helyre.

Szóval adott egy Polar RS 800 CX óra és egy Asus Transformer book 200-as windows 8-al.
A probléma pedig az, hogy az usb-s infra, amivel az adatokat át lehetne játszani a Personal Trainer programba, a csatlakoztatás után csak néhány másodpercig működik, aztán egyszerűen leáll. Mintha az egész USB port lekapcsolna.
Az infra drivere a polar honlapjáról telepítve van és működik is, tehát pl el is kezdi letölteni az edzések adatait, csak aztán egyszer csak lekapcsol.
Minden USB portban ezt csinálja, viszont a portoknak semmi baja, mert más usb eszközzel nem jelentkezik ez a hiba. Ugyan ez a helyzet az infrával is mert az más gépen működik.

Van esetleg valami ötlet, hogy mi lehet a hiba?

Köszi

(#652) Mela Kehes


Mela Kehes
addikt

Érdekes dolgot vettem észre. A Garmin Forerunner 220 órám ugyanolyan beállítások és tempó mellett kevesebb pulzusszámot mutatott mint a Suunto Quest. A Suunto-val simán megvolt a 75%-os pulzus, a Garminnál pedig alig tudtam a 70-et elérni. Nyilván nem pontos teljesen, de ekkora különbségre nem számítottam.

"Ha lehet menni akkor menjünk, ha meg tökölni kell akkor meg tököljünk."

(#653) Cheesy


Cheesy
őstag

Van egy Polar FT60 fitneszórám. Tökéletesen végzi a dolgát, ám megtetszett a telefonommal is kommunikáló Fitbit Flex. Kérdésem, hogy mennyire megbízható és pontos annak a pulzuskövetése a Polar mellkaspántjához képest?

www.vakbelmutet.hu

(#654) kolosanyi válasza Cheesy (#653) üzenetére


kolosanyi
veterán

A Chargenak és a Surgenek nem igazán. Ezt a Flexet nem tudom milyen, de sajnos a nem Mio szenzoros optikai pulzusmérők mind ilyen bóvlik. A Mio meg nagyon drága.

(#655) jeri válasza Cheesy (#653) üzenetére


jeri
tag

(#656) Cheesy


Cheesy
őstag

(#657) Galahed válasza Cheesy (#656) üzenetére


Galahed
senior tag

ez miért "hoppá" ? :) (vagy mit kell nézni ?)

Közel egy éve használom a telefont egy BT mellkaspánttal, jól teszi a dolgát. :)
(Suunto smart sensor- Blackberry- Cascarun app)

(#658) Cheesy válasza Galahed (#657) üzenetére


Cheesy
őstag

Az a hoppá, hogy a kizárólag android és ios rendszer van feltüntetve támogatottként, de windows phone-nal is működik. ;)

www.vakbelmutet.hu

(#659) kolosanyi válasza Cheesy (#658) üzenetére


kolosanyi
veterán

Ha van Bt smart, akkor működik igen.

(#660) Cheesy válasza kolosanyi (#659) üzenetére


Cheesy
őstag

Csak a Polar oldalán nincs feltüntetve se Blackberry, se Windows Phone a támogatott platformok között.
Maga BT Smart (vagy Low Energy) szabványt már jópár éve minden telefon alapból támogatja elvileg.

www.vakbelmutet.hu

(#661) Galahed válasza Cheesy (#658) üzenetére


Galahed
senior tag

áh... értem :)

(#662) kolosanyi válasza Cheesy (#660) üzenetére


kolosanyi
veterán

Én is csak azután néztem meg az oldalon, miután kipróbáltam és működött. :DDD

(#663) junkhead


junkhead
aktív tag

Windows phonehoz milyen pulzusmérő övet használtok és milyen appal? köszi.

(#664) Szivacs85


Szivacs85
tag

Sziasztok!

Mennyit számít, hogy a jel kódolt vagy kódolatlan??
Futásra, szabadban használnám. Nem hiszem, hogy volna bármi, ami bezavarná.
Kezdő vagyok, csak a megfelelő tartomány szinten tartásához kellene.

Ezek közül?
ONRHYTHM 50
ONRHYTHM 110
ONRHYTHM 310

:R

ELADÓ: MSI 1050TI 4GB OC és egy hibátlan Ati HD 4670 videokártya

(#665) Cheesy válasza Szivacs85 (#664) üzenetére


Cheesy
őstag

A pulzusmérő órák esetében a kódolt jel tudtommal azt jelenti, hogy miután első használatkor párosítottuk az órát és a mellkaspántot (jeladót), utóbbi egy egyedi kódolással adja az órának a jelet, előbbi meg csak ezt a jelet fogadja el. Így elkerülhető, hogy ha pl. több ugyanolyan típusú óra+jeladó kombó van egy hatókörön belül, összekeveredjen a jel. A kódolatlant ezért én úgy értelmezem, hogy nincs védve ez ellen.

www.vakbelmutet.hu

(#666) Szivacs85 válasza Cheesy (#665) üzenetére


Szivacs85
tag

Aha, ha ez így van, akkor nekem teljesen felesleges kódolt legyen a felhasználási terület miatt.

ELADÓ: MSI 1050TI 4GB OC és egy hibátlan Ati HD 4670 videokártya

(#667) Galahed válasza Szivacs85 (#666) üzenetére


Galahed
senior tag

Esetleg akkor hátrány a kódolatlan, ha véletlenül csatlakozol vmi futóversenyhez, vagy indulsz esetleg egy félmaratonon késöbb. Vagy edzőteremben, futógépen... stb

(#668) jackbacsi87


jackbacsi87
senior tag

Sziasztok!
Ant+ pulzusmérő pántra vadászom, kis segítség kellene.
1. versenyző: Deca geonaute

2. versenyző: garmin öv nélkül, hozzá aliexpress öv

3. vadászok komplett garmin övre.

(#669) Tibi09


Tibi09
tag

Sziasztok!

Éppen pulzusmérő öv vásárlás előtt állok.

Ami fontos lenne: Az öv kommunikáljon futópadokkal is. Nem találok meggyőző információt arról, hogy melyek azok az övek, amik tudják ezt és bluetooth kapcsolaton keresztül is küldi az adatokat.

A Polar H7 ilyennek tűnik, de az ár miatt vonzó a decathlonos geonaute.

Van amelyikőtök próbálta már ilyen formában? Tehát menjen futópadon is a bluetooth-os öv.

(#670) Galahed válasza Tibi09 (#669) üzenetére


Galahed
senior tag

Hát nálam eddig a Polar övek kommunikáltak bizonyos futópadokkal. A többi nem.(Suunto, Garmin. Illetve egy régi Garmin pánt az igen)

Amúgy nehéz ügy, de általánosságban elmondható hogy a márkásabb (elterjedtebb) futópadok általában kommunikálnak a márkásabb (elterjedtebb) pulzus mérő pántokkal. (ez igaz a biciklikre is a teremben).
Szóval nincs jó recept... Csak próbálgatás.

(#671) Tibi09 válasza Galahed (#670) üzenetére


Tibi09
tag

Köszi, szerintem Polar H7 lesz, ahogy olvasgattam a pánt kényelmesebb, plusz a terembe ahova járok a gépeken mind rajta van a polar jelzés. Life Fitness cardio gépek.

(#672) gabika0013


gabika0013
tag

Sziasztok!

Futáshoz szeretnék órát venni, az egyik kiszemelt Polar M400, a másik Garmin FR 25. Nem igazán tudok dönteni, melyik lenne a jobb választás? Esetleg ebben az árban valami más alternatíva?
Köszönöm előre is...

(#673) Cheesy válasza gabika0013 (#672) üzenetére


Cheesy
őstag

Én a Polart venném. Mégiscsak egy olyan gyártóról beszélünk aki már évtizedek óta ezt a technikát fejleszti.
Vagy csak egy Polar H7 övet és okostelefonnal rögzíteném a mért értéket.
Nekem Polar FT60 órám van, de legutóbb vettem egy H7 övet, Runtasticcal használom. Tökéletesen működik.

www.vakbelmutet.hu

(#674) lugosi válasza gabika0013 (#672) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Én egy Garmin Vivosmart HR-t vettem, új termék, tavaly ősszel jött ki. Nagyon dicsérik a tesztekben, én még nem igazán tudok róla okosat mondani, mert fél napja sincs meg. Ami miatt erre esett a választásom, hogy csukón mér pulzust, vízálló, és 4-5 nap az akkuideje, valamint van alváselemzése. Tud értesítéseket megjeleníteni, de ez inkább mellékes funkció, ezt egy okosóra biztosan jobban tudja.
Cserébe viszont egy Apple Watch árának az 1/3-a, és hát ez is szempont volt. Igaz annál funkciókban kevesebbet tud.

(#675) lugosi válasza lugosi (#674) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Nem gondoltam volna, hogy ennyire kényelmes és nem zavaró. Írták, hogy éjjel is viselhető az alváselemzés miatt, és kényelmes, de szkeptikus voltam. Kipróbáltam, és tényleg kényelmes, egyáltalán nem volt zavaró alvás közben. Jópofa statisztikákat mutatott az alvási időszakomról. Ezt az összes adatot nem csak a telefonon tudom megnézni, hogy a Garmin Connect weblapon keresztül is, gyakorlatilag szinte ugyanazokat a képernyőket látom, mint a telefonos app, csak az összeset egy oldalon, így jóval áttekinthetőbb. Az akkuidejére leszek kíváncsi, igaz valószínű az első teljes töltés elhasználása jóval hamarabb meglesz, mint egy átlagos felhasználás esetén, ugyanis az újdonság ereje miatt elég sokat piszkálom, nézegetem a pulzust, értesítéseket stb., illetve nálam a hagyományos óra funkciója is nagyon fontos.

(#676) petr89 válasza lugosi (#675) üzenetére


petr89
csendes tag

Sziasztok!

Olyan pulzusmérő óra létezik, ami azonnal figyelmeztet, ha egy megadott tartományon kívül esik a pulzusszám? Köszi

(#677) kolosanyi válasza petr89 (#676) üzenetére


kolosanyi
veterán

Szia!

Általában a legtöbb órával lehet zónázni.

(#678) lugosi


lugosi
MODERÁTOR

Abban tudtok segíteni, hogy a Garmin Connect oldalról letöltött statisztikáimat (főleg pulzus lenne fontos) hogy tudom valami emészthető, lehetőség szerint excel formába konvertálni?

(#679) lugosi válasza lugosi (#675) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Jelenleg kb. 72 órája megy a Vivosmart HR az első teljes feltöltéssel, még nem jelzi, hogy lemerülőben lenne az akku. Az újdonságnak megfelelően sok nyomkodással, értesítések tömkelegével, időjárás sűrű ellenőrzésével, óra használatával, és a pulzus napjában többszöri manuális ellenőrzésével úgy érzem hogy a 3 nap már jó akkuidő, de kíváncsi vagyok a teljes akkuidőre, azaz addig szándékozom egy feltöltéssel használni, amíg nem jelez, hogy tölteni kéne. A háttérvilágítás is automatikusra van állítva, amikor magam felé fordítom bekapcsol.

Az első napokban vacilláltam, hogy nem-e kellene visszaadnom (netes rendelés), és mennyire érné meg jobban egy Apple Watch ár/értékben (3x ennyibe kerül, de az app támogatottság miatt sokkal szélesebb körben használható). De az Apple Watch 18 órás üzemideje elfogadhatatlan lenne nekem, mert így pl. kapásból kiesik az éjszakai alvás- és szívritmus-monitorozás, ami nekem kell. Ha az Apple Watch üzemideje meglenne egy 48 óra akkor azt mondanám, hogy megéri nekem a 3x-os árat, de így nem, 18 óra sajnos nekem kevés. Plusz nem vízálló, ez pedig az.

Egyelőre nagyon meg vagyok vele elégedve.

(#680) Galahed válasza lugosi (#679) üzenetére


Galahed
senior tag

A Blackberry-vel képes együtt dolgozni? (irtad az értesítések tömkelegét...)

(#681) lugosi válasza Galahed (#680) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

A BB-mben most nincs kártya. Szifonnal, wp-vel és androiddal kompatibilis. Én most szifonnal használom, még az Apple HealthKit-tel is tud szinkronizálni.

(#682) Tompie


Tompie
őstag

Holnap veszek használtan egy Polar FT7 pulzusmérő órát jeladóval övvel.
Az lenne a kérdésem, hogy tudom majd a helyszínen átvételkor gyorsan letesztelni, hogy a jeladó jól működik-e az órával?

Köszönöm

(#683) vscotina válasza Tompie (#682) üzenetére


vscotina
aktív tag

párosítod

Üdv. vscotina >>szép és okos szőke cicababa >>>Panasonic G

(#684) Tompie válasza vscotina (#683) üzenetére


Tompie
őstag

Még nem volt ilyen órám azért kérdeztem :)
Azaz az OK gombbal elindítom az edzést?

(#685) Galahed válasza Tompie (#684) üzenetére


Galahed
senior tag

Biztos, hogy működni fog.

Kipróbálni csak úgy tudod, hogy felteszed a mellkasodra, (kicsit benedvesited az érzékelőit elötte) majd a megfelelő képernyőn elvileg meg kell jelennie a pulzusnak. De ezt vásárlás elött nem sok helyen engedik meg. (szétszedd a csomagolást, benyálazd az érzékelőt... :D )

(#686) Tompie válasza Galahed (#685) üzenetére


Tompie
őstag

ok :) azt tudtam, hogy kell használni de az utcán nem fogom magamra csatolni az övet ezért kérdeztem :D

(#687) Galahed válasza Tompie (#686) üzenetére


Galahed
senior tag

Asszem az nem BT-s igy nem tudod párosítani. ( ezért irtam amit irtam) :) Más megoldás szvsz nincs arra, hogy kipróbáld. Ha BT-s lenne akkor párosítani kell persze...

(#688) lugosi válasza lugosi (#679) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Na ma este már nem bírtam tovább és feltettem tölteni az órát. Több mint 5 napot, durván 124 órát ment úgy egy feltöltéssel, hogy még nem jelezte, hogy töltőre kellene tenni. Annyira zavart már, hogy nem jelzi a merülést, hogy kikerestem a kézikönyvből, hogy hogyan lehet manuálisan ellenőrizni az akku töltöttségét. Az ötödik nap vége felé még 2 rovátkát jelzett az akkun, ma este 8-ra (csütörtök este van, és szombat délután töltöttem) ez lement egy rovátkára. Valószínű, hogy simán elment volna holnap délutánig, de minek kockáztassak, inkább feltöltöttem.

Az eszköz teljesen beépült a mindennapjaimba, ha az asztalon távolabb van a telefon, mikor bejövő hívás érkezik, az órán nézem meg hogy ki hív, az időjárást rendszeresen ellenőrzöm rajta és a pulzust az automatikus mérés mellett manuálisan is mérem vele. Az alváselemzést minden reggel megnézem, és van benne valami mert amikor azt jelezte, hogy kevés volt a mélyalvási fázis, akkor reggel nem is éreztem magam kifejezetten kipihentnek.

A Garmin Connect app nagyon jó, ma például figyelmeztetett, hogy ha nem igyekszek minden nap ugyanakkor lefeküdni, akkor az nem jó, és az alváselemzésemből látja, hogy az elmúlt napokban nem ugyanakkor feküdtem le :D

Unokatesóm kisfia csatlakozott az instagramra, és a kütyü szólt, hogy nézzem meg az első képet, amit feltett. Nap nem telik el úgy, hogy ne csodálkoznék rá valamilyen új, jópofa dologra, ma például arra jöttem rá hogy mellesleg egy kb 7 megabájt szabad hellyel rendelkező memória is van benne, amit szabadon írhatok-olvashatok ha az usb kábellel rádugom a gépre. Nem sok, de teszem azt pár nagyon lényeges szöveges file tárolásához bőven elég, és ez tényleg mindig nálam van. Számomra ez az eszköz csak egyféleképpen lehetne jobb, ha nagyobb lenne a kijelzője és ezzel arányosan több információ férne ki rá egyidejűleg, de más dolgot nem tudok mondani, amiben fejlődhetne.

(#689) Pocee


Pocee
senior tag

Sziasztok!

Lenne egy olyan kérdésem,hogy vettem anno RS300X-t és volt hozzá Foot pod,amit a cipőre kell rögzíteni,ezzel mér távolságot,sebességet.Ezt nem használom,ezért megválnék tőle,csak nem tudom,hogy ez az én órámhoz van kódolva,mint a mellkasi jeladó vagy ezt minden Polar óra ami tud ilyet kezelni,felismeri?Előre is köszönöm!

Mr.Brightside

(#690) AcCEsS


AcCEsS
senior tag

Polar H7 övet és okostelefonos összekötést teszteltem a hévégén, és van néhány dolog, amit nem értek! A beüzemelés előtt a Polar weboldalán megadtam a fizikai adataimat (meg hogy alacsony intenzitású a napi aktivitás), ami alapján kijöttek a max pulzus meg az aerobic (128), anaerobic (154) stb határok. A Polar Beat applikáció le is szinkronizálta az adatokat, és ok, hogy nem vagyok egy Rambo ;) , de egy intenzívebb gyaloglásnál már 115-ös pulzusnál figyelmeztet, hogy a fat burning sávból átkerültem a fitness zónába. Ez normális? Nem túl alacsony ez az érték? Nem a kiszámított 128-as aerobic határnál kellene váltania? Felül lehet valahogy bírálni hol váltson zónát, vagy a fizikai állapotomat értékelte ennyire szegényesre? :-) Minden hasznos infót szívesen veszek, de a supermanek kíméljenek meg a le- és beszólásoktól! :))

[ Szerkesztve ]

AcCEsS (https://www.metalenciklopedia.hu)

(#691) Gondwana


Gondwana
addikt

Garmin Vivosmart HR in da house! (Mire megérkezett hozzám, addigra edigitalék is árlistába vették.)
KrumpliTV-vel harmadikra sikerült az összepárosítás (most akkor melyiken nyomjam előbb a gombot, vagy egyszerre, de akkor már nem fogadja a kódot, vagy most mi is van, a harmadik kóddal fogadta csak el végül, ettől függetlenül nem tartom zavarónak, az egész szertartás nem tartott 1-2 percnél tovább, ellentétben a firmware-update-tel, ami a két megszakadásnemészrevevés=telefonvisszaalvás miatt kb. 20 perc volt, most 2.9 van rajta, fogalmam sincs, mi volt, amikor kivettem a dobozból)
Nekem az angol felülete megfelel, de úgy néztem, társadalmi munkában még magyarra is lefordítható lenne (TEXT folder *.LNG az órában)

... megy a csiga hazafelé ... (One World One Dream One More Thinkpad, Please [ o] )

(#692) lugosi válasza AcCEsS (#690) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Nekem Garmin van és épp most mosolyogtam azon, hogy folyamatosan csökkentette az elvárásokat a progi velem szemben 😊

Gondwana: simán tud az magyarul, első bekapcsoláskor megkérdezi és nekem már ott feladta a magyar nyelvet.
Sőt az első pár óra után kiírta a kütyü hogy 2.09-es szoft elérhető, akarom-e telepíteni (telefonon keresztül töltötte le). Nálam a párosítás semmi problémát nem okozott. Baromi jól bírja az akku, az 5 nap simán meglesz!

(#693) AcCEsS válasza AcCEsS (#690) üzenetére


AcCEsS
senior tag

Ok, időközben megtaláltam a számítási alapelvet: [link]

AcCEsS (https://www.metalenciklopedia.hu)

(#694) Gondwana


Gondwana
addikt

Mennyire reális, hogy a Vivosmart HR akkumulátora csak 60mAh körül legyen?
Nem jelezte még, hogy már üres, de tegnap este már 1 vonalkán volt a 4-ből, feltettem méricskélős töltésre, 5V-on 47mAh ment bele, ez 0.235Wh, ha 0% volt a veszteség, U=(4.2V+3.6V)/2=3.9V-ra visszaszámolva ez 60mAh

... megy a csiga hazafelé ... (One World One Dream One More Thinkpad, Please [ o] )

(#695) lugosi válasza Gondwana (#694) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

1 vonalon egy napot szerintem még simán elmegy. Ritka jó akkuja van.

(#696) Gondwana válasza lugosi (#695) üzenetére


Gondwana
addikt

... vagy ritka alacsony fogyasztása, màr egy napja egy vonalon volt. Ràadàsul remélem, ide is jutott olyan akkuélettartamnövelő feature, mint a Palm T5-be vagy a Priusokba, hogy az akkukapacitàs középső 70-75%-àt hasznàlja csak.

... megy a csiga hazafelé ... (One World One Dream One More Thinkpad, Please [ o] )

(#697) lugosi válasza Gondwana (#696) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Egy tipp. Én éjszakára kikapcsolom a Bluetooth-t mivel totál felesleges. Ezzel a módszerrel elmegy egy hetet.

(#698) Def26


Def26
félisten

Ezt tervezem a napokban megvenni. garmin forerunner 235 Van valakinek esetleg valami tapasztalata?

Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,

(#699) $$$Pubi$$$


$$$Pubi$$$
csendes tag

Sziasztok!

Kb egy hónapja vettem egy Garmin Vivosmart HR-t, és ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy tapasztalta-e valaki, hogy tevékenység mérése után pl.: egy fél óras gyorsgyaloglás, vagy futás után menti a tevékenységet és ha azt átnézem smart Connectbe akkor az alábbi adatokat lehet le ellenörizni:

- idö (stopper)
- puzus
- kalória szám

De távolság pl.: nulla (nem mért), se kör idö, se sebesség semmi.... Régóta próbálok rá jönni miért nem méri ezeket. Már irtam a Garminnak (szarnak bele) fórumokon, minden hol kerestem, a használati útmutató kb annyira jó hogy le húzd a wc...

Esetleg van valakinek tippe-e ötlete? :W

[ Szerkesztve ]

(#700) Gondwana válasza $$$Pubi$$$ (#699) üzenetére


Gondwana
addikt

Run stroke lenght be lett írva? (lehet, hogy pace, most nem néztem meg) illetve valahonnan dereng, hogy csak futás-aktivitásnál kellene lépésszámolnia is.

Más: a magyar (f)ordításuk botrányos.

... megy a csiga hazafelé ... (One World One Dream One More Thinkpad, Please [ o] )

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.