Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Konzol játékok  »  PlayStation 4 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 06:30:42

LOGOUT.hu

PlayStation 4 összefoglaló.
MIELŐTT KÉRDEZEL, OLVASD EL!

Aktuális:

Kölcsönjáték nyilvántartó

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#183801) adalbert1 válasza wierra (#183791) üzenetére


adalbert1
veterán

Nekem már az első AC is unalmas/repetitív volt, azóta tettem pár újabb résszel próbát, de egyik sem tudott 1-2 óránál tovább lekötni. Far Cry-ból a 3 szerintem szuper volt, nagyon élveztem, viszont a 4 utána már semmi újat nem tudott nyújtani, pár óra játék után soha többet nem vettem elő (pedig itt volt egy generációváltás is, a 3-at még Xbox 360-on játszottam, a 4 pedig az első 4-5 PS4 játékomban benne volt). A Primal már 2 éve itt van a polcon, és azóta nem jutottam el addig, hogy ki is próbáljam.
Mivel nekem is kevés időm van játszani, és elég nagy a backlogom is (és abból is van, amivel beláttam, hogy már az életben nem fogok játszani, így inkább eladtam), így én is úgy vagyok vele, hogy inkább a minőségi single player címeket keresem, illetve néha rápörgök valamilyen multis játékra, de kevés olyan játék van, amiből érdekelne a sokadik, repetitív rész (kivéve talán a GTA szintű sorozatok).

(#183802) Wesder válasza Bogyi007 (#183789) üzenetére


Wesder
félisten

Jöhetbe BC-be, istant buy.
A régi szép emlékek:D
Kedvencem az volt, mikor tömegkarambokt kellett okozni.

Màs

Beleolvastam az Odyssey topikba, hàt nem kellett volna.:(

[ Szerkesztve ]

I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.

(#183803) #58978304 válasza Wesder (#183802) üzenetére


#58978304
törölt tag

Miért,tényleg olyan szar
ahogy a fórumtárs ecsetelte ? 🤣
Az Assassins Origins en gondolkodom egyébként.
Csak túl nekifekvős ezért hezitálok még...

[ Szerkesztve ]

(#183804) hombre[EU]


hombre[EU]
veterán

Kicsit erōsnek érzem,hogy store-ban 20%-kal drágább a Resi,mint dobozosan. €60 vs €47.50 :U Márciusban meg lehet 30ért lesz a boltokban

Life, Uh, Finds A Way

(#183805) Wesder válasza #58978304 (#183803) üzenetére


Wesder
félisten

Nem, csak ez a "Remélem lesz benne IAP, mert làma vagyok és még 3 jàték àràt rà akarom költeni" hozzààllàs nem tetszett.

I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.

(#183806) felixo


felixo
őstag

Üdv !
Tudnátok fejhallgatót ajánlani, ami jó a ps-hez és az okos tv-hez (bluetooth-os) is ?
Max. 20 ezret szánnék rá.
Válaszokat előre is köszönöm.

Redmi Note 9

(#183807) felixo válasza 3L1T3 (#183752) üzenetére


felixo
őstag

Magyar store-ban nem találom (Day's Gone).

Redmi Note 9

(#183808) nincsnév007 válasza felixo (#183807) üzenetére


nincsnév007
őstag

A storba nem szoktak ki írni

(#183809) gyuromoj válasza Nescafé (#183788) üzenetére


gyuromoj
veterán

Week az Weekend inkább. :)

PSN: gyuromoj | R.I.P. Supernatural 2005.09.13.-2020.11.19.

(#183810) Bencus88 válasza 3L1T3 (#183752) üzenetére


Bencus88
nagyúr

Most olvastam én is, így aztan mégjobban várom!!!De messze ez az április :(

(#183811) Nescafé


Nescafé
őstag

Call of Duty®: Black Ops 4 - Blackout Free Trial

[link]

· PS+ not required

[ Szerkesztve ]

 iPhone 15 , Garmin Fenix 7 Pro Solar

(#183812) d3tox1c


d3tox1c
senior tag

Sziasztok.
Eleg nagy problemam van, legyszives segitsetek :(
Szeretnem beallitani a ps4 profilomat elsodlegesnek, de azt irja, hogy mar egy masik ps4 rendszer van aktivalva, menjek a sony oldalara, es ott tudom deaktivalni :/
De az a baj, hogy ott sem lehet.
3 profilom van, egy angol(amit mindig hasznalok) egy usa es egy magyar, ezeket altalaban jatek vasarlasra szoktam, semmi masra.
Ezeket viszont be tudom allitani elsodlegesre, egyedul az angol profilt nem.
Remote play miatt lenne ez fontos.
Tudtok ebben segíteni?
Elore is koszonom :/

(#183813) hulkobb


hulkobb
tag

Sziasztok,akinek lenne kedve nyomni néha pár kör PUBG-t vegyen fel. ID: TukuB96 Köszi :R

(#183814) gyuromoj


gyuromoj
veterán

MK11 kivégzések ismét eléggé jók. :C

PSN: gyuromoj | R.I.P. Supernatural 2005.09.13.-2020.11.19.

(#183815) Sordoran


Sordoran
addikt

Másnak nincs problémája a PSN store-al? Tegnap megvettem a Persona 5-öt, minden probléma nélkül. Utána vettem volna meg a Rocket League-t, és kiírta, hogy "not valid credit/debit card information", vagy valami hasonló. Paypal fiókkal fizetnék, ehhez van hozzárendelve kártya. PS-en, pc böngészőből és mobil app-ból se működik, utóbbi kettőn simán annyit ír error, próbálkozzak később. Tegnap és ma se megy, ha a kártyát rendelem közvetlen hozzá se működik. (és a kártya biztos érvényes, van a számlán pénz, és limit probléma sincs) Valami ötlet?

[ Szerkesztve ]

Double rainbow... what does it mean? Well, a double rainbow is a phenomenon of optics that displays a spectrum of light due to the sun shining on droplets of moisture in the atmosphere. Does that explain?

(#183816) LeventeV válasza gyuromoj (#183814) üzenetére


LeventeV
senior tag

Reveal alapjan nem lesz mikrotranzakcio, vagy legalabb nem nyomjak a kepunkbe.

(#183817) gyuromoj válasza LeventeV (#183816) üzenetére


gyuromoj
veterán

Megjelenésig kiderül biztos. Skinek miatt simán elképzelhető hogy lesz valami... :U

PSN: gyuromoj | R.I.P. Supernatural 2005.09.13.-2020.11.19.

(#183818) #58978304 válasza Sordoran (#183815) üzenetére


#58978304
törölt tag

Próbáld meg a ps menüben a profilodnál a wallet edet Paypalról feltölteni!
Nekem hasonló szituban így bevállt :K
Nem is tudom így hírtelen de azt hiszem valami 5-10€ a legkissebb összeg amit rátolhatsz..

[ Szerkesztve ]

(#183819) markknight


markknight
veterán

Kipróbáltam ezt a Cod trialt és gyerekek, ez a játék botrány ahogy kinéz. Maga a mechanika is érdekes nem való battle royale fps játékba, mert idétlenül néz ki. Nagy csalódás, pedig szerettem volna ha beránt. Hol is van ez a Battlefield V-tõl.. hmm sehol.

(#183820) nincsnév007


nincsnév007
őstag

PS-en miért nem kapok semmi értesítést? hívnak partyba vagy küldenek üzenetet egyáltalán nem kapom meg.

(#183821) LeventeV válasza gyuromoj (#183817) üzenetére


LeventeV
senior tag

En is ettol tartok. Tulsagosan adja magat. Lasd Injustice 2. Nem hiszem, hogy Ed Boon-on mulik. Inkabb a Warner hozzaallasa a kerdes.

(#183822) hhenry válasza markknight (#183819) üzenetére


hhenry
őstag

Én holnap fogom kipróbálni most kicsit elvetted a kedvem :D

(#183823) Deck válasza markknight (#183819) üzenetére


Deck
titán

A stabil fix 60fps a lényeg és a gameplay nem pedig a grafika ennél a játéknál. Bár semmi probléma vele szerinte. Battlefield 5 nem pro gépen szépen ugrál 35-60 között. És ez még nemis a BR része.. Pubg grafikája meg még rosszabb.

[ Szerkesztve ]

PS5

(#183824) Sordoran válasza #58978304 (#183818) üzenetére


Sordoran
addikt

Köszi, ez bevált. Bár csak másodikra, először a paypal-ról nem engedte, de közvetlen kártyáról sikerült 4500 Ft-ot feltöltenem. Nem tudom mi ez, de remélem nem lesz szokása. :U

Double rainbow... what does it mean? Well, a double rainbow is a phenomenon of optics that displays a spectrum of light due to the sun shining on droplets of moisture in the atmosphere. Does that explain?

(#183825) markknight válasza Deck (#183823) üzenetére


markknight
veterán

De ügyetlen a mozgás, meg a mechanika, az animációk. Nagyon emlékeztetnek a PUBG-re, ami tudjuk milyen. Nem akarom senki kedvét elvenni sem, de ezek fényében ez irtó kevés. Most amúgy is bele vagyok veszve a Fortnite-ba, de az a játék sokkal fluidabb ami a kezelést illeti és az animációkat illeti. Itt már az a pont amikor kiugrasz a helikopterből, az is problémás, nehéz az irányítása, mikor kinyitod az ernyőt akkor meg végképp nem tudod hogyan irányítasz és mit is. Meg lőttem egy Fallout 76 szerű screenshotot, amin jól látszik, hogy ez a látvány még a PS3 korszakban is kevés lett volna, 60 fps ide-oda: [link]

[ Szerkesztve ]

(#183826) d3tox1c válasza d3tox1c (#183812) üzenetére


d3tox1c
senior tag

Valaki tudna ebben segiteni?
Csinaltam(mert ezt javasoltak egy videoban 😡) egy license restore-t, most meg rosszabb a helyzet, az usa, es a magyar psn-rol vett jatekoknal egy lakat van, nem tudok jatszani vele csak azon a profilon, amelyikrol vettem....
Ott meg ugye kezdhetnek minden jatekot a nullarol :/
Legyszives, segitsen valaki, köszönöm.

(#183827) #58978304 válasza markknight (#183825) üzenetére


#58978304
törölt tag

Hú bassz....., de ronda tényleg :(
Tudtam én h nem kell ez nekem csak majd nagyon akcióba :D
Kifulladt a jelenlegi gen...
Jöhet a Ps5 de gyorsan ! :D

[ Szerkesztve ]

(#183828) hitchins válasza d3tox1c (#183826) üzenetére


hitchins
őstag

Rajta van/volt a profilod egy masik gepen?
Ha igen akkor eloszor onnan kell deaktivalni.
Ha nem tudod megtenni akkor a sony supportot kell hivni ok meg tudjak oldani.

[ Szerkesztve ]

(#183829) #42044160


#42044160
törölt tag

Volt már ilyen kérdés?:
PS4 Pro-n a ventilátor halkan fütyülő hangot ad ki magából, ami elég bosszantó.
Mi a megoldás, javítható?
Rest módban is.

[ Szerkesztve ]

(#183830) d3tox1c válasza hitchins (#183828) üzenetére


d3tox1c
senior tag

Koszonom ;)
Es melyiket kell hivni? Magyar, angol?

(#183831) hitchins válasza d3tox1c (#183830) üzenetére


hitchins
őstag

Attol fugg milyen profilrol van szo.
Ha magyar akkor magyart

(#183832) Sordoran válasza #42044160 (#183829) üzenetére


Sordoran
addikt

Nekem is most hasonlót kezdett el csinálni, bár fütyülés helyett inkább ilyen rezonálás, kerregés (mintha a ventillátor lapát valamihez hozzáérne). Viszont ha be van melegedve a szoba (20+ fok), vagy játszok rajta akkor abbahagyja.
Évekig ilyennel szenvedtem régi PC-mmel is, szóval cseppet se örülök, hogy 9 hónapos ps-em is ezt kezdi. :(((

Double rainbow... what does it mean? Well, a double rainbow is a phenomenon of optics that displays a spectrum of light due to the sun shining on droplets of moisture in the atmosphere. Does that explain?

(#183833) #58978304 válasza Sordoran (#183824) üzenetére


#58978304
törölt tag

Azt nem tudom, mióta így megoldottam azóta mindig így vásárolok :)

(#183834) #58978304 válasza Sordoran (#183832) üzenetére


#58978304
törölt tag

Pattintsátok le a tetejét és nézzétek meg a ventit.
Lehet csak beszipózott valami nagyobb szöszt ami ott megakadt..

Így ni !

[ Szerkesztve ]

(#183835) ProEvoFan válasza #58978304 (#183827) üzenetére


ProEvoFan
nagyúr

Nem a gen fulladt ki, hanem CoD alatt a quake 3 módosított motorja fut.Gondolom tudod mennyi idős...

(#183836) #42044160 válasza #58978304 (#183834) üzenetére


#42044160
törölt tag

Megtettem, tök tiszta minden.
Alapzaja ilyen, játék közben is hallatszik, ha bemelegedett, csak akkor egyenletesen fütyül, másképp hangzik.

[ Szerkesztve ]

(#183837) #58978304 válasza ProEvoFan (#183835) üzenetére


#58978304
törölt tag

Persze csak hülyűltem :)
De azért egy erősebb HW on az a trotty moci is jobban futna :D

[ Szerkesztve ]

(#183838) vodrosjozsi


vodrosjozsi
őstag

Ez a steep gyakorlatilag egy snowboardos játék, igaz?

Samsung Galaxy A52s/Samsung Watch 4

(#183839) hhenry válasza vodrosjozsi (#183838) üzenetére


hhenry
őstag

Igen

(#183840) vodrosjozsi válasza hhenry (#183839) üzenetére


vodrosjozsi
őstag

Király, reggelig azt lehúzza, meg a cod battle royal-t de nem várok sokat tőle, a fortnite is lent van de nem nagyon szeretek azzal játszani ugyanis túl lassú vagyok még. Battlefront-ban is 1 másodperc alatt nyírnak ki :DDD

Samsung Galaxy A52s/Samsung Watch 4

(#183841) hhenry válasza vodrosjozsi (#183840) üzenetére


hhenry
őstag

Én meg ki se próbáltam na majd holnap de a fortniteot soha

(#183842) Kendek válasza #42044160 (#183836) üzenetére


Kendek
MODERÁTOR

Ez nem a venti, hanem coil whine.

<-ƘƘ->

(#183843) #42044160 válasza Kendek (#183842) üzenetére


#42044160
törölt tag

Eddig nem csinálta, ma kezdte el hallatni a hangját.
Mi is az, amit írsz?

(#183844) #58978304 válasza #42044160 (#183843) üzenetére


#58978304
törölt tag

(#183845) #42044160 válasza #58978304 (#183844) üzenetére


#42044160
törölt tag

Köszönöm,csak zavar.

(#183846) Zolibacsi88


Zolibacsi88
aktív tag

Srácok: Anthem vagy Division 2 vagy egyik sem?

(#183847) RangerFox válasza Zolibacsi88 (#183846) üzenetére


RangerFox
Topikgazda

:DD

Nekem az eddig látottak alapján mind2 csalódás. Majd az Anthem demo után okosabbak leszünk.

[ Szerkesztve ]

(#183848) danielgalaxy válasza pr0bi (#183490) üzenetére


danielgalaxy
aktív tag

Itt találsz még többet is.

(#183849) saelin válasza Zolibacsi88 (#183846) üzenetére


saelin
veterán

Inkább Anthem, de azért tűzbe nem tenném érte a kezem.

"It is only with heart that one can see rightly; what is essential is invisible to the eye."

(#183850) donnano


donnano
csendes tag

Sziasztok!

Ha veszek PlayStation Plust store ból /1 éves most akciós/ akkor használom fel amikor akarom,vagy automatikusan aktiválódik a fiókomban? Még csak most most kezdődött a PS4 pályafutásom remélem nem kérdeztem hülyeséget.

Útvonal

Fórumok  »  Konzol játékok  »  PlayStation 4 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.