Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 04:52:37

LOGOUT.hu

nVidia GeForce GTX 1050 / 1050 Ti (GP107) összefoglaló

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#5201) NdrewSunix válasza Puma K (#5200) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Igazából az eredeti terv az volt, hogy összerakok egy gépet amit pár évig tudok majd használni, ezért is inkább a 6 magos 1600X -re jutott a választás, nem pedig ugyanennyiért egy 4 magos Intelre. E mellé volt a terv a 16 GB RAM, aminek felét tudtam végül megvenni, de szerintem áprilisban pótolom a maradék 8-at. Persze ide kellett másik, újabb táp is, egy jobban szellőző ház és nem utolsó sorban ha játszani is szeretnék alkalmanként egy legalább 1050 -es VGA. Ha úgy nézem áprilissal bezárólag minden meglesz ami a terv volt. (Remélem minden rendben is fog működni.)
Tulajdonképp a 1050-nél erősebb videókártya már csak úgymond plusz lenne, de tudnom kellene mi az amire érdemes egyáltalán váltani. Emiatt próbálok infót szerezni olyanoktól akik tapasztalták már a hasonló kategóriás kártyák közötti különbségeket. (Ez az RX560 lehetőség csak jött közben, de ahány teszt annyi eredmény kb.)
Az álmom egy 1060, de 100 000 Ft az nem kicsit sok. Az majd akkor amikor ahogy írtad is kijön egy új generáció, akkor lesz megfizethető számomra. Viszont akkor már meg lehet nem is érdemes megvenni, mert az akkori játékokhoz pont annyira lesz kevés, mint a mostani 1050. Tehát szegény ember esetében ez egy örök körforgás, míg egyszer nem nyer a lotton. :)

(#5202) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Az egy héttel ezelőtti Ethereum beszakadás miatt van tele a HA alig használt 1050-ekkel 35k körül? :Y

(#5203) bul07 válasza cinemazealot (#5202) üzenetére


bul07
nagyúr

Lehet látni már 1060-ast 95-ért 3hónaposan :)

De azért én megnézném a hirdetéseket kinek van gerince beleírni hogy bányász vga

( ͡° ͜ʖ ͡°) Samsung Galaxy A52S / Samsung UE48H6400 / Touran 1.9PDTDI 90LE (2005)(BRU) ( ͡° ͜ʖ ͡°) ---->"A nők pedig olyanok, mint a parkolóhelyek. A jobbak mind foglaltak, a maradék meg vagy rokkant, vagy fizetős..." - By:elfelejtette

(#5204) NdrewSunix


NdrewSunix
senior tag

Nem hinném, hogy nagy értelme van 1-1 db 1050-es Nvidiával bányászni. Sőt talán akárhány darabbal sem. Ennél kicsit komolyabbakkal szoktak ilyennek nekiállni.

(#5205) cinemazealot válasza NdrewSunix (#5204) üzenetére


cinemazealot
addikt

Itt szerintem az történik, hogy mivel az erősebb kártyáktól egyik pillanatról a másikra kezdenek megszabadulni a bányászok, a belépő 1050-essel rendelkezők próbálják a sajátjukat lecserélni egy ilyen levetett csákányra.

(#5206) NdrewSunix válasza cinemazealot (#5205) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Igen, ebben igazad lehet.
Kérdés miért kell félni egy 3 hónapos, közel 3 év garanciás VGA -tól, ha bányásztak is vele.
Én úgy gondolom egy kicsit túlzottan paráznak ettől az emberek, miközben a garancia attól még él, hogy bányász volt vagy sem.
Nem hinném, ha behal, hogy megkérdezik majd a kiskerben, hogy mire használtad a kártyát. :)

(#5207) kisza25 válasza bul07 (#5203) üzenetére


kisza25
félisten
LOGOUT blog

Momdjuk aki 4-8db-ot, vagy több db-ot árul elég egyértelmű

Eladó: Ryzen 5 4600G 6C/12T BOX (hűtővel) 35 hónap garancia 28,5eFt, posta van

(#5208) Apollyon válasza NdrewSunix (#5206) üzenetére


Apollyon
Korrektor

"Én úgy gondolom egy kicsit túlzottan paráznak ettől az emberek, miközben a garancia attól még él, hogy bányász volt vagy sem."

Egyetértek, azért, mert ment néhány hónapot, még nem lesz feltétlenül totálkáros a kártya. Nyilván azért meg kell nézni, kitől veszed. Nagy értékű cuccot nem veszünk 0 napos és 0 pozitívos újonctól.

Azért kíváncsi leszek, ha "térdig járkálunk majd a használt VGA-kban" vajon mennyire szívják be a boltok az áremelések miatt szándékosan visszatartott készleteket.

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#5209) smc válasza Apollyon (#5208) üzenetére


smc
addikt

Nem voltak azok annyira visszatartva. Nekik sem volt. A nagykerek is kiürültek.

5600X 2x16GB 6800XT | i5-3570 2x4GB 1050TI | MS Surface Book | iPad Pro 12.9 | iPhone X | iMac e2008

(#5210) dugo_ válasza Apollyon (#5208) üzenetére


dugo_
veterán

Ha jól rémlik, akkor a kis RX topikban futott bele valaki moddolt bányász vbios-os RX560-ba (szerényen elhallgatta az eladó), amit abban az állapotában simán visszadobhatnak, ha nem tudja visszaflashelni a rendeset rá.

(#5211) Mercutio_ válasza Apollyon (#5208) üzenetére


Mercutio_
félisten

Nem kizárt, hogy vannak olyan alkatrészei a kártyának amiből a nagyker/márkaszervíz megmondja, hogy X ideig non-stop volt a kártya használva, és azt az ASZF/gyártó kizárta a gariból.

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, FANTASY könyvek, MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#5212) NdrewSunix válasza Mercutio_ (#5211) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Ehhez csak el kell akkor olvasni az ÁSZF néhány oldalát és kiderül. :)
Ki vállalja?

(#5213) Mercutio_ válasza NdrewSunix (#5212) üzenetére


Mercutio_
félisten

Saccra van olyan kikötés, hogy rendeltetésszerű használat, a 24/7-ben bányászás tuti nem felel meg ennek.

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, FANTASY könyvek, MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#5214) NdrewSunix válasza Mercutio_ (#5213) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Ezt nem biztos, hogy kiderül. Pontosabban nem valószínű.

(#5215) Mercutio_ válasza NdrewSunix (#5214) üzenetére


Mercutio_
félisten

Én árulnék ilyen kártyát, és is ebben bíznék:D

[ Szerkesztve ]

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, FANTASY könyvek, MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#5216) Bounti válasza dugo_ (#5210) üzenetére


Bounti
aktív tag

Akkor még "szerencse", hogy az 1000-s sorozatú geforcokra nemigazán lehet moddolt biost rakni...

[ Szerkesztve ]

Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól... Mert én vagyok a völgyben a legesleggonoszabb!

(#5217) NdrewSunix válasza Mercutio_ (#5215) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Itt arról van szó, ha ilyen kártyát veszel és szervizelni kellene. Azzal mennél be a szervizbe, hogy igaz előttem 3 hónapig bányásztak vele, de én csak játszottam, ne tessék haragudni rám és cseréljék ki egy újra!?

(#5218) MZsoltee válasza Mercutio_ (#5213) üzenetére


MZsoltee
veterán

Azt kétlem, hogy van ilyen garancia. Ha veszel egy mosógépet, vagy egy mikrót és napi 24 órában használód akkor az 1-2-3 év garancia érvényes. Pl ha étterembe veszek egy mikrót valamelyik webáruházban és heti 7 nap melegítek vele hamburgert, azt nem rendeltetés szerű használat? Nonszensz lenne.

Úgy kell megcsinálni a kártyát, hogy bírja, ha 365/7/24-ben megy. Fordítva ülnek sokan a lovon. Az egy más kérdés, hogy a szándékos avultatás (élettartam és technológiai (szoftveres)) miatt a gari idő lejárta után fél-egy évvel tönkremennek a cuccok. Ha ez a típusú felhasználás (bányázat) nem fér bele az üzleti modellbe, inkább bukjanak jó nagyot azok a cégek, akik ezt az üzletpolitikát folytatják és tekintsék semmisnek az ilyen ÁSZF-e, ah létezik ilyen.

Fogyasztóként és olyan emberként, aki nem szereti, hogy halmozzuk a szemetet, pocsékoljuk az erőforrásokat (emberi és természeti) az ilyen üzlet és termék politikát büntetni kellene általánosan, de semmiképp sem jogi eszközökkel védeni, hogyha ez üzletileg nem válik kifizetődővé a gyártónak!

[ Szerkesztve ]

A tökéletes nő süketnéma, nimfomániás, és az apjának kocsmája van.

(#5219) kisza25 válasza MZsoltee (#5218) üzenetére


kisza25
félisten
LOGOUT blog

Ennyi, én egy időben napi 8-12 órát is játszottam, igaz az még nem 24/7, de ennyiből az sem rendeltetés szerű használat

Eladó: Ryzen 5 4600G 6C/12T BOX (hűtővel) 35 hónap garancia 28,5eFt, posta van

(#5220) NdrewSunix válasza kisza25 (#5219) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Pont ez az, amíg nincs meghatározva mi a rendeltetése annak az eszköznek, addig a 24/7 mehet állandóan.
Szerintem a gyártónak nincs erre joga, hogy kikösse az ő termékét napi 10 órában lehet maximum használni. Aki erre rá tud cáfolni az szóljon!

(#5221) enemot


enemot
csendes tag

Sziasztok!

Ma érkezett meg az új videokártyám egy Asus Stirx Gtx 1050 Ti O4G Gaming.
Teszteltem a Heaven_Benchmark_4.0-al és kicsit furcsa eredmény jött ki, legalább is számomra. Elég alacsony a minimum fps, legalább is nagy a szórás. Azt vettem észre, hogy amikor épp új jelenet töltött be akkor esett le. Plusz még ami érdekes, hogy időként egy elmosódott csík fut végig a képernyőn és néha mintha kicsit akadozna a kép, de közben az fps 20-30 körül van ilyenkor is. Mintha fagyna a gép vagy a memória kevés? Sajnos nem értek annyira hozzá, ezt a Benchmark-ot is most használtam először.
Esetleg lehet valamit állítani, talán a rendszer memóriával variálni vagy mi az oka ennek?
Főleg PUBG és Rainbow6-hez kellene, de előtte át akartam nézni a gépet, hogy minden oké e, plusz kipróbálni az új kártyát. Kinek mi a véleménye? Egyébként a minimum FPS mindig a teszt indításakor esik le, utána kb 12-20 FPS a minimum beállítástól függően.

A konfig:
CPU i5-3470 3,2Ghz
Patriot 8GB DDR3 1600MHz PSD38G16002 memória
Asus Stirx Gtx 1050 Ti O4G Gaming
Asrock B75 Pro3 alaplap
Chieftec CTG-500-80PB OEM táp
Western Digital 1TB SATA3 64MB WD1003FZEX

4 teszt:

1360x768 fullscreen
Quality High
FPS: 104.7
Score: 2637
Min FPS: 9.4
Max FPS: 171.0

1920x1080 fullscreen
Quality High
FPS: 69.5
Score: 1750
Min FPS: 13.0
Max FPS: 151.1

1920x1080 fullscreen
Quality Ultra
FPS: 64.6
Score: 1626
Min FPS: 12.4
Max FPS: 140.3

1360x768 8xAA fullscreen
Quality Ultra
Tessellation: Extreme
FPS: 56.6
Score: 1426
Min FPS: 8.0
Max FPS: 136.8

(#5222) MeroM válasza enemot (#5221) üzenetére


MeroM
senior tag

Ssd van a gepben?

(#5223) Puma K válasza Mercutio_ (#5213) üzenetére


Puma K
veterán

Ha nem látszik semmilyen fizikai sérülés a kártyán és minden szükséges matrica valamint csavarok feje érintetlenül van, akkor találgathatnak bármit a szervizesek attól még az találgatás és a garancia keretén belül cserélniük kell a szóban forgó VGA-t, mert az nem működik megfelelően.

Az meg, hogy a VGA-t gyártó cég nem köti ki a garanciának a feltételeinél, hogy te nem használhatod az ő terméküket 24/7-ben 100%-on az azt jelenti, hogy te használhatod 100%-on 24/7-ben.

Az már más kérdés, hogy az Inno3D akiről tudok, hogy megtiltotta a kártyáival való bányászást és ha emiatt megy tönkre, akkor megtagadhatják a forgalmazók a cserét-javítást vagy bármilyen ügyintézést a hibás termékkel kapcsolatban.

Inno3d does not like miners for customers(GTX1060 6GB Ichill x3 V2)

Inno3D Warns that mining can break Warranty on their GPUs - link

"It brings up the question, what is the lifespan of a graphics card with normal usage? I had this discussion once with folks from Nvidia, and in their believe with pretty hefty daily gaming that would average out roughly at 5 years. At one point the GPU will start leaking. If you place that 5 years into perspective compared to what miner are doing with them, I dunno maybe the cards are bound to die after a year or less?"

De, hogy ennek miként járnak utána és bizonyítják Inno3D-ék... azt már nem tudni.

Az évek során amit tapasztaltam és olvastam azaz, hogy a VGA kártya leggyengébb része a VRAM és azok forrasztásai. Szóval előbb fog a VGA tönkremenni és szemetelni a képernyőt mint sem a GPU kezd el hibásan működni.

[ Szerkesztve ]

"Cuccok: csattogós lepke és tiki-taki" └[ʘヘʘ]┘

(#5224) enemot válasza MeroM (#5222) üzenetére


enemot
csendes tag

Sajnos nincs.

(#5225) MZsoltee válasza Puma K (#5223) üzenetére


MZsoltee
veterán

Arra azért kíváncsi lennék, hogy jogilag ez hogy állja meg a helyét. Előbb utóbb megmondják a vga dobozán, hogy milyen programokra használhatom a vga-t? Mit jelent a mining? Ha folyamat futtatomo az algoritmust, de nem küldöm be az eredményt, akkor csinálhatom? Netto hülyeség... Amúgy meg bizonyítsa be.

Mondom úgy, hogy nem bányászok.

[ Szerkesztve ]

A tökéletes nő süketnéma, nimfomániás, és az apjának kocsmája van.

(#5226) Mercutio_ válasza MZsoltee (#5218) üzenetére


Mercutio_
félisten

Mosógép pont az a termék ahol kikötik:DDD

Egyébként ha konkrétan a bányászóst mint inno esetében nem is, de a környezeti hőfok maximumát, kellő hűtést több gyártó előírja a doksikban/manuálban.
Azt pedig ők tudják a legjobban melyik alkatrészek amik legkevésbé bírják a tartós hőhatást, azt elküldik egy független laborba ami kiadja a szakértői véleményt hogy tartósan a megengedett hőfok fölött üzemelt.

Most mivel pörög extra haszonnal a piac (és a boltok gariban nem adnak kártyát csak az eredeti vételárat;]) nyilván nem foglalkozik vele a gyártó, kérdés mi lesz 1-2 év múlva ha visszaesik a kereslet és elkezdenek hullani a bányászkártyák.

Ha 24/7-re lennének tervezve a vga-k nem kellene gariztatni őket a normál használat mellett már pedig kell, de azt is megnézem aki bebizonyítja, hogy ő bizony heti 7 nap 24 órában játszik, nem eszik, nem alszik:DDD

Részemről ennyi volt gari+bányászás témakörökben:R

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, FANTASY könyvek, MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#5227) martin66


martin66
senior tag

21k-ért ez szerintetek emgéri? Félpasszív lehet?
[link]

szerkk: elvileg kamu a cucc.

[ Szerkesztve ]

(#5228) Csupingo válasza martin66 (#5227) üzenetére


Csupingo
veterán

192 bit és vga csatlakozó kicsit gyanús szerintem.

Villám Shakesespeare... Főnök, ha zavarja a fogsora, vegye ki! (M-N)

(#5229) AxBattler válasza martin66 (#5227) üzenetére


AxBattler
félisten

Nem véletlenül lett felvezetve a Hardverapró vonatkozó szekciójának a címébe, hogy...
"Videokártya (hamis kínai videókártya = kitiltás)"

;)

"Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50 ......................................................................................................................

(#5230) Silεncε válasza martin66 (#5227) üzenetére


Silεncε
őstag

GPU boost clock up to 3600MHz azzzigenn :C

(#5231) carl18


carl18
addikt

Üdv! :) Egy vitának szeretnék pontot rakni a végére :)
Egy ismerősöm szerint az ö Gigabyte GTX 960 2Gb kártyája 15%-al jobb mint az én asus GTX 1050-em.
Linkeltem neki a Techpowerup tesztjét, és a prohardver tesztjét is. De szerinte az nem igaz kamu, és hogy meg van bundázva.
Most másik szerint is a GTX 1050 a nyerő? :D

Hiába szúr, itt Ryzen a úr!

(#5232) Csupingo válasza carl18 (#5231) üzenetére


Csupingo
veterán

Játszatok pár játékkal, akkor kiderül a gyakorlatban is. Egy teszt nem mindig tükrözi azt, hogy játékokban hogyan teljesítenek.

Villám Shakesespeare... Főnök, ha zavarja a fogsora, vegye ki! (M-N)

(#5233) NdrewSunix válasza carl18 (#5231) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Mindenféle tesztet lehet találni, hol az egyik jobb, hol a másik.
Szerintem azért az újabb játékok esetében inkább a 1050 a nyerő.
Összességében legyen egy döntetlen.

(#5234) menyus4661 válasza carl18 (#5231) üzenetére


menyus4661
tag

Nekem volt mind2 kártyám,egyértelműen jobb a gtx 1050 nem botlottam egy játékba sem amiben a gtx 960 2 gb lett volna jobb,természetesen ez a kijelentésem az új játékokra vonatkozik. A 4 gb verzió már más tészta,mivel kicsit profitál a 4 gb vram-ból főleg textúra beállításokban észrevehető, de összeségében még a 4Gb verzió sem jobb kártya mert ahol nem fut ki a 2gb-ból a gtx 1050 ott jobban teljesít.
Ha választani kell a gtx960 2gb/gtx 1050 duóból egyértelműen gtx 1050.
.

[ Szerkesztve ]

(#5235) NdrewSunix


NdrewSunix
senior tag

Felületes voltam, nem figyeltem, hogy a 960-as 2GB csak.
Ez esetben valóban nem kérdés melyik a jobb.
Én a 4GB 960-ra gondoltam, hogy max. egyenlő a verseny.

(#5236) carl18 válasza menyus4661 (#5234) üzenetére


carl18
addikt

Kösz a véleményt :) nekem is ez a véleményem. GTX 1050 szinte fele annyit fogyaszt és még kicsit erősebb is.
Nekem egy GTX 660Ti-t váltott a GTX 1050, és olyat olvastam hiába 2 gigás a pascal 1050 sokkal jobb a textura tömörítése. Nekem I5-3470 és 2x4 gb ddr3 ram mellet nagyon jól végzi a dolgát, felbontás 1680X1050.
Amire nekem kell elég, GTA 5 is elég jól fút very high-on.

Egy youtube videós olyan kijelentéseket tett hogy a 2 gigás GTX 960 15%-ot ráver a GTX 1050-re. Én sok tesztet láttam és legrosszabb esetbe is szinte egyenlő a két kártya, de láttam újabb játékoknál sokkal nagyobb előnyt is a 1050 javára.
A másik ami zavaró, hogy olyan válaszokat is kaptam a vitába hogy a GTX 1050-es van hogy egy 750Ti-al egyenlő XD. Azért ilyenkor fogom a fejem :U

[ Szerkesztve ]

Hiába szúr, itt Ryzen a úr!

(#5237) MeroM válasza carl18 (#5236) üzenetére


MeroM
senior tag

Egyéltelmű 1050 újjabb arhitech.

(#5238) smc válasza carl18 (#5236) üzenetére


smc
addikt

Általánosságban 1050 = 960 2GB, 1050 Ti = 960 4GB
Van ahol a 960 gyorsabb, van ahol a 1050.

5600X 2x16GB 6800XT | i5-3570 2x4GB 1050TI | MS Surface Book | iPad Pro 12.9 | iPhone X | iMac e2008

(#5239) athomi válasza smc (#5238) üzenetére


athomi
veterán

Hát ez így nem teljesen igaz, ugyanis a GTX960 2GB és 4GB csupán a VRAM mennyiségében tér el egymástól, a GPU-ban nincs köztük különbség. A GTX1050 és GTX1050Ti között azonban nem csak a VRAM mennyisége más, de a GPU-ban is van eltérés (bővebben az összefoglalóban).

[ Szerkesztve ]

(#5240) carl18 válasza athomi (#5239) üzenetére


carl18
addikt

Igen ez is igaz, a GTX 1050 csak 640 cuda magvat kapott :P A 1050TI viszont nem csak kétszer annyi vramot kapott hanem több cudát is. 768-al rendelkezik.

Kis Off. Lehet tudni mikor jön már a következő generáció? GTX 2050 például, lassan jön a 2080-an is.
GTX 2050-re kíváncsi lennék, talán lehetséges hogy az is befogja majd a GTX 1060-at. :))

Hiába szúr, itt Ryzen a úr!

(#5241) Ed3r_X_ válasza carl18 (#5240) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Mindezt mennyiért? ;] ;]

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#5242) Apollyon válasza carl18 (#5240) üzenetére


Apollyon
Korrektor

Szinte semmit sem tudni még az új generációról, csak azt, hogy még nem jön. [link]

Úgyhogy mindenki becsülje meg a kis 1050-ét. :P

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#5243) smc válasza Apollyon (#5242) üzenetére


smc
addikt

Far Cry 5 hogy megy a ti-vel? Ha az remdben van akkor nem cserélünk még egy darabig. :)

5600X 2x16GB 6800XT | i5-3570 2x4GB 1050TI | MS Surface Book | iPad Pro 12.9 | iPhone X | iMac e2008

(#5244) Apollyon válasza smc (#5243) üzenetére


Apollyon
Korrektor

Vannak már róla youtube videók: [link]
Mondjuk én ezt egy ideig még nem fogom megtapasztalni, amíg 60€ ez a játék.

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#5245) smc válasza Apollyon (#5244) üzenetére


smc
addikt

Akkor itt is le kell mondani a 60 fps-ről sajnos. Majd meglátjuk menet közben mennyire lesz zavaró ez. Assassins Creed-nél egyáltalán nem zavart, remélem itt sem lesz gázos.
Sajnos nem sok különbség van low és ultra között sem fps-ben, így eléggé kiesnek a lowend géppel rendelkezők, bár ez már megszokott ilyen címeknél.
És én sem tervezem megvenni még, bár asszony lehet nem bír magával és megveszi.. :D

5600X 2x16GB 6800XT | i5-3570 2x4GB 1050TI | MS Surface Book | iPad Pro 12.9 | iPhone X | iMac e2008

(#5246) Puma K válasza carl18 (#5240) üzenetére


Puma K
veterán

"Lehet tudni mikor jön már a következő generáció?"

Ha az AMD-n múlik, amire az nVidia-nak kell reagálnia, akkor soha... :D

Komolyra fordítva a szót, ha azt nézzük, hogy az Nvidia a Pascal széria gyártását leállíttatta és tőlük sem lehet már rendelni egy ideje referencia kártyákat akkor azt kell, hogy mondjam idén valamikor...
Olvastam olyan elképzelést, mely szerint nyár közepén-végén jelentik be és ősszel lesznek a boltok polcain az új szériás kártyák.

A Pascal-t bejelentették és egy ideig csak referencia kártyákat lehetett venni drágábban, az egyedi hűtővel ellátott verziókhoz képest. Majd ezután ~2 hónapra rá jöttek a gyártók által megálmodott saját kialakítású hűtéssel rendelkező kártyák.

"Cuccok: csattogós lepke és tiki-taki" └[ʘヘʘ]┘

(#5247) #LittleG


#LittleG
csendes tag

Sziasztok!
Sokáig gondolkoztam a dolgon, hogy hol is kéne feltenni a kérdésemet. Egy videokártyával van problémán (meglepő módon egy GTX 1050 ti :D ). Azért ezt a topicot választottam, mert itt kifejezetten erről a kártyáról van szó és talán már mások is találkoztak az én problémámmal.

Elöljáróban a konfigurációm:
- Táp: Be quiet! StraightPower 10 (400W)
- Alaplap: ASUS M5A97 LE R2.0
- Processzor: AMD FX 6300
- Memória: 8 GB RAM (1600 MhZ)
- Tárolók: 120 GB SSD (a rendszernek) / HDD (a játékoknak)
- Videokártya: ASUS GTX 1050 Ti (Expedition, OC)

Sztori:
Most lett 1 éves a kártya :) . Tavaly váltott le egy GTX 750-et. Játékok terén leginkább a World of Tanks játékkal szoktam játszani. A kártyaváltás oka az volt, hogy lett egy másik gépünk is, abba került a 750, a sajátomba meg "ha már így jött ki a lépés" vettem bele egy erősebb kártyát, a 1050 Ti-t. Röviden annyi, hogy amikor elkezdtem játszani az új kártyával, nem teljesen voltam megelégedve vele. Minden grafikai beállítást maximumra véve, jogosan elvárva (én kis naív :D ) reméltem, hogy most aztán fix 60 FPS-el fog futni a játék.

Tévedtem...

A kártya egy hullámzó teljesítményt adott, amikor kevesebb dolga volt a játékban, olyankor nagyjából 75 FPS-sel futott, viszont amikor akció volt (sok-sok vizuális, grafikai effekt), olyankor lement 45-50 FPS-re, aminek én csöppet sem örültem. (Megjegyz.: a V-Sync (vertikális szinkronizáció) be volt kapcsolva) Egyből netre felmentem, kerestem bőszen a választ erre az FPS dropra, majd elhajtottak 2 okból, ami nekem nem tűnt túl hozzáértő véleménynek, kissé amolyan semmitmondó volt:

1. A World of Tanks optimalizálatlan és nem képes kihasználni a gép teljes teljesítményét
2. Jöttek az Intel FanBoy-ok és azt mondták, hogy a processzor rossz, "mer hát ÁJEMDÉS" és nem képes kihasználni a kártyát. Váltsak intelre és problémám megoldódik. Aha....

Kínomban már arra gyanakodtam, hogy hibás kártyát kaptam, de a gyártó iránt elégedett vagyok, eddig nem okoztak csalódást, úgyhogy remélem nem azzal van a baj... ;)

Eljátszogattam vele egészen decemberig, amikor is jött a hír: márciusban jön a WoT 1.0, aminek egyik fő erénye az új motor, ami leváltja az elavult BigWorld Engine-t, és OPTIMALIZÁLT lesz végre a játék (DX 12 támogatás, minden processzor magot kihasznál és egyéb finomságok)

Múlt héten végre kijött, vártam volna a nagy áttörést, de hideg zuhanyban volt részem.

A grafika valóban szebb lett, viszont az FPS dropok ugyanúgy megmaradtak. Ebben volt minden hitem, miszerint ez az új motor leszámol a problémámmal. Ekkor döntöttem el, hogy ideje mostmár megtalálni a megoldást.

Szóval elindítottam azt az eddig értelmetlen ASUS GPUTweak-et, amit kaptam a kártyához. Elkezdem monitorizálni a kártya adatait játék közben.

Végül megtaláltam a problémámat: a videokártya órajele nem mozog...
Üresjáratban 603 MhZ, de játék közben is ugyan ennyi:

Ez pedig bizony probléma, mert a 750-esnek is 1333 MhZ-ig ment fel az órajele, tehát ennek még nagyobbnak kellene lennie (utólag kiderült, hogy 1800 MhZ-ig menne fel)

Ezután fogtam az egész illesztőprogramot és letöröltem a DDU-val. Ezt követően feltelepítettem az eredeti, CD-n kapott illesztőprogramot. Láss csodát, itt már más lett az eredmény:

Mint látható, itt már üresjáratban csak 200 MhZ, játék közben viszont feltornázza magát 1800 MhZ-re. Ezután reménykedtem benne, hogy mostmár megoldódott a probléma, frissítettem is a legújabb illesztőprogramra és ugyanúgy visszatért az a fix 600 MhZ-s órajel. Utána akkor kezdtem elölről, vissza a gyári driver, órajel megint jó, megint frissítek, megint beáll fixre. Tehát itt valami gubanc van az új illesztőprogrammal. Megint visszatettem a régit és jött egy kis érdekesség, miszerint a Windows Update talált nekem egy nVidiás (kiegészítő)illesztőprogramot:

Ezt feltelepítettem és érdekes módon ez a kis "ártatlan" frissítés elrontotta az addig még működő régifajta illesztőprogramot és beállította ezt is fix 600 MhZ-ra. Letöröltem és újra normálisan működött (mármint a RÉGI, GYÁRI illesztőprogram). Tehát vélhetően megtaláltam a problémám okát.

Elmélet:
- a régifajta driver még nem tartalmazza ezt a Windows-os frissítést
- de az újabb driverekbe az nVidia már beágyazta ezt a frissítést
- az FPS dropot az alacsony MhZ szám okozza

Érdekesség, hogy azzal a driverrel, amivel felmegy egészen 1800 MhZ-ig, szintén megvolt az FPS drop, de ez (nagyon, nagyon, nagyooooon) remélem, hogy csak a régifajta illesztőprogram optimalizálatlansága miatt van.

Szóval először is ezt az órajel gondot kéne megoldani.

Kérdések:

1. Hogyan lehet megoldani azt, hogy az újfajta illesztőprogram ne korlátozza le az órajelet? (debug módról hallottam, nem jött be, nem ez a megoldás, mert ki van rajta kapcsolva)
2. Van benne igazság, hogy a proci nem bírja kihasználni a videokártyát, mert túl kevés adatot tud neki adni?

Elsőre ennyi, azért tettem fel a kérdést, mert iszonyatosan bosszantó, amikor az ember beruház egy jobb(nak vélt) kártyára és nem azt az élményt kapja, amit elvárna tőle. Én ettől a kártyától azt várnám, hogy max grafikán egy 1280x1024-es kis monitoron stabilan 60 FPS-sel vigye jelen esetben a WoT-ot.

Ez olyan nagy kérés? :O Miért? :W

A válaszaitokat előre is köszönöm, remélem tudtok segíteni! :DD

[ Szerkesztve ]

Jobb egy jó terv ma, mint egy kiváló terv holnap! ;)

(#5248) Silεncε válasza #LittleG (#5247) üzenetére


Silεncε
őstag

Alapvetően ha hiszed ha nem, a proci valszeg nem fogja kihajtani a kartyadat (de nem ez a fő probléma). Amit meg tudnál nézni, hogy esetleg az újabb driverben nincs e bekapcsolva valami energiatakarékos mód alapból, mert az simán tud ilyet csinálni.

[ Szerkesztve ]

(#5249) NdrewSunix válasza #LittleG (#5247) üzenetére


NdrewSunix
senior tag

Elég gyenge szerintem mai játékokhoz az a CPU, legalább egy fx-8350 nem ártana a 1050 Ti mellé.

(#5250) #LittleG válasza Silεncε (#5248) üzenetére


#LittleG
csendes tag

Az illesztőprogramban semmiféle energiatakarékos mód nincsen bekapcsolva. A vezérlőpultban az energiagazdálkodási mód "maximális teljesítmény előnyben részesítése" opcióra van állítva.

Jobb egy jó terv ma, mint egy kiváló terv holnap! ;)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.