Hirdetés

2019. szeptember 16., hétfő

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Quasi_modo


Quasi_modo
(nagyúr)

A magam részéről azt mondanám, remélhetőleg nem sokáig.
És esetleg Elop papa is távozhatna.
Például ezt sem találom szimpatikus húzásnak:
Újabb meglepő döntést hozott a finn gyártó vezérigazgatója, hiszen Stephen Elop szerint semmi szükségük a Money névre hallgató megoldásukra. Az először 2009-ben leleplezett, majd a gyakorlatban három hónapja elsőként Indiában elindult szolgáltatás segítségével az ügyfelek a mobiljaikkal intézhették a pénzügyeiket.
A Nokia Money egy alapvetően független pénzügyi szolgáltatás volt, a felhasználók kártyákkal tölthették fel az egyenlegeiket, majd pénzt utalhattak egymásnak, számlákat rendezhettek, és bizonyos boltokban fizethettek is a telefonjaikkal.
A leállításának oka állítólag annyi, hogy Elop szerint a Money nem tartozik bele a cég által nyújtandó alapvető szolgáltatások sorába, így az évek munkájával kifejlesztett rendszer hamarosan megy majd a kukába, dacára a három hónap alatt összegyűjtött 1,2 millió indiai felhasználónak. Az ügyfelek kapuzárásról való kiértesítése állítólag a jövő héten indul majd, aztán a cég 3-4 hónapot szándékozik adni feltöltött összegek levásárlására, plusz a hírek szerint regisztrációs díjak visszatérítésétől sem zárkóznak el.

[link]

3330 > 3510 > 3510i > 3650 > 6630 > N73 > N82 > i8910HD > N808 PV > Z3 Compact > Galaxy S8 Black > Galaxy S10 Black + Zeblaze Thor Pro

(#2) MR007RM


MR007RM
(addikt)

India mindig is jó piac volt a Nokiának, így ott a bizalmat aláásni nagyon nagy butaság. Vagy inkább már le sem írom. Biztos dühös az ipse, mert nem a tervei szerint alakulnak a dolgok, vagy nem abban az ütemben, ahogy korábban elképzelt a baráti körével. Ha szétmenne az a nagy házasság hát én rögtön pezsgőt bontanék. Attól félek, hogy a Microsoft felkészült erre az esetre is.
De bízok azokban a szellemi munkát és nevet képviselt "régi" Nokiás emberekben, akiket még nem sikerült lapátra tenni az idegen vezetésnek. És a részvényesekben is akiket megvezettek szerintem. Le a gyarmatosítókkal. :K

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#3) Воланд válasza MR007RM (#2) üzenetére


Воланд
(félisten)

"Ha szétmenne az a nagy házasság hát én rögtön pezsgőt bontanék. Attól félek, hogy a Microsoft felkészült erre az esetre is."

persze, hogy felkeszultek. ha szetmegy ez a "hazassag", akkor zaros hataridon belul megveszi az ms a nokiat.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#4) MR007RM válasza Воланд (#3) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Részleteket nem tudsz véletlenül? :D :W :W

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#5) Воланд válasza MR007RM (#4) üzenetére


Воланд
(félisten)

miert, wp es az ms nelkul mit fog csinalni a nokia? beall az androidos telefonokat gyartok soraba? es az mennyi ido lesz mig droidos keszuleket dobnak a piacra (itt erdemes megnezni, hogy mennyi ido telt el az egyuttmukodes bejelentese es az elso wp-s nokia telefon megjelenese kozott)? es miert venne valaki amerikaban vagy azsiaban (foleg kinaban) valaki androidos nokiat? a nokianak amerikaban szuksege van az ms-re, az ms-nek meg europaban van szuksege a nokiara. ez ilyen egyszeru, egyik sem lesz olyan hulye, hogy felmondjak az egyuttmukodest. aztan ha megis azt az ms tuleli, de ezt mar nem mondanam el a nokiarol. szvsz.

[ Szerkesztve ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#6) donceleger8 válasza Воланд (#5) üzenetére


donceleger8
(őstag)

Nem hinném, hogy az androidba kéne fektetni. Ott a symbian. Lehet sokak szerint meglepő, de jobb, mint az említett rendszer. Számomra használhatóbb és megbízhatóbb. Sajnálnám ha végleg eltünne. Bízom benne, hogy megmarad a symbian.

Amelyik cápa a tenyeredből eszik, az a lábadból is fog!

(#7) MR007RM válasza Воланд (#5) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Szerintem tévedsz. A részvényesek ha akarnak vmit mindig elérik. Ez lehet egy mentőalap. Én mint symbian elvakult, ha úgy hozná a sors androidot szivesebben vennék a Nokiától, mint WP-t, és szerintem többen vannak így vele mások is. És miért, mert a Nokia az minőség tud lenni, ha AKAR. Hogyan állnának át a gyártásra? Ha muszáj gyorsan. :D Továbbá kérdés a cégnél, hogyan vélekednek a menyasszonyról, vagy vőlegényről. Lehet az egyik szőrösebb a kelleténél, vagy a másik éppen szörtelen. Számít ott mit gondolnak a nagy gondoskodásról, amit a Microsoft művel a maga érdekében. Ha már nekünk sem tetszik az ami van, akkor ott mi lehet. És mit suttognak a verebek a fórumokon. :D A túlélésért mindig több energia áll a rendelkezésre.

[ Szerkesztve ]

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#8) MR007RM válasza donceleger8 (#6) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Igazad van. :)

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#9) Lirion válasza Воланд (#5) üzenetére


Lirion
(addikt)

Biztos, hogy az ms túlélné, de a mobilos részlege bedőlne. A nokián kívül nincs nagy gyártó, aki tényleg komolyan érdeklődik a wp iránt, talán a htc, a nokiának viszont van a tarsolyában egy meego, egy lassan nyitottá váló s40 és ott a symbian is. 3 rendszerből csak össze tud kalapálni valamit, főleg tudva, hogy a meego pl. milyen sikeres készülék.

Az való igaz, hogy a nokiának egyedül nem tud az usában piacot szerezni, de egyelőre úgy fest, hogy az ms-tal karöltve sem megy.

(#10) Воланд válasza donceleger8 (#6) üzenetére


Воланд
(félisten)

szerinted lehet, hogy jobb, de a tavalyi eladasi szamok ennek egy kicsit ellent mondanak. eltunni egy darabig tuti, hogy nem fog, de alapozni arra mar nem lehet.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#11) Воланд válasza MR007RM (#7) üzenetére


Воланд
(félisten)

"Én mint symbian elvakult, ha úgy hozná a sors androidot szivesebben vennék a Nokiától, mint WP-t, és szerintem többen vannak így vele mások is."

persze. sokan meg pont ezert vettek wp-s nokiat, mert nokia.

"Hogyan állnának át a gyártásra? Ha muszáj gyorsan."

tavaly muszaj volt. es a segguk ki van nyalva a wp-vel, mert szoftverfejelsztessel alig kell foglalkozniuk, a rendszert keszen kapjak. ez igen komoly fegyverteny.

[ Módosította: daa-raa ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#12) Воланд válasza Lirion (#9) üzenetére


Воланд
(félisten)

"Biztos, hogy az ms túlélné, de a mobilos részlege bedőlne. A nokián kívül nincs nagy gyártó, aki tényleg komolyan érdeklődik a wp iránt,"

ezert mondtam, hogy mindkettonek szuksege van a masikra. bar bedolest en nem vizionalnek, de ki tudja.

"3 rendszerből csak össze tud kalapálni valamit, főleg tudva, hogy a meego pl. milyen sikeres készülék."

es mikorra? es akkor miert nem ezt tette? es amig kesz lesz ez az osszekalapalt valami addig mibol lesz penz? es ezt az osszekalapalt valamit hogyan fogjak sikeresse tenni? mert a nokia, mint nev egy ido utan keves lesz.

lehet ezt csurni, csavarni, de a nokianak a wp, pontosabban az ms a mentoov.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#13) MR007RM válasza Воланд (#11) üzenetére


MR007RM
(addikt)

"tavaly muszaly volt. es a segguk ki van nyalva a wp-vel, mert szoftverfejelsztessel alig kell foglalkozniuk, a rendszert keszen kapjak. ez igen komoly fegyverteny."

Na itt van a hiba. A rendszer működésébe semmi beleszólásuk. Ha az MS bénázik, elcseszi, akkor a Nokia szív. Ez nem fer!!! Ki van neki szolgáltatva. És közben minden saját gondolatot, tervet, el kell dobnia. Majd az MS gondolkozik helyettük is, ők csak forgalmazzanak meg adják hozzá a nevüket, és ha kell tartsák a hátukat is. Ugyanmár szerinted az MS-nek számít egy kicsit is a Nokia? Illetve igen, ha megeheti, mert akkor a legjobb.

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#14) Воланд válasza MR007RM (#13) üzenetére


Воланд
(félisten)

a nokia sziv/szivott magatol is, nem kellett neki ehhez az ms. mind a lumia 800-al, mind pedig a lumia 710-el vannak/voltak olyan gondok, amiket bizony a nokia cseszett el, pedig csak ket keszuleket kellett volna normalisan megcsinalnia. de legalabb szorgalmasan csinaljak a hotfix-eket, meg normalis a kommunikaciojuk.

"Ugyanmár szerinted az MS-nek számít egy kicsit is a Nokia?"

fentebb irtam mar, hogy igen is szamit. nem erdekuk bedonteni a ceget.

szvsz volt idejuk, hogy letegyenek valamit az asztalra az ios/android elleneben, pontosabban melle. nem tettek, elaludtak, igy jartak.

[ Szerkesztve ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#15) MR007RM válasza Воланд (#14) üzenetére


MR007RM
(addikt)

"szvsz volt idejuk, hogy letegyenek valamit az asztalra az ios/android elleneben, pontosabban melle. nem tettek, elaludtak, igy jartak."

Ne már! Az érthető, hogy mikor még egyeduralkodók voltak elaludtak, de az már ezer éve.....és így lett volna másokkal is. A MeeGo mondhatni "saját" fejlesztés volt és mikor bejött óriási érdeklődés volt iránta. Még most sem értik sokan, hogy miért dobták. Ehhez semmi köze nem volt a Microsftnak a fejlesztéshez, de a Nokiának igen. Tudnak jót alkotni itt bebizonyították. És a még sokak által szidott Symbian is tud felmutatni vmit, amin érdemes elgondolkozni! Ha vkit sarokba szorítanak, akkor képes erőn felül is teljesíteni, igyekezni, ami itt erősen látszik is. És ez szép. A Nokiának befogták a szemét és hallgat a rossz tanácsadókra és ez a végzetébe kerülhet, ha hagyják. De én úgy látom gyülnek a lázadók és ésszel, szellemi értékkel meg fogják menteni: Nokia 808 PureView és a folytatás...... :DD

Ja, az is lehet a Lumia-kat nem is akarják jóra megcsinálni.

[ Szerkesztve ]

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#16) Воланд válasza MR007RM (#15) üzenetére


Воланд
(félisten)

"Az érthető, hogy mikor még egyeduralkodók voltak elaludtak, de az már ezer éve.....és így lett volna másokkal is"

nem masokrol van szo, hanem a nokiarol.

" A MeeGo mondhatni "saját" fejlesztés volt és mikor bejött óriási érdeklődés volt iránta. Még most sem értik sokan, hogy miért dobták."

itt nagyon jol ossze van foglalva a tortenet szerintem.

"A Nokiának befogták a szemét és hallgat a rossz tanácsadókra és ez a végzetébe kerülhet, ha hagyják. De én úgy látom gyülnek a lázadók és ésszel, szellemi értékkel meg fogják menteni:"

persze, biztos igy van.... :U

"Nokia 808 PureView és a folytatás......"

megmondtak, hogy azt a megallapodas elott kezdtek el fejleszteni, azert nem kukaztak. es jonni fog wp-ben is.

"Ja, az is lehet a Lumia-kat nem is akarják jóra megcsinálni."

lol, ezt szerintem te sem gondolod komolyan. :DDD

[ Szerkesztve ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#17) MR007RM válasza Воланд (#16) üzenetére


MR007RM
(addikt)

"megmondtak, hogy azt a megallapodas elott kezdtek el fejleszteni, azert nem kukaztak. es jonni fog wp-ben is."

És? Ez mit is mond? Nem aludtak sohasem. Gondolom ebbe mi nem látunk bele csak az ép aktuális híreket eredményeket látjuk, amik kijöttek. Mikor vmi elkészül csak akkor ér vmit. Soha senki sem lehet állandóan sikeres, mindig lehetnek lejtők, völgyek. Itt is ez volt. Miért is kukáznának egyáltalán? Ja a WP miatt? Értem. Hát az fasza, azért érdemes is kukázni. :D Imádja is a világ és verekedve sorban álnak érte.

"lol, ezt szerintem te sem gondolod komolyan."

De talán igen. :K Magamból indulok ki.

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#18) Воланд válasza MR007RM (#17) üzenetére


Воланд
(félisten)

"És? Ez mit is mond? Nem aludtak sohasem."

a penzugyi eredmenyek nem ezt mutatjak. biztos majd a 808-bol is rengeteget fognak eladni es nem is lesz szukseg a wp-re. lehetnek hullamvolgyek, ez eddig oke, csak az ilyesmire valami megoldast is fel kellene mutatni. egy fecske pedig nem csinal nyarat.

"De talán igen. Magamból indulok ki."

teljesen realis azt gondolni, hogy a sajat telefonjaikat szaboltaljak, majd a hibas keszulekket ingyen kicserelik egy masikra (bizony ezt csinaltak, aki nem akarta megvarni a javitast - aminek az elkeszitese gondolom ingyen van -, annak kicsereltek egy masik lumiara). ezt biztos szantszandekkal csinaljak. :U csak nehogy ebbol az "ugyes" taktikabol az legyen, hogy a nokia = sz@r. ugye, hogy milyen realisan hangzik?

[ Szerkesztve ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#19) MR007RM válasza Воланд (#18) üzenetére


MR007RM
(addikt)

""És? Ez mit is mond? Nem aludtak sohasem."

a penzugyi eredmenyek nem ezt mutatjak. biztos majd a 808-bol is rengeteget fognak eladni es nem is lesz szukseg a wp-re. egy fecske nem csinal nyarat."

Egy fecske sosem csinál nyarat csak az Iphone-nál. :D Ne feledd a vezetés Microsoft érdekü, nem európai Nokia szerintem. Szerintem ha az árat sikerül jól kilobbizni, akkor sok fog fogy ni az új Nokiából. Nézd meg az első hozzászólást, kezdeményezőt, a hír marha logikus, és érthető. :(

Az van amit a Microsoft mond, ha csere akkor csere. Pénz az van rá, főleg ha tudják, hogy szar az a készülék. :) Még szép. Hosszútávra kell tervezni mindenkinek.

[ Szerkesztve ]

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#20) Воланд válasza MR007RM (#19) üzenetére


Воланд
(félisten)

"Szerintem ha az árat sikerül jól kilobbizni, akkor sok fog fogy ni az új Nokiából."

nokia es az arazas. :DDD

"Az van amit a Microsoft mond, ha csere akkor csere. Pénz az van rá, főleg ha tudják, hogy szar az a készülék."

az a szo, hogy presztizsveszteseg mond neked valamit? es itt nem az ms-rol van szo, hanem a nokiarol, hiszen o gyartja a keszuleket. erre probaltam ravilagitani, hogy az osszeeskuves-elmeleted max viccnek jo.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#21) MR007RM válasza Воланд (#20) üzenetére


MR007RM
(addikt)

"az osszeeskuves-elmeleted max viccnek jo."

Tényleg? :C Akkor Elop már rég lemondott volna.

[ Szerkesztve ]

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#22) Воланд válasza MR007RM (#21) üzenetére


Воланд
(félisten)

miert is?

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#23) MR007RM válasza Воланд (#22) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Mert egy bal.asz. Azért! :K Meg azért, mert ezt a kariert és teljesítményt amit nyújtott több mint 1 éve, csak a Nokiánál respektálják gyanusan. Máshol már rég nem létezne. Amióta ott van csak zuhan lefele az egész. Ha a becsület megvolna, ami állítólag külföldön egy létező dolog, akkor már rég lemondott volna, vagy lemondatták volna. Namost ez az utóbbi sem történt még meg, és ez gyanus. De ami késik az sosem múlik. :D

[ Szerkesztve ]

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#24) Quasi_modo válasza MR007RM (#21) üzenetére


Quasi_modo
(nagyúr)

Akkor Elop már rég lemondott volna.
Igazán megtehetné. Az uralkodása alatt nem sok nagy durranás volt. Ami volt, az sem a WP-t futtatta. Ezért lehet, hogy a részvényesek lassan kérdőjeleket rajzolnak a feje mellé.

3330 > 3510 > 3510i > 3650 > 6630 > N73 > N82 > i8910HD > N808 PV > Z3 Compact > Galaxy S8 Black > Galaxy S10 Black + Zeblaze Thor Pro

(#25) attisx


attisx
(addikt)

Az elmúlt néhány napban nagyon rákattantam Tomi Ahonen blogjára (Eldar Murtazinnal ellentétben, ő egy valóban elismert piaci elemző): Hosszú írásokban, részletesen elemzi a Nokia, illetve Elop stratégia baklövéseit...

Rossz a helyesírásom?! Vedd úgy, hogy mobilról írtam... :D

(#26) Ricardo


Ricardo
(félisten)

Sajnálom én is hogy összeborult a két cég. A Nokia teljesen elvesztette egyediségét.
Jobb útnak látom még mindig a Meegot.
Az N9 sikere sokat mondó. Kiadták, egy alapból halálra ítélt rendszerrel, mégis szép eredményeket ért el, nagy érdeklődés volt iránta.
Pedig semmi nincs mögötte.

woland_y2k:

"persze. sokan meg pont ezert vettek wp-s nokiat, mert nokia."

Mivel sokan csak azért vették meg mert Nokia, Így utána sem olvastak, és sok közöttük a csalódott felhasználó.
Innen jönnek azok a kérdések amik elkerülhetőek lennének.
-Miért nem tudok BT küldeni semmit?
-Miért nem ébreszt kikapcsolva
-Hol találom az adatszámlálót
-Hogy kell háttérképet/témát váltani
:U

Rájönnek hogy sehogy, és máris jön az anyázás, mert nem ezt szokták meg Nokia userként az évek alatt.
Fel sem merül hogy utána kellett volna olvasni, hiszen ez Nokia.
A csalódott usernél pedig nincs rosszabb reklám.

[ Szerkesztve ]

(#27) Quasi_modo válasza Ricardo (#26) üzenetére


Quasi_modo
(nagyúr)

A csalódott usernél pedig nincs rosszabb reklám
Na ez az.
Jobb útnak látom még mindig a Meegot.
Ezzel is egyetértek. De én bátran hozzátenném a Symbiant is, mert nem kevesen vannak akik most is azt választanák minden hibájával együtt. (Én is)

3330 > 3510 > 3510i > 3650 > 6630 > N73 > N82 > i8910HD > N808 PV > Z3 Compact > Galaxy S8 Black > Galaxy S10 Black + Zeblaze Thor Pro

(#28) sheratan válasza Воланд (#11) üzenetére


sheratan
(titán)

készen kapták a rendszert, ez igaz, viszont az összes kötöttségével együtt. gyakorlatilag alig kapnak az OEM-ek mozgásteret, mert a rendszer egységessége érdekében nagyon kevés hardvert támogat, és most nem csak a SoC-ról van szó, de a perifériákról is. majd talán az Apolló, de mire az megjön, addigra a konkurencia is lép egy fokot ismét.
az a baj, hogy a bejelentés meg híözön után mindenki csodát várt a Nokiától, de igazából kihoztak két szép telefont, szinte pont olyan belsővel, mint amiket a többi WP7 OEM-től már lehetett hónapok óta kapni. nem fogy, persze. mert 100 ezer felett vannak, egy Omnia7-et meg a feléért megkaphatsz, szinte azonos tudással.

egyébként ha tényleg elégedtelenek a részvényesek, és találnak rá módot, hogy otthagyják a MS-ot, akkor érdekes helyzet alakulhat ki. én őszintén nem szeretném, ha androidos telefonokat csinálnának, mert akkor (ahogy végülis az engedmények ellenére jelenleg is) csak egy lenne a sok gyártó közül a cég, és véglegesen elveszítené az egyéniségét. sokkal jobb lenne betolni az erőforrásokat a meego mögé, és kiadni 2-3 szép és erős telefont az N9 nyomdokaiba, szerintem zabálnák az emberek. másik érdekes helyzet lenne, ha a nyár végén nyílt forrásúvá váló webOS-ből merítenének, ha már másnak nem kell.

(#29) Quasi_modo válasza sheratan (#28) üzenetére


Quasi_modo
(nagyúr)

egyébként ha tényleg elégedtelenek a részvényesek, és találnak rá módot, hogy otthagyják a MS-ot, akkor érdekes helyzet alakulhat
A Samsung pl. gyakorlatilag tojik a WP-re. Csak 2 mangos készüléket csináltak,azt is Amerikának. Lehet ők már előbb ráéreztek, hogy ez a WP-s szekér csak nem akar begyorsulni. Úgy látszik nem elég a market dinamikus fejlődése, ha a felhasználóknak nem jön be a rendszer. (És akkor még a Win8-ra is rá akarják erőltetni ezt a felületet.)

3330 > 3510 > 3510i > 3650 > 6630 > N73 > N82 > i8910HD > N808 PV > Z3 Compact > Galaxy S8 Black > Galaxy S10 Black + Zeblaze Thor Pro

(#30) Lirion válasza Quasi_modo (#29) üzenetére


Lirion
(addikt)

És akkor még a Win8-ra is rá akarják erőltetni ezt a felületet.
Remélem, hogy bebukik ez az egész csempés baromság és rájönnek, hogy elvetélt ötlet ilyen rendszert piacra dobni.
A metro ui is gáz szerintem. De majd a piac eldönti, hogy maradjon-e vagy menjen a levesbe. Egyelőre rosszul áll a szénája, de ennyi idő után az android sem állt sokkal jobban. Mondjuk ott jött egy motorola droid, ami megmutatta, hogy ez kell a népnek, wp7-nél viszont nem látom, hogy lenne ilyen "megmentő".

(#31) Lenry


Lenry
(nagyúr)
LOGOUT blog (1)

Anyám... úgy csinál itt szinte mindenki, mintha a Nokia valami magatehetetlen kisgyerek lenne, amit a csúnya gonosz cukros Microsoft bácsi épp meg akarna rontani, és nem egy baszomnagy multinacionális vállalat, amelyik épp mocskosul szarban volt a Microsoft előtt.

lehet hisztizni, hogy a MeeGo mennyire fasza, de meg szabad nézni, hogy mi lett az ilyen egy céges platformokból, mint pl a bada, ami lehet, hogy fasza, de épp csak a kutya nem fejleszt rá semmit, mert arra a pár telefonra kár az időt fecsérelni, a júzernek meg nem kell olyan okostelefon, aminek üres a marketje.

lehet gyártani az összeesküvés elméleteket, de a nagy büdös igazság az, hogy mindkét cég ugyanolyan multi, akik - mint minden vállalat a világon - a profitra hajtanak, és a viszonylag friss okostelefon-piacon kb annyi esélyük van egymás nélkül, mint háromlábú sünnek az autópályán.

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#32) Ricardo válasza Lenry (#31) üzenetére


Ricardo
(félisten)

Majd kiderül. Minden esetre a WP7 még a robbanás lőtt áll. Szerintem nem fog akkorát fejlődni olyan hirtelen mint a droid.

(#33) sheratan válasza Lirion (#30) üzenetére


sheratan
(titán)

azért az android esetében sokan elfelejtik, hogy az első egy évben lényegében két darab fejlesztői eszközzel volt kapható, és nagyon korlátozott területen (az első azt hiszem US és UK only, a második meg talán még néhány nagyobb országban). ehhez képest a wp7 az 5 gyártó készülékein startolt el, kb egyszerre az egész nyugati világban, sokkal dinamikusabban fejllődik az alkalmazáspiaca, és sokkal több energiát fektetnek bele az elejétől fogva, hogy tolják, és mégsem megy igazán.
a csempés felület még szerintem nem lenne annyira gáz, csak annyira kötött, hogy tényleg sok kompromisszumot igényel. még azt sem tudom támogatni, hogy a gyártók ne szabhassák testre. legyenek egyedi felületek, de lehessen eltávolítani, ha nem tetszik, ennyi a trükk. droidon az egyik véglet megy itt meg a másik.

(#34) Lirion válasza sheratan (#33) üzenetére


Lirion
(addikt)

Nem csak a csempékre gondolok, hanem a rendszer egészére. Mindenhol el van tolva a kép balra és jobbról belóg a menü következő része, mindenhol csak szöveg van, testreszabhatóság majdnem zéró. Ez a wp7 már túlságosan puritán.

Az külön vicces, hogy a symbian szabvány méret widgeteit mindenki szidta, a wp7 csempéiről viszont még nem hallottam, hogy hátrány lenne a szabvány méret...

(#35) sheratan válasza Lirion (#34) üzenetére


sheratan
(titán)

hát, mer' az csempe és nem widget! ;]

(#36) Arthuro_Adam válasza Lenry (#31) üzenetére


Arthuro_Adam
(őstag)

A MeeGo elvben nem egy céges rendszer lett volna, de az alap stratégia az volt, hogy a QT platformmal megkönnyítik a fejlesztést a Symbianra és a MeeGora, így bár különböző a rendszer, a programok sokakhoz eljuthatnak.

Abban reménykedem, hogy azért valahol van egy B, C terv, és azon is dolgozgatnak a háttérben.

(#37) Quasi_modo válasza Arthuro_Adam (#36) üzenetére


Quasi_modo
(nagyúr)

Talán a 808-as is a B terv része...

3330 > 3510 > 3510i > 3650 > 6630 > N73 > N82 > i8910HD > N808 PV > Z3 Compact > Galaxy S8 Black > Galaxy S10 Black + Zeblaze Thor Pro

(#38) Воланд válasza Arthuro_Adam (#36) üzenetére


Воланд
(félisten)

[link]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#39) Воланд válasza MR007RM (#23) üzenetére


Воланд
(félisten)

persze, mert Elop tehet mindenrol. :U

"Ha a becsület megvolna, ami állítólag külföldön egy létező dolog, akkor már rég lemondott volna, vagy lemondatták volna. Namost ez az utóbbi sem történt még meg, és ez gyanus. De ami késik az sosem múlik."

majd a 2012-es uzleti ev eldonti Elop es a Nokia sorsat. a reszvenyesek sem hulyek. az igazgatotanacs kapott egy konkret jovokepet, ketlem, hogy puszira belementek volna abba, amit Elop csinalt az elmult kozel masfel evben.

(#24) Quasi_modo:

"Az uralkodása alatt nem sok nagy durranás volt."

pedig de. kijelolt egy vilagos utvonalat a Nokia szamara. ezt meg majd az ido eldonti, hogy jo-e, vagy sem. 2011 oszen kezdtek el forgalmazni a wp-s Nokiakat, sot inkabb 2012 elso es masodik negyedeve az ahol felfuttatjak az egeszet (jon Kina, mint egy hatalmas piac, plusz Nokia tablet). legalabb idot kellene adni, mert marol, holnapra aztan sok eredmenyt lehet elerni.

(#26) Ricardo:

"Mivel sokan csak azért vették meg mert Nokia, Így utána sem olvastak, és sok közöttük a csalódott felhasználó."

az ilyen vasarlot nem tudom sajnalni. mar a telefon dobozan levo kepbol ki kellene derulnie, hogy ez nem az a Nokia, amitt eddig hasznalt, megszokott.

(#28) sheratan:

"sokkal jobb lenne betolni az erőforrásokat a meego mögé, és kiadni 2-3 szép és erős telefont az N9 nyomdokaiba, szerintem zabálnák az emberek. másik érdekes helyzet lenne, ha a nyár végén nyílt forrásúvá váló webOS-ből merítenének, ha már másnak nem kell."

ujabb ido, meg tobb penz. egyedul meg nem tudna felfuttatni, uj piacokon teret nyerni (amerikai forumokon vissza-visszatero kerdes az, hogy "a Nokia gyart meg telefont?"), fejelsztoket meggyozni, hogy ugyan mar, irjatok ide is alkalmazasokat.

(#29) Quasi_modo:

"A Samsung pl. gyakorlatilag tojik a WP-re."

ok megtehetik, hogy tojnak ra. aztan ha jo lesz a wp8, akkor ok is ugyan ugy fognak olyan telefont kiadni. mellesleg az omnia w-t lehet Europaban is kapni.

(#31) Lenry:

te nem kaptad meg a korlevelet, amiben leirjak, hogy az MS maga az ordog, Elop pedig a fia es demoni erejevel hatalmaban tartja a Nokia fobb reszvenyeseit es az igazgatotanacsot? :DDD

[ Szerkesztve ]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#40) MR007RM válasza Воланд (#38) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Az hogy hivatalosan azt mondják nincs "B" terv egy dolog, meg a valóság is. Vannak akik nem szeretnének "B"-tervet, ettől eltekintve, ha kell jön az magától is és nem biztos úgy, ahogyan azt eltervezték. A WP-nek ártana ha a belétáplált hitet csorbítaná bármi, mert kifelé nem lenne elég meggyőző reklám.

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#41) Воланд válasza MR007RM (#40) üzenetére


Воланд
(félisten)

jah, ertem. szoval megtudna allni a sajat laban (sajat os), de nem ezt teszi, hanem rohan az MS-hez. annyiban igazad van, hogy kifele egyseges kepet kell mutatni, meg akkor is, ha belul ezerfele huznak szet, de egyszeruen nem tehetik meg azt, hogy x evente ide-oda ugraljanak.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#42) xedos


xedos
(addikt)

Használtam Iphonet, Symbian-t, most Meego-t... és ki akartam próbálni a Lumia 800-at is.
Mindegyik rendszernek vannak előnyei és hátrányai!
Ugyanakkor a Nokia N9-es és Lumia 800 is nagyon egyedi telefon! Ezzel lehetett volna tarolni, ha nem lennének bugosak!

4 tabla Tibi csokiért vihető OSX kompatibilis DLINK USB WIFI (DWA-140)

(#43) MR007RM válasza Воланд (#41) üzenetére


MR007RM
(addikt)

Sok arrafele a pénzel teli Nokiás doboz is talán. :D

MSI GT70, i7-4940MX (4x 4,0GHz), DDR3L 1600Mhz 32GB, 2TB SSD + 2TB HDD + 128GB micro sd, Nvidia geforce gtx 1070m 8GB (330W táp)

(#44) Lirion válasza Воланд (#39) üzenetére


Lirion
(addikt)

"Az uralkodása alatt nem sok nagy durranás volt."

pedig de. kijelolt egy vilagos utvonalat a Nokia szamara.

Volt kijelölve világos útvonal előtte is. Világosan kommunikálták, hogy a nokia jövőbeli portfoliójában a felső kategória meego alapú lesz, a felső-közép symbian, az olcsóbb modellek meg s40 és symbian. Aztán jött elop és beharangozta, hogy ez zsákutca, a windowsra kell váltani, bejelentette a symbian és a meego kinyírását is és a vége az lett, hogy egyik negyedévről a másikra 10%-ot esett az okostelefonos értékesítésük.

(#45) Воланд válasza Lirion (#44) üzenetére


Воланд
(félisten)

szvsz negy (ot, ha meg a symbiant is nyomni szerettek volna a meego mellett) nagy platform nem fer el egymas mellett. en ugy latom, hogy nem lett volna meg a kello eroforras a meego sikeresse tetelehez.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#46) Arthuro_Adam válasza Воланд (#38) üzenetére


Arthuro_Adam
(őstag)

Tudom, hogy hivatalosan nincs B terv, ha van is, arról sem szabad beszélni, mert az rontaná a mostani stratégiát.

(#47) Lenry válasza Lirion (#44) üzenetére


Lenry
(nagyúr)
LOGOUT blog (1)

majdnem, épp csak a sorrendet rontottad el.
1. tolták a Symbian-t
2. az Apple kijött az iPhone-nal
3. a Google kijött az Androiddal
4. mindenki ezeket vette, miközben a Nokia még mindig a Symbian langyosodó vizében tapicskolt
5. ezek után persze, hogy kellett a f*sznak a Nokia -> esett a részesedésük
6. belátták, hogy egyedül kevesek lesznek a MeeGo tologatásához, a Symbian meg nem kell a népnek
7. ekkor jött Elop, meg a Microsoft

tudom, ez kevésbé hangzik Microsoft-féle ördögi tervnek, sokkal inkább "néhány elkúrt év utáni helyrehozatal" szaga van, de legalább igaz...

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#48) sheratan válasza Воланд (#39) üzenetére


sheratan
(titán)

persze, sok pénz, de ha a jelenlegi felállással ne mmennek előrébb, akkor muszáj valami mást próbálni. az meg, hogy az amerikaiakat nem érdekli a Nokia egy dolog, nem is értem miért gebednek meg azért a piacért a gyártók, a Samsung is iszonyat összegeket ölt bele, hogy megerősödjön ott. de a Nokiának ott a távol-keleti piac, sokkal sokkal nagyobb vásárlóerő: India és Kína, csak hogy a két nagyot emlegessük, ahol csak mostanában kezd feledésbe merülni a finn márka a Samsung és Apple javára, na EZT volt kár veszni hagyni. csak ez a két ország közel kétmilliárd mobilt használ, és folyamatosan nő ez a szám.
az alkalmazásfejlesztésben igazad van részben, de azért ne felejtsük el, hogy az N900-ra is elég volt felvenni a debianos tárolókat, és mindjárt sok cuccot elérhetett az ember, illetve az új Qt SDK állítólag elég felhasználóbarátra sikerült.

(#49) Воланд válasza sheratan (#48) üzenetére


Воланд
(félisten)

[link]

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#50) sheratan válasza Воланд (#49) üzenetére


sheratan
(titán)
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.