Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#16) buherton válasza dchard (#9) üzenetére


buherton
őstag
LOGOUT blog

Nekem egyébként szimpatikus a cloudos irány olyan szempontból, hogy a szolgáltató maga rakhatja össze a fronthault a különböző vendorok termékeiből és mindez jó részt virtuálisan fut. Persze van real-time része is a rendszernek, de most azt hagyjuk. Az O-RAN pedig biztosítja hozzá a szabványos interfészt. Ez teljesen jó iránynak tűnik elsőre. Sőt, nekem az is tetszik első hallásra, hogy a Cloud RAN lehetőséged arra, hogy az egyes nagy látogatottságú eseményekre gyors megoldást tudjanak adni, ami abból áll, hogy odaszervezik ideiglenesen az erőforrásokat. Ezt valamelyik Ericssonos cikkben olvastam. Ez is tök jól hangzik elsőre, de aztán belegondoltam, hogy mind az antennáknak, mind a cloudt kiszolgáló HW-eknek véges a számítási kapacitásai. Vagyis, ha a Cloud RAN-nal felakarnak készülni a nagy látogatottságú eseményekre, akkor ugyanúgy be kell építeni a HW-t, mint a korábbi G-s szabványoknál. Maximum nem fut annyi microservice, amivel energiát spórolnak, de ez önmagában kevés.

És azt sem igazán értem, hogy a cloudon túl azt is szeretnék a Cloud RAN-nal behozni, hogy a fronthaul networköt a folyamatosan változó igényeknek megfelelően lehessen konfigurálni. Ezzel mindösszesen "csak" annyi a baj, hogy az adott cellák nem lehetnek nagyok a késleltetés miatt, nem lehet sok router sem a virtuális baseband és az antenna között (szintén a késleltetés miatt), és ugyanúgy ki kell építeni az antennákat, sőt a flexibilitás végett még több kapcsolatot kell kiépíteni, még több routerrel.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.