Tényleg egy gyöngyszem ez a játék. (Már nem tudom pontosan hogy, de a SOMA után botlottam bele egy ahhoz hasonlóan "filozofikus story", de a változatosság kedvéért inkább világos és vidám játékot keresve. Ezt részben meg is kaptam, legalább is a saját fan-fikciómmal kiegészítve. -> De az is jó, ha ahhoz megteremti a táptalajt valami...)
Noha voltak olyan részei, amiket nem szerettem, a végéhez pedig nagyon szívesen írnék egy igazán sötét alternatív befejezést, de legalább kellemesen változatos volt. Még az unalmas, és számomra akár kellemetlen elemei is szépen belejátszanak az összhangba, hogy hosszabb távon ne unja el, és ne is érezze magát túl otthonosan/rutinosan/sebezhetetlenül a játékos, ugyanakkor összességében mégis maradjon világos/pozitív a világnézete, ne érezze magát túlzott nyomás alatt.
Az első pár percben (mint gondolom legtöbben) beleszerettem a főszereplőbe, aztán eltelt az első epizód azzal, hogy ismerkedjek a játékvilággal/mechanikával, végül pedig megkaptam az első cliffhanger-t a sok közül, ami újra felkeltette az érdeklődésem, mielőtt eluntam volna magam.
A második résznél majdnem otthagytam a játékot. Elmúlt a "szerelem" a karakter felé, viszont azonosulni sem tudtam még vele, hogy szerepjátékként játsszak. Hiába, nem vagyok nő se testben, se lélekben, szóval nem értek az ilyesmihez, ami itt zajlik, csak átkínlódtam magam rajta.
A harmadik epizód már jobb volt, sikerült már beleélnem magam a szerepbe és ezzel belehelyezkedni a történetbe/játékvilágba. Viszont ez is épp csak elég volt, hogy folytassam, mert tartalmilag elég üres epizód volt. Ennek a végén utáltam a játékot azért, hogy belekényszerített egy kvázi-döntésbe, amit nem szerettem volna (éreztem, hogy rossz ötlet lesz felülírni több évnyi történelmet), aztán meg sokkolni próbált azzal, hogy pofán vág a következményekkel (de nem igazán sikerült neki, mert nem hitette el velem, hogy tényleg volt döntési lehetőségem ott, ahol kényszerpályán mentem és így én b@sztam el).
A negyedik ugye folytatja a harmadik végét, tehát még élt bennem az ellenszenv, de aztán feloldódik és el lehet szórakozni a "nyomozással", ami egész érdekessé válik a végére. Aztán persze ennek az epizódnak is fix a vége, mindegy mit csinál az ember. Hiába volt egyértelmű, hogy csapdába rohanunk, nincs igazi választása a játékosnak, csak elfogatnia magát, mint egy amatőr hülye...
De az ötödik rész legalább érdekes és izgalmas. Szerintem végül is ez a játék lényege, amihez minden előzmény csak felvezetés. Legalább is nekem az volt amiatt, amit töprengeni tudtam azon mi lesz a vége, és játék közben lényegében leforgattam magamban a több lehetséges befejezést még különböző valószínűsített, utolsó perces váratlan fordulatokra is, amik visszamenőleg megmagyarázhattak volna pár dolgot.
Volt mikor biztosra mentem, hogy a főszereplő meghal, vagy legalább is agyvérzést kap és zöldség lesz, de talán van kvázi-boldog befejezés (és úgy sejtettem előbbit kellene majd bevállalni, hogy mindenki másnak jó legyen, vagy megúszni ezt úgy, hogy cserébe sokaknak összeomlik az élete, akihez közel kerültünk), mert ez ugye klasszikus klisé az ilyen történeteknél (feláldozni magad másokért, stb).
De aztán tényleg egész érdekes és izgalmas lett onnan, hogy kocsikázunk és végül "elpattan a szalag". Ez nagyon tetszett, itt indult be a fantáziám és forgott le a fejemben egy komplex és képlékeny fan-fiction alternatív befejezés egyszerre több szálon. Szóval igazából én nagyon jól el voltam magamban, miközben fel-alá mászkáltam a játékon belül a "semmiben" és ment az "ismétlés".
Bár, itt nagyon egyszerűen lett vége. Nem jött a nagy, utolsó perces csavar, amire számítottam, és nyitott volna valami sötét befejezés felé.
A fan-fiction befejezésem lényege durván olyasmi volt, hogy a főszereplő (is/csak?) egy pszichopata, és ez az egész időutazósdi a párhuzamos személyiségei közti konfliktusból (plusz még talán egyéb betegségből, például funkcionális autizmusból?) fakad (azért peregnek le előtte alternatívák, mert az egyes párhuzamos személyiségek másképp cselekednének, mást akarnak látni megtörténni az adott szituációkban, illetve másképp fogják fel a múltbéli emlékeiket, esetenként extrém mód kicsavarva azokat + minden személyiségnek más-más gondja van az emberi kapcsolatokkal, viszont hihetetlen intenzív a fantáziája és olyan kiváló memóriája van, hogy tényleg valóságként újraéli az emlékeit*), és akár még olyan is beleszövődhetne, hogy ha Nathan volt Jefferson spirituális fia, akkor a főszereplő volt a lánya (és közben talán testi-lelki intim viszonyt is ápolt mindkettővel), de sokáig még ez a "virtuális családja" sem tudta, hogy ő köztük a legelvetemültebb, míg végül valamiért egymás ellen fordultak. Vagy nem álltak korábban kapcsolatban, csak akkor fűződtek össze a szálak, mikor egyszer szórakozásból telenyomták Jeff-ék a főszereplőt tudatmódosítókkal (akár önszántából ment rendhagyóan "bulizni", de akár rutinszerű "emberrablás" során kényszerből kapott valami vegyszerkoktélt), aminek hatására elhatalmasodott rajta a saját "elmebaja" és ekkor ötlött ki valamit ellenük (a játék pedig erről a "bosszúról" szól, hogy azon a fotókurzuson végleg elpattan valami Max-nél, és elhatározza, hogy valahogy kinyírja Jeff-éket úgy, hogy ő megússza, innen pedig minden egy "evil masterplan", amit egy rejtett személyisége micro-menedzsel + talán van amit játékosként nem látunk, és első kézből a másik személyiség végez). Erre elég sok variációt ki lehet találni és szerintem erre való az az egész sötét és sejtelmes rész a vége felé, hogy ilyesmiken agyaljon a játékos. Talán jobban örültem volna, ha valamilyen jelenik meg a képernyőn, de igazából így is jó volt. Direkt vidámabb féle játékot kerestem, és így azt is kaptam, miközben összességében jól szórakoztatott a végére.
(* Itt egyébként részben magamból indulok ki. Mármint szerintem nem vagyok pszichopata , de gyakran újraélek régi emlékeket úgy, mint ha élőben történnének a jelenben, és aztán sokszor végigjátszom őket alternatív módokon, hogy mi lett volna, ha másképp reagálok a világra, ami nekem általában nagyon fájdalmas, nyomasztó élmény a jelen valóságában [a "hátrahagyott" testem vagy görcsöl, vagy azt levezetni próbálóan mozog egy-két másodpercig, és mindig kellemetlen "visszatérni", rossz ízt hagy a számban az élmény], így könnyen el tudom képzelni, ha az ilyesmi valakit tényleg az őrületbe is kerget, ha túl gyakori és intenzív, illetve hogy ez összejátszik és felpörgeti, ha amúgy is van hajlama a tudathasadásos betegségekre.)
Még az is tetszik, hogy bár nem tudom mennyire volt ez tudatos a készítők részéről, de igazábl nagyon kemény "your choices matter" trollkodás az egész játék ezzel az idő-visszatekerősdivel.
Remélem nem csak én képzelem be, hogy ez mindkettő egyszerre. Tehát az alkotók egyrészt a siker és profit érdekében lovagolták meg ezt a témát, de mindeközben kemény trollkodásnak is szánták, hogy kifigurázzák az olyasféle RPG-ket, ahol folyton túlhangsúlyozzák az ilyesmit.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."