Hirdetés

2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  Life is Strange

Hozzászólások

(#1) nonsen5e


nonsen5e
addikt

A Life is Strange egy epizodikus (Telltale szerű) kalandjáték a Square Enix kiadásában és a Dontnod fejlesztésében. Régi ismerőseinek életét jobbára szétesve találja, ráadásul az egyikük, Chloe egy barátja eltűnése miatt komoly depresszióba zuhan. Mi fogunk neki kibogozni az eltűnt ismerős, Rachel sorsát, remélhetőleg minden természetfeletti kavarás nélkül.
No persze, leszámítva azt, hogy a játékos képes az idő visszatekerésére, ami azért elég durva szuperképesség. Bár a döntések meghozatalakor, a párbeszédek során nincs időlimitünk, mint a Telltale játékaiban, mégis megeshet, hogy nem tetszik egy tettünk, mondatunk következménye – ilyenkor egy gombnyomással visszatekerhetjük az időt az előző checkpointig, és megpróbálhatunk jobban dönteni. A trükk persze az, hogy a döntéseknek sokszor nem csak rövidtávú hatása van, amit ugye meg tudunk ismerni és aztán változtatni is tudunk azon, de sokszor csak pár óra múlva, vagy néhány epizóddal később jelentkező hatása is lehet. Így aztán tényleg meg kell fontolni, hogy mikor milyen döntést hozunk, miként próbáljuk meg Maxine útját a lehető legjobb mederbe terelni.

Az öt epizódban megjelenő Life is Strange PC-re, a két PlayStationre és a két Xboxra érkezik; az első fejezetet január 30-tól érhető el, a második rész márciusban érkezik, és amennyiben a fejlesztőknek hihetünk ez után 6 hetenként szeretnék kiadni a további három epizódot.

Itt lehet beszélgetni magáról a játékról, a történetéről, elmélkedni a következő részek lehetséges tartalmáról, viszont megkérnék mindenkit, hogy durva !!spoilerek!! előtt azt valamiféleképpen tudassa a fórumtáraival.

[ Szerkesztve ]

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#2) ldave


ldave
félisten
LOGOUT blog

Király :) Este lövök majd képet, hogy én miként döntöttem az epizód során, kíváncsi vagyok a ti utatokra.

Amúgy meg <3 Chloe :)

A Slime draws near! Command?

(#3) BomiBoogie válasza ldave (#2) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

:) Akkor ez egy ofisöl spoileres topik lesz, ugye?
Mert akkor én is felrakom a döntéseket. :K

(#4) nonsen5e válasza BomiBoogie (#3) üzenetére


nonsen5e
addikt

Akkor legyen az! :K

spoiler!
Chloe apja egy b*ziiiiii - biztonsági őr
/spoiler!

[ Szerkesztve ]

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#5) BomiBoogie válasza nonsen5e (#4) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Amikor azt választod, hogy nem lépsz közbe a szekrényből, a legvégén a padon Chloe azért megjegyzi, hogy nem álltál ki mellette, de viszonylag jól el lehet terelni.

Ha viszont kilépsz, hogy tiéd volt a spangli...

(#6) nonsen5e válasza BomiBoogie (#5) üzenetére


nonsen5e
addikt

Nem feltétlen amiatt a szobás jelenet miatt mondtam, hogy a csávó az ami. A tűzriadó utáni "bemutatkozása", majd amikor Katet? piszkálta az udvaron...

off:
Van ez a dontodent márkájú fogkrém... bementem előbb a mosdóba és 5 percig szemeztem vele, hogy mi az, hogy Dontnod-ék újabban nem csak játékokat készítenek? :D :C

[ Szerkesztve ]

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#7) Mister_X


Mister_X
nagyúr

Én még csak a demót vittem végig.

Első benyomás: nem kellene reklámozni ennyire az Unreal Engine-t, mert nincs mire föl.
Második: néha elcsúszik a szinkron szájraillesztése (kiv. Max)
Harmadik: bakker, ez kell.

Max tényleg egy szerethető karakter és a játék eleve hiánypótló. Nem is tudom, hogy a TTG cuccain kívül mikor találkoztam utoljára kalandjátékkal, de a Life os Stange magasra rakja a lécet - csak így demó után, lazán.

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#8) BomiBoogie válasza Mister_X (#7) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Második: néha elcsúszik a szinkron szájraillesztése (kiv. Max)

Ez igaz sajnos, de együtt lehet vele élni.

(#9) Mister_X válasza BomiBoogie (#8) üzenetére


Mister_X
nagyúr

Mostanában túl sok animét nézek és ott is egyből kiszúrom - itt pedig eleve a motor mozgatja az átvezetőket és így a karaktereket, nem külön rajzolják meg időzítés alapján majd veszik fel a szinkront (vagy veszik fel a szinkront és utólag szenved a key framer), utólag sokkal könnyebb egy ilyen játékban módosítani ezeken.

Persze, együtt lehet vele élni, de azért furcsa, hogy egy ilyen beszédorientált kalandjátékban nem ügyelnek erre, míg egy GTA V-ben elfordulok first person nézetbe az anyósülés felé és figyelem, ahogy a másik karakter járatja a száját. Dragon Age: Inquisitiont meg fel sem hozom már (tudom, baromira nem egy költségvetés, de na).

szerk.: most jutott eszembe: a Dontnod ugye francia (pfej), ha van francia szinkron a játékhoz (PC-n gyökerestül irtanám ki manuálisan az utolsó bitet is ezzel kapcsolatban), akkor lehet arra van szabva a karakterek szájmozgása - bár ez meg affelől öntökönszúrás, hogy a helyszín nem Franciaország (az kéne még csak...) és nem francia a fő nyelve a játéknak.

[ Szerkesztve ]

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#10) nonsen5e válasza Mister_X (#7) üzenetére


nonsen5e
addikt

Azt el bírnám képzelni, hogy az Unreal Engine bérlésének a szerződésében benne van, hogy kötelező kitenniük a logóját a játék elején.

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#11) ldave válasza BomiBoogie (#8) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

Ez minden platformon így van? Én PS3-on vittem végig, de nekem fel se tűnt, hogy nem lenne a jó a lip sync.

@Mister_X: nem is tudtam, hogy van X1-ed.

[ Szerkesztve ]

A Slime draws near! Command?

(#12) Mister_X válasza nonsen5e (#10) üzenetére


Mister_X
nagyúr

Persze, hogy ki kell, de ez csak afféle irónia, hogy nem az Unreal Engine miatt fogunk a játékra emlékezni.

@ldave: ONE-on így van, gondolom máshol is.

[ Szerkesztve ]

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#13) fpeter07 válasza nonsen5e (#1) üzenetére


fpeter07
veterán

Az idő legyen veled, hogy létrehoztad eme topicot!

(#14) fpeter07 válasza nonsen5e (#6) üzenetére


fpeter07
veterán

Én nem vagyok biztos benne, hogy Kate "jó fiú". Egy biztonsági őr inkább a problémás kölköket tartja szemmel, vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak betett neki. Nem sok infót kaptunk a szereplőkről, így nehéz megmondani, hogy ki hányadán áll.

(#15) nonsen5e válasza fpeter07 (#14) üzenetére


nonsen5e
addikt

Engem khm.. (Maxinet) sem szeret túlzottan - mondom, már akkor elég barátságtalan volt, amikor először látta a folyosón. De jogos, ki tudja kiről mik fognak még kiderülni.

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#16) ldave válasza ldave (#2) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

spoiler

Ó, eljfelejtettem a képet este, de akkor itt vannak az én döntéseim (neveket nem írok)
- beárultam a srácot az igazgatónál
- aláírtam a petíciót a kamerákról
- nem szemétkedtem a csajjal a lépcsőn
- közbeléptem, amikor a biztonsági a csajt támadta
- megnéztem a biztonsági kamerákat a házban és szóltam is róla
- nem bújtam el és elvittem a balhét a cigi miatt

Így hirtelen ennyi jut eszembe, de már készül egy második mentés, ahol mindent máshogy csinálok. Ráadásul a végén láttam, hogy csomó dolgot meg se találtam (pl terhességi teszt).

A Slime draws near! Command?

(#17) BomiBoogie válasza ldave (#16) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Nekem ugyanez, de elsőre nem léptem közbe a biztonsági őrnél, csak, mikor láttam, hogy Kate nagyon megorrol, illetve elsőre elvittem a balhét a cigi miatt, utána viszont azt gondoltam, fontosabb, hogy mit terjeszt rólam a suliban az őr, különösen úgy, hogy már egyszer konfrontálódtam vele, pont Kate miatt, úgyhogy maradt a rejtőzkődés.

Chloe meg ezért nem is haragudott igazán.

(#18) nonsen5e válasza ldave (#16) üzenetére


nonsen5e
addikt

Ideje akkor újra végigjátszanom, noha minden zugba benéztem amikor csak tudtam, az a "kamerás petíció" valahogy kimaradt. Valószínűleg a miatt, mert az iskolaudvarról véletlen átsétáltam a dormitóriumhoz, aztán már vissza nem engedett.

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#19) BomiBoogie válasza nonsen5e (#18) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Ahogy kijössz az udvarra, ott áll balra a járda mellett a tanárnő, aki a petíciót szorongatja.

Én egyébként tervezem, hogy újra végigmegyek, és elkészítem az összes képet, amik kimaradtak (az acsik miatt).

(#20) nonsen5e válasza BomiBoogie (#19) üzenetére


nonsen5e
addikt

Gondoltam, hogy valahol ott lehet ez a dolog. Kimentem az udvarra, elindultam jobbra, el az úttestig, ott azzal párhuzamosan végig majd el a tanulók szobáiig. :)

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#21) ldave válasza BomiBoogie (#19) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

Képek, amiket tudok:

- Victoria szobájában lehet egyet fotózni, ha átrendezed a képeket a falon
- ha szólsz a labda miatt a csajnak a padon, akkor betöri az ablakot a labda
- saját tükrünk a szobában
- az osztályteremben az egyik asztalba van egy graffiti vésve vagy firkálva
- a parkolóban az egyik autó koszos ablakára lehet rajzolni

Így most ennyira emlékszem, de lehet van még 1-2 amit megcsináltam.

Meg a végén, a világítótoronynál próbáltam lefotózni a mókust az asztalon, de ha közelmentem, elfutott.

[ Szerkesztve ]

A Slime draws near! Command?

(#22) BomiBoogie válasza ldave (#21) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Az ötletes, hogy a naplóban látod a képeket, amiket meg kéne örökítened. :K

Tegnap végigfotóztam a hiányzókat, nagyon tetszett, hogy volt külön játékmód arra, hogyha csak a "collectible"-öket szeretnéd gyűjteni, de a sztoriba nem szeretnél belenyúlni.

MÁS:
Úgy érzem (pl., amikor Victoria szobájában átrendeztem a fotókat arra, hogy "csúnyát mutassanak", vagy, amikor ki lehetett csúfolni, mert ráömlött a festék), hogy Max személyiségéhez egyszerűen nem illenek ezek a gonosznak mondható döntések. Persze, jó, hogy van opció, de annyira félénknek és komplexusosnak mutatják, hogy valamiért tőlem idegen, hogy ilyen döntéseket hozzon.

Szerintetek?

(#23) ldave válasza BomiBoogie (#22) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

Én is így érzem, hogy az első benyomások a személyiségéről egyáltalán nem olyanok, hogy ő egy szemétkedő jellem lenne.

A Slime draws near! Command?

(#24) BomiBoogie válasza ldave (#23) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Szóval rendben van, hogy a jó választási lehetőség mellett meg kell adni a rosszat is, de néha ez kevésbé hihető.

Mondjuk az első lehetőségnél, amikor ki lehet gúnyolni Victoriát, én még jobban hajlottam rá.
Mondjuk a szobájába meg utána nem sokkal mész, végülis miért ne tarthatna még a bosszú vagy a frusztráció... fenébe, jobban megcsinálták, mint gondoltam, nem is olyan fekete-fehér ez. :D

(#25) fpeter07 válasza BomiBoogie (#24) üzenetére


fpeter07
veterán

Nincs abban semmi rossz, ha összekevered valakinek a fényképeit.

(#26) Mister_X


Mister_X
nagyúr

Ez ilyen havonta feléledős topic lesz? :DDD

Hát. Én biztos idegbajt kapnék, ha a japén könyveimet valaki elkezdené rendezgetni (betűrendben vannak, na).

[ Szerkesztve ]

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#27) BomiBoogie válasza fpeter07 (#25) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Láttad a mintát, ami kijött? :D

(#28) ldave válasza Mister_X (#26) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

6 hét lesz a részek között ha jól tudom :)

A Slime draws near! Command?

(#29) Mister_X válasza ldave (#28) üzenetére


Mister_X
nagyúr

Még jobb :N

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#30) fpeter07 válasza BomiBoogie (#27) üzenetére


fpeter07
veterán

Hogyne hiszen le is kellett fényképezni. :K

Sajnos biztos vagyok benne, hogy március végére teszik a kövi részt. Addig ebben is van felfedezni való még.

(#31) BomiBoogie válasza fpeter07 (#30) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Miért sajnos? Jobb lenne, ha itt véget is érne a sztori? :D

Én visszamentem és megcsináltam az összes fotót.

(#32) nonsen5e válasza BomiBoogie (#31) üzenetére


nonsen5e
addikt

*Sajnos nem jövő héten folytatódik. :U

D4 klán: HunPH - invért privát rám

(#33) BomiBoogie válasza nonsen5e (#32) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Ja, hogy az volt a lényeg, hogy március végére teszik... :D

(#34) Televan74


Televan74
nagyúr

Ez ütős lett.Már rég szórakoztam ilyen jól.A zene megevett reggelire.Kíváncsian várom a többi részt is,
Nem hosszú rész,de jó.Lehet hogy következő részek hosszbak lesznek,Majd a végén kiderül mennyi az összes játékidő.És benne van a sokszori végig játszás. :)

Amikor nincs remény! Jusson eszedbe nincs isten, csak én!

(#35) fpeter07 válasza BomiBoogie (#31) üzenetére


fpeter07
veterán

Mit szoknak a filmvilágban mondani? Rendezői fátyol, vagy köd? Azt képzelsz a sztori végére, amit akarsz. :)

(#36) ldave válasza BomiBoogie (#22) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

Megcsináltam a képeket ma este én is, a madárral és a mókussal megszenvedtem picit, nem találtam meg őket könnyedén.

A Slime draws near! Command?

(#37) BaLee


BaLee
addikt
LOGOUT blog

Én elsősorban a magyarításnak és a pozitív kritikáknak köszönhetően megvettem tegnap az első részt.
Én is kihúztam 2.5 - 3 órát első végigjátszásra amihez nagyban hozzájárult, hogy tudtam, rövid lesz. De még így is maradtak ki dolgok, ha jól emlékszem összesen 2 fotót készítettem csak pedig van vagy 5-6 is. Annak szintén örülök hogy állítólag ha csak fotózgatni akarsz és felfedezni, azt megteheted egy külön módban nem kell újrakezdeni a játékot.

De ami fontos, hogy nem sok játék volt ami után éreztem, hogy újra kellene játszani még egyszer de ez pl. olyan. Tudom, hogy sok döntésünk következménye úgysem ebben az első részben lesz majd érezhető hanem esetleg később, mégis ahány döntésünk után kiírja a játék, hogy ennek a döntésednek következménye lesz a későbbiekben ez egy furcsa és jó érzés is egyben. Kíváncsivá teszi az embert!

Nagyon jól eltalál kis játék ez. Ha a teljes árát nézzük (~6200) az sem nagy összeg, de így hogy külön megvehető az első epizód ~1500ért ami után szerintem mindenkit elkap a "must have" érzés így szerintem nagy dobást csinálnak ezzel a játékkal.

Mondjuk ha tényleg nagyon biztosak lennének a dolgukba akkor az összes részt meg lehetne venni külön (örülnék ha így is lenne) mert nekem nagyon negatív tapasztalataim vannak az előrendelésekről és a "season pass"-okról amikor lényegében kifizetsz egy csomó pénzt valami olyasmiért ami még el sem készült vagy éppen direkt kivették a játékból hogy eladják külön.

(#38) fpeter07 válasza BaLee (#37) üzenetére


fpeter07
veterán

Én is éppen ezért vettem meg csak az első részt.

(#39) fpeter07


fpeter07
veterán

Hát ez vicces. 3 órás a játék és nincs időm végigvinni, állandóan kémiát kell tanulni. No mindegy, legalább így átjön a hájskúl feeling.

(#40) Mister_X válasza fpeter07 (#39) üzenetére


Mister_X
nagyúr

Tán vgyiparis vagy?

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#41) fpeter07 válasza Mister_X (#40) üzenetére


fpeter07
veterán

Lassan már én is azt hiszem, egyébként valóban vegyiparis egyetemen vagyok.

(#42) Mister_X válasza fpeter07 (#41) üzenetére


Mister_X
nagyúr

Ja hogy egyetem, már kezdtem megijedni, hogy középiskola :D

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#43) BomiBoogie


BomiBoogie
MODERÁTOR

"We've been migratory animals, living under changing weather..."
:))

(#44) ldave


ldave
félisten
LOGOUT blog

Csúszik az Episode 2: The second chapter of Life is Strange has been delayed, a Square Enix representative confirmed to Destructoid today.

:(

A Slime draws near! Command?

(#45) fpeter07 válasza ldave (#44) üzenetére


fpeter07
veterán

Nekem nem csúszik, mert egyébként sem vártam március vége előtt. :) Ez a két hónaponkénti kiadás reálisnak tűnik.

(#46) fpeter07


fpeter07
veterán

A mentési rendszer még most sem tetszik. Csak 3 slot van, és nem lehet menteni a játékot sem, így ha csak egy döntést is szeretnék változtatni, csak újrakezdés után tehetem meg.

(#47) Televan74 válasza fpeter07 (#46) üzenetére


Televan74
nagyúr

A játéknak ez is a lényege.A döntéseknek súlya van.Az majd csak később derül ki,hogy egy döntésed később rossz vagy jó irányba viszi e a cselekményeket.Szerintem ettől zseniális a játék.

Amikor nincs remény! Jusson eszedbe nincs isten, csak én!

(#48) fpeter07 válasza Televan74 (#47) üzenetére


fpeter07
veterán

Van valami tipped, hogy a beengedett madár, a meglocsolt növény, illetve az összefirkált furgon milyen világmegváltó hatással lesz hősünkre nézve? Nincs ötletem.

(#49) ldave válasza fpeter07 (#48) üzenetére


ldave
félisten
LOGOUT blog

Miért egyből világmegváltóra gondolsz? Lehet a virág csak simán elszárad, ha nem locsolod. Ennyi.

A Slime draws near! Command?

(#50) BomiBoogie válasza fpeter07 (#48) üzenetére


BomiBoogie
MODERÁTOR

Ezt most szarkasztikusan kérdezed?
Történtek azért ennél komolyabb dolgok is az epiózódban. :D

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  Life is Strange
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.