Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  BLOGOUT  »  Kiszolgáltatók (téma lezárva)

Hozzászólások

(#1) Fireman67


Fireman67
tag

Kiszolgáltatva a szolgáltatónak

XXI. - század, 2010. Március 11. Magyarország. Egy „mindenre kiterjedő”, előre telefonon és írásban is leegyeztetett internetes szolgáltató váltás kálváriája:
Mivel kis hazánkban már csak a bűnözőknek vannak jogaik, így cégneveket, ingyen reklámot mellőzve teszem közzé történetem. Tehát, a fennen említett dátum délutánján, épp Net – használat közben, az aktuális oldal nem töltött újra. „Kiszolgáló nem található” felirattal elbúcsúzott. Nem estem kétségbe, (még ekkor) mert ezt előre beígérte az új szolgáltatóm, mivel a régi ekkor elköszönt. Rögvest elővettem a korábban, csak saját előrelátásomnak köszönhetően előre kinyomtatott két papírlapot, rajta a szükséges adatokkal, az új regisztrációhoz. Hiszen, ha nincs Net, akkor az email címemre küldött adatokat, ugyan honnan tudjam felhasználni? Szerintem, „ők” azt hitték, hogy már ez megállít, mert miután órás próbálkozás után sem sikerült felregisztrálni, felhívtuk az ügyfélszolgálatot, illetve hibabejelentőt, hogy segítsenek. Először heteltek – hatoltak, aztán mikor már rájöttek, hogy nem veszem be, a „hiba az ön készülékében van” szöveget, akkor kijelentették: „72 órájuk van a hiba elhárítására!”
Másnap, újra és újra olvasva a szöveget a nyomtatványon, feltűnt egy „apróság”.
„Ingyen, futárral kiküldik, előre a háromszor gyorsabbnak kért Net-hez a járó modemet”….
Hoppá! Elő a telefont, hívom őket, újabb másfél óra….. Közben újabb mellé beszéd, pedig az elején tisztáztuk, hogy ne vacakoljunk az én technikai hibáimmal, hisz nem világít az „ADSL” lámpa, így a világháló biztos, hogy messze elkerüli otthonomat!
Hosszú – hosszú idő után kiderítették, hogy be sem vagyok kötve hozzájuk, az új nagyobb sebességű hálózatba. Azt persze most is hiába taglaltam, hogy én a Neten dolgozom is, mert egy nemrég kezdett vállalkozásom, csak ott működtethető, ez senkit nem érdekelt. De azonnal közölték, hogy nekik 72 órájuk van megjavítani a cuccost……
Mondom – „már csak 48, mert tegnap is ezt mondták, hogy lerázzanak!
Na ekkor jött, a következő trükk: 5 percen belül jött egy SMS meg egy email, hogy mostantól 72 óra! De rájöhettek, hogy ez sem elég, hogy a számat befogják, mert még Szombat délután jött egy telefon, nem az előre elkért mobil számomra, á dehogy, a házira, hogy a nejem rávegyék, hogy szóban mondjon le a 72 órás hibajavításról, mert az – az ünnep miatt nehézkes.
Ja, majd elfeledem, az egyik első előtti trükköt! Még a reklamáció elején, egy úgynevezett „gyors szervizet” akartak rám tukmálni, természetesen, a saját költségemen, hogy azzal háríttassam el a műszaki problémát, a saját költségemen! Ez, több ezer Ft – ra rúgott volna, ami ugyan azt az eredményt hozta volna, amit magam kiderítettem.
A javítás elhalasztásáról és újrakezdéséről, időről időre jött egy – egy SMS, még őrzöm őket.
Az utolsó ígéretek szerint Szerdán, Március 16.-án lesz bekötve a Világháló! Tehát az előző kikötéstől számított, ötödik napon. Igaz, senki nem tud otthon lenni, hogy várja őket és a kiesett öt napot sem fogják visszapótolni, de nem is szóltak még ide, délelőtt negyed tizenegy, hogy minden ok.
Ennek a „piacvezető” cégnek ráadásul saját műszaki állománya van Városunkban, akiket természetesen szintén hiába próbáltam személyesen és telefonon is elérni. Ez annál is inkább bosszantó, mert mint az ügyfélszolgálat elmondta, van ügyelet. Kommentálni a történteket nem akarom. A kiszolgáltatottságunk, mint ügyfelek, tisztán látható. Felmerül bennem, hogy vajon ezt egyszer a víz, villany és gáz kiszolgáló (kizsákmányoló) is meg fogja (meri) tenni?
Miért kellet az előző szolgáltatómat kikapcsolni, hisz én azt akármeddig fizettem volna, míg az új nem üzemel….. bár azt ígérték, ők helyettem elintéznek mindent, csak menjek át. :F
Most már csak két kérdés maradt meg bennem: Mikor lesz Net - em, illetve ki fogja kifizetni a kiesett napokat? Én nem, az biztos!
Végezetül, már csak egyre kérem a sorsot: Életem alkonya ne egy lélegeztető gép társasága legyen! Nem szeretném, ha egy „szolgáltató” kezében lenne az életem. :(

Fórum- Fáradt gőz - "A tűzoltók és szimpatizánsaik topikja"

(#2) Mr.Csizmás válasza Fireman67 (#1) üzenetére


Mr.Csizmás
félisten

[link]

így írd meg, ne topicot nyiss. ez itt zárva lesz. (majd wolany2k viszi a modkerbe)

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#3) Fireman67 válasza Mr.Csizmás (#2) üzenetére


Fireman67
tag

Bocsi, átraktam!
Töröld már innen légy szives! :R
Köszönöm! :R

Fórum- Fáradt gőz - "A tűzoltók és szimpatizánsaik topikja"

(#4) Воланд válasza Mr.Csizmás (#2) üzenetére


Воланд
titán

;]

És tényleg.

de nem jól írtad a nevem. :(((

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

Útvonal

Fórumok  »  BLOGOUT  »  Kiszolgáltatók (téma lezárva)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.