Nem voltunk jó gyerekek, ezt soha nem állitottam. Már akkor is hittem, hogy a beteg gyerek a jó gyerek, és mi szerettünk egészségesek lenni Alánnal, ezzel ideologizáltuk meg sötétedésig tartó csavargásainkat - melyek leginkább a Tisza-Maros torkolat környéki gát, illetve a mögötte húzódó erdőségre korlátozódott.
Felpakoltunk ilyenkor mindenféle földi jót, már amit a konyhából és a spájzból össze tudtunk szedni, anyánk nagy örömére. Persze gyerekfejjel nem voltunk annyira előrelátók, hogy az általa előző napon gondosan előkészitett töltötthúsba ma mennyire hiányozni fog az a 20 deka kolbász, amit a hátizsákba rejtettünk. Arról nemis beszélve, hogy rendszeresen megfeledkeztünk az este érkező vendégekről, akiket akciónk után már nem volt sütemény, amivel kinálhattak volna.
Egyik délután Alán csöngetett, majd miután unámatosan kivonszoltam magam a kapuhoz, melybe közben 3x is belerúgott, rámförmedt, hogy tréningeznem kéne magamat, olyan vagyok mint egy csiga széllel szemben. Felhivtam a figyelmét, hogy egy csiga is hozzá tudja vágni a kulccsomót, még a kapun keresztül is, erre megbocsájtóan vigyorgott, kivillant csempe jobb felsö kettese, ami az előző napi bicajozás óta ékesitette mosolyát. Ez mellesleg rendkivül idegesitette, mert sóhajtáskor enyhe sipoló hangot hallatott, némi gőzmozdony hatást kölcsönözve neki.
Miután beinvitáltam, előadta, hogy rendkivüli akcióra készül a délután folyamán, melybe mint segéd, engem is belevesz, csak hogy ne unatkozzak. Itt már féltem, mert sejtettem, hogy a veszélyesebb mozzanatokat véletlenül pont én fogom végrehajtani, valami oknál fogva Alánnak fáramászáskor mindig fájt a háta, és úgy egyébként is vándorveséje volt. Sértődötten előadta, hogy miután délelőtt az évszázad bizniszét lebonyolitotta, szert tett egy akváriumra. Majdnem teljesen ép, csak egyik oldalt van végigrepedve, de nézzük a másik 3 felől ugyebár, és az egyik illesztésnél már morzsolódik az üveggitt, node apróságon nem akadunk fenn. Érdeklődésemre, hogy mégis mitől az évszázad biznisze ez, holott szemlátomást 1 fillért nem ér az üveg kalitka, bizalmasan odahajolt, pisszegett, és teljes titoktartásra kötelezve elárulta, hogy egy döglött macskát adott érte.
Döbbenten néztem egy percig, majd lehüjézett, miután értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ki volt az, aki ebbe a meglehetősen előnytelen cserébe belement, és biztositott róla, hogy üzleti ügyekben ő mindig is nagy góré volt. Hajlamos voltam hinni neki.
A probléma ott kezdődött, hogy nem sikerült igen tisztelt papáját meggyőznie, igenis ebbe az akváriumba hal kell. Elsiklott azon tény felett, hogy gyakorlatilag vizzel képtelenség feltölteni az üveget, merthogy egyik oldala szelel - illetve nem túl irodalmian szólva - vizel. Azon próbálkozása pedig, hogy Cilit, a szomszéd macskáját beszoktassa a terráriummá avanzsált akváriumba folyton kudarcba fulladt, én csak azon csodálkoztam, hogy a macska nem. Mármint fulladt. Meg. Szegény négylábúnak azóta klausztrofóbiája van.
Alán egész délután négyig azon törte a fejét, milyen állatot tartson új szerzeményében, aminek nem kell viz, nem ugrik ki, nem nyervog, és mellesleg könnyen beszerezhető - lehetőleg kevesebb ráforditással, mint maga az akvárium. Ekkor jutott eszébe a gyík, és én. Ezen párhuzamot kikértem magamnak, és meggondoltam azon szándékomat, hogy Alánnak újabb málnaszörpöt töltsek, becsaptam a hátizsákot, és az ajtó fele indultam. Jó 15 perces séta után a töltéshez értünk, itt letelepedtünk, és mint akik fél napja úton vannak, falatozni kezdtünk. Kolbász, alma, paprika, hagyma, egy fakanál és némi zsebpiszok került elő a hátizsákból, de nem tudtunk elsiklani azon tény felett, hogy kenyeret nem hoztunk. Alán személyeskedni kezdett, amit ez alkalommal a kolbásszal rendeztem, arca még este is zsiros volt, és enyhe füstölt szagot árasztott. Ettünk pár falatot, de megállapitottuk, hogy kenyér-hiányunkon még az a felhúzhatós ébresztőóra sem segit, amiről határozottan állitottam, hogy nem én tettem a hátizsákba.
Összepakoltunk, és nekiálltunk gyíkot fogni. Bevallom, nem sok gyakorlatom volt a dologban, eddig ha láttam is néhányat, csak 1-1 pillanatra, mert lustaságunk erősen hátrányos volt a gyorsaságukkal szemben. Alán viszont felkészült. Hátizsákjából egy szákot vett elő, majd komótosan összeállitotta. Kérdésemre, miszerint vizből akar-e gyíkot fogni, megsemmisitő pillantással reagált, és rácsavarta a nyelet a szák háromszög alakú hálótartójára. Körbefordult, hogy a legalkamasabb gyíkleső helyet megtalálja, majd miután leporoltam magam, és a sapkám is visszatettem a fejemre, bocsánatot kért. Biztositottam, hogy üres kézzel már nem távozunk, hisz előbbi fogalompárositása valóra vált, gyík helyett engem már megfogott.
A taktika a következő - magyarázta összevont szemöldökkel barátom - elmész jó 50 lépésre, alul a töltés alján. A gyíkok fent sütkéreznek a töltés tetején. Dehogynem. Akkoris sütkéreznek, ha nem süt a nap. Igen, ezek ilyen hüjék na. Mit kötözködsz? Tehát elballagsz, felmész a töltés tetejére, és nagy csörtetéssel felém hajtod a ménest. Értve? Van kérdés? Nincs. Mehetsz.
Elballagtam egy kicsit arrébb, felmásztam a töltésre, és figyeltem, amint Alán kapuspózba kucorodik, kezében a 2 méteres szákkal, erősen a földre koncentrál, ahol leendő áldozatai majd özönlenek feléje. Futni kezdtem felé, és erősen figyeltem az állitólag sütkérező gyíkokat, melyeket Alán szerint abszolúte nem zavarta az a hatalmas felhő, ami a fél Tisza-partot beboritotta. Mikor két lépsre értem barátomhoz, megálltam, aki széttárta kezét, és csodálkozva kérdezte : ''Mivan?'' Megnyugtattam, hogy egy gyíkot azért láttam, nemsokkal feljebb, az út szélén, de nyugodjon meg, laposabb volt mint egy palacsinta, igy kétlem, hogy háziálltnak alkamas lenne.
Újabb taktikától vezérelve elindultunk lefele a töltésen, a vizügyi átemelő szivattyú felé, annak ugyanis beton alapja volt, és mint olyan, a gyíkok nagyon szerették, hisz kellően felmelegedett a napon. Már messziről láttuk, hogy legalább 3 zöld hüllő kucorog a betonpadkán, a jobb szélső legalább 15 cm hosszú volt, szép testes példány. Alán megnyalta a szája szélét, amely nem gasztronómiai vélemény nyilvánitás volt ezúttal - legalábbis ebben biztam - hanem felfokozott idegállapotának mellékcselekvése. Megbeszéltük, hogy én balról kerülök, elterelve ezzel a gyanakvó állatok figyelmét, amíg ő jobbról kerít, és egy hirtelen mozdulattal elkapja a napkúrázó legnagyobb példányt. Igy is tettünk, a lehető legfeltűnőbben próbáltam a gyíkok értésére adni, hogy én vagyok egyedül a töltésoldalban, az a másik, néha kúszó, néha négykézláb mászó, olykor a tenyerébe szúródó királydinnyék miatt káromkodó egyén végülis csak jelentéktelen optikai csalódás, amely csöppnyi gyíkagyukban a napfény hatására manifesztálódik. Nem tudtam, hogy mennyit érthettek meg ebből, de szemlátomást rám koncentráltak, bár a középső tett egy tétova mozdulatot a beton repedése felé, ám félúton meggondolta magát - Alán ezt megkönnyebbült sóhajjal jutalmazta, minek hatására valahonnan vonatfütty hallatszott.
Ez téveszthette meg az áldozatainkat is, bizonyára tisztában voltak vele, hogy a legközelebbi vonatsín az újszegedi állomásnál van, innen kb 5 km-re, és bizony onnan a legelvetemültebb vonat sem tud idáig sipolni, de mire idáig juthattak gondolatban, Alán egy rétisast megszégyenitő gyorsasággal csapott le, mely hasonlat azért annyiban sántit, hogy a rétisas valószinűleg kecsesebben vitelezte volna ki a mozdulatsort - barátommal ellentétben, aki beverte könyökét az átemelő vas-szerkezetébe, egy göröngyön kibicsaklott a bokája, térdre esett, beletenyerelt egy szúros növénybe, de jobbkezével keményen és biztosan szoritotta a szákot, mely alatt ott lapult A Gyík! A másik két állatka fejest ugrott a betonrésbe, ám az szűkösnek bizonyulhatott kettőjünknek, mert egy farokvég még másodpercekig fickándozott a repedésen kivül, amin még Alán is röhögött, felejtve sérüléseit. ''Megvan barátom!!!'' - vigyorgott rám diadalittasan, - ''felsegitenél?''
Óvatosan felhúztam, szegény gyík közben eszeveszett táncot járt a háló alatt. ''Na, most csendben! állj félre! Hopp!'' - utasitott, miközben óvatosan benyúlt a háló alatt, hogy kezébe kaparintsa áldozatát. Siri csend ereszkedett ránk, Alán centiről centire közelitett a pihegő gyíkhoz, nehogy az megugorjon, és kiszaladjon a felemelt szák alól. Lélegzetvisszafolytva figyeltem 2 méterről, majd egy másodperccel később úgy hűlt meg bennem a vér, mint a délutáni levegő a vízparton. Alán ugyanis akkorát orditott, hogy a Maros túloldalán álló fák verték vissza hangját, és még Deszken is hallották ez ismétlődő ''..nyád.. nyád...nyád'' szócskát.
Barátom elhajitotta a szákot, torkaszakadtából üvöltött, jobb kezét rázogatta, ugyanis kisujján ott kapaszkodott apró fogaival áldozata - bár ebben a pillanatban már igazán nem tudtam eldönteni, ki is az áldozat valójában. Alán körbetáncolt, segélykérően nézett rám, belelépett a földre esett szákba, mely egy óvatlan pillanatban keresztbeakadt, igy barátom hanyattesett, és kapálózott mint egy hátára fordult teknősbéka, akinek történetesen jobb kisujját egy rettenetes szörny próbálja leharapni. Én a térdemet szorosan összezárva igyekeztem szinkronizálni levegővételemet, ezért később Alán szemrehányást is tett, miszerint igen disznó dolog volt combomat csapkodva hangosan röhögni életveszélyben küzdő barátomon. Végül odabotorkáltam könnyező szemmel hozzá, de a gyík meggondolhatta magát, vagy túl rágósnak találhatta barátomat, mert elengedte a kisujját, majd egy pillanat alatt eltünt a fűben. Alánt ekkor azonban nem ez érdekelte, gondterhelten nézegette kisujját, amin épp csak egy kis karcolás látszott, de kétségbeesett arcát látva biztositottam, hogy nem kell amputálni.
Miután aznapra elment a kedve a gyíkászástól, kisujjával a szájában hazaindult, hátán ott fityegett a kettétört szák, én egy lépésről kisértem, nehogy észrevegye, ahogy hangtalanul röhögök rajta.
Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999
