Asszem harmadéven történt az egyetemen (ME) Adatstruktúrák és algoritmusok előadáson. Ültünk jól az előadóban a kis fehérköpenyes apuci meg magyarázott a táblánál. Egész érdekes volt. Én a cimborákkal valahol középtájt ültem és volt nálunk egy nagy vödrös chips, az a félkilós kiszerelés, amit fémvödörben árultak annó. Igazából egy tripla ''Bevezetés a tudományfilozófiába'' előadásra vettem, ami baromi unalmas volt, és ezzel akartuk elütni az időt. Persze nem bírtuk ki addig, és már az adalgo-n nekikezdtünk. A kis fehérköppenyes meg mosolygott, ahogy hallgatta a chipsropogást. Persze jól megszomjaztunk már a vödör felénél, szerencsére az egyik havernál volt egy kis fél literes kóla. Le is húzta majdnem az egészet, csak egy ujjnyit hagyott. Aztán a maradékot meg felajánlotta nekem vigyorogva. Éppen a számhoz érintettem az üveget, és tartottam felfelé, amikor ő egy hatalmasat böfögött, persze szándékosan. Erre mindenki hátrafordult, a kis fehérköppenyes is abbahagyta a táblára írást. Minden szempár engem figyelt. Aztán az apucin láttam, hogy gondolkodik mit is mondjon. Hümmögött picit, és halkan megjegyezte: ''Legközelebb ha lehetne kicsit csendesebben kolléga!'' és folytatta a táblára írást. Persze mindenki dőlt a röhögéstől, kivéve engem. Azóta is csak pár beavatott (aki pont mögöttünk ült) tudja, hogy nem is én böfögtem.

“Perfection is attained not when there is nothing more to add, but when there is nothing more to remove” Antoine de Saint-Exupéry