Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) aleister


aleister
veterán

Sziasztok!

Az egyik szórakoztató elektronikával foglalkozó topicban egy nagyon jó kezdeményezés serkent szárba. Eszerint a a fórumiták nem külön, egyénileg veszik meg az őket érdeklő technikai eszközt, hanem együtt. Mivel már most 30-an vannak ez több milliós összeget jelent, amivel szépen lehet alkudni a boltban (10-20%).
Egyrészt a kereskedőnek is jobb ha egyszerre nagymennyiségű tétel és tetemes bevétel érkezik, másrészt igazán rossz, ha ez a sok pénz a konkurenciánál köt ki.

Így aztán úgy gondoltam, hogy a kezdeményezést pc hardver/szoftver témában is meg kéne indítani. Ezáltal minél nagyobb kedvezményt szerezni. Bizonyos helyeken digitális kamerák, tv is vannak, így ezen termékeket keresők is profitálhatnak a dologból.
A vásárlás november végén, december elején történne meg. Természetesen minden teljesen legálisan fog lezajlani. A vásárlásnál csak a megkeresés lesz csoportos (pontosabban én képviselem az ittenieket), maga a vétel már egyénileg fog megtörténni. Így névre szóló számla, garancialevél lesz.

Ha érdekel a kezdeményezés írd ide, hogy mire lenne szükséged. Lehetőleg ne pár ezer forintos dvd kombókat, egereket írjatok! :)
Az nem garantált, hogy minden lesz egy helyen, úgyhogy nem kizárt, hogy a konkrét típusból majd engedni kell.

[ Szerkesztve ]

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#2) martin66


martin66
senior tag

UP, Jó ötlet!
1 hsz :D

(#3) jeni


jeni
félisten

Szia

Én is tervezek új gépet összerakni az édesanyámnak egy AMD3 integrált karis deszkát,memóriával amik ezek közül választok majd,Asus, Gigabyte,MSI. Az Asrock is jó lenne de arra csak 2 év gari van,hiába olcsóbb. Ha nem tévedek a BOX AMD X2/X4 Athlon/ Phenom procikra is 3 év gari van.A táp és a ház már meg van vagyis a múlt héten lett megvéve,mielőtt ezt a topikot észrevettem volna. Lehet,hogy hozzá lesz véve egy fekete színű DVD író a ház miatt is. De lehet,hogy lefújom az előlapját feketére.

Ha választunk boltot akkor érdemes úgy választani,hogy a garit is figyelembe véve jól járjunk vele. Legtöbb boltban csak alapból 1 év garit adnak.
Gondolom a helyszín budapesti lenne ahol megtudnánk venni csoportosan,illetve megrendelhetnénk a vidékiek számára is.

(#4) pumukli23


pumukli23
senior tag

UP :))

(#5) aleister válasza jeni (#3) üzenetére


aleister
veterán

Természetesen a garancia fontos szempont. Mivel minden boltban van házhozszállítás, tulajdonképpen az ország bármely területén lehet helyileg. Azért a garanciális ügyintézés miatt, én is Pestre szavazok.

Első körben csak gyűjtöm a beérkezett rendeléseket, majd november 2-3. hetében felkeresem a várható vásárlási összeggel a boltokat. A legnagyobb kedvezményt adok közül választunk a garancia, szállítás és készlet figyelembe vételével.

[ Szerkesztve ]

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#6) Tothgera30


Tothgera30
Ármester

Nekem jelenleg két termék kellene:

Corsair HX650W - fontos lenne a 7 év garancia...

Antec P180 mini (fekete) - teljesen hibátlan termékre lenne szükségem... - ...néhol Antec Performance One Mini P180 Mini Tower néven szerepel...

[ Szerkesztve ]

"A pokol nem hely, hanem állapot"

(#7) jeni válasza Tothgera30 (#6) üzenetére


jeni
félisten

Szia
Nekem az itthon vásárolt Corsair TX750 tápra az Iponnál 207 hónap azaz több mint 17 év garanciát adott a gar levél alapján :Y :R

(#8) Tothgera30 válasza jeni (#7) üzenetére


Tothgera30
Ármester

Brutálisak :D . Akkor 16 év után vidd vissza ha elromlik, hátha kicserélik, ha nem pereld be őket :)) .

"A pokol nem hely, hanem állapot"

(#9) Dyno


Dyno
veterán

Ez egy nagyon jó ötlet közel jövőben(remélhetőleg) szükségem lesz egy Biostar TH55XE lapra meg i3 530-as CPU-ra meg 4gb ramra is.

(#10) zsigmondz


zsigmondz
csendes tag

Ez egy valóban remek kezdeményezés, karácsonyra meglepném magamat egy 46 colos Samsung C6000-es Led tvvel, eléggé borsos az ára 318e Ft, ekkora tételnél komoly megtakarítás lenne a 10-20%! :) Barinőm meg laptopot venne 130-150e Ft ért, ő is szépen kaszálna. :) Remélem nem csúszunk le mert a végső lóvé csak dec 5-6 felé lenne meg, akkor kapunk fizut.

(#11) Norberto778


Norberto778
csendes tag

jó a kezdeményezés! én is új konfig vásárlása előtt állok, de akkor várok november végéig.

(#12) aleister válasza zsigmondz (#10) üzenetére


aleister
veterán

Természetesen próbálok mindenkire belátással lenni, hogy mindenki jól járjon. :)
Pár nap ide vagy oda szerintem nem számít.
Ráadásul november végén jönnek mind a radeon 69xx, mind az nvidia 5xx kártyái, ezért ezeket mindenképp érdemes megvárni az árlenyomó hatásuk miatt.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#13) Miki85


Miki85
tag

UP az ötletnek.
Én most épp nem tervezek nagy vásárlást, de biztosan sokaknak jó dolog lehet ez. :)

előzze meg az allergiás időszakot ..... airfresh.hu

(#14) AxBattler


AxBattler
félisten

UPP!
De melyik bolt lenne a célpont? Csak mert ettől függ a választék is ugye...
Amúgy nekem egy CM Elite 430 lenne, meg egy noti édesanyámnak.

[ Szerkesztve ]

"Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50 .............................................. CSERÉLEM: RX6600 8GB ITX <-> RTX3050 8GB ITX

(#15) ScrapUnit


ScrapUnit
aktív tag

Jó kezdeményezés, engem egy Ati 68xx lehet, hogy érdekelne!

UP!

::::::Xiaomi Mi11i SnapDragon Powered::::::pü-t hamarabb észreveszem! Ha nem veszem fel a telefont, írj pü-t! {30/912-7553}

(#16) aleister válasza AxBattler (#14) üzenetére


aleister
veterán

Ahogy az elején írtam, egyelőre csak a körülbelüli összeget mérném fel, amivel a boltosokat meg tudom keresni. Nem biztos, hogy lesz mindenből mindenféle típus. Mondjuk szerintem ekkora tételnél kaphatóak lesznek az eladók, hogy megpróbálják beszerezni az adott cuccot, akkor is, ha alapban nem lenne a listájukon.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#17) aleister válasza ScrapUnit (#15) üzenetére


aleister
veterán

Az egyébként engem is. :)
Zsigmondz kollegával együtt már csak mi ketten majd 1 milliónál tartunk, úgyhogy a hó végére remélhetőleg elérjük az 5-öt. Az már kikezdhetetlen alkualap.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#18) Tothgera30 válasza aleister (#17) üzenetére


Tothgera30
Ármester

Lehetne valami 30%-os kedvezmény minden termékre :D .

"A pokol nem hely, hanem állapot"

(#19) aleister válasza Tothgera30 (#18) üzenetére


aleister
veterán

Lehetne, de sajna nem lesz :). Túl szép lenne, no meg kb haszon nélkül adnák így el a cuccot a kereskedők.
10 %-ot szerintem biztosan el tudunk érni. Az is pénz. 15-tel már szépen meg lehet takarítani, és remélem, hogy összejön. A 20-nak kicsi az esélye, de nagy rendelésnél látok rá rációt...na akkor már fülig érne szerintem a szánk. :)

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#20) SpeedR


SpeedR
őstag

Nagyon jó a kezdeményezés, de nem semmi meló lesz mindenkivel mindent leegyeztetni. Mi történik például akkor, ha papíron összejön ugyan az 5 millás rendelés, de az árajánlat után a banda harmada mégis visszamondja? Kellemetlen neked és a kereskedőnek is, ha menet közben változnak a dolgok.

[ Szerkesztve ]

(#21) adamssss


adamssss
veterán

Nagyon jó ötlet, támogatom, lehet hogy be is szállnék. De ezt egyedül Te fogod lerendezni? Van időd és energiád erre?

Addig gyorsítottuk a világot míg mi magunk maradtunk le...

(#22) aleister válasza SpeedR (#20) üzenetére


aleister
veterán

Igen, ez sajna benne van a pakliban. Bízom benne, hogy az emberek átérzik, hogy tényleg jó üzlet lesz ez nekik.

Adamssss:
Igen. Terveim szerint nem lesz olyan sok melóm vele.
1. November végén csinálok itt egy összesítést.
2. Szétküldöm a számtech boltokba a levelet.
3. A kedvező ajánlatokat itt közzéteszem.
4. A kiválasztott bolt webshopjába ezek után mindenki regel pl. PH-xy nickkel, és megkapják a kedvezményt.

Tehát a 3. ponttól már nem lesz szerepem, mindenki magának rendezi a dolgot.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#23) fagylalt


fagylalt
senior tag

Jó ötlet!! :K Én is tervezek egy desk gépet venni a közeljövőben, szerintem én is benne vagyok, ha már szerintem 5 milkás a tétel megadják a 15%-ot, akkor már fülig érne a szám, ahogy mondtátok!

(#24) 14adam


14adam
addikt

valószínű,hogy én is kihasználom az alkalmat és egy 5770-el meglepem magam. Majd még értesítelek

(#25) Tothgera30 válasza aleister (#19) üzenetére


Tothgera30
Ármester

Hát ja, most nekem is a két cucc így együtt minimum 60-65k-ban benne lenne, de egy 10-15%-os kedvezmény is jól mutatna az árlistán, szóval én annak is örülök hogy legalább van ilyen kezdeményezés :R . De sajnos türelmetlen vagyok, így nem tudom hogy fogom kibírni Decemberig :B .

"A pokol nem hely, hanem állapot"

(#26) adamssss válasza aleister (#22) üzenetére


adamssss
veterán

Köszi.
Így teljesen érthető. Akkor ezek szerint november végéig kell hozzád eljuttatni a rendelést.

Addig gyorsítottuk a világot míg mi magunk maradtunk le...

(#27) zolomon17


zolomon17
senior tag

A következővel én is csatlakoznék, ha összejön a dolog:

AMD AM3 Athlon2 X4 640 3.0 GHz

Remélem összejön, nagy show lenne :C

Pixel 7 + Xiaomi Mi Pad 5 + ASUS ROG STRIX GL502VS

(#28) zolomon17


zolomon17
senior tag

Lőttem egy ajánlót a blogomba is, hátha hoz pár embert ;)

[ Szerkesztve ]

Pixel 7 + Xiaomi Mi Pad 5 + ASUS ROG STRIX GL502VS

(#29) aleister válasza zolomon17 (#28) üzenetére


aleister
veterán

Biztos, hogy lesz belőle valami, csak a kedvezmény mértéke a kétséges. 10%-ot én bátran megszavazok.

Köszi a kezdeményezés népszerűsítését! :)

szerk: azt írja a blogod, hogy "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..." :(

[ Szerkesztve ]

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#30) zolomon17 válasza aleister (#29) üzenetére


zolomon17
senior tag

Beírtam a 10% kedvezményt, plusz javítottam a bejegyzést is, mivel elfelejtettem élesíteni, és így csak én láttam :DDD

Pixel 7 + Xiaomi Mi Pad 5 + ASUS ROG STRIX GL502VS

(#31) aleister válasza zolomon17 (#30) üzenetére


aleister
veterán

Szerintem konkrét értékekkel egyelőre ne dobálózzunk. Ha kérhetném, írj inkább 5-20%-ot.
Nem tudom ugyanis garantálni a 10%, lehet hogy több lesz, de az is, hogy kevesebb (bár ez utóbbi szerintem valószínűtlen).
Köszi szépen!

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#32) zolomon17 válasza aleister (#31) üzenetére


zolomon17
senior tag

Amit az úr kér :) Átírtam :R

Pixel 7 + Xiaomi Mi Pad 5 + ASUS ROG STRIX GL502VS

(#33) AxBattler válasza aleister (#16) üzenetére


AxBattler
félisten

Ez okés, de pl. notebook-ból elég nagy a kínálat, amiből csak akkor tudnék választani, ha ismerem a gép specifikációit, tehát ha pontosan látom az adatait a webshop kínálatában.

[ Szerkesztve ]

"Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50 .............................................. CSERÉLEM: RX6600 8GB ITX <-> RTX3050 8GB ITX

(#34) aleister válasza zolomon17 (#32) üzenetére


aleister
veterán

Hála és köszönet!

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#35) aleister válasza AxBattler (#33) üzenetére


aleister
veterán

Mint írtam, sajna lehetetlen, hogy mindenkinek tökéletes megoldás legyen.
Azt is írtam, hogy első körben egy közelítő árat kalkulálunk. Márpedig a specifikációkat gondolom tudod, amihez közeli laptopot szeretnél. Kinézed az árát depon vagy árgépen, és azzal számolunk. Biztos lesz árbeli eltérés.
Kedvezményt a 6 jegyű összegre fogunk kapni, nem az ezresekre, így némi rugalmasságra mindkét félnek szükség lesz.

Aztán a 3. pontban, ha megvan a bolt, akkor tisztában leszünk a konkrét árakkal, készlettel. Innét 3 eset lehetséges:
1. van ami konkrétan kell a forumitának
2. nincs, ami konkrétan kell a forumitának, de talál hasonló hardvert
3. nincs készleten a kért cucc, nem talál az egyén mást, ami tetszene neki, eláll a vásárlástól

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#36) fagylalt


fagylalt
senior tag

Majd ez az ügy hogy fog működni? Egy megbeszélt időben és helyen legyünk Pesten és a végösszegnél megkapjuk a kedvezményt vagy hogy?

(#37) aleister válasza fagylalt (#36) üzenetére


aleister
veterán

Így.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#38) fagylalt


fagylalt
senior tag

:C Benne vagyok nov. végére teszek egy összesítést! :DDD

(#39) aleister válasza fagylalt (#38) üzenetére


aleister
veterán

Király! :)

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#40) adamssss


adamssss
veterán

Lehet nekem is lenne egy 100k<-s rendelésem.

Addig gyorsítottuk a világot míg mi magunk maradtunk le...

(#41) aleister válasza adamssss (#40) üzenetére


aleister
veterán

Juhú!
Írd ide légyszi, hogy mely hardverekre gondoltál.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#42) adamssss válasza aleister (#41) üzenetére


adamssss
veterán

Nem 100%, de lehet egy asus vg236h monitor.

Addig gyorsítottuk a világot míg mi magunk maradtunk le...

(#43) Norberto778


Norberto778
csendes tag

130 ezret számoltam az új konfigra, -15% 110.500- :) , nagyon jól hangzik igy. Mikor lesz ebből vmi?

(#44) fagylalt válasza adamssss (#42) üzenetére


fagylalt
senior tag

Ez nem semmi! :DD Biztos jó monitor :U ...

Én is ilyet vennék... :))

Szerintem ez biztos jó vétel lesz... :K

(#45) aleister válasza Norberto778 (#43) üzenetére


aleister
veterán

November végén írok levelet a boltoknak, az addig összegyűlt összeggel.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#46) fagylalt válasza aleister (#45) üzenetére


fagylalt
senior tag

aleister megkérdezhetem hány számtech boltnak és melyeknek küldöd majd szét a dolgokat?

mert nekem fontos lenne az eredeti ár , no meg hogy mennyire számítsak....

(#47) aleister válasza fagylalt (#46) üzenetére


aleister
veterán

Pontosan annyi számtech boltnak fogom elküldeni, amennyinek webshopja van, vállalnak házhoz szállítást.
Mint írtam, ez november végén fog bekövetkezni.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#48) Tothgera30


Tothgera30
Ármester

Úgy néz ki meg egy 9"-10"-os netbook-al is beugrok, szóval valami Asus Eee PC 900, Asus Eee PC 1001PX, Lenovo IdeaPad S10e és hasonló notik között fogok válogatni, maximum 90-100k határig, így esetleg megoldható-e ennek a beszerzése? De ami nagyon-nagyon fontos lenne hogy 9-es vagy 10-es kijelző és 6 cellés akksi, a többi mellékes.

"A pokol nem hely, hanem állapot"

(#49) aleister válasza Tothgera30 (#48) üzenetére


aleister
veterán

No hasonló körülírásokra gondoltam.
Ez alapján lehet kb árat is kalkulálni, meg biztos hogy találsz is magadnak megfelelőt.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#50) aleister


aleister
veterán

Urak!

A Logout-on cikk született a kezdeményezésről. Áttérünk az ottani fórumra, mert ott több érdeklődő lesz.
Az itteni topicot megpróbálom bezáratni egy moderátorral. Ide már ne írjon senki!

Az eddig született 'rendelések' nem vesznek el. Jegyzem őket. Ne írjátok be az új helyre a keveredés elkerülése véget!

Köszi!

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.