Belevágok ebbe a blogmizériába, majd elválik mi sül ki belőle...

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Az első gondolat meg is van Nemsokára indulhatok dolgozni (ami általában - tekintve az ünneplős időszakot a kereskedelemben - nem töltene el jó érzéssel, de ezen a héten valahogyan elviselhetőbbnek tűnik, mint máskor). Kis felüdülés az utazás alatt: folytatom az éppen aktuális Verne könyvet, még jó pár nap és kivégzem... aztán pár nap pihi - a jó történeteket szeretem megemészteni, rágódni kicsit rajtuk...

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Harc önmagammal

Ritka az olyan ember, aki meg van elégedve önmagával. Menekülni, szabadulni vágyunk s talán reméljük, ezzel a körmönfont hátfordítással magunk mögött hagyjuk minden zavaró és türhetetlen hibánkat, gyengeségünket. Jómagam is erre az útra léptem; nem ma, nem ebben a percben, de ma volt az a pillanat, hogy ez tudatosult bennem. Hazudnék, ha azt állítanám: nem félek. Félelem nélkül nincs igazi kockázat, kockázat nélkül nem létezhetnek sikerek. Nem földhözragadt dolgokra gondolok, nem vagyoni gyarapodásra; az egyetlen, amit akarok: önmagam. Belefáradt az arcom annak a maszknak a viselésébe, melyet mindennap felöltök, és hazatérve igazi arcomat vizsgálva egyre idegenebbnek, egyre távolibbnak tűnik mindaz, ami valaha én voltam...

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

A blogról

Régebben többször kezdtem el naplót vezetni, amik persze nem állták ki az idő próbáját; esetenként én nem voltam eléggé kitartó, de minden próbálkozásom mögött húzódott egy szándék, hogy valahogyan kiadjam magamból a felgyülemlett gondokat, véleményt formáljak a nagyvilágról és magamról, és ezt az olvasó elé tárjam. Ez is egyfajta próbálkozás, az első bejegyzés utáni órákban-napokban erősen gondolkodtam rajta: vajon ez meddig fog kitartani?
-------
Sokszor hangoztattam barátaimnak, ismerőseimnek: ez a kor nem nekem való. Használom a modern vivmányokat, eszközöket (sőt, némelyik hiánya egyenesen nyugtalanító lenne), de nem omlanék össze, ha olyan helyzetbe kerülnék egyszer, ahol mindezeket nélkülöznöm kellene. A való életben ha tehetem, próbálom kikerülni azokat a pillanatokat, ahol "kényelmesen" át lehet hidalni egy-egy problémát, inkább "önerőből" próbálom megkeresni a megoldást rá (remélem érthető, mire is gondolok tulajdonképp).
Talán ezért is hasonlítom magam "hajótörötthöz": saját erőből, gondolkodás által, kihívást jelentő események megoldása, megértése, feldolgozása... és mindezek által továbbjutni az Élet által felálított akadályok halmazán.

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Aki örökre elveszett...

- Itt az idő a tavaszi nagytakarításra! - szólt édesanyám, immár sokadszor. Napok óta ez volt a fő téma, amiért a fülemet rágta. Kelletlenül elfordultam a monitortól, Ott állt mögöttem, a tekintetében nyoma sem volt idegességnek vagy türelmetlenségnek, a szája sarkában halovány mosoly látszott. Ránéztem és tudtam, ha valami indokkal elodázom a dolgot, ugyanolyan mosollyal fogadná, és kivárná a maga idejét vagy rávenne máshogyan. Nem dühvel, nem fenyegetéssel. Szeretettel. Törődéssel. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy megteszem amire kért. Olyan asszony volt, aki elérte azt amit szeretett volna, pusztán a szeretetének kinyilvánításával. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy csinálhatunk valamit együtt, ami csak erősíti a köztünk lévő köteléket. Boldog lettem ettől a gondolattól. Kikapcsoltam a számítógépemet és utána indultam. Igaza van, tényleg itt az ideje egy kis munkának...

Felébredtem. Késő éjjel volt, a résnyire nyitott ablakon át hallottam az éjszakai autók kerekeinek surrogását a nedves aszfalton. Kibámultam az ablakon fáradtan, elgyötörten. Egy újabb álom a közel három éve elhunyt édesanyámmal. Kimondhatatlanul hiányzik nekem. Tudom, soha többé nem kaphatom Őt vissza, akármennyire is vágyom reá. Ezzel kell együtt élnem: a tudattal, hogy voltak nagyon szép közös perceink, amelyektől - és általa - jobb ember lettem.

Ő már örökre elveszett, csak az emlékekbe és a leendő álmaimba kapaszkodhatok erősen, hogy ez a kicsi - és mégis hatalmas! - érzés megmaradjon. Köszönöm neked Édesanyám!

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Magamról...

Nem hiszem, hogy fontos lenne ki is vagyok valójában. Ismernek úgy RPG körökben, mint Aaryth Dal Raasha, Elrawyen, Fyonna... vagy mint a németek legelszántabb ellensége: Dillon, Lysander... nem fontos az igazi nevem. Amit tudni kell rólam: megszállott virtualista vagyok. Nem érdekel túlzottan az, ami a szobámon kívűl zajlik. Kevés ember pozitív véleménye ellenére egy porszem vagyok csak. Valaki akire ránéznek azért, hogy a következő pillanatban elfelejtsék. Egy arc a sok közül...

Ugyanakkor máshol, - legyen az egy múlt századi francia harcmező, vagy Norrath birodalmában egy kis település - lehetek valaki. Valaki, akinek szavai és tettei bizonyítják rátermettségét, esetenként vezetőképességét és tapasztalatát. Itt érzem jól magam, ebben a semmiből teremtett lélegző világban, ahol lehetőségem van belső értékeimet mások elé tárni anélkül, hogy pózolnom kellene. Sokan nem értenének velem egyet, de ők kívül vannak, én pedig nem...

[ Szerkesztve ]

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Változások, első rész

Ideje továbblépnem... Igen, azt hiszem át kell gondolnom újra a múltam egyes részeit, történéseit és eseményeit, és ezek tükrében kell döntenem: merre is tovább...

...folyt.köv...

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Változások, második rész

Majd' egy hónap távolságból újra itt. A hőn áhított változások heteken belül a nyakamra zúdulnak, kezdhetek lassan gondolkodni, hogyan is tovább az életben... Terveim közt szerepel a továbbtanulás (vagy legalábbis valamiféle képzés), és hogy a nem is olyan távoli jövőben azzal foglakozhassak (ha csak hobbi szinten is - de remélem komolyabban bele tudok mélyedni), amivel szeretek: számítástechnikáűval és játékokkal. De hát ez még odébb van kicsivel...

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Nem várt fejlemények...

Tegnapi hasfájós-belülről szétszakadós életérzésem után, 1,5 óra várakozással megspékelve közölte a doki, hogy kiutaltak egy kellemes ágyikót az Istvánban, ahol pikk-pakk kiderítik, tényleg a vakbelem fáj-e, vagy csak szimplán fel vagyok puffadva. Elöbbi esetben 24 órán belül operálnak, utóbbi esetben radikális diéta... Kis bonyodalom, miszerint nem szándékozom kórházba vonulni. Lenézek a körzetihez, megkérdem őt is, mit tanácsol... majd írom a fejleményeket....

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Nem várt fejlemények... második rész

Mivel hétvégén kaotikus állapotok uralkodnak kórházi ágyszerzés terén, ezért nagyon valószínű, hogy hétfőn vendégeskedem (remélem csak!) pár napot az Istvánban. Kezdem néha megbánni, hogy annak idején rengeteg Robin Cook könyvet olvastam, és hát édesanyám kórházi kezelése után nem nagyon viseltetek előszeretettel a kórházak iránt. Sosem volt még semmilyen műtétem, szeretném ha ez így is maradna... ehh, ha túl leszek ezen, megpróbálok inkább egészségesebb életmódot folytatni, de nem akarok még egy ilyen frászt átélni...

[ Szerkesztve ]

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Nem várt fejlemények, befejezés

Nem vágtak fel Bennvoltam, jegeltek, röntgeneztek, szétszedtek, összeraktak.... túl vagyok rajta.

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Kis pihenés a Nagy Rohanás elött...

Napok, órák, talán percek kérdése az egész. A várva várt hitel úton van, igaz kissé lassan halad a bürokrácia útvesztőin, de úton van, ez a lényeg... nem törődök vele, hogy anyagilag teljesen kifújtam, nem érdekel a kongó hűtő... most már kivárom....türelemmel....

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

:-(

[link]. Ezt nem lehet elmondani :-( Rettentően jó zenész és jó ember volt....

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

A Zene örök....

Sikeresen elindítottam kísérleti jelleggel első webrádiómat, melyen a 60-as és 70-es évek psychedelic rock, hippi és beat zenéi lesznek hallhatóak. Egyenlőre nappal fog menni csak, nem meghatározott időközökben, de később beüzemelek egy szervert itthonra. Szóval aki kedveli az ilyen zenéket és műveket, az megtalálja a számítását. Lysander's Psychedelic Station

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Láthatatlanul

Teljesen paff vagyok. Nincs senki a közelemben, akivel meg tudnám beszélni az éppen foglalkoztató dolgokat; utálom, hogy csak magamra számíthatok, és mindig beleesek abba a hibába, hogy reménykedni kezdek: na hátha most... de nem. Minden nap egy kis pofára esés. Elegem van. Szeretnék láthatatlan lenni és eltűnni.

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Magam alatt, (vagy magamon kívül...)

Kész vagyok. De teljesen. És ez nem jó....

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)

Kis kiruccanás az éjszakába.....

Este olyat fogok tenni, amire 2006.augusztusa óta nem volt példa: elmegyek egy szórakozóhelyre. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle...uhhh.

(nem kötelező megadni - minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)