Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 04:52:58

LOGOUT.hu

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#12851) cousin333 válasza gorgo (#12847) üzenetére


cousin333
addikt

Egyetértek, eddig nekem is bejön. Nem hiába vártunk rá ennyit. :R

Persze lehetne azt mondani, hogy már az elején ilyennek kellett volna lennie, de így szinte 2 masinát kapsz egy áráért, mert költés nélkül kapsz új ingereket. :U

Fuji X-E2 FW 4.0: Az első benyomások

Az e-shutter nagy királyság a hangja - illetve annak hiánya - miatt. Néhány fotó után a mechanikus zár csattanása szinte ijesztően hangos. Vannak egyébként új expo-hangok is, de én inkább teljesen némára raktam mindent.

Az UI tényleg kisebb és letisztultabb, bár most még nem vagyok biztos benne, hogy ez egyértelmű előrelépés: szerintem eddig is jól elfért minden. Így egy kicsit zsúfolt benyomást kelt, és keresni kell, hogy mi hol van - a színeket is jobban lehetne használni - de szerintem némi megszokás után rendben lesz.

Örülök, a több programozható funkciógombnak, hiszen korábban pl. a jobbra balra gombok nem csináltak semmit fotó módban. A több programozható gombon túl érdekes azok működése is. Ez mondjuk nem minden esetben pozitív, a kijelző választó például elég idegesítően működik. Alapesetben az EVF + szemérzékelő opciót használom, hogy kíméljem az akkut. De néha át kell kapcsolni a külső LCD-re, ha meg akarok mutatni valamit. Lehetne valami opció, ami csak két kiválasztott üzemmód között kapcsolgatna.

Hasonló a helyzet az arcfelismeréssel: végre nem kell egy menün átrágnom magam a váltáshoz (gomb, le, OK). Viszont a nagy OSD zsugorításban az aktuális AF mód kijelzése kb 3x3 pixelt kapott. Szerintem bőven elfért volna egy nagyobb mező vagy egy mosolygós arc piktogram, ha aktív. A szemkövetés egy kicsit vaksinak tűnik, nehezen találja a szemet.

A videofelvétel is azonnal elindul a video gomb lenyomására, nem csak készenlétbe helyezi a video módot.

Az új AF módok ígéretesnek tűnnek, különösen a folyamatos követés, bár még nem volt alkalmam élesben tesztelni. Sötétben is gyorsabbnak tűnik, bár azt mondják, a jót könnyű megszokni, így igazán csak egymás mellett használva lehetne összehasonlítani a korábbival.

Akit érdekel, már le lehet tölteni az X-E2-nek a FW4 újdonságaival frissített angol vagy német nyelvű használati útmutatóját. További nyelveken is elérhető, a magyar még nincsen köztük.

[ Szerkesztve ]

"We spared no expense"

(#12852) Big-Lacos


Big-Lacos
aktív tag

Udv mindenkinek.
Varhato mostanaban x100 utod? (nem vagyok otthon fujis pletykakban)
Gondolkodom egy kissebb gepen, amit be tudok napi szinten rakni a taskamba.

https://www.flickr.com/photos/biglacos/

(#12853) Fandango válasza madgie (#12850) üzenetére


Fandango
veterán

De azért kicsi savanyú a szőlő, hogy a mi szemünk ki lett szúrva egy ilyen updattel. :(((

(#12854) MC Pite


MC Pite
veterán

Big-Lacos: X70. Más kérdés hogy inkább vennék egy sima X100-at helyette, de szerencsére nem vagyunk egyformák.
Virtuális 28/35/50mm között lehet a gyűrűvel választani, ami lehetne jó, de szerintem elqurták: 'The camera does some clever interpolation and wizardry so you actually get a full 16mp output file.' - ahelyett hogy M és S méretre váltana vissza. Tudom, utólag is lehet vágni, de ennyi szoftveres varázslás vagy IQ belefért volna; kíváncsi vagyok S képméret mellett milyen eredménnyel tudja ezt.

Fandango: Ne sírjatok, úgyis megkapjátok később. Amúgy is, gyönyörű iso tárcsa mellé minek nektek 3 auto iso ;]

Mondjuk ezt nem vágom mi hiányzik: "...mondjuk azon a fejem fogom, hogy az X-E2 is megkapta ... meg az új UI-t, az X-T1 meg nem." Hát a téegy hozta magával elsőként az új UI-t, nem? :F

[ Szerkesztve ]

<ELADÓ: Pixel8HibridTok> Pixel 8 | C4 SpaceTourer 1.2 Pt '18 | 208 1.2VTi '18 | https://www.spritmonitor.de/en/user/MC_Pite.html

(#12855) madgie válasza MC Pite (#12854) üzenetére


madgie
titán

Nem, az X100T-ban van az az UI, amit most a Fujifilm nyomat.

Hogy savanyú-e a szőlő? Csak picit. Nem lesz rosszabb a T1 ettől, csak fura, hogy az X-E2 tulajok tényleg kaptak egy vaskos update-et, az X-T1 meg egy olyan bugfixet, ami az előző fw hülyeségeit rakja helyre. Értem én, nem volt most erőforrás erre, csak nehogy az legyen, mint az X100s-nél, hogy jóvanazúgy, vegyél Pro2-t, ha kell pár új feature (ami röhögve menne a régi hardverrel is). Olyan fícsörök, amit már körbelőttek alulról is.

(#12856) cousin333 válasza madgie (#12855) üzenetére


cousin333
addikt

Az X-E2 pl. megkapta az új AF rendszert. Az X-T1-ben mióta is van ilyen? Szintén egy 4.0 hozta el, de már hónapokkal ezelőtt. Akkor az X-E2 nem kapott semmit (és korábban a 3.0-val sem sok mindent), csak Win10 kompatibilitást. Sok szempontból csak kiegyenlítették a terepet (pl. e-shutter van, magas ISO nincs).

Szerintem a T1 is kap még frissítést, mielőtt megjön az X-T2. Vagy azután. Lásd X-E2s.

[ Szerkesztve ]

"We spared no expense"

(#12857) madgie válasza cousin333 (#12856) üzenetére


madgie
titán

Picit kellene visszolvasni, már leírtam, miben több/jobb most az X-E2.

Három paraméterezhető Auto ISO, Natural Live View az EVF-ben, komplett új UI, ami visszanézésnél például sokkal praktikusabb.

Ennyi. Egyik sem nagy eresztés, de a képek visszanézésekor sokkal jobb lenne egy fel irányt nyomni a részletekhez, mint most háromszor display-t, majd még egyszer, majd egy fel irányt, hogy ugyanennyi infó jusson el hozzánk.

(#12858) lugosi válasza MC Pite (#12854) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Azért az X70-et nem nagyon érzem x100 utódnak, legalábbis remélem hogy a gyártó nem annak szánja. OVF/EVF nélkül ez egy x100 alatti kategória azért.

(#12859) MC Pite válasza lugosi (#12858) üzenetére


MC Pite
veterán

Azt kizártnak tartom, a kistesó szerintem a megfelelő kifejezés, és a kérdező is úgy értelmeztem hogy inkább erre gondolt.

<ELADÓ: Pixel8HibridTok> Pixel 8 | C4 SpaceTourer 1.2 Pt '18 | 208 1.2VTi '18 | https://www.spritmonitor.de/en/user/MC_Pite.html

(#12860) madgie válasza lugosi (#12858) üzenetére


madgie
titán

Én gondolkodom egy X70-en, pici (sokkal kisebb, mint egy X-T10+18/2!), az érintős tapicskának hála tök jó sunyi ninjagép.

[ Szerkesztve ]

(#12861) |AP| válasza madgie (#12860) üzenetére


|AP|
veterán

ha akarsz venni és eladnád az X-T10+18/2 kombót, akkor kísérts meg nyugodtan :B

(#12862) Big-Lacos válasza Big-Lacos (#12852) üzenetére


Big-Lacos
aktív tag

Gondoltam az x70-re is, csak hianyozna az evf, + be is jon az ekv. 35, ezek az x100 mellett szolnak.
Na agyalok meg rajta, nem hajt a tatar. (csak a kütyüzhetnek... :-D)

[ Szerkesztve ]

https://www.flickr.com/photos/biglacos/

(#12863) madgie válasza |AP| (#12861) üzenetére


madgie
titán

OK :))

(#12864) #74459392


#74459392
törölt tag

Sziasztok!

X-T1-el el lehet távolról villantani yongnuo 560Iv manuális vakut, yongnuo RF-603N-en kioldóval?

(#12865) Clemi válasza #74459392 (#12864) üzenetére


Clemi
veterán

Ha az X-T10-el lehet, (mármint átadja a távoli RF-603 vevőnek a jelet) akkor valószínű a T1-el is, mivel a középső érintkező adja a villanás parancsot.

(#12866) #31733248 válasza madgie (#12634) üzenetére


#31733248
törölt tag

Ezt nézzétek meg, érdemes... Nézegetem a dpreview.com tesztábráit, mennyire bírják a gépek a zajt. Érdemes megnézni az alábbi összehasonlításokat, mennyivel jobb a Sony A6000 esetében az Adobe Camera Raw képeknél a Capture One 9 feldolgozás:

Sony A6000, ISO 6400, Capture One 9 raw feldolgozás alapbeállításokkal

Sony A6000, ISO 6400, ACR raw feldolgozás

Sony A6000, ISO 12800, Capture One 9 raw feldolgozás

Sony A6000, ISO 12800, ACR raw feldolgozás

Ég és föld a különbség...

(#12867) #31733248 válasza #31733248 (#12866) üzenetére


#31733248
törölt tag

Azt még fontos infóként a Capture One-t nem ismerők kedvéért hozzáteszem, hogy a feldolgozott képek automata beállításon már zajszűrtek, így kell természetesen nézni.

[ Szerkesztve ]

(#12868) lugosi válasza #31733248 (#12866) üzenetére


lugosi
MODERÁTOR

Ilyenkor, mikor azt látom, hogy a mai fényképezőgépek milyen iso-kat tudnak, mindig eszembe jut mikor filmre fotóztam, és már az iso 400-al is baja volt az embernek, hogy szemcsés. Életemben egyszer fényképeztem iso 1600-as filmre 3200-ra pusholva, és jó film volt, profi által előhívva, és kb ma egy telefon lelépi.
Ezek a mai kamerák meg eszméletlen, hogy miket tudnak, iso 50-100e? És használható iso 6400? Ezt a 80-as években mikor az első fotóimat csináltam, mondják nekem, úgyse hiszem el.
Örülök neki, hogy ilyen téren is fejlődik a technika.

(#12869) #31733248 válasza lugosi (#12868) üzenetére


#31733248
törölt tag

Nekem nem a filmes korszak jut eszembe (az kimaradt), hanem a bridge gépem... Egy mai telefon azt is simán lenyomja képminőségben. Kiegészítettem az előbbieket és színhőmérsékletet állítottam:

Sony A6000, ISO 100
Sony A6000, ISO 3200
Sony A6000, ISO 6400
Sony A6000, ISO 12800
Sony A6000, ISO 25600

(#12870) madgie válasza #31733248 (#12866) üzenetére


madgie
titán

És látod is, miről beszélsz? Hidegebb WB alap zajszűréssel vs melegre húzott WB szarrá zajszűrve. Töltsd le az ARW-t, dobd be a LR-ba, húzz rá egy kis "meleget", tekerd 40-re a lumi zajszűrést és voilà, ugyanilyen mócsingos sárga képed lesz :))

szerk: úgy látom, piszkálgatod a DxO-s képet ,de az ACR-t? Azt is ilyen mócsingosra lehet szűrni, csak kérdés, van-e értelme.

[ Szerkesztve ]

(#12871) gorgo válasza #31733248 (#12869) üzenetére


gorgo
őstag

rendkívül érdekfeszítő ez itt....

Más.

XE2 tulajok! Aki feltette az fw4.0-t nem tapasztalt olyat, mint én: a raw-okat ha betöltöm Adobe camera rawba (jó eséllyel ugyan ez lenne Lightroomban is) akkor a friss, módosítatlan raw fájlokat kapásból croppolja, és csak 2760 pixell széles képeket hajlandó megjeleníteni???

[ Szerkesztve ]

"Lehet az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik"

(#12872) gorgo


gorgo
őstag

Felraktam a legújabb ACR 9.4-et is, nem segít rajta (viszont észre vettem, hogy adtak ki lens profilokat Samyang üvegekhez!!! Fuji-ra is, m43-ra is...

"Lehet az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik"

(#12873) madgie


madgie
titán

Van benne megint felesleges technoblabla, de a tónusgörbe része színigaz, ez tűnt fel először az Acros módnál, mikor próbálgattam LR-ban.

gorgo: igen, használom is a Sami 12 profilt, mióta ott van :)

(#12874) Clemi válasza gorgo (#12872) üzenetére


Clemi
veterán

A Lens profilokat a Samyang üvegekhez hol találtad meg? Nekem is felkúszott a 9.4-es ACR de semmi nyoma, hiába nyitok meg olyan RAW képet vele, amit a 12/2-vel csináltam.

Bocsi, közben rájöttem, hogy jpeg fájlt akartam megnyitni az ACR-el és jpeg esetén nem tölti be a profilokat.

[ Szerkesztve ]

(#12875) MC Pite válasza gorgo (#12871) üzenetére


MC Pite
veterán

Nem tapasztaltam ilyet ;] Mondjuk lassan le is szedhetném kb a LR-ot, mióta kedvencemben is van raw támogatás - nem mintha abban használnám.

Ha holnapig nem nézi meg senki, rápróbálok lr-ban, ma már nem leszek gép előtt.

<ELADÓ: Pixel8HibridTok> Pixel 8 | C4 SpaceTourer 1.2 Pt '18 | 208 1.2VTi '18 | https://www.spritmonitor.de/en/user/MC_Pite.html

(#12876) madgie


madgie
titán

Fuji csoport, zseniális :D

(#12877) szenesember


szenesember
aktív tag

Helló!
Egy jó barátom gépvásárlás előtt áll, Pana LX100 a kiszemelt gépe. (Leginkább pillanatképekre szeretné használni, ezért fontos az AF sebesség.) Nagyon tetszik neki a Fuji X-E2 is, de nem mertem ajánlani neki eddig, azt olvastam, h. XF 35 1,4-el lassú a fókusz. Az a kérdésem, h. a firmware frissítéssel tényleg javult az AF sebesség ezzel az obival? Illetve, ha van valakinek 18-55 2.8-4 kit-el, ott milyen az AF sebesség?

(#12878) madgie válasza szenesember (#12877) üzenetére


madgie
titán

Egyrészt jobb lett az AF az X-E2-ben, másrészt ott az XF35/2, újabb, jóval határozottabb az autofókusz azzal. Azzal, meg a 18-55-tel szerintem nem lennének sebességgondjai.

Igazából ez a szett (főleg használt áron) most qrvajó ár-érték arányban van, nem csak Fuji-szinten mérve.

(#12879) rbalint88 válasza madgie (#12878) üzenetére


rbalint88
addikt

Meg hasznalhatobb a zoomja, cserebe abszolut nem fer zsebbe. Amugy gyujtotavolsagot tekintve a 16-50-nel van partiban az LX100 zoomja. Szerintem ha valaki elkezd Fujizni, elobb vagy utobb ugyis megveszi a fixeket, azok melle meg eleg a 16-50 es akkor legalabb van jo nagylato oldala is.

Szenesember: kicsit almat a kortevel dolog ezt a ket gepet egymas melle tenni. Btw ha lx100, akkor inkabb leica logoval erdemes megvenni. Alkg dragabb es ad pluszt, na meg ertekallosaga is jobb lesz. Es valahogy ott van a kepeiben leica magic, ami valoszinuleg csak egy jobb hangolas, de akkor is :)

#budasidehighlife

(#12880) kobox válasza madgie (#12878) üzenetére


kobox
tag

A 35/2 még a PRO1-en is hasít, 18-55-öt E1-en használtam minden probléma nélkül, E2-n meg szerintem is mindkettő még jobb!

[ Szerkesztve ]

(#12881) szenesember


szenesember
aktív tag

Köszönöm a válaszokat!
Az nem számít neki, h. befér e a zsebbe. Egyébként nem is akarom összehasonlítani a két gépet, tudom, h. a Fuji mennyivel jobb, csak, hát nem nagyon van miből válogatni, ha használt gépet nem akar. DSLR-eket kizártuk, az LX100 meg viszonylag olcsó alternatíva. Eddig nem nagyon volt képben az X-E2 az ára miatt sem, most meg kijött az FX35 f/2, meg ez az új firmware, sztem nagyon érdemes elgondolkodnia rajta, mert lehet, h. megéri azt a + 100e ft -ot(, már csak a későbbi bővíthetőség miatt is.

szerk. Amúgy érdemes Fujihoz utángyártott pótakksit venni? És, ha igen, milyen márkát? (Ebay-es kínai csodáktól félek, volt, akinek megsütötte a gépét.)

[ Szerkesztve ]

(#12882) faki_ válasza szenesember (#12881) üzenetére


faki_
senior tag

Patona akksi német eBay-ről.

(#12883) szenesember válasza faki_ (#12882) üzenetére


szenesember
aktív tag

Köszönöm! :R

(#12884) rbalint88 válasza szenesember (#12881) üzenetére


rbalint88
addikt

OTB, Patona jo hozzajuk.
X-e2 ujban meg draga, hasznaltan lenne 100ezerrel dragabb kitobival es bolti uj 35/2-vel kb.

#budasidehighlife

(#12885) szenesember válasza rbalint88 (#12884) üzenetére


szenesember
aktív tag

Köszönöm!
Először csak kit-el használná, úgy meg 300e ft.

(#12886) TakiUZ válasza szenesember (#12877) üzenetére


TakiUZ
tag

Érezhetően jobb lett a 35/1,4-el a fókusz XE-2-n. Kevés fénynél is pillanatok alatt talál fókuszt, míg a régi firmwarel nekem gyakran tekerte csak a motor, de nem akart találni.

(#12887) kobox válasza szenesember (#12885) üzenetére


kobox
tag

(#12888) szenesember válasza TakiUZ (#12886) üzenetére


szenesember
aktív tag

Köszönöm! Eszerint az 1,4 is használhatóbb lett :)

kobox
Igen, ebben az egy üzletben valóban olcsóbb. Árgép/árukereső minden más üzletben 300k-ért talált.

(#12889) TakiUZ válasza szenesember (#12888) üzenetére


TakiUZ
tag

Teljesen rendben van.

(#12890) cousin333 válasza szenesember (#12877) üzenetére


cousin333
addikt

Az alapvető (single) AF sebességgel nincs különösebb baj, gyorsabb lett. Az új követő/folyamatos fókuszt tegnap teszteltem először, tehát még nincs vele sok tapasztalatom, de ott még sokkal vegyesebb a kép. Az új 35/2 viszont minden teszt szerint sokkal gyorsabb, élesebbek a szélek nyitott rekesz mellett is és nem utolsó sorban jóval olcsóbb. Ráadásul halkabb is ami így az e-shutterrel és a kikapcsolható hangeffektusokkal sokat számít, ugyanis az 1,4-en most már csak ennek van hangja. Szerintem az mér nem lenne rossz vétel, különösen, hogy az X-E2 egy kifutó, tehát "jóárasodó" termék, bár az LX100-at konkrétan nem ismerem.

A kitobjektívvel még nem próbáltam.

Ami az akkut illeti, korábban volt itt belinkelve egy teszt, bár az elsősorban a kapacitást vizsgálta (pontosabban, hogy mennyire reális a rájuk írt érték), Annak alapján a Patona márka tűnt a legjobbnak. Én is gondolkodtam már rajta, de másoknak már gyakorlati tapasztalatuk is van vele (itt a fórumon).

[ Szerkesztve ]

"We spared no expense"

(#12891) cousin333 válasza kobox (#12887) üzenetére


cousin333
addikt

Ez már-már gyanúsan olcsó (nem is olyan régen a váz volt ennyi), de az X-T10 és főleg az új X-E2s simán leverhette az árakat. Az is kérdés, hogy hány van nekik összesen.

Szerk: megnéztem ott a többi Fuji cuccot is. Ez alapján elírásra gyanakszom: a többi alkatrész (gép, objektív) már egyáltalán nem olcsóbb, ráadásul az ezüst X-E2 szett 317 ezer. Ennyit biztos nem ér a színe. ;) Szerintem az csak a váz lesz, de tehet egy próbát, aki ilyet szeretne.

[ Szerkesztve ]

"We spared no expense"

(#12892) kobox válasza cousin333 (#12891) üzenetére


kobox
tag

Nemreg egy pozsonyi uzletben az E2 35/1,4 obival 799,- euro volt /el is kapkodtak a keszletet/.

(#12893) szenesember válasza cousin333 (#12890) üzenetére


szenesember
aktív tag

Köszönöm! Fogom ajánlani a 35/2-t, és az 1.4-et is. Azért egy teljes fényérték nem kis különbség.(Csak egy darab fix-et akar, ez lenne az ideális gyútáv, azért ebben gondolkodunk. Ezt is csak a kitobi után...)
(LX100, és X-E2 nem egy kategória. A Fuji gépeknek lelke van :) )

(#12894) hegyimorc válasza szenesember (#12893) üzenetére


hegyimorc
senior tag

X100(s/t) nem merült fel? Ha csak egy fix ...

Eladó 100km-t futott CUBE SL Cross Race fitness bringa 460eFt helyett 300eFt-ért (kb 175-195cm közötti magassághoz) : https://goo.gl/acsjPA

(#12895) szenesember válasza hegyimorc (#12894) üzenetére


szenesember
aktív tag

Nem, mert kell neki egy zoom is. Leginkább a 16-55 f/2,8 lenne a nyerő, csak az ára nem az :D
(Azt mondta, később talán beszerezne egy 56/1,2-t is, ha sok pénze lesz.)

(#12896) cousin333 válasza kobox (#12892) üzenetére


cousin333
addikt

Nem zárom ki, hogy tényleg annyi, ami oda van írva. Ekkor viszont a készlet lesz elég véges, sietni kell. Az a kit elég érdekes, nem láttam X-E2-t más obival, mint a 18-55, talán az XC-s üvegeket leszámítva. Viszont meglepne, ha az X-Pro2 nem lenne a 35/2-essel párban.

"We spared no expense"

(#12897) cousin333 válasza szenesember (#12893) üzenetére


cousin333
addikt

Nem kicsi az 1 FÉ, de szerintem nem is olyan sok. Főleg, hogy az 1,4-es teljesen nyitva már lágyabb, mint akár f/2-n. Meg aztán ezzel áll szemben, hogy a 35/2 kisebb, olcsóbb, könnyebb, gyorsabb, kiegyensúlyozottabb és időjárás-álló (a váz mondjuk nem az). Nem mondom, ha ma kellene vennem, én is elgondolkodnék rajtuk, de talán a 35/2-t választanám.

A kitobi olyan szempontból jó, hogy a kitben olcsóbban hozzájutsz, alapvetően jó a képminősége ,és relatíve gyors, meg mégiscsak zoom (+képstabilizátor!). Viszont mióta megvan a 35/1,4, egyértelműen háttérbe szorult.

Az LX100-nál nem általában hasonlítottam össze őket - mert az nyilván összehasonlíthatatlan :DDD - hanem a fókusz szempontjából értettem.

[ Szerkesztve ]

"We spared no expense"

(#12898) szenesember válasza cousin333 (#12897) üzenetére


szenesember
aktív tag

"a 35/2 kisebb, olcsóbb, könnyebb, gyorsabb, kiegyensúlyozottabb és időjárás-álló" - ez igaz!

A 35mm elég jól használható gyútáv, a kit csak azért kell neki, mert rugalmas, és olcsóbb megoldás, mint, ha minden célra (nagylátó/normál) külön fix-et kellene vennie.

(#12899) kobox válasza cousin333 (#12896) üzenetére


kobox
tag

Bizony van.

(#12900) madgie válasza kobox (#12899) üzenetére


madgie
titán

Hinnye, ez komoly kis kit :)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.