Mivel elképesztően sok volt a válás az utóbbi 10 évben, az iskolában nagyobb arányban vannak reprezentálva az elvált szülős gyerekek, van miből mintát venni.
Egyetlen egyet tudok, akin nincs kívülről jól látható komolyabb nyoma, és normális gyerekként áll hozzá a világhoz (és mindkét szülő elfogadta, hogy együtt nem működnek, külön igen, nincs harag, képesek egy légtérben egymás szemmel gyilkolása nélkül örülni a gyerek rendezvényén, stb), az összes többin érzed, hogy trauma volt ez nekik. Már eleve a kérdések, hogy nem is értik, hogy van akinek mindkét szülője a sajátja, nincs extra 3rd party testvér, meg hogy szeretik egymást a szülei, már a lehetősége is fura nekik. Aztán a veszekedés a szülők között. Nálunk ha épp konfliktus van, rendesen Olasz stílusban levezetjük, aztán mindketten levonjuk a következtetéseket, és kompromisszumot kötök . Ebből a gyerekek annyit bőven felfognak, hogy konfliktus volt, nehéz, letárgyaltuk, és kerestünk megoldást, találtunk elfogadhatót, konfliktus vége. Szóval energiát beletéve ki lehet jönni a nehezebb dolgokból is, és az élet rendje az, hogy nem kell mindig egyetérteni. És nem az látják, hogy mindig minden jó és könnyű, nem nárcisztikus hülyéket akarunk nevelni.
Ugyanez a többieknél úgy néz ki, hogy bármin kap össze a két szülő, a gyereknél napokig téma és rettegés tárgya, hogy akkor most válni fognak. Aztán a gyerek agresszívebb, szétszórtabb, stb. Szívás az egész, na.