Tegnap megnéztük a Győri Nemzetiben az István, a királyt. Eddig csak képernyőn láttam a művet, meg hallgattam a zenéjét. DE élőben, basszus. Rendesen libabőrös voltam, meg meghatódtam, meg minden. Eszméletlen volt, mégha a hangmérnököt elküldeném szabadságra is. Lehet, hogy ez amiatt van, mert éltünk kinn is, hogy felerősödött a magyarság érzése bennünk, vagy mi, de többet jelentett az egész mű, mint amit gondoltam volna.
Ja, és a győri választás? Bazz... Itt már tényleg bármit meg lehet tenni, egyszerűen nem éri el az emberek ingerküszöbét.
