Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
PindurAnna
Közösségépítő
Az okáról egyelőre keveset tudunk, a helyszínen azt hallani, hogy a lángok mozi gépházából terjedtek szét.
21:00
A Napló tudósítója 9 óra előtt néhány perccel jutott be a rendőrség által lezárt Debrecen Plazába, ahol információink szerint az esti órákban a multiplex mozi gépházában keletkezett tűz. A épületben minden üzlet be van zárva, az aggódó tulajdonosok a forgóajtónál várják, hogy bemehessenek. A Napló tudósítóján kívül jelenleg csak tűzoltók és rendőrök tartózkodnak az épületben, az oltás vezetőjét még nem sikerült megtalálni, Kollégáitól úgy tudjuk, hogy a tüzet az automata oltóberendezés megfékezte, ezért a szakemberekre már csak az utómunkálatok maradtak. Erre utal az is, hogy a Mester utca felől a forgóajtón át egy fecskendőkígyó vezet végig a mozgólépcső aljáig, s onnan az emeleti részre, ahol a mozi is van. A fecskendő azonban üres, oltás tehát már nem folyik.
21:10
Munkatársunk a Plaza előterében megtalálta az oltás vezetőjét Nagy Imre tűzoltó alezredest, aki néhány gyöngyöző homlokú kollégája társaságában éppen a helyszíni jegyzőkönyv kitöltésével foglalatoskodik. A moziba még nem tudtunk bemenni, viszont a sötétben mindenhonnan vízcsobogás hallik. A tűzoltók is csak zseblámpával tudnak dolgozni, nyilván azért, mert az épületet áramtalanították
20:12
A Palazában állunk. A tűzoltók éppen most jeletnik a központnak, hogy a riasztási fokozatot visszaminősítik az öt fokozatú skálán egyesre. Közben néhány civil is feltűnik a panacsnok közelében, kezükben személyi igazolványt szorongatnak. Feltehetően a mozi dolgozói ők, akiket tanúként meghallgatnak a tűzoltók
Galaxy S9+;Lenovo yoga 500;Gigabyte H77-DS3HPentium 840 4GB DDR3-1066, 4820GB+10000GB HDD;27"Lg W2753;TP-LINK WDL4300 router;SAMSUNG ML-1520,Epson Stylus OFFICE BX300F,Samsung Note 10.1, S7 edge
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- PlayStation 5
- CASE gőztraktor: 110 LE / 4000 Nm
- Motoros topic
- Külpolitika
- Apple iPhone 16 - ígéretek földje
- Futás, futópályák
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Itthon is elérhető a OnePlus 11 és a Buds Pro 2
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen