év elején már volt párszor hogy beelőzött az apple. aztán vissza.
"Ha nem vennél a kezedbe gyorsabb telefont, akkor soha nem mondanád meg, hogy mennyivel gyorsabb telefonok vannak jelenleg a piacon."
év elején már volt párszor hogy beelőzött az apple. aztán vissza.
"Ha nem vennél a kezedbe gyorsabb telefont, akkor soha nem mondanád meg, hogy mennyivel gyorsabb telefonok vannak jelenleg a piacon."
Remélem jól fog fogyni az S23 család. Én augusztusban fogom megvenni a zöld 12/512-es S23U-t.
Addigra olcsóbb lesz, vagy mi?
Vissza kell vinnem pár kazettát.
Akkora van betervezve. De ezt egyedül is kitalálhattad volna.
Hát én pedig valami szaftos leárazásra számítottam.
Vissza kell vinnem pár kazettát.
Nem tudom, nem látok a jövőbe. Ha belelátnék, már a lottó pénzből vettem volna.
Ilyen nagy értékű készülékvásárlásnál szeretem a számlámon tudni minimum a felét a terméknek, amit természetesen vagy beleadok, és akkor csak a felére kell törlesztőt felvennem, vagy parkoltatom a számlámon. Sose lehet tudni ugye.
Jártam már így, hogy vettem egy (az S23U-hoz képest filléres, 210 ezres) laptopot törlesztőben. Vásárlástól számítva négy hónap múlva belekerültem egy csoportos leépítésbe. Mivel ez pont a Covid idején volt, új meló nem volt, így a segélyből törlesztettem vissza.
Biztos van egy pont amikor a termék már nem számít újnak és vágnak az árából.
[ Szerkesztve ]
Vissza kell vinnem pár kazettát.
Engem mint OCD-st egészen elképeszt hogy nem zavarja az embereket az a leszállópályányi tátongó hiányzó rész a kijelzőn. Még ocsmányabb mint az a régi gigantikus notch. Reklámokban meglátom és már rosszul vagyok. És sok gyártó még majmolja is őket
Az árakat, a legtöbb ember anyagi helzetét nagyjából ismerve, és beleolvasva pár témaindító írás alatti sírásba kommentekbe, még az is csoda, hogy az apple ennyi telefont el tud adni magyarországon,..
[ Szerkesztve ]
Huawei P8-9-10-20_____ Galaxy S10e,.. S20 FE 5G,.. S21FE - i13mini - i14.
Hja, én is nézem feltűnően sok ember iPhone Pro-kkal szaladgál. Mintha kötelező lenne megvenni. Én iPhone 14 megjelenése előtt vettem egy sima iPhone 12-t mert bőőőven jó . iPhone 14 Pro is telt volna, csak úgy minek?
Ez a Statcounter olyan random marhaságokat szokott mutatni, hogy totál irreleváns; és ez annyira egyértelmű, hogy nem világos hogyan létezhet ez a cikk (pláne úgy, hogy még az is szerepel benne, hogy "jé, érdekes, hogy ennyire furcsák itt az eredmények").
A fene sem tudja, mi alapján jönnek ki ezek az adatok ezen az oldalon (mert valódi kutatómunka nincs mögötte), vagy hogy hogyan létezhet még, ha abszolút megbízhatatlan (márpedig kétségtelenül az).
Itt is ugyanúgy. Huawei a 4. helyen szinte egész 2022-ben? LMAO
Az Apple a második mindvégig, még Q4-ben is, amikor minden egyes év azon negyedévében szokott kizárólagosan első lenni, és most is ugyanúgy az volt, az összes valódi felmérés és kimutatás szerint?
Abszolút nonszensz, egyszerűen nem igaz és kész.
Szóval egy jó tanács: soha senki ne próbáljon hivatkozni erre az oldalra ha azt szeretné, hogy komolyan vegyék, amit mond.
[ Szerkesztve ]
Tim Cook nem egy technikai zseni, Jobstól meg olyan távol áll, mint ide Jeruzsálem. (De amúgy az IT szakmában most nincsenek "látnokok".) Viszont baromi jó menedzser. Pénzügyileg nagyon sikeressé tette a vállalatot. Nagyon-nagyon. Jobs csak álmodhatott volna ennyi pénzről, mint amennyit Cook összehordott.
És a 14-es szériában ennyire különválasztották a sima és a Pro szériát. Jövőre még nagyobb különbségekre lehet számítani hardveresen és szoftveresen is. Én alig találkoztam olyan hozzászólóval YT-n, FB-n, itt vagy akár élőben, aki ne 14 Prot vagy PM-et vett volna, hanem simát. Pedig szerintem a sima 14 is jó vásár a 13-mal szemben, egyedül a 13 PM az, amivel szemben nem volt az.
Mióta olvastam egy pénzügyi tanácsadó beszámolóját arról, hogy sok ember személyi hitelt vesz fel azért, hogy meg tudja venni a legújabb csúcskategóriást telefont, én már nem csodálkozom semmin....
Mindig ez van: többnek látszani, mint amik vagyunk.
Személyi hitelt?
minek általában van 0%-os áruhitel vagy a szolgáltatótól kell kihozni
biztos nem vennék fel semmilyen hitelt 20-40%-os thm-el
[ Szerkesztve ]
i14 white
Szerintem teljesen felesleges egy nagyon rövid időszakot vizsgálni a csúcskategóriás telefonoknàl.
"Ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni......."
Ugye?
Ennyit az emberek pénzügyi tudatosságáról..... Én egyébként személy szerint soha nem vennék fel semmilyen hitelt mobiltelefonra.
Nem tűnsz túl hitelesnek
Your life is a lie.
Ez egy szó vicc. Azaz nem tűnsz hitelt felvettnek vagy túl sok hitelt felvettnek.
[ Szerkesztve ]
Jaaaaa, leesett.
A 14 nem jó vásár a 13 helyett, sosem volt az. (Sima verziókr van szó.)
De az volt. A +2GB ram és a kamera szoftveres feature-jei megérte az akkor 60 ezres felárat.
[ Szerkesztve ]
Na meg ugye a proci sem ugyanaz,..
Huawei P8-9-10-20_____ Galaxy S10e,.. S20 FE 5G,.. S21FE - i13mini - i14.
Annyi a különbség, hogy a GPU nem négy, hanem öt magos. Mint a 13 Prokban.
De a 6 GB ram az kellett oda is már.
Ha hosszabb távra veszed mint én, 6 évre (3 nálam +3 a gyereknél) akkor bizony a +2gb ram jól jöhet
Meg a kicsit jobb soc (gpu) , kamera ez is a 13 pró-ból jött, és a kicsit nagyobb akku
új auto fókuszos a szelfi kamera
[ Szerkesztve ]
i14 white
Erre próbáltam célozni. Szóval van eltérés bőven a 13-14 között.
Huawei P8-9-10-20_____ Galaxy S10e,.. S20 FE 5G,.. S21FE - i13mini - i14.
nem csak teged zavar. de ahogy latod, a tobbseg elfogadta, szoval...
Big girls ride harder. || Kondi powaa'! ヅ
Jó út az, ha valaki 6 évet céloz meg, de szerintem nagyon kicsi rà az esély, hogy ennyi ideig használható maradjon vagy, hogy 6 évet éljen meg egy telefon. Hozzàteszem, szerintem sem tud annyival többet a 14, hogy bàrmikor is megérte volna a felàrat.
Remélem, hogy az iphoneosok többet kapnak majd a 15-el, de nem hiszem.
"Ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni......."
Szerintem simán kibírja a 6 évet
a 11 már a 3 év 5 hónapos, nyáron kap egy új akkut és azzal elmegy még két évet ha nem romlik el benne valami még most is jobb mint a legújabb középkategóriás droidok
[ Szerkesztve ]
i14 white
Tele van a világ 6-8 éves, remekül működő iPhone-nal. Oké egy részüknek már nem minden eleme eredeti (akku., kijelző). De nekem is van kiválóan működő, minden elemében eredeti SE, iPhone 7. Igaz ezek ma már soványak, de 7 és 8 éves telefonokról van zsó abból az érából, amikor még bőven fejlődtek a telefonok.
+1 Megjelenéskor vásárolt 7 plus kiszolgált engem, utána az asszony használta, most pedig az anyós nyúzza megelégedéssel. Az évek alatt mindössze szenzorkábel és az akku lett cserélve benne.
Nem lessz, hanem kérek!
iPhone tulajként sem értem mi olyan nagy szám az iPhone-ban, mitől megy ennyire. A tartósság...oké, de a napi használat az gyötrelmes, ennyi ostoba apró korlát nem létezhet, mint ezen.
iPad-et értem, azt imádom, az is iOS, de valahogy sokkal jobb,mint telefonon, az iPhoneon nekem nem jön át sajnos a feeling
[ Szerkesztve ]
SonyEriccson R600, T230, K310, W580, LG GS290, Samsung Monte, Omnia7, Huawei Ascend Mate, Honor 7, Mate 10 Pro, iPad Pro 2020, RedMagic 6S Pro, iPhone 13 Pro, ?
Nekem is volt Iphoneom, teljesen egyetértek veled.
Jó a kamera, a face id, de itt kb. ki is merül. Nekem az egész rendszere olyan kőkori, hogy az szörnyű. Meg tele van felesleges korlátozásokkal. Bakker egy kurva csengőhangbeállítás is olyan, mint 99-ben.....
"Ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni......."
Szerintem meg pont tabletnél érezni jobban az ios korlátozásait.
"Ha nem vennél a kezedbe gyorsabb telefont, akkor soha nem mondanád meg, hogy mennyivel gyorsabb telefonok vannak jelenleg a piacon."
Nincs benne semmi nagy szám. Manapság már totál egyéni preferencia ki melyik rendszert válassza.
Én pl. pont fordítva vagyok mint te (csak nem szivatom magam még egy napig se androidos telefonnal), elég pár évente a kezembe venni egy androidos telefont, már a felületétől rosszul vagyok, nem is kell jobban belemélyednem, hogy tudjam semmi pénzért nem kellene semelyik.
Na, én ugyanígy vagyok az almával.
Elsősorban nem gyerekeknek készült, talán azért. Kőkori? A legtöbb ember leszokik az állandó trükközésről a telefonon, egy idő után már csak kicsomagolni és használni akarod az adott telefont. Erre jó az iphone (szerintem).
Huawei P8-9-10-20_____ Galaxy S10e,.. S20 FE 5G,.. S21FE - i13mini - i14.
Tudod az elvakultsàgra nem lehet mit írni, mert te hiszed és nem tudod. Ez nagy különbség.
Én úgy írtam ezt, hogy 0,5 évig használtam az i13 minit.
A telefonnal én nem trükközöm, csak a mindennapi munkâmra hasznàlom és abban az iphone nem remekelt..
Nekem kiemeleten fontos az is, hogy a tàrcsàzó ne egy 3210-es nokia szintjén legyen kb....
És mêg jó pàr dolgot írhatnék pl. Nincs szamlazz.hu app sem....
[ Szerkesztve ]
"Ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni......."
Engem érdekelne, hogy a tárcsázóval mi volt a problémád?
Ez engem is
2019-ig csak droidom volt minden féle, csúcs kategória is
akkor vettem egy i11-et azt 22 elején odaadtam a gyereknek
egy évig próbálkoztam 3féle droiddal de inkább vettem egy i14-et
i14 white
Nekem pl az, hogy a copy/paste nem mindig működik megfelelően, illetve az, hogy ha hívás előtt módosítanék egy számot a telefonszámban, akkor nem tudom azt az egy számot átírni, hanem vissza kell törölni az összeset a módosítani kívánt számjegyig.
Apróság, de kényelmetlen. Jobb volt ezek nélkül, na.
[ Szerkesztve ]
Your life is a lie.
Nem csak neked, hanem az előtted lévőkhöz is:
Dettó ugyanez ( ez nagyon rossz, ha minden nap van ilyen) és nem lehet visszapörgetni a listát a végtelenségig a listát. Ha nem úgy írod be a számot, hogy 06 hanem csak simán 3630 ki sem találja, hogy 06630......
Na ez egy ilyen tech cégnél kőkori....
A face id, a kijelző és a kamera no1, azok tényleg nagyon jók.
De még sorolhatnám azt is, hogy lassú a csatlakozója, nem ismeri fel a flac formátumot a telefon és még jó pár más érvet, ami szerintem roppant bosszantó...
A billentyűzetet nem lehet rendesen változtatni.
[ Szerkesztve ]
"Ha meg kell b...ódni, akkor meg kell b...ódni......."
Én meg úgy írtam le a véleményemet, hogy galaxy s3-tól mostanáig kb mindenem volt már, javarészt android vonalon (samsung egy raklapnyi, LG, Huawei), meg rövid ideig Lumia, az elmúlt pár évben viszonylag jó samsungok, és mindezek után írtam le azt, amit.
Huawei P8-9-10-20_____ Galaxy S10e,.. S20 FE 5G,.. S21FE - i13mini - i14.