Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 05:19:58

LOGOUT.hu

ASUS RT-AC68U (Kétsávos, Wireless-AC1900 gigabites útválasztó)

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#751) *H* válasza AtHoS (#748) üzenetére


*H*
aktív tag

Felesleges vitatkozni az igaz. A 49_3 az 50_alpha 1-ből lett visszaszámozva. Az alap hiába azonos, alverziója jelenhet meg (és jelent is már meg) csak egy adott eszközre vagy eszközökre. Ha egyáltalán nem lenne független egymástól, akkor elég lenne egy letöltés, nem kellene eszközönként külön fájl. Ahogy a 48_3 is csak MIPS eszközökre tartalmazott javítást. 48_2-ben pedig az RT-N16-hoz volt fix, mégis letölthető az általad linkelt oldalról AC68U-hoz is. Ugyan minek, ha semmi változás az adott eszközre? Meg sem jelent hivatalosan, hiszen semmi változás.
Ahogy zsolt501 is írta, ez közel sem tekinthető hivatalos és hiteles forrásnak. Hogy egy külső, nem hivatalos forrásból elérhető olyan dolog, ami jobb esetben nem véletlenül nem publikus, az nem jelenti azt, hogy valós kiadás. Még SHA256 hash sincs a fájlhoz, a fejlesztő letöltéseihez van.
Mint írtam már az előbbiekben, létezik a 49_3-as, de csak 87U-hoz és ahhoz is csak a misc letöltések között.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#752) r0by válasza AtHoS (#750) üzenetére


r0by
addikt

Elvileg fut az rtorrent/rutorrent/apache konfig.
Viszont két gondom van vele.
- az rtorrentba beállított 55000-es portot nem sikerül aktívvá varázsolnom
- a rutorrent pedig a /dev/sda1 meghajtót rinyálja, hogy tele van. Holott az adatok a /dev/sda3-ra mentődnek (ezt az /mnt/nas alá mountoltam fel)

Torrentet amúgy sikerül letölteni, csak passzív vagyok :W

[ Szerkesztve ]

(#753) krx21


krx21
nagyúr

Hülye kérdés, de a merlin verzió miben jobb, mint a gyári???

(#754) *H* válasza krx21 (#753) üzenetére


*H*
aktív tag

Különböző fejlesztéseket és javításokat tartalmaz az eredeti Asuswrt-hez képest, a lehető legközelebb maradva a gyári verzióhoz. A fő cél a javítás, tökéletesítés nem a teljes átalakítás és a minél több új funkció. A fejlesztési prioritás stabilitás, teljesítmény, funkciók.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#755) krx21 válasza *H* (#754) üzenetére


krx21
nagyúr

Akkor ezek előbb-utóbb megjelennek a gyári frissítésben is? Vagy itt más a fejlesztő csapat?

(#756) *H* válasza krx21 (#755) üzenetére


*H*
aktív tag

Előfordult már igen, hogy egy hibajavítást például átvett az Asus is, de ez egy egyéni project.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#757) zsolt501 válasza krx21 (#755) üzenetére


zsolt501
Topikgazda

Nem valószínű hogy mind be fog kerülni a gyáriba sőt biztos is hogy nem, a gyáriba pár hibajavítás és 1-2 funkció került be eddig, a gyári és a Merlin két külön vonalat képvisel, a gyári inkább az alap funkciók a Merlin a mélységi beállítás és tuning irányába mutat, a Merlin azoknak jó akik többet akarnak kihozni a routerből.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#758) r0by válasza r0by (#752) üzenetére


r0by
addikt

Most már aktív vagyok.
Annyit csináltam, hogy a /jffs/scripts/firewall-start fileba az alábbi sorokat vettem fel:
#!/bin/sh
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 55000 -j ACCEPT

(#759) krx21 válasza zsolt501 (#757) üzenetére


krx21
nagyúr

Mivel én alap dolgokra használom, akkor nekem jó a gyári, gondolom..

(#760) *H* válasza krx21 (#759) üzenetére


*H*
aktív tag

Nyugodtan tedd fel a gyári helyett. Már a hibajavítások miatt is megéri. Az esetleges plusz funciókat nem kötelező használni, ha nincs rá szükséged. Egyébként a fejlesztés célközönsége a kezdő és az átlagos felhasználói csoport.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#761) krx21 válasza *H* (#760) üzenetére


krx21
nagyúr

Még gondolkozom, mert amire használom, arra jó, nincs hiba... És kik a fejlesztők, ha nem Az Asus?

(#762) AtHoS válasza r0by (#752) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Látom közben az aktívvá tétel megoldódott

A helyszűke rinyálás még jelen van?

Nálam nem problémázik, bár én nem másik winyóra vagy partícióra mentek. Egybeparticionáltam az 500-as winyót, így egyetlen EXT4-es partíció van csak rajta. Egyébként a winyó helyfoglalást egy ruTorrent plugin végzi (diskspace).

Ennél az action.php és init.php hivatkozik $topDirectory-ra, melyhez érték a ruTorrent config.php-ban kerül hozzárendelésre, alapértelmezetten ez:
$topDirectory = '/'; // Upper available directory. Absolute path with trail slash.

Ennek kell megfelelő útvonalat adni és rendben lesz a helyfoglalás kijelzése. Ja persze az apache-ot újra kell indítani, miután átírtad az útvonalat a megfelelőre

Az aktivvá tételhez köszi a tippet, még nem jutottam el a tűzfal babráláshoz. Láttam a Merlin FW mellett található readme elég részletesen taglal jó pár konfig fájl matatást. Na arra még nem sikerült ráfeküdnöm, pedig kellene :B

[ Szerkesztve ]

read-only mode on the forum

(#763) *H* válasza krx21 (#761) üzenetére


*H*
aktív tag

Egy kanadai IT-s emberke projektje. Ha az Asus fejlesztené, akkor nem lenne külön FW, csak a gyári és abban lennének a funkciók. Olyan, mint pl. a Tomato, dd-wrt, stb., de ez közelebb van a gyári változathoz, lásd pl. kezelőfelület.
Egyébként nem egy Asus bug lett javítva benne, ha megnézed a readme-t. Lehet nem tapasztaltál konkrét működési hibát, de biztonsági még lehet anélkül is.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#764) *H* válasza AtHoS (#748) üzenetére


*H*
aktív tag

Hogy a kérdést megnyugtatóan lezárhassuk és megelőzzünk bármiféle problémát a más forrásból való letöltésekből adódóan, egyeztettem Eric-kel (Merlin) is.
Szerinte ez egy pillanatképet lehet a Git repository-ból, és egy ideiglenes fejlesztői revízió volt a fejlesztés egy adott pillanatában. Azonban, mivel fogalma sincs neki sem, hogy ki a forrása ennek a letölthető 376.49_3 build-nak, ő sem nem bízna meg benne és szintén azt tanácsolja, hogy mindenki várja meg a hivatalos 376.49_4 kiadást.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#765) zsolt501 válasza *H* (#764) üzenetére


zsolt501
Topikgazda

Éreztem hogy valami hasonló lehet a dologban, ezért is maradok mindig a Merlin eredeti oldalánál letöltésben, mert az ördög még így sem alszik. :)

Amúgy kíváncsi vagyok kerül e majd be valami új funkció amiért az Asus most variált a szoftverrel, tudom van rá ígéret, de furdal a kíváncsiság mik lesznek ezek.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#766) *H* válasza zsolt501 (#765) üzenetére


*H*
aktív tag

Nem csak itt igaz az, hogy aminek van hivatalos publikus elérhetősége a letöltéshez, annál azt kell használni. Ha máshol meg is osztják, illik az eredeti forrást megadni.
Ha pedig másik forrásból még módosított is a megosztott tartalom, akkor már gond is lehet.
A következőben (376.49_4) bug fixek lesznek.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#767) AtHoS válasza *H* (#766) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Ha visszalapozol a topikban, egyszer linkeltem a kérdéses oldalt, amikor konkrétan rákérdeztek hol találkoztam "nem látott" verzióval. Azt is írtam 1-2 hsz-al később, hogy valószínű fejlesztési fázisból jelenhetnek meg ott cuccok, tehát mindenki csak saját felelősségre, mint ahogy a "hivatalos" forrásból származó ajánlott Merlin is csak saját felelősségre

Arra minden esetre jó ez a "nemhivatalos" "mappa", hogy néha-néha belenézve lássuk érdemes-e a tegnapi vagy tegnapelőtti verziót felrakni, vagy készül esetleg már gyorsban a javítása.

Ez utóbbira véletlenül nincs egy "hivatalosabb" megoldás? pl. fórum vagy a linkelt github-os cím lenne a legközelebbi infóközpont?

read-only mode on the forum

(#768) *H* válasza AtHoS (#767) üzenetére


*H*
aktív tag

Ezek a hivatalos linkek:

Weboldal: http://www.lostrealm.ca/asuswrt-merlin

Letöltések: http://www.lostrealm.ca/asuswrt-merlin/download

Változások listája: http://www.lostrealm.ca/asuswrt-merlin/changelog.txt

Forráskód: https://github.com/RMerl/asuswrt-merlin

A nem hivatalossal az a baj, nem a fejlesztő adja közre, tehát lehet benne olyan verzió ami vagy ismert hibát tartalmaz, vagy akár módosított más által, mivel a pontos forrás nem ismert.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#769) AtHoS válasza *H* (#768) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Ezek megvannak köszi :R

read-only mode on the forum

(#770) *H* válasza AtHoS (#769) üzenetére


*H*
aktív tag

Na itt is van a hivatalos RT-AC68U_3.0.0.4_376.49_4

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#771) krx21 válasza *H* (#770) üzenetére


krx21
nagyúr

Ha megkérhetlek legközelebb ne kapásból letölthetős linket tegyél bele... Tabletről kattintva kapásból tölt. :W
Köszi!

[ Szerkesztve ]

(#772) *H* válasza krx21 (#771) üzenetére


*H*
aktív tag

Hanem milyen linket tegyek bele?
Akkor ne kattints rá. Vedd úgy, hogy csak egy szöveges info és keresd meg a neten.

[ Szerkesztve ]

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#773) krx21 válasza *H* (#772) üzenetére


krx21
nagyúr

Nem minden operációs rendszer kérdez rá! Nem véletlen, hogy minden oldalon a letöltős linkeknél oda van írva: download!!! Ezért sokkal jobb ha az oldalt magát linkeled és nem a letöltést, mert akkor nem történik ilyen és még látszik is maga az oldal és egyéb információ is amire az emberek igényt tartanak állatlában letöltés előtt. Ezt így szokás...

(#774) *H* válasza krx21 (#773) üzenetére


*H*
aktív tag

Nem szokásom feleslegesen írogatni, mert nekem nem célom a hozzászólások gyűjtése és az offolás, ezért elnézést mindenkitől. (Inkább legyen 10 hsz. aminek van tartalma, mint 100 ami csak darabra több).
1. Válaszként ment egy másik fórumtársnak a hozzászólásom, akivel beszélgettünk előtte a letöltési forrásokról. Jeleztem itt az új és a hivatalos letöltési link.
2. Nem, nincs minden oldalon odaírva a fórumokban, hogy download!!! (Egyébként egy felkiáltójel is elég a mondta végére, nem kell három).
3. Ha ilyen jól ismered a fórumszabályokat, ezt a két -szakmai szempontból felesleges- hozzászólásodat miért nem off topiknak jelölted? Idézet tőled: Ezt így szokás...
3. Én nem tudok olyan op. rendszerről ami nem kérdez rá a letöltésre. Egy böngésző az ami (általában beállítástól függően esetleg kérdés nélkül) letölt egy linket. Itt is több ilyen link van, rajtad kívül senkinek nem volt gondja vele. De mondom még egyszer, nem kötelező egy linkre kattintani, ha meg elindult a letöltés le lehet állítani. Az, hogy a szöveges info mögött van egy link is csak egy plusz dolog. Ha csak simán egy sor lenne hírként megemlítve, akkor kereshetnéd még a letöltést is.
4. Pár napja még egy third party FW-t (Merlin) gyárinak gondoltál és érdeklődtél mi a különbség és ki fejleszti, ha nem az Asus. Most már a forráskódot meg a changelogot hiányolod, pedig állításod szerint neked semmi hiba a gyárival, tökéletesen megfelel. Örülök, ha kipróbálnád ezt, de ne várd, hogy rangvadász módon majd tele lesz az oldal olyan felesleges leírás linkekkel, ami kettő (2) hozzászólással felette már ott van. Elmented a linkeket és akkor nézed meg amikor csak akarod.
Aki tudja mi ez a FW és használja annak nem gond a direkt letöltés, illetve az információk megkeresése, ha érdekli. A readme fájl pedig a letöltésben van mindig. Ha meg azért érdekel, mert frissítenél, nyisd meg PC-ről az oldalt. Valószínűleg tabletről WiFi-n keresztül úgysem frissíted a routert.
5. Ha ennyire el akarsz mélyedni az információkban, akkor mint írtam 2 (kettő) hozzászólással felette ott az összes kapcsolódó link. Ott böngészheted a forráskódot és a változásokat bármikor.
Hogy te mire tartasz igényt letöltés előtt, azt ne általánosítsd.
6. "Mindig kész vagyok tanulni, de azt nem szeretem, ha kioktatnak."

[ Szerkesztve ]

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#775) krx21 válasza *H* (#774) üzenetére


krx21
nagyúr

Az ilyen jellegű reagálás tipikus fórumos betegség. Sajnos egyre több helyen tapasztalom ezt. Én szépen megkértelek valamire, erre te sorszámozott litániát írsz, mert az egód nem tudja megemészteni... Ráadásul olyanokat keversz ide, aminek semmi köze nincs a kérésemhez. Bár utaltam rá, de leírom még egyszer hogy például az androidon a crome nem kérdez rá alapból és nagyon sokan vannak telefonról vagy tabletről...
Tényleg nagyon sajnálom, hogy egy ilyen egyszerű kéréssel vagy észrevétellel, ilyen mértékű lelki sérülését szenvedtél... Nyugodj meg, nem akart bántani senki! :K

[ Szerkesztve ]

(#776) Zol77 válasza krx21 (#775) üzenetére


Zol77
aktív tag

Itt szerintem egyedül a Te lelked sérült.
Mégis mi a bánat baja lett a tabletednek,hogy letöltött 20MB-ot?
Ha látod,hogy letölt valamit,és ez zavar,megállítod és kész.
Irígylem a gondjaidat.
És ne is haragudj,de a Te reagálásod az inkább "betegség" , mint a linket berakó fórumtársé,aki normális érveléssel leírta a véleményét a kirohanásodra.

[ Szerkesztve ]

(#777) krx21 válasza Zol77 (#776) üzenetére


krx21
nagyúr

Nem tudom mi volt a kirohanás??? Kicsit olvass már vissza... :N
Ellenben nézd meg az általad védett fórumtárs levelét...
Részemről befejezettnek tekintem az óvodás témát, kár volt visszaírnom...

[ Szerkesztve ]

(#778) r0by válasza *H* (#770) üzenetére


r0by
addikt

Nekem eddig a RT-AC68U_3.0.0.4_376.49_2 volt fent, most teszem fel ezt.
Gondjaim vannak a samba megosztással, nem látják a gépek. 2db win 8.1 x64.
Bár changelogban nem találok erre vonatkozóan változást, de hátha..
Ha nem jön be, akkor fel kell tennem debian alá a samba-t..

(#779) *H* válasza r0by (#778) üzenetére


*H*
aktív tag

Nekem működik. Valóban volt olyan FW amiben nem jelent meg a router Win alatt, de az már javítva van egy ideje. Ott valami más gond lehet. Át kellene nézni a router, tűzfal, hálózat, stb. beállításokat.

krx21
Nem írok külön hsz-t és Mea culpa, hogy másodszor is feleslegesen írok és offolok.
Pontosan. Kár volt egyáltalán írnod... Ezek szerint tudod te is, mégis megtetted... Meg sem kellett volna jegyezni semmit, nem kattintasz és kész. De hiába írok vagy ír bárki bármit, te mondod a magadét. Én ilyenekre nem szoktam reagálni (kivétel erősíti a szabályt), de nem is találkozom ilyennel sokszor. Lehet azért, mert mások nem írnak feleslegesen ilyeneket? De ez annyira banális és értelmetlen, "csak írjak valamit" jellegű volt, hogy megtettem.
A fórumos "betegség" példája sajnos pont a te írásod. Felesleges hozzászólások, tripla írásjelek és még bizonygatod, megmagyarázod a saját vélt igazadat. Már a negyediket írod, ami csak a hsz-ek számát növeli. A probléma már ott kezdődik, hogy szerinted szépen kérés a fejbeverős figura és a három felkiáltójel és ezt te tényleg így is gondolod. Ha te így kérsz szépen vagy téged így kérnek az elég baj, de ez nem a fórum dolga, hanem a te privátod.
Jól mondod, sokan lehetnek tabletről... mégsem zavar senkit... Én itt befejeztem, mert nem vágyok 1000+ ilyen hozzászólással elért rangra. Van aki igen... Vagy egyszerűen csak úgy érzi fontos a mondanivalója... pedig mások szerint nem. Ezt el kellene fogadni. Tipikusan a semmiről írnál még több tucat hozzászólást szakmai topikban és, ha valaki partnered ebben a végén majd két "jómunkásember" írogat.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#780) r0by válasza *H* (#779) üzenetére


r0by
addikt

Lőttem már be párszor sambát, de ennyit még nem szívtam vele.
Most, hogy frissítettem, már a debian sem akar jól menni :W
Legszívesebben felraknám a tomatot.., de azt olvastam, hogy tele van hibával? Na majd még utánaolvasok.

Szerk.: semmi..

[ Szerkesztve ]

(#781) r0by válasza r0by (#780) üzenetére


r0by
addikt

Feladom a merlint. Jffs-ben a scriptek nem futottak le. Jó, akkor format next boot. Reboot után minden ott van :W
Ennyire bengáli csak nem vagyo :Y

(#782) DLDKox válasza r0by (#780) üzenetére


DLDKox
aktív tag

Én tomatozok, a bandwidth számolásán kívül működik minden.

(#783) *H* válasza r0by (#781) üzenetére


*H*
aktív tag

Nem tudom melyik verzió óta használod a Merlin-t, de egy resetet és egy teljes rekonfigot megpróbálhatnál, ha még nem volt. Valamikor csak ezután működik minden rendben. Nekem is volt már hasonló gond régebben.

Minden ember jó valamire, ha másra nem hát elrettentő példának. :)

(#784) AtHoS válasza *H* (#770) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Köszi, hajnalban fel is raktam, mivel a tűzfal módosításokat is és élesíteni kellett, így ezt egy kalap alatt meg is oldottam ;) Minden pöpecül ment, semmi akadás közben

r0by
Nálam attól eltekintve, hogy alap Asus FW-rel sem sikerült Samba-ra csatlakozni, míg a "Vendég bejelentkezés engedélyezése" -t be nem kapcsoltam, szépen működik azóta is ugyanezen beállítással a Samba hozzáférés. Win 8.1 pro x64

A Jffs formázás problémájával már én is találkoztam, de úgy gondoltam én vagyok láma ehhez, de ezek szerint ez valami fícsör lesz.

Milyen extra scripteket raktál Jffs-be?

read-only mode on the forum

(#785) AtHoS válasza AtHoS (#784) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Még annyit hozzátennék, hátha r0by is kielégítő választ talál a kérdéseire, hogy a letöltött FW zip fájl tartalmaz egy README-merlin.txt szöveges fájlt. Már korábban is láttam, hogy extra információk is vannak benne, amit jó lenne átböngészni a megfelelő beüzemeléshez.

Nos, most, hogy r0by írta nem futottak le a scriptek Jffs-ből, kicsit belenéztem, hogy FW szinten mennyire van korlátozva milyen scriptek is lehetnek a /Jffs/scripts/ útvonalon. Ahogy kiszűrtem, akármilyen script futása nincs is engedélyezve. Kiemeltem a szövegfájlból az ide vonatkozó részt:

** User scripts **
These are shell scripts that you can create, and which will be run when
certain events occur. Those scripts must be saved in /jffs/scripts/
(so, JFFS must be enabled and formatted). Available scripts:

* dhcpc-event: Called whenever a DHCP event occurs on the WAN
interface. The type of event (bound, release, etc...)
is passed as an argument.
* firewall-start: Firewall is started (filter rules have been applied)
The WAN interface will be passed as argument (for
example. "eth0")
* init-start: Right after jffs is mounted, before any of the services
get started
* nat-start: nat rules (i.e. port forwards and such) have been applied
(nat table)
* post-mount: Just after a partition is mounted
* pre-mount: Just before a partition is mounted. Be careful with
this script. This is run in a blocking call and will
block the mounting of the partition for which it is
invoked till its execution is complete. This is done so
that it can be used for things like running e2fsck on the
partition before mounting. This script is also passed the
device path being mounted as an argument which can be
used in the script using $1.
* qos-start: Called after both the iptables rules and tc configuration
are completed for QoS.
* openvpn-event: Called whenever an OpenVPN server gets
started/stopped, or an OpenVPN client connects to a
remote server. Uses the same syntax/parameters as
the "up" and "down" scripts in OpenVPN.
* services-start: Initial service start at boot
* services-stop: Services are stopped at shutdown/reboot
* unmount: Just before unmounting a partition. This is a blocking
script, so be careful with it. The mount point is passed
as an argument to the script.
* wan-start: WAN interface just came up (includes if it went down and
back up). The WAN unit number will be passed as argument
(0 = primary WAN)

Don't forget to set them as executable:

chmod a+rx /jffs/scripts/*

And like any Linux script, they need to start with a shebang:

#!/bin/sh

Ami még érdekes lehet a szövegfájlból, hogy saját konfig fájlokat is lehet alkalmazni a szolgáltatásokhoz, melyeket a /Jffs/config/ útvonalon kell elhelyezni. Idézet a kérdéses szövegfájlból:

** Customized config files **
The services executed by the router such as minidlna or dnsmasq relies
on dynamically-generated config files. There are various methods
through which you can interact with these config scripts to customize
them.

The first method is through custom configs. You can append content to
various configuration files that are created by the firmware, or even
completely replace them with custom config files you have created.
Those config override files must be stored in /jffs/configs/. To have
a config file appended to the one created by the firmware, simply add
".add" at the end of the file listed below. For example,
/jffs/configs/dnsmasq.conf.add will be added at the end of the dnsmasq
configuration file that is created by the firmware, while
/jffs/configs/dnsmasq.conf would completely replace it.

Note that replacing a config file with your own implies that you
properly fill in all the fields usually dynamically created by the
firmware. Since some of these entries require dynamic parameters, you
might be better using the postconf scripts added in 374.36 (see the
postconf scripts section below).

The list of available config overrides:

* dhcp6s.conf
* dnsmasq.conf
* exports (only exports.add supported)
* fstab (only fstab supported, remember to create mount point
through init-start first if it doesn't exist!)
* group, gshadow, passwd, shadow (only .add versions supported)
* hosts (for /etc/hosts)
* minidlna.conf
* pptpd.conf
* profile (shell profile, only profile.add suypported)
* radvd.conf
* smb.conf
* snmpd.conf
* vsftpd.conf
* upnp (for miniupnpd)

Also, you can put OpenVPN ccd files in the following directories:

/jffs/configs/openvpn/ccd1/
/jffs/configs/openvpn/ccd2/

The content of these will be copied to their respective
server instance's ccd directory when the server is started.

Van még itt postconfig és egyéb nyalánkságokra is infó, szóval át kell ezt tüzetesebben is vizsgálni, ha valaki szeretne mélyebben belenyúlni a dolgokba

Viszont a Jffs-re írt jó tanács
This space will survive reboots (but it
*MIGHT NOT survive firmware flashing*, so back it up first before
flashing!).

valószínű nem működik, ugyanis én biztosan nem mentettem le frissítés előtt a Jffs tartalmát, mégis megmaradt minden ott lévő script és azokban az előző saját beleszerkesztésem (pl. a firewall-start -ba a portnyitás rtorrent részére).

[ Szerkesztve ]

read-only mode on the forum

(#786) opcgyuszi


opcgyuszi
csendes tag

Lenne egy olyan kérdésem a szakértőkhöz, hogy volt anno egy tp-Link-es routerem és lehetett venni utólag hozzá olyan antenna szárat ami megnövelte a wi-fi hatótávolságát,szerintetek ehhez a routerhez is van ilyen és ha igen hol tudok ilyet rendelni ? A harmadikon lakom panelba és lent a ház előtt az autóba elég gyenge a jel !
Ez semmi károsodást nem okoz ugye ?

(#787) zoltan6 válasza opcgyuszi (#786) üzenetére


zoltan6
őstag

én is csalódtam ennek a routernek a wifi hatótávján,50 ezer ft-ért az ember elvárná hogy legalább rendes térerő legyen 3 baszott nagy antennával.panelben a lakás távolabbi kisszobájába alig van térerő,állitom nagyobb térerő volt a régi linksys wrt 320-as belső antennás routeromnak,mint ennek. :(
ja és nem nagy lakás,csak 55 négyzetméter. :(

[ Szerkesztve ]

(#788) r0by válasza AtHoS (#785) üzenetére


r0by
addikt

Ezek közül hármat használok:
- firewall-start: ahogy írtad is rtorrent port nyitásra
- post-mount: nekem a swap egy külön partíció, nem a leírás szerinti, így itt mountolom fel
- services-stop: itt választom le a swap partíciót

A config fájlok felülbírálásást még nem próbáltam, de jó hogy említed. Lehet, hogy itt kellene inkább a sambát felkonfigolni.

Most adok egy reset-et a routernak, megnézem mit érek el vele.

opcgyuszi: korábban én is panelban laktam, igaz másodikon. Az is igaz, hogy akkor még AC66U-t használtam. Viszont lent a parkolóban szinte fullos volt a térerő. Volt 30 méterre egy SPAR is. Ha oda bementem, még ott is tudtam netezni simán. Igaz jól meg kellett választani a csatornát. De aztán rájöttem, hogy 5GHz-et nem használ a közelben senki, így áttértem arra. Panelban azzal sem volt gond.

[ Szerkesztve ]

(#789) zsolt501 válasza zoltan6 (#787) üzenetére


zsolt501
Topikgazda

Nem lehet hogy megszaporodott a környezetedben a routerek száma és azok zavarnak be?
Csak azért, mert nálam is ez történt 2 hónap alatt meg duplázódott a routerek száma és ez meg is látszik a 2.4GHz-s sávon, 12 hálózatot számoltam az eddigi 6 hálózat után, ezért át is tértem az 5GHz-s frekvenciára, szerencsére az eszközeim támogatják, amiket WIFI-n használok.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#790) r0by válasza r0by (#788) üzenetére


r0by
addikt

Megcsináltam a resetet.
A router elfelejtett minden beállítást. Bekonfigoltam, mondtam neki, hogy formázza a jffs-t.
Reboot után belépve ssh-n, ott van a jffs tartalma :W

(#791) zsolt501 válasza r0by (#790) üzenetére


zsolt501
Topikgazda

Akkor ez sem BUG mentes, jelentsd hibára

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#792) zoltan6 válasza zsolt501 (#789) üzenetére


zoltan6
őstag

van egy jó pár 2,4ghz-rn az tény,de 5ghz-en sem jobb a helyzet,pedig csak mi használjuk, tudják az eszközök az 5ghz-et.3db 15 cm-es betonfal van.

(#793) zsolt501 válasza zoltan6 (#792) üzenetére


zsolt501
Topikgazda

Én kopogjam le nem panaszkodok a routerre, nálam megfelelően megy.
Egy dolgot sajnálok csak, hogy nem őrzi meg az adatforgalmi naplót újraindítás után, ami jó lenne, főleg ha mobil netet kell megosztania.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#794) r0by válasza DLDKox (#782) üzenetére


r0by
addikt

Hogy raktad fel tomatot?
Firmware retorationnal próbálom. Reset benyomva + bekapcs. Elkezd villogni a power led. Nyomom neki, hogy töltse fel a firmwaret. Meg is találja, el is kezdi tölteni. Legtovább 89%-ig jutottam, aztán fél pillanatra rá bebootol merlinre.
Komolyan nem hiszem el, hogy nem akar összejönni semmi :)

(#795) AtHoS válasza r0by (#788) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Nálam is ezek vannak jelenleg használatban. Nálad mi az ami nem futott le?

Tűzfal működik rtorrent-nél látom, hogy aktív a használt port
#!/bin/sh
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 6882:6892 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p udp --destination-port 6882:6892 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 8080 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 9091 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 51413 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p udp --destination-port 51413 -j ACCEPT

Viszont itt én csak az első 3 sort raktam bele. A többi Merlin alapbeállítás lehet? Mert ezek már ott voltak mikor szerkesztettem :F

swap fájl szépen üzemel, tehát elvileg a post-mount is működik

#!/bin/sh

swapon /opt/swap

A services-stop meg ha nem működne észre sem venném, itt is csak a swap fájl lekapcsolása van benne

#!/bin/sh

swapoff /opt/swap

read-only mode on the forum

(#796) DLDKox válasza r0by (#794) üzenetére


DLDKox
aktív tag

Gyári CFE miniWeb Server használatával.
Intruder szépen összefoglalta 3/2.es pont [link]

(#797) r0by válasza AtHoS (#795) üzenetére


r0by
addikt

Nálam a firewall-start biztosan nem fut le, pedig tegnap még jó volt. Ez van benne:
#!/bin/sh
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 55000 -j ACCEPT
iptables -I INPUT -p tcp --destination-port 55001 -j ACCEPT

Két port a két rtorrentnak.
Viszont ma frissítettem a legújabb merlinre. Lehet, hogy az kavar be?
Nem tudom, de most adok egy esélyt tomatonak.

DLDKox: köszi, megpróbálom ezzel a módszerral.

[ Szerkesztve ]

(#798) AtHoS válasza r0by (#797) üzenetére


AtHoS
nagyúr

A legújabb merlin biztos nem gond, mivel én gyorsan átszerkesztettem a firewall-start scriptet és nyomtam neki egy FW frissítést 48_2 -ről *H* által berakott linkről letöltött 49_4 -re, szóval előtte passzív voltam rtorrent-tel

Nálad egyébként elindult automatán az S99debian script? tehát apache és rtorrent indult automatikusan?
Nálam apach beugatott, hogy a /var/lock/apach2 nem a www-data tulajdona, így beszerkesztettem az indító szkriptjébe debian alatt egy chmod-ot az adott mappára (mondjuk nem értem mi kínja volt vele, eddig nem problémázott emiatt), így szépen indul S99debian-nal, de rtorrent az nem akarja az igazságot. Be kell lépjek putty-n, majd ott debian alá és kézzel indítani, hogy fusson

read-only mode on the forum

(#799) r0by válasza AtHoS (#798) üzenetére


r0by
addikt

Jaja, nálam is ezek a problémák előjöttek debian alatt.
Én telepítettem mysql-t is. Ott meg azért panaszkodott a mysql, mert az öszes konfifálja 777-es joggal volt. belőttem neki jóra, következő restartkor megint 777-re állt vissza..

Most viszont nem tudom, hogy mi van, mini cfe webszerver nem jött be. Az nem csak a gyáriba van? Vagy az nem a firmware-ben van?
Viszont megpróbáltam megint a tomatot. Most felment 100%-ig. Újraindult a router, azóta nincs admin felület, csak a rizsát löki:
A beállítások frissítésre kerültek. A weboldal frissítése most megtörténik.
Az IP-cím vagy portszám módosult. Az Ön és a(z) RT-AC68U közötti kapcsolat bontásra kerül.
A(z) RT-AC68U beállításainak eléréséhez csatlakozzon újra a vezeték nélküli hálózathoz és használja a frissített IP-címet és portszámot.

Aztán olvastam, hogy 64 biten az Upgrade Firmware-t kell haszbálni.. Remélem sikerül életet lehelnem belé valahogy :(((

(#800) Intruder2k5 válasza r0by (#799) üzenetére


Intruder2k5
MODERÁTOR

A CFE webszerver a bootloaderben van, firmware független, másképpen értelme se lenne! Azt is akkor kell tudnod elérni, amikor villog a Power LED, tehát recovery módban van a router, a gépen pedig kell a 192.168.1.x fix cím!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.