Az ember hallási dinamikatartománya mintegy 120 dB, ami kb. 1 milliószoros viszonynak felel meg, avagy 20 bit-es felbontásnak. De igazából még ennél is képesek vagyunk finomabb hallásra, ha a fülünket egy ideig megkíméljük a nagy dinamikacsúcsoktól, és kitartóan ''hegyezzük''. Kb. 1 órányi akklimatizálódás után alig néhány molekula erősebb mozgolódását is meghalljuk. Ilyenkor már persze állandóan halljuk a belső fül környékén a véráramlást, tulajdon szívdobogásunkat és más belső hangokat is.
Na szóval, ha ilyen maximalisták akarunk lenni (és miért ne), ahhoz vagy 24 bit-es felbontás a megfelelő.
Az intermodulációs torzítás azt jelenti, hogy ha van mondjuk 2 különböző bejövő frekvencia, akkor a kimeneten nemcsak ezek lesznek, hanem megjelenik az összeg és a különbségi frekvenciájuk is. Minél több bejövő frekvencia van, annál rohamosan növekszik a lehetséges összeg és különbségi frekvenciák száma, amelyek egykettőre egy zsizsegés szerű, a termikus zajhoz hasonló hangot produkálnak, amely az igazi zajtól különbözik abban, hogy amint elhalkul a bejövő hang, vele együtt elhalkul ez is, és ezért nehezebb is beazonosítani, hogy tulajdonképpen mi is a baj a hanggal, miért nem ''tiszta''.
A harmonikus torzítás az előbbivel szemben az, amikor az alapfrekvenciának az egész számú többszörösei is megjelennek. Ezt a torzítást önmagában nem érezzük kellemetlennek, hanem csupán a hangszín megváltozásaként észleljük. Ez azért van, mert a legtöbb hangot keltő dolog egy alaphangot és a felharmonikusait kelti, és az evolúció során a fülünk pont úgy fejlődött ki, hogy képesek legyünk észlelni, hogy a sokféle (fel)hang voltaképpen összetartozik, és 1 bizonyos dolog kelti. A hallásunk tehát úgy működik, hogy állandóan keresi az összetartozó (fel)hangokat, hogy így felismerje a forrást (pl. hegedű, óboa, stb.). Ha nagy az erősítő harmonikus torzítása (de nem nagy az intermodulációja), akkor azt úgy érzékeljük, hogy megváltozik az egyes hangszerek hangszíne, következésképpen lehet, hogy pl. a zongorát csemballónak halljuk, de azért még zenét hallunk.
Ezzel szemben az intermodulációs torzítás nagyon nehézzé (vagy éppen lehetetlenné) teszi az hangok szétválogatását, és ezért hallgatása fárasztó, idegesítő.
Ha levágjuk egy jel alját és tetejét, akkor bőven keletkezik harominuks és intermodulációs torzítás is.
Félvezetőkkel manapság olyan jó hangot lehet produkálni, amit pusztán elektroncsövekkel soha. Hogy a közönséges erősítők általában nem ilyenek, az szerintem főképpen azért van, mert a legtöbb ember (vagyis a piac) úgysem hallja a különbséget. Még arra is sajnálnak pár ezer Ft-ot, hogy a TV-jük sztereó legyen, vagy hogy a PC mellé tett hangszóró még se csak 5 eFt-os legyen hanem legalább 20, ami még így is roppantul eltörpül a Hi-Fi-s árak mellett...
prohardver vendég