Akármi rovat
-
Feketeerdő-Sólyomkőpestes, könnyű túra
A túra A-ból B-be jellegű. Feketeerdő település mellől indultunk, az erdő közepéből.Utunk során először egy kis...
-
"Ötven év leforgása alatt kiirtottuk az állatok 60 százalékát"
"A számok a WWF friss Élő Bolygó Index című jelentéséből olvashatók ki, mely összeállításában 59 tudós vett részt...
-
KDE indító menü variánsok
Linux alatt Xfce-n találkoztam először ezzel a menüelrendezéssel:xfce-whiskermenu-pluginBal oldalt a kedvenc programok,...
-
Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok - Frissítve!
Szubjektív elemzés és vélemény következik!Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok, ezt egyértelműen...
huskydog17 Bejegyzés Akármi 32
-
19. HiFi Show 2018
Ismét eltelt egy év, ismét HiFi Show, de most nem a Marriottban, hanem újra a WestEnd Hiltonban volt. Muzsikpeti...
-
Hogyan nem adtam el az autómat a nyáron
Prológus: A történet már nem friss, júliusi, de mégis nagyon nehéz higgadtnak maradnom, miközben felidézem. Többek...
-
A Gwenview többet tud, mint első ránézésre hinnéd
A Gwenview eszköztára alapértelmezetten kissé szegényes, így első látásra nem látszanak a program képességei. De mint...
-
Zenék a felhőből
Mindig utáltam zenéket másolni telefonraSzerencsére már nem is kell.Az első lépés a Google által kiadott Back Up and...
enginev3.0 Bejegyzés Akármi 5
-
Suzuki Swift Sport 1.4T 2018 - A japán fenevad
Elérkezett a Swift Sport verziója, eredeti japán gyártás, sokat vártam tőle. A sima Swifthez nézve a futóműben,...
-
Ganajköpések
A ganajköpés nagyon hasonló az aranyköpéshez, azzal az apró különbséggel, hogy nevetés helyett szekunder szégyenérzet...
-
Xiaomi Huami Amazfit Bip, Mi Band 3, Mi Fit és Mi Bandage beállítások
Kérlek, jelezz, ha hibát találsz,vagy javaslatod van a lentiekkel kapcsolatban.Amennyiben hozzászólásod, javaslatod,...
-
Készpénz nélkül Japánban?
Ha valaki járt mostanában Japánban akkor az tudhatja, hogy a cím egyelőre utópiának tűnik még akkor is, ha az Amazon Go...
-
Baljós árnyak
...Igen, eltűntem, nagyon jól esik, hogy tényleg napi szinten kerestetek privátban, hogy ennek mik az okai... Elég...
-
Hardverapró újdonságok: hirdetés csomagváltás és hirdetés törlés
Hirdetés csomagváltás (upgrade / downgrade)Mostantól nem csak hosszabbítani lehet, hanem lehetséges csomagot is váltani...
RIOS Gépház Bejegyzés Akármi 14
-
Autóvásárlás Németországban
Akit csak konkrétan a behozatalhoz szükséges dolgok érdekelnek, azoknak a végén részletezve van minden!
-
Kristóf a kék rettenet [Simson]
Hát, kedves olvasóm, hol is kezdjem...Mégis oda jutottunk, hogy átadásra és használatba vételre kerül a motor előbb...
-
Univerzális pusztítóspray
Avagy féktisztító. Azon kívül, hogy jó a háznál, a legjobb célszerszám bármit kinyírni vele, ami mozog, nem a házbavaló...
-
10 poloska
Pontosan ennyi poloskát sikerült kirázni ma az erkélyen lévő napernyőtartó csövéből, ami max 20mm átmérőjű, és nincs...
Depression Bejegyzés Akármi 22
-
Így tüntethető el a Wi-Fi-alapú keresés értesítése
Az utóbbi frissítésekkel több felhasználó számára is feldobja a Huawei készüléke a Wi-fi-alapú keresés figyelmeztetését...
-
Általános Információk Huawei P smart
ÁltalánosTechnológia GSM/UMTS/LTEMéret 150,1 x 72,1 x 7,5 milliméterTömeg 165 grammSzínvariációk fekete, kék, arany,...
-
Nem szeretlek windows 10
Eléggé unom már, azt amit a Microsoft csinál a windows 10el..az alábbi post, ezen post miatti "hirtelen...
-
Hibás Windows Fényképek alkalmazás Update után
Arra lettem figyelmes hogy elkezdett beakadozni egyszerű feladatok közben is a gép, cpu leterhelve, RAM 3-4GB okat...
-
A szürke marha idei vége
Idén már nem van több. Picit szorongok is miatta mert egyrészről valami fantasztikus, másrészről mocskos drága....
-
DFI Lanparty gyűjteményem.
Sziasztok!Szeretném bemutatni nektek a retro gyűjteményem kedvenc darabjait, a DFI Lanparty gyűjteményem!Röviden...
-
Mocute gamepad & pubg
Mivel rákaptam a mobilon ingyenes játszható pubg-ra, hamar rájöttem, hogy a képernyőn való irányítás nem épp a...
-
20 éves a német Amazon és letarolta az online piacot
1998. október 15-én indult útjára az Amazon Németországban, hogy 20 évvel később a teljes német online piacot uralja....
-
Hálás vagyok
Az elmúlt hét a szakmai oldalról egy katasztrófa volt. A kémia nem megy (az MTA-n), mert semmi nem úgy akar menni, mint...
-
Hű, bakker
A párom szerint:" én nagyon szeretek Mr. Bean 2-vel lakni. Nagyon észlény, mint Hawkins, és ezzel nem bántalak, de...
Depression Bejegyzés Akármi 21
-
Huawei P Smart Törölhető vagy tiltható alkalmazások, készítette bubus66
A Piros a törölhető a kék a tiltható a zöldell jelölt pedig törölhető cserélhető másik alkalmazásra.Pl az Instagrmot ha...
-
Firmware Finder használat P Smart, bubus66 készítette
Csak olyan álljon neki aki tudja is mit csinál, ezen leírás alapján működik!!!!Az itt leírt módszerrel telepített...
-
ZTE Smart Style 7 (Prime 7) HS-USB QUALCOMM 9008 HELP!
Nagy segítséget kérnék!Egy Vodafone Smart Prime 7 telefonnal rendelkezem, amin egy stock rendszer volt, csak TWRP...
magmakocka Bejegyzés Akármi 1
-
Tuning!!! Asus P5B Vmod Ceruza(Pencil) segítségével.
Sziasztok!Az alábbi írással szeretnék azoknak a felhasználóknak segíteni, akik Asus P5B lapot használnak.Ezt a leírást...
-
Lakástakarékpénztár "mizéria"
Hát ahogy elnézem eléggé elszabadultak az indulatok.... egyszer az a bajunk ha a kormány belenyúl a lakáspiacba, máskor...
-
E-Cigi topik összefoglaló
FONTOS! 2017 Május 20-tól TILOS Hardveraprón elektromos cigarettát Hírdetni!Az ilyen hírdetések törlésre kerülnek...
-
Vampire 600 II - Ismerkedés
Eredetileg az "Interjú egy vámpírral" címet terveztem, de nehezebb kiismerni, mint gondoltam. Nem csak...
-
Prestigio Muze F1: nem az eszéért vettem meg
Miért vesz egy kicsi kezű ember, aki alapból ódzkodik a nagy méretű telefonoktól, egy strapafont, mely nem éppen...
-
Teljesült életem álma :)
Szó szerint.Kiskoromban állítólag napokig durcáztam egy piros kisautóért, és meg sem szólaltam míg meg nem kaptam, nos...
enginev3.0 Bejegyzés Akármi 24
-
Akit mindenki utál
Munkahelyen van egy kolléga, akit most már konkrétan az egész cég gyűlöl, mint a szemetet. Miért? Több oldalnyi...
-
Hogyan nem virtualizálok :D
Divat mindent is virtualizálni. Használtam már én is Vmware Playert, KVM-et, stb. a saját gépemen, a munkahelyemen...
-
Otherside:Felan véleménye az Nvidia RTX Technológiájáról.
Otherworld Youtube csatornán fut immáron 2 éve az Otherside cimű podcast, műsor állandó vendége: Felan magyar...
-
Van egy új születésnapom!?
Azt hiszem van egy új születésnapom, mégpedig október 12. Tegnap előtt este betéteket cseréltünk/tem (Ezek az apróbb...
-
Akárhogy számolom is...
Feleségem egykor volt kedvenc főnöke hívott telefonon. Szakmai kérdésben kérte a véleményemet, de szerintem ez csak az...
-
Zorán koncert, Békéscsabán
Köszönöm, szuper volt!Nem hiába mondják, hogy ő művész, a többiek meg sztárok... Tényleg jólesett az ember lelkének....
-
Claymore naplója - Nullás bejegyzés
Ezt a naplót magamnak írom. Célja, hogy rákényszerítsem magam a gondolkodásra és objektív emlékezetet biztosítson a...
-
Helyzetjelentés
Nos, újra itt, a blogomon, írva az új bejegyzésem, kicsivel több mint 1 év és 1 nap után. Az embernek (főleg a nálam...
mbalint987 Bejegyzés Akármi 0
-
Vannak itt még állatok?
Motoszkál bennem pár hónapja a gondolat, hogy a Prohardver közösségében vannak-e még állatok? Pontosabban egzotikus...
csepelball Bejegyzés Akármi 9
-
Fiio M3K - A kismenő
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem soha nem volt ilyesféle eszközöm, így a véleményem olyan embereknek mutathat...
-
Mi lesz, ha nem lesz Mini?
Van egy MacBook Pro-m, amivel többé-kevésbé elvagyok, de egyrészt csak 2015-ös modell, másrészt csak kétmagos, így...
-
Szojuz MSz-10 űrhajó baleset
Ma indult a világűrbe a Szojuz MSz-10 űrhajó, fedélzetén mindössze két űrhajóssal, az orosz Alekszej Nyikolajevics...
-
Szakszervizes kalandjaim 2.0/ Alhambra project vége
Imádom a szakszervizeket, legalábbis itt a tiszántuliakat nagyon. Eme kis irás egy ujabb szakszerviz csodálatos...
csipszikutya Bejegyzés Akármi 16
-
MegaGány - Router táp protézis
Kollegának behalt a TP-Link 740-e - igen, persze, elavult, fúj, kidobni, hozzá se nyúlni, ki foglalkozik ilyennel. Hát...
-
MOL 2030 - Hernádi Zsolt előadása
Szeptember végén voltam Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatójának az előadásán. Nagyon karizmatikus ember, jó...
-
Xiaomi Redmi 6A villám bemutató. (kiegészítve)
A dobozra és a tartozékokra nem érdemes sok karaktert pazarolni, mivel eléggé minimális.Szokásos Xiaomis vöröses doboz....
-
A telefon legyen telefon
Négy év után kék halálba esett a Lumia 520-asom, így annak ajándékoztam, aki újratelepítette az operációs rendszerét....
-
X-Projekt #009 - Etrian Odyssey IV (3DS)
Legends of the Titan alcímmel 3DS-re is megérkezett az egyik legjobb jRPG sorozatAz ATLUS műhelyében megfogant, jobbára...
Dr.F.E.R.I. Bejegyzés Akármi 3
-
Ryzen 7 2700X + 1080Ti SuperPosition Bench Összehasonlítás (Default +Manual OC)
2700X Default VS 4.0GHz VS 4.2GHz + 1080Ti Extreme (Zotac) - (egy példa a sok közül)Mi az eredmény? A gyári beállításon...
MaxxDamage Bejegyzés Akármi
-
EGYÜTT.VELED
Nem titok, hogy a marketing millió dolláros üzletág, melynek - valószínűleg - nem minden elemét értem. De az alábbi...
-
Naplóm 1. rész
Remélem tetszikNa szóval nekiálltam naplót írni. Fogalmam sincs miért most, meg egyáltalán azt sem tudom mikor tanultam...
-
Lenovo IdeaPad 330 Ryzen
Nos, tervben van egy hosszabb logout cikk, csak nem nagyon van időm sajnos...Alapvetően elégedett vagyok a géppel, csak...
-
Számítógépes alkatrészeim listázása
Kedves Fórumtársaim!Kibővítve fogom ide beírni legfrissebb PC alkatrész szerzeményeimet melyekre büszke vagyok....
-
Odroid-HC2 budget UART konzol átalakítással
Előfordul, hogy az ember nem elég előrelátó valamilyen termék vásárlásakor. Én is így jártam a kis koreai NAS...
-
Néma 1200-es Amiga
Kedvelem az A1200-es és A600-as szériákat. Mind a kettőből van egy amelyiket kijelöltem "nyúzós" darabnak. Ez...
-
Xiaomi Redmi Note 5 PRO - Maga sem tudja...
Ezen bemutatóm alanya a címben említett tenyér-számítógép, mely rendkívül masszív hardverével és igencsak olcsó árával...
-
A boldogság-morzsák nyomában
Hiszek abban, hogy a szónak ereje van. Áttúrtam a régi blogom, és ezt. Összegzem ebben a posztban a kedvenc...
-
Olcso kicsi pendrive kinabol
Ebay-es kutyuk topicban sokan jeleztek hogy nem megfelelo meretu/hibas a termek, ezt a bejegyzest azert hozom letre...
-
P47 bluetooth fejhallgató és B6 Bluetooth adó-vevő
P47Kényelmes, kis helyen is elfér, mivel összecsukható a szára. Természetesen állítható is.4 funkciója van: vezetékes...
-
Életem első saját autója
Részletek később. Most mennem kell melóba.Annyit mondanék csak, hogy az autóvásárlás nem leányálom (pedig vittem...
-
Odroid-HC2 hűtés
Motoszkált a fejemben a gondolat, hogy vajon lehetséges-e a korábban tesztelt Odroid-HC2 üzemi hőmérsékletét...
-
Szabad ég alatt tartott C64 élesztése
Ma este futottam bele ebbe a videóba és alig tudom elhinni amit látok. Sőt igazából nem vagyok biztos benne, hogy nem-e...
-
AppleID-m feletti teljes kontroll visszaszerzése
Mielőtt arra gondolna bárki, hogy feltörték az AppleID-m (későbbiekben ID), és azzal mindenféle csúnya dolgokat...
-
Xiaomi Router 4
A Xiaomi tetszetős routere gigabites sebességgel bír és az új MiNET protokoll kezelésére is képes.
-
Zyxel NAS Repository csomagok telepítése
Az utóbbi időben a http://downloads.zyxel.nas-central.org/ oldal elérhetetlenné vált.Ennek okán a MetaRepository-t nem...
-
AMD Ryzen (Zen+) avagy Ryzen 7 2700X gyári értéken és kicsit másképp
Sziasztok,Ez egy kis szösszenet, amit az AMD Ryzen (Zen+) topik és felhasználók (leendő vásárlók és meglévő...
MaxxDamage Bejegyzés Akármi
-
Példa az idióta szabályokról
Egy teljesen más téma kapcsán olvastam a szabályok be és nem betartásáról.Erről eszembe jutott, hogy a munkám kapcsán,...
Geri Bátyó Bejegyzés Akármi 24
-
Kellemetlen ember 11 - A pofátlan
Az autós pofátlant mindenki ismeri, talán csak a gyerekek nem.Autópályán 80-nal megy a belső sávban és személyes...
-
Magyar rögvalóság 1.
Ma reggeli: a munkahelyem egy olyan utca mellett van, ami afféle mesterséges zsákutca: az átmenő forgalom...
- Szívós, szép és kitartó az új OnePlus óra
- Torrent meghívó kunyeráló
- Lalikiraly: Mercis kalandok - Huszonnyolcadik rész - Az újrakezdés
- Rövid időre leállhat a 8 GB-os GeForce RTX 5060 Ti gyártása
- Idén télen jön a most bemutatott Metro 2039
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- BMW topik
- Ötmillió példánynál jár a Crimson Desert
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- További aktív témák...