2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Windows 10: tabletes szemmel

Ha nincs valami nélkülözhetetlen dolog számodra, ami a 10-ben van, de a 8.1-ben nincs, akkor még korai a frissítés.

[ ÚJ TESZT ]

Telepítés, Start menü

Elkövetkezett hát a pillanat, hogy nem bírtam magammal és a kíváncsiságommal, és felraktam a tabomra a Windows 10-et, annak ellenére, hogy nem kevés negatív előítéletem volt vele kapcsolatban – mondjuk egy nem kevés részüket ennek hatására azóta újragondoltam, de azért akad még jó pár dolog, ami nem okés még mindig. Na, de haladjunk sorban.

1.) Telepítés

Ez a rész kifejezetten simán ment. Előtte mondjuk fel kellett szabadítanom pár GB-ot, jó néhány app törlésével, de annyi baj legyen.
Maga a telepítés aránylag gyorsan lement. Első körben a gép letöltötte a szükséges fájlokat, újraindult, majd jött a már megszokott 3+1 lépcsős telepítés, aminek a végén a már új asztal fogadott.

Volt még egy csavar is a telepítésben: a gyári Toshiba-féle Intel driver abszolút nem működött a Win10-zel. Ezt aránylag könnyen tudtam orvosolni, mivel már korábban telepítettem az Intel Driver Update Utility nevezetű progit. (Ezt egyébként 8.1 alatt pont a toshibás driver miatt nem tudtam használatba venni, csak rajta maradt a gépen.) Ezzel gyorsan frissült is a driver, és egy újraindítás után már ment minden, ahogy kell. Pozitív mellékhatása a dolognak, hogy az eddigi 10-es verzió helyett most 15-ös driver van fent így.

2.) Ismerkedés a felülettel

Megmondom őszintén, elsőre fura látvány volt a megszokott Kezdőképernyőm helyett egy pöttöm start menü. (Az Intel driver frissítése előtt desktopként működött a gép.) Egy darabig viszont nem tudtam mást nézni, ugyanis a Win10 rögtön azzal indított, hogy amint bedobta az asztalt, rögtön le is fagyott egy 5-10 percre…
De amint túllendültem ezen, rögtön nekiláttam a felület kiismerésének. Kicsit olyan volt, mintha egy új eszközt raktak volna a kezembe.

3.) Start menü

Alapértelmezetten egy úgynevezett tablet módot kapunk. (Mivel 8"-os eszközöm van, így a desktop nézetre nem is nagyon léptem át, emiatt az írás is inkább erre a nézetre lesz kihegyezve.) Elvileg ez hivatott leváltani a korábban ismert kezdőképernyőt. Elvileg. A gyakorlatban ugyanis kb. semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Illetve annyi azért mégiscsak van, hogy mindkettő tartalmaz csempéket.

Az új felület kinézetét és működését tekintve erősen hasonlít a Windows Phone-ban megismert felületre: adott 3 oszlop, ezek mentén lehet elrendezni az appok csempéjét, illetve vízszintes módban ez a hosszú oszlophármas kétfelé törik, így alkotva két darab 3 oszlopos felületet.

Szerintem ez használhatóságban visszalépés a 8.1-ben megismert vízszintes felülethez képest, azt valahogy kellemesebb volt használni.
Egyrészt függőleges nézetben itt mindössze 3 oszlopnyi csempe fér ki, míg 8.1 alatt ugyanezen orientációban 6 sornyi, és körülbelül 4 oszlopnyi csempe fért el. Vízszintes nézetben kb. azonos mennyiségű csempe fér el 8.1 és 10 alatt is egyaránt.

Másik lényeges különbség itt a csempék automatikus rendezése. Az ugyanis szinte teljes mértékben hiányzik, akárcsak a Windows Phone esetében. Azaz ha már van egy teli blokkunk, és mi abba belenyomunk egy csempét, akkor az eddigi egység szétesik, és újra be kell rendeznünk a csempéinket, hogy normálisan nézzen ki.

Az igaz, hogy a Windows 8 automata rendezője néha túl "agresszív" volt (pl. kis csempék csak 2x2-es elrendezésben lehettek, illetve 1 blokknak minimum 2 nagy csempét kellett tartalmaznia), de összességében még így is jobbnak érzem a Win8 működését ilyen téren. Tableten egyszerűen nincs kedve az embernek csempéket tologatni, pláne minden egyes átrendezést követően.

Aztán ami lényeges, hogy a Win10 szerkesztő nézete kissé lomha. Ha hosszan nyomunk egy csempére, akkor el tudjuk mozdítani – ebben mondjuk nem sok új van –, ugyanakkor utána ha egy másik csempét akarunk átrakni máshova, azt is újból hosszan kell nyomni, hogy ezt végre tudjuk hajtani. Ha csak simán gyanútlanul elmozdítjuk, a rendszer kilép a szerkesztő nézetből, és újból léphetünk be oda.

De nem csak itt történt változás: megjelent ugyanis egy bal oldali panel is, vegyük sorra, hogy ez mit tud.
Azt rögtön leszögezném, hogy szerintem egy hiányosság az, hogy a Start menüből nem lehet swype-pal bejutni ebbe a menübe, pedig jó lenne, ha nem kellene folyton a hamburger menüt nyomogatni.

Tehát a menü: alapvetően kétféle menünk is van itt. Az egyik a hamburger menü, mely tartalmaz egy listát az általunk leggyakrabban használt programokról, illetve a fiókunk neve és profilképe is itt lelhető fel. Kijelentkezni egyébként itt tudunk, tehát ezt a funkciót ne is keressük a főkapcsolóban!

A másik menü az alkalmazáslista, melyet közvetlen is el lehet érni a start menüből egyébként.
Ez a másik pontja a rendszernek, ami szerintem visszalépés az elődhöz képest. Itt ugyanis egy sima, egy oszlopos listán jelenik meg minden egyes Win32 és RT appunk, ami nem túl szerencsés megoldás, mert rengeteget kell görgetni miatta. Korábban ez ugye egy teljes képernyős felületen volt megvalósítva, ami – különösen tableten – sokkal praktikusabb megoldás, de igazság szerint desktopon is jobbnak találom.

Itt egyébként van még egy apró hiányosság: ha hosszan nyomunk egy program nevére, akkor semmi visszajelzést nem kapunk, a menü csak akkor jelenik meg apró késéssel, ha felemeljük az ujjunkat. Ez számomra zavaró dolog.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.