Hirdetés

2020. július 3., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Házimozi rovat

Viszlát, FLAC!

Veszteségmentes vagy pszichoakusztikus tömörítés? Megvizsgáltam a kódolási veszteségeket.

[ ÚJ TESZT ]

OPUS, Összefoglalás, Utószó

AAC és Vorbis /OGG/. Nem szabad szó nélkül hagyni ezt a két formátumot sem. Összehasonlító ábrával tudok szolgálni, ahol most is a valódi bitrátákat tüntettem fel, nem a konverterben megadottakat.

Mindenki értelmezze belátása szerint. Magas értéken ezek nagyjából olyan eltérések, mint hogy ráhullott-e nyolc szem por a hangszóró membránjára. Kifejezetten alacsony bitrátán viszont meglepően jó eredményt adnak, de ilyenkor talán az OPUS, ami legtöbbször a legjobb.

Hirdetés

Ami az OPUS formátum illeti, első ránézésre jobb, mint az MP3, mert a felső tartományban többet tart meg, de miután értelmezzük a mérést, látható, hogy minimális az előnye.

128 kbps alatt viszont egyértelműen sokkal jobban szól az OPUS, mert ilyenkor is sokkal többet tart meg a magas frekvenciatartományból.
Ami árnyalja itt az előnyét, hogy ahol ennek létjogosultsága van, többnyire nem játszható le.
Leginkább talán a 128 – 320 kbps között félúton lehet igazán jó választás, amiből sokkal inkább az online zeneszolgáltatási vonatkozásokban van nyereség, és jóval kevésbé az otthoni tárolásnál, hiszen a mindennel kompatibilis MP3, 320 kbps-on jobb.

Aki megmérettetné magát, tölthető egy FLAC vs. 80 kbps OPUS összhasonlító csomag.
A könnyedén előkészíthető vakteszthez segítség itt olvasható.
Jelzem, hogy jelen esetben már ilyen mérvű eltérések vannak.

A klasszikus WMA alapvetően a nagyon kis tárhelyű, hordozható lejátszóknál volt igazán előnyös, mert a sztereó hangnál a másik csatornát különbségi jelként tárolta. Így pl. 48 kbps-on sztereó lehetett, míg ilyen bitrátán az MP3-ból csak mono jöhetett szóba. Mindezt bőségesen a walkman-élmény fölött.

Összefoglalás. Rendkívül lényegesnek tartom hangsúlyozni, hogy a kódolási veszteségeket vizsgáltam meg, és nem a beszerezhető – illetve sokkal inkább a meglévő évtizedes – MP3 fájlok minőségét.
Próbáltam alapvetően a hibákra koncentrálni, közben megmaradni az életszerűség talaján. Úgy ítélem meg, hogy a 320 kbps bitrátájú MP3 kódolás eredménye annyira keveset változik egy audio CD forrásanyaghoz képest, hogy azt meghallani fizikai képtelenség, ezért semmi nem indokolja a nagyobb tárigényű és nehezebben beszerezhető alternatívák használatát.
Az alapértelmezett beállítások melletti 20 kHz fölötti tartalom nagy részének elvesztését nem tartom problémásnak, mivel az alatta lévő tartományt ez nem befolyásolja. Zenei anyag esetén az ez alatti összetevőket pontosan képes tárolni, 320 kbps bőségesen kiszolgálja a 20 kHz körüli komponensek helyigényét is.
Ami az audio CD-nél bármennyivel is nagyobb átfogású audiofil lehetőségeket illeti, azokhoz képest is lényegtelen a 20 kHz alatti tartomány változása, csak az ez fölötti, füllel nem hallható részben találunk – valójában csekély mennyiségű – többletinformációt.
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a placebo-hatást, mivel a tudatnak oly hatalma van, hogy pillanatok alatt képes akár testi elváltozásokat is okozni. Azonban a meggyőződéssel vitatkozni nem lehet, ezért a legjobb tiszteletben tartani, mert mindenki csak önmaga találhatja meg az igazságát.

Aki még tesztelni szeretne, a miheztartás végett, itt van két csomag és egy kis kommentár. 48 kbps!

Utószó. Voltak olyan kedvesek az ellentábort képviselők közül jó néhányan, hogy idejükből rengeteget szakértelmük megosztására áldozzanak.
Ezernégyzáz hozzászólás után sikeresen igazolták, hogy a cikk álláspontja megállja a helyét a még ily szigorú zsűri előtt is. Ennek magyarázata, hogy egy hónapnyi eszmecsere és kérlelés után sem sikerült – az egyébként könnyen és gyorsan előkészíthető – ABX vakteszt 10/10 bemutatása.
A 80 kbps OPUS vélhetően rangon aluli, hiszen 10/10 teszteredményt erről sem láthattunk, annak ellenére, hogy az érzékeny hanganyagot tartalmazó tesztcsomag sokszor letöltésre került.

Néhány hangmérnök és neves szakújságíró is megtisztelt jelenlétével, olyan, átlagember számára fel sem fogható magasságokkal, mint a 20 kHz fölötti hangok NEM füllel történő érzékelése, hanem agyi zenei kiműveltség segítségével. Minden bizonnyal tovább mélyítette volna tekintélyüket és hitelességüket, ha az MP3-tömörítvények könnyedén hallható hibáit egy ABX vakteszttel is alátámasztják.

Egyetlen kivétel volt, az elektronikus zenén belül egy szűk rétegstílus, a drum and bass egy bizonyos fajtája, ahol az egyik előadó zenéjével sikerült 10/10 eredményt elérni, felhasználva a magas középtartományban felfedezett hajszálnyi eltérést. Maga a tesztelő is beismeri, hogy ez nem nevezhető épp komoly hiányosságnak. Hozzáteszem, ez a zene rengeteg összetevőt tartalmaz, a bitrátája csupán 11 %-al marad el a fehérzajétól, és közel sem hétköznapi hanganyag.

Ezek fényében a cikk álláspontját lezártnak és abszolút megerősítettnek tekintem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.