„Egy lant húrjai”
Megpendültek már, a véres halál lantjának, rozsdás húrjai. Mind ezt Corthy városában tette, ahol most egy lelket sem látni a poros utakon, hol egykor a koros urak koptatták a lábbelit. Most azonban minden más. A kocsma sem zajong, s a bank is üresen áll. Lövés nyomok tarkítják a házak deszkafalait. A város szélén nagyobb a pusztítás. Ott 1-1 leégett viskó jelzi, hogy itt bizony nagy a baj. Az emberek, akik még életben vannak, az ablakokból figyelik, hogy vajon ki lesz az e napi áldozat. Ha netán rájuk esne a választás, akkor aztán sírva menekülnek, de mind hiába…
Egyetlen csoport van, amely megengedheti magának a szabadságot. Ezek a banditák. Úgy flangálnak fel s alá, mintha otthon lennének, és úgy puffantanak le bárkit, mint egy szimpla házi legyet. Vannak vagy 20-an, s mivel nem nagy a város, általában együtt játnak. Egyedül a pusztítás érdekli őket, s az ígéret. Az, amelyet egy gazdának tettek, kinek halálakor meg kell, hogy szállják Corthy városát. Ő volt Lerry, s mint a mostani helyzet is mutatja, az ő húrja bizony elszakadt.
Piszkos ablak, melyet éppen törölgetnek. Borostás s rémült öregúr tekint ki rajta, keresvén a menekülés lehetőségét, vagy a halál tekintetét. Véletlenül rá is akad, egy fiatal férfi képében, aki az egyik ház tövéből bámul vissza rá. Elfehéredik az ijedségtől az idősember, hiszen nem erre várt. Már koros látásával próbálja felismerni, de nehezen megy. Hunyorít, majd szívja a fogait, s végül megvan. Hatalmas üvöltéssel kivágja magát a nyikorgó ajtón, s a kocsma felé veszi az irányt.
- Itt van! Itt van! – Üvöltözi veszettül.
Egy alak lép elé, kinek tekintete őrült – Ki van itt? – kérdezi gúnyosan.
- A fickó! Aki a bankban volt! – magyarázza alázatosan – Aki megölte a főnököt! Ott láttam - mutat a háta mögé.
- Értelek - mondja nyugodtan a férfi, majd a társaihoz fordul, akik addigra mind odagyűltek - Nézzetek körül, és öljétek meg! - mikor befejezi, mindenki útnak ered, fegyvereiket előrántva, kivéve persze az öreget - Hé! Mi lesz a jutalmammal? Hagytok elmenni?
Az előbbi bandita visszafordul, s harsány nevetésbe kezd - Jutalom? Miről beszélsz öreg? - mondja, majd a fegyverét oda tartva, megpendíti s el is szakítja a halál lantjának egyik húrját…
Sok halott van. Mind egy-egy eltépett, egykor ékesen zengő csodaszál. Mash borzongva néz végig rajtuk. Tudja, hogy talán ő is így fogja végezni, ezen a mocskos helyen, de nem fordulhat vissza – Az a bolond öregember – gondolja – Csak lelövette magát, s engem is bajba kevert.
Banditák hangja zengi be az utakat, kik hajtják a vadat. Az azonban kijátszotta mindet, s már a kocsma közelében bujkál. Kitanulta a mesterséget, s tudja mit csinál.
Az ivó előtt két halott hever. Az egyik az öreg, aki a város legfrissebb termése, míg a másik egy ismerős alak. Mash egyből felismeri, hogy ki az, s mit sem törődve a következményekkel, hozzá rohan.
- Boni! – kiabálja torkaszakadtából, s a test előtt térdre rogy. Felkarolja azt, de már mind hiába. Akár a liszteszsák, úgy hever ott, s hidegen bámul a vakvilágba. Testén több, golyó ütötte lyuk tátong, s vér borítja a ruhája nagyját. Mashnak könnye hull a látványtól – Sajnálom… - préseli ki magából, majd visszaengedi őt, aki már csak egy szakadt húr.
- Megvagy! – hallatszik a kiáltás, amely egy rosszfiútól érkezik, amint meglátja az ifjú Johnsont. Vesztére ő a lassabb s holtan terül el. Mashnál csak egy gyorsabb ember él a vidéken, s ő Paul Johnson.
Komoly harcnak néz elébe Mash, hiszen a lövésre csak úgy özönlenek a banditák. Közülük öten menten összeesnek, de aztán ez abba marad. Mashnak kifogyott a lőszer a fegyveréből, így menekülésre kényszerül. Pár dörrenés, s a lant húrja fémes sírásba kezd. El nem szakad, de fülhasogató a hangja.
Mash a kocsma oldalának tövében hever. Combján hatalmas seb ékeskedik, melyből ömlik a már-már fekete vér. Remegő kézzel próbálja megtölteni fegyverét, de folyton elszúrja, s a homlokáról érkező verejték, időnként elvakítja valamelyik szemét.
Közben már a banditák elé értek, s gúnyos mosollyal szemlélik az áldozat kínját. Heten vannak, s közülük egy, pisztolyát emeli, amelyet a már-már pánikoló Mash-ra szegez. Vár egy kicsit, szemében öröm, s hatalmas vigyorral tekint a hatlövetűn túlra. Ezt követően hatalmas dörrenések sorozata rázza meg a várost.
Hatan esnek össze a banditák közül, köztük az is, amelyik Mash-ra célzott. A hetedik, rémületében összegörnyedve, fedezék mögé rohan, s közben hátra tekint. A távolban egy férfi áll, kinek fegyverében üres a tár, így futásnak ered, s ő is elbújik egy ház tövében. Tölt, majd vár. Mikor a gazember rosszkor bújik elő, menten megpendül a neki szánt húr, s élesen elszakad.
Mash a meglepetés hatására, el is felejti a fájdalmát, s egy óvodás mosolygó ámulatával fogadja megmentőjét – Paul! – kiáltja.
- Pszt. – inti nyugalomra az öccsét – Ne hangoskodj. – majd leguggol – Jól megjártad.
- Mit keresel itt? – Vonja kérdőre. Paul kicsit hezitál, majd elkezdi felkaparni a földről testvérét.
- Tudod – kezd bele – ezt még nem mondtam, de amikor anyu meghalt, megígértem neki, hogy vigyázni fogok rád – nyel egyet – s tartom a szavam.
- Hmm... – fűzi hozzá Mash. Többet nem tud. Csak felnéz a bátyjára, mint valamiféle példaképre, vagy talán hősre s hagyja, hogy felsegítse. Jobb kezével átkarolja Paul nyakát, majd a még ép lábán szökdel mellette. Sietősre kell venni az iramot, ugyanis számolniuk kell újabb társasággal. Ez azonban nem könnyű. A fiatalabbik Johnson nagy teher a gyors haladás számára.
- Köszönöm, hogy értem jöttél – mondja Mash, s közben szisszen egyet-egyet a fájdalomtól.
- Ne ezzel foglalkozz – suttogja Paul – mi hamarább el kell hagynunk a várost. – s még gyorsabbra próbálja fogni a tempót, de amint sikerül neki, puskalövés téríti el az igyekezetét. Hatalmasat üvölt, s a vállához kap. A fájdalomtól elnehezülnek a lábai, és elcsuklik. Mash egyből kapcsol és elengedi bátyja nyakát. Ő sem tud talpon maradni, de esés közben, a sérült lábát a talajhoz préseli, melynek hatására meg tud fordulni. Mit sem törődve a fájdalommal, s a közelgő földdel, fegyverével céloz, majd elsüti azt, melynek lökésétől még keményebb a porba való érkezés. Hangosan felsziszeg, míg Paul erősen szitkozódik mellette, s közben a lapockáján tartja a már véres kezét. A távolban, egy bandita holtteste dől ki a fedezéke mögül.
- A fenébe! – kiabálja idegesen Paul. A dühtől úgy vöröslik a feje, hogy a rákerülő vércseppek elvesztik kontúrjukat. Mash is hasonló cipőben jár, kivéve azt, hogy az ő vére fekete, melynél talán csak a fegyvere sötétebb.
- Sajnálom… - fordul testvéréhez Mash.
- Csend. – mondja erőlködve Paul s nehézkesen, de talpra áll. Ismét felsegíti öccsét, s most már mind ketten tántorogva, de töretlenül folytatják az utat. Tudják, hogy el kell menekülniük. Szerencséjükre, több bonyodalomba nem keverednek, és biztonságosan távoznak Corthy városából, ahol a lant húrjai már nem muzsikálnak.
Mindezek közben, a város kocsmája előtt, emberek gyülekeznek, s a halott banditákat szemlélik. Hatan vannak, s csöppet sem örömteli az ábrázatuk.
- A rohadékok! – szólal meg az egyik.
- Nyugalom Frank… - mondja egy másik. Ő az, aki korábban végzett az egyik öreggel, Mash érkezésekor.
- Még hogy nyugalom? Joe! Hiszen kinyírták a legtöbbünket! – Tiltakozik Frank. Joe erre fegyvert ránt, s társa homlokához szegezi azt.
- Mondtam, hogy nyugodj le! – kiáltja – Utánuk megyünk, és kivégezzük őket! Nem járhatnak messze.
Frankben megfagy a vér. Tágra nyílt szemekkel, melyekben rémület lakozik, helyeslően bólint. Szólni nem mer.
- Doug! – fordul a másik társához Joe – Ülj lóra, és menj el a rejtekhelyünkre! Hozd ide a többieket, de fél órán belül itt legyetek! – üvölti le kalapját Doug fejéről.
- Rendben – hebegi alázatosan, s futásnak ered.
- Ti pedig – mondja a többieknek – őrizzétek a várost! Ügyeljetek! Bárkit, akit megláttok, s ha az nem közülünk való, menten lőjétek főbe!
Mikor befejezi, az ott lévők elviharzanak. Ahányan vannak, annyi irányba hagyják el a terepet, s fegyvert rántva felkészülnek az esetleges viadalra...
