Apróságok, összefoglalás, képek

Közlekedés

Az USA a motorizáció hazája. Közhely, hogy mindenhová autóval mennek, de ez csak részben igaz. Azok a nagyvárosok, ahol megfordultunk, egész jó tömegközlekedéssel rendelkeznek. Legalábbis a belvárosuk. Manhattan és vonzáskörzetében a sok földalatti és busz miatt igaz. Washingtonban is folyamatosan építik a metrót. De ahogy elhagyjuk a belvárost, már szükség van az autóra. Helyiekkel beszélgetve is ez volt a következtetés.

Az első alkalommal egy Hyundai-t sikerült bérelni. Lusta tehénként tudnám leírni. Automata váltóval és puha futóművel volt megáldva. Nézőpont kérdése, hogy mit ír róla az ember. Egyik oldalról lágyan ringatózva, kényelmes tempóban falta a kilométereket. Másik szemszögből nézve a legkisebb fékezés, kanyar vagy szél hatására imbolyogni kezdett és részegként kóválygott az úton. Vicces volt, amikor a Dél-Amerikából érkezett parkolófiúkkal próbáltunk szót érteni, hogy milyen autót is adtunk le előző nap este. Végül megegyeztünk, hogy ugyanarról a járműről beszélünk, csak ők úgy hivatkoztak rá, mint: "gráj hándáj"

A második autó elvileg ugyanaz a kategória volt. Eredetileg egy Ford Fusion (Mondeo) volt a kiszemelt, de a csomagtartót erősen csökkentette az akkucsomag. Végül kis reklamáció után egy Ford Taurus-szal gurultunk ki a kölcsönzőből. Ez már csak addig volt lusta, amíg a pedált nem nyomtam elég mélyre. A 3.5 literes V6 szépen megrántotta az autót előre. Az automata váltó és a billegős, tántorgó futómű viszont nem csábított száguldozásra.

A közlekedés elég egyszerűen ment. Nem sok extra szabályra kellett figyelni. Ha nincs tiltva, akkor szabad jobbra kanyarodni a pirosnál. Ha mindenkinek stop táblája van, akkor az haladhat át először, aki hamarabb érkezett. Nagyjából ennyi volt az újdonság, meg az utak. Ha azt gondoljátok, hogy szélesek a sávok, akkor a keleti partra ez nem volt jellemző. Az viszont igen, hogy több helyen is autóztunk 4-5 sávos úton. Olyan is akadt, ahol 2x3 sáv gyorsforgalmi mellett volt még 2x5 sáv, de ez már tényleg a véglet volt.

Az engedélyezett sebesség utanként változó, az államok közötti utakon is csak maximum 65 mérföld/óra. Ezt a helyiek sem tartják be, azt javasolták, hogy tartsuk a lépést a forgalommal. 75 felé már nem ajánlották, hogy menjünk, de a rendőr arra is harap, ha sokkal lassabbak vagyunk, mint a többiek. Így aztán én tartottam a 70-72 mérföldes sebességet. Ezzel a középső sávokban nyugodtan el lehet autózni, de ez sem mindig igaz. Simán megteszik azt, hogy beállnak egy sebességre és amíg nem kell, nem váltanak sávot. Előzd meg jobbról vagy balról, ha nem tetszik, de nem fog jobbra húzódni. Cserébe egy gyorsabb autó sem villog le, hanem kivárja, amíg meg tud előzni. "Birkábban" közlekednek, de pont ezért nincs stressz, élet-halál harc az úton.

A tankolás is kicsit másként zajlott, mint itthon. A kártyánkat nem fogadta el az automata, mert egyetlen irányítószám sem felelt meg neki. Így aztán be kellett fáradni a kezelőhöz, ott előre befizetni az üzemanyagot. Igen, meg kell saccolni, hogy mennyi is lesz. Jó barkochba ismeretlen autónál, hogy 30, vagy 50$ lesz. Ha több, az sem gond, mert szépen visszafizetik a különbséget. A kapott számlákat meg próbálja meg elszámolni költségként, aki tudja, amikor egy tankolásra kap az ember mondjuk 3 darabot.

Reggeli

Az ételeket nem emelném ki külön. Nagyjából ugyanaz a nemzetközi konyha van, amit itthon is megtalálhatunk. Pizza, hamburger, kínai, kebab, sushi vagy kóser egyre megy. Persze minden kicsit nagyobb és a fűszerezés is eltér kicsit, de ehető. Hamburgerből a helyiek által is látogatott szurkolói pub vált be. Ami viszont két hét után kezdett sok lenni, az a "kontinentális reggeli" néven futó menü. A kávé olyan lötty, amin át lehet látni, jó eszpresszót talán csak két helyen találtam. A tojás inkább hasonlít rágóra és a kolbász (sausage) is túlfűszerezett. A zabpehely mellett még van amerikai palacsinta. Ezzel nagyjából kész a választék, nem csoda, hogy két hét után a kolléga inkább hot dogot reggelizett. Én mindennap megpróbáltam variálni, de egy idő után már mindegy volt, hogy lekvárral, mézzel, sziruppal vagy sós mogyorókrémmel kentem meg a gofrit.

Mosás

3 hétre elég nehéz pakolni, ezért Philyben meglátogattunk egy önkiszolgáló mosodát. Két férfi a nők birodalmában, ráadásul két hófehérke. A kiszolgáló nagyon segítőkész volt, pár percen belül már forogtak is a ruhák. A legkisebb gép is elég volt, de láttunk olyat, amelyikbe a vígjátékokban látott módon akár egy gyereket is tisztára lehetett volna mosni. Hogy nem csak mi voltunk járatlanok, azt a két, mellettünk tanakodó ember is mutatta. Ők kb. fél liter mosószert borítottak a gépbe, így a víz-ruha-hab rétegződés helyett csak habot lehetett látni az általuk használt mosógép ajtaján benézve. A sikeres mosást és szárítást egy Phily steakkel ünnepeltük meg. Útközben még 1-2 szépen feldíszített házat is láttunk, szóval eredményes esti kiruccanás volt.

Az emberek nemcsak a mosásnál, de mindenhol nagyon segítőkészek voltak. Jellemző az amerikai emberekre, hogy nyitottak, barátságosak és eredmény orientáltak. Az akcentusunk alapján sokan kiszúrták, hogy nem helyiek vagyunk és érdeklődve kérdezgettek, hogy honnan jöttünk. Elég sokan ismerték Magyarországot és nagyjából el is tudták helyezni. Ugyan mindenkinek a felmenői a világ különböző tájairól érkeztek, elsősorban amerikainak vallották magukat. Sok érdekesség került szóba, beszélgettünk autókról, kicsit politikáról, fegyverekről, közbiztonságról és a tanulásról is. Persze nem mindig ment flottul a kommunikáció. Az indiai kutas nem tudott kifogni rajtam, de nyáron akadt, amikor ketten próbáltuk dekódolni, hogy mit magyaráz nekünk a parkolóőr. Néhány dologra más kifejezést használnak, mint amit mi megszokhattunk. Például "take away" helyett "to go"-val kell jelezni, hogy elvinnénk az ételt, mert megeshet, hogy a kiszolgáló nem érti mit is szeretnénk. Ha már a nyelvnél tartunk, akkor a nyelvtanra is érdemes kitérni. Az egyszerűbb emberek beszéde néha bántotta a fülem. Nem vagyok penge angolból és nyelvtan náci sem. De feltűnt, hogy sokan nem használtak, csak sima múltat, a present perfect teljesen hiányzott a beszédükből. Az biztos, hogy a Rigó utcában meghúznák őket, mint a sicc.

Összefoglalás

Az utazásokból ugyan főként a csavargásokat emeltem ki, de a munkán volt a hangsúly. A feszített munkatempónak meg lett az eredménye és ugyan kis csúszással, de sikerrel vettük a kitűzött célt. Ez persze még nem a vége az építésnek, de egy fontos mérföldkő. Ahogy most látom, csak az első, mert már most a további bővítéseken törjük a fejünket. A kábelezést is úgy készítettük elő, hogy a kapacitást meg tudjuk minimum duplázni, de a szomszéd rackek is már előjegyzésbe kerültek.

A két útból, ha ki kellene egy-egy momentumot emelnem, akkor csak kicsit lennék bajban. Az elsőből New York volt a favorit. Azt hiszem, ezt könnyű szívvel kijelenthetem a többiek nevében is. A második alkalommal sokkal kevesebb időnk jutott turistáskodni. Az időjárásnak is része volt abban, hogy az Udvar-Házy Centert választanám.

További képek

Remélem, van türelmetek még néhány képhez, amiket nem tudok kihagyni. Csak minimális kommenttel, de sok szeretettel.

Manhattani tetők teraszokkal, zöld területekkel.

Rockefeller Center az 5. sugárútról nézve.

Hol vannak a rohamosztagosok?

Amíg a többiek pancsoltak én pihentem.

Udvar-Házy Center. Ha tehetem, ide még visszamegyek.

Ha idáig kitartottál, akkor köszönöm a türelmed és remélem, tetszettek a képek.