A másodvirágzás kezdete...

A második roham első szereplője 2007-ben indult útjára, és 2014-től szolgáltat: az O3b Networks Ltd. a nevéből is adódóan azokat szerette volna elérni, akik számára a földi kiépítésű szélessávú internetelérés nem hozzáférhető - '(The) Other 3 billion', vagyis a másik 3 milliárd jelzi, hogy kiknek is szánják a szolgáltatást. A közepes keringési magasságú tartományban, 8063 km-en keringő 12 műholdas (9 aktív és 3 tartalék) rendszer műholdanként 16 Gbit/s, egy-egy kliensnek 2,1 Mbit/s sávszélességet biztosít, 140-180 ms latency mellett. Mivel azonban az egyenlítő síkjában keringenek, így a nagyon északi és déli régiók kiesnek a szolgáltatási területből. Alapvetően azonban nem az egyéni kliensekkel, hanem az ISP-kkel kötnek üzletet, akik kvázi az optikai gerinchálózat helyett választják az O3b műholdjait. Nem meglepő, hogy az O3b partnerei között félreeső kisebb szigetek internetszolgáltatóit, vagy például egy karibi körutazásokkal foglalkozó hajótársaságot találjuk.

Az O3b lefedettsége

Az O3b pénzügyi támogatói között ott van a SES (2016-ban ők kivásárolták a többi részvényest), de megtaláljuk az Alphabetet és a HSBC-t is.

Egy régi-új szereplő az Iridium, amelynek második generációs Iridium NEXT rendszerét 2017-ben fogja indítani a SpaceX, a továbbra is 66 aktív műholdra épülő rendszer a speciális mobilkészülékeken 88 kb/s, hordozható bázisállomásokon 1,5 Mbit/s (felfele már csak 512 kbit/s), nagyobb méretű telepíthető rendszereken viszont akár 8 Mbit/s sávszélességet is kínál.

Szintén régi-új szereplő az Orbcomm, akinek első generációs LEO pályán keringő műholdjai alapvetően céges felhasználásra, például építkezéseknél való adatkommunikációra vagy teherszállítás, konténerek nyomon követésére nyújtanak szolgáltatást. Az Orbcomm OG2 konstelláció 18 műholdból áll, elvben további 30-cal ki lehet bővíteni.

Orbcomm OG2 műholdak összecsomagolva

A jelenleg legtöbbet emlegetett szereplő a 2012-ben indult WorldVu, amely először 300+, majd 600-700, végül 2014 körül 648 műholdas konstellációban gondolkodott, alacsony Föld körüli pályán, az elején még 1000 km alatti régióban, majd 1200 km-en. A startup a kezdetekben kapcsolatban volt a Google és a SpaceX cégekkel is, előbbivel befektetőként, utóbbival az indítórakéták kapcsán. A WorldVu alacsonyabb pályán keringő műholdjai azt ígérték, hogy akár 100 ms alá lehet beszorítani a latencyt közeli csatlakozásokhoz, ami mégiscsak üdvösebb a felhasználók szempontjából. Az eddigi cégekhez képest a WorldVu az Iridiumhoz áll közelebb, mivel nem csak a cégek, de az egyéni felhasználók kiszolgálása is céljuk lenne.

OneWeb marketinganyag...

2014-re kicsit összekuszálódtak a szálak, de két nagy csoport kezdett el kialakulni. A WorldVu átkeresztelkedett, neve OneWeb-re változott, a partnerek pedig a Qualcomm és a Virgin Galactic lett, utóbbi a levegőből indított hordozórakétával juttatta volna fel a ~110 kg-os műholdakat, az ekkori tervek szerint cirka 1200 km magasra. A műholdak gyártását szintén a Virgin cégcsoport vállalta volna, illetve ott volt az Airbus is, amelynek saját műholdgyártó részlege van.

A másik csoportot viszont a WorldVu két első partnere, a Google (pardon, Alphabet) és a SpaceX, illetve a Fidelity hívta életre. Itt nem lehetett az elején túl sok mindenről hallani, Elon Musk 2015 januárjában jelentette be, hogy egy 4000 műholdból álló internetszolgáltató rendszert tervez kiépíteni, de túl sok részletet nem osztott meg ezzel kapcsolatban. Mindenesetre ezzel vált nyilvánvalóvá, hogy a SpaceX és a WorldVu útjai különváltak, és (legalább) két egymással konkuráló műholdas internetszolgáltató fog létrejönni.

2015 több fontos eseményt is hozott, a OneWeb 21 műhold indításra kötött szerződést az ArianeSpace-szel, amelyhez a Szojuz-2-1b rakétát használnák fel, 2017-es indítási dátummal. Egyben a Virgin Galactic-kal is megállapodtak további 39 műhold pályára állításáról a Launcher One rendszer segítségével. Az ArianeSpace szerződés mellé opciót kötöttek a még csak fejlesztés alatt álló Ariane 6 indítórakétához három indításra, amivel az első megrendelői lettek nem csak a Launcher One, de az Ariane 6-nak is. Végül legutóbb a Blue Originnal kötöttek szerződést három indításra, 2021-22-re.

A Blue Origin New Glenn rakétájának CGI bemutató videója...

A műholdak pedig hízni kezdtek, az első, 110 kg-os tervek helyett már inkább 180-200 kg-os tömegű műholdakról szóltak a hírek, amelyek viszont élettartamuk végén deorbitálnak, és elégnek a légkörben - ezzel azokra a kritikákra reagáltak, amely szerint a műholdak jelentősen növelnék az űrszeméttel kapcsolatok gondokat, mivel mintegy 700-800 km-es pályamagasság felett már a légellenállás nem tényező. Emiatt évszázadokig, évezredekig keringhetnek fent a működésképtelenné vált műholdak, veszélyt jelentve a többi műholdra és persze az űrhajókra is.

A SpaceX is bejelentkezett, hogy két tesztműholdat bocsátanak fel 2016-ban (hamarosan kiderül miért siettek volna). Majd mindenki meglepetésére újabb játékos lépett a színre: a Boeing. Ők 1396 műholdas rendszert építenének ki, szintén 1200 km-es magasságban, és szintén az internetszolgáltatás lenne a fő profiljuk. A rendszert a második fázisban további 1560 műholddal bővítenék ki, ha az igények ezt megkövetelnék. A Boeing a műholdgyártás egyik nagy szereplője, illetve az ULA-n keresztül (ami a Lockheed-Martin céggel közös leányvállalata) saját hordozórakétái is vannak.

A frekvenciák csatája....

A rádiófrekvenciák használatára vonatkozó nemzetközi szabályozó testület a Nemzetközi Telekommunikációs Egyesület, amely az ENSZ égisze alatt működik, ugyanakkor országos felügyelet is működik a legtöbb országban, Magyarországon ez a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, az Egyesült Államokban a Federal Communications Commision, vagyis az FCC. Az FCC célja alapvetően a frekvenciagazdálkodással a versenyhelyzet és ugyanakkor a méltányos frekvenciahasználat biztosítása. 2016 nyara pedig sok vitára tett pontot, ugyanis az úgynevezett "K" frekvenciasáv-csoportot érintette. A "K" sávcsoport alapvetően 12-40 GHz frekvenciatartományt takarja, ezt azonban háromfelé osztották, a "Ku" a 12-18 GHz, a "K" a 18-27 GHz és a "Ka" a 27-40 GHz-es tartományt jelenti. A tartomány általánosan használt a műholdas kommunikáció terén, többek között a műholdas TV-szolgáltatásoknál, és a viszonylag magas frekvenciatartomány miatt nagy sávszélességet tesz lehetővé. Az első, 1990-es években induló LEO pályán keringő műholdas internetszolgáltató cégek is a "Ka" illetve "Ku" sávban működő műholdakat képzeltek el, ám ez heves reakciókat váltott ki a GEO pályán keringő műholdakat szolgáltató cégek részéről, mivel aggódtak amiatt, hogy interferenciát okozhatnak a saját műholdjuk szolgáltatása terén.

A rádió-frekvenciatartományok ( forrás: Wikipédia )

Akkor a probléma végül is elsikkadt, miután a szolgáltatások nem indultak el. Csakhogy a műholdas szolgáltatóknak új "ellenséggel" kell szembenézniük: az 5G mobilszolgáltatással. Az 5G pont a teljes "K" sávcsoportot tartományait nézte ki, első sorban a "Ka" tartományt, de a "Ku" tartomány egyes részeit is igénybe szeretnék venni. Mivel nincs nemzetközi szabvány (és ez előrevetíti, hogy a 4G-hez hasonlóan itt is régióról régióra eltérőek lehetnek a felhasznált frekvenciák), így a potenciális tartományokat szeretnék lefoglalni az 5G-re fejlesztő cégek. Ennek egyik eseménye volt, hogy az egyik 5G-ben érdekelt cég, a Dish Network panasszal élt az FCC-nél a 12,2 és 12,7 GHz közötti tartomány prioritás-használatáért. Ezt a tartományt a OneWeb már lefoglalta, illetve a SpaceX is érdeklődött szabad tartomány iránt, mivel ez az egyik tartománysáv, amit az FCC a műholdas kommunikáció számára tartott fent. Az FCC 2016 nyarán jóváhagyta a 28, 37 és 39 GHz-es sávokat, ám a "Ku" sávtartományban még megtartotta a műholdas rendszerek prioritását, és ezzel az 5G rendszereket bekorlátozták.

Szintén téma a V frekvenciatartományban (40-75 GHz) való szolgáltatás, ez azért népszerű felvetés, mert ez a tartomány még viszonylag "szabad" a műholdas (és szárazföldi) kihasználtság terén, igaz már itt is terjeszkedik a mobil kommunikáció: a Wifi 802.11ad és ay a 60 GHz-es tartományt, az aj pedig a 45 GHz-es tartományt használja.

De visszakanyarodva a témához, mivel a OneWeb már korán jelezte, hogy mely tartományokra tart igényt, eredetileg az általános eljárás az volt, hogy aki korábban jön, az korábban is biztosíthat magának frekvenciát, ha bizonyítani tudja azt, hogy használatba is veszi (ie.: már kering fent műholdja). Az FCC a versenyt előmozdítva felhívást tett közzé, mely szerint az Egyesült Államok területén aki a Ku, Ka, illetve a V tartományban szeretne műholdas használatú sávot igénybe venni, az jelentkezzen. Az jelentkezőket 2017 március elején hozták nyilvánosságra, érdemes ránézni:

(Klikk a teljes méretért)

A SpaceX bejelentette már korábban, hogy mintegy 4000 műholdból álló, cirka 1100 km magasan keringő műhold-rendszert szeretne kiépíteni. Nos, ennél valamivel magasabban egy még nagyobb, 7518 műholdból álló rendszert akar kiépíteni, amely a V frekvenciasávban dolgozna. Az összesen 11943 műhold viszont egészen elképesztő szám. A cikk írásának pillanatában az UCS adatbázisában 1421 aktív műhold szerepel, amelyek Föld körüli pályán keringenek. A SpaceX ennek több, mint a nyolcszorosát szeretné pályára állítani az elkövetkezendő években.

A második a Boeing, aki 2956 + 60 műholdas rendszerével számol, ők alapvetően a V frekvenciasávot nézték ki maguknak.

Ez után jön a OneWeb, ők két lépcsőben 720-720 műholdas LEO műhold-rendszert jelöltek meg, illetve egy 1280 műholdas MEO rendszert vázoltak fel. Esetükben érdemes megjegyezni, hogy a fő befektetőjük, a japán Softbank, akik 1 milliárd dollárt hozott a cégbe, a szintén részben általa birtokolt, ám súlyosan eladósodott Intelsat céget összeolvasztanák a OneWebbel. Ha a fúzió összejön, az új cég egyből az egyik legnagyobb szereplője lesz a piacnak.

A Kepler Communications egy kanadai startup, akik tavaly indultak, és alapvetően 3U méretű (indításkor cirka 30x10x10 centiméteres, max. 4 kg-os) cubesatokkal oldaná meg a kommunikációt földi bázisállomásokkal. Első sorban az IoT alkalmazások elterjedésével számolnak, nem kifejezetten az hagyományos értelembe vett széles-sávú internetszolgáltatás biztosítása a céljuk.

A Telesat Canada egy régi motoros a GEO pályán keringő műholdas kommunikációban, de ezen felül most két, 117 műholdból álló rendszert tervez, hogy megfelelő részt haraphasson ki a piacból.

A LEOSAT egy amerikai startup, amely 80-108 műholdból álló, 1400 km magasan keringő rendszerével elsősorban céges ügyfelek kiszolgálására specializálódnának, a honlapjuk szerint 1,6 Gbit/s full duplex sebességet biztosítanak, de ez felmehet akár 5,2 Gbit/s-re is, ha a kedves ügyfél úgy kívánja (és pénztárcája engedi) - a műholdak közötti adatkapcsolat kapacitása 1,5 Tbit/s.

Érdemes megemlíteni az O3b Networks további 60 + 24 műholdját, a cég ugyanis immár a műholdas kommunikációs piac legnagyobb szereplőjének, a SES-nek a tulajdona.

A további szereplők sem elhanyagolhatóak, például a ViaSat sem éppen újonc vagy kis szereplő, a Spire Global pedig egy egymásra épített startup-rendszer része, amelynek másik kulcseleme, az Új-Zélandról rakétát indító, de amúgy amerikai RocketLab USA ugyanazon a befektetői körhöz tartozik.

Ami minden estre az ITU-t és az FCC-t megrémisztette, az az, hogy több szereplő is (köztük a SpaceX és a Telesat Canada is) bejelentette, hogy kis méretű tesztműholdakat küldenek fel, amellyel teljesítenék a frekvenciákra vonatkozó "használatba vétel" jogát (függetlenül attól, hogy a műholdak nem a végleges műhold-rendszer elemei lesznek), és így adott esetben kisajátíthatnának egy-egy frekvenciacsoportot, megnehezítve a többi potenciális pályázó helyzetét. Az ITU reagált is, hogy szükség esetén meg fogják változtatni a szabályozást...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!