A Volta korszak Titan-ja
Erről az architektúráról a hagyományos, játékos célra szánt GPU-k iránt érdeklődők talán nem is hallottak, hiszen az itt szereplő Titan V, valamint a rá épülő Quadro kártya kivételével nem készült belőle a végfelhasználói piacra másféle típus. Persze annak idején pletyka szinten elterjedt, hogy a Pascal architektúrát a Volta váltja majd, és az AMD még egy nem túl jól sikerült marketingkampányt is készített rá, de a következő GeForce széria végül a Turing architektúrára épült, a Volta pedig megmaradt egy igen különleges rétegtermék alapjának.
A Titan termékvonal pozícionálása gyökeres fordulatot vett ebben a generációban, hiszen a hagyományos "játékkártya, amivel dolgozni is lehet" kategóriából egyértelműen kilógott a Titan V, amit jól bizonyít, hogy a fentebbi kis beharangozó videóban játékokról szó sem esik, sokkal inkább a gépi tanulásról, és a Tensor magokról. Az NVIDIA ugyanis kifejezetten erre a célra ajánlotta ezt a típust, de attól még természetesen játékokat is lehet futtatni vele, mi pedig ebben a cikkben ilyen szemszögből fogjuk vizsgálni a teljesítményét.
Mivel hagyományos GeForce nem készült belőle, ezért a Titan V-t jobb híján az előző generációs Titan Xp-hez hasonlítjuk. Jól látható, hogy bár a gyártástechnológia fejlődött, a GPU magfelülete mégis csaknem a duplájára nőtt, a hagyományos feldolgozóegységek száma azonban mindössze 25%-kal emelkedett, ráadásul az alacsonyabb órajelek ezt az előnyt is nagyban csökkentik. A szilíciumfelület nagy részét ugyanis a 640 db Tensor mag foglalja el, amely érték magasabb a következő generációs, Turing alapú csúcskártyákban található mennyiségnél is. Emellett az FP64 alatti hihetetlenül magas teljesítmény jellemzi még ezt a típust, ami szintén a professzionális felhasználás esetében hasznos. Természetesen fontos megemlíteni azt is, hogy ez az NVIDIA történetének első (és mindezidáig egyetlen) végfelhasználói piacra szánt GPU-ja, mely HBM memóriát használ, de az AMD Radeon VII kártyájával ellentétben nem használták ki a teljes 4096-bites memóriabuszt, ráadásul a lapkák órajelét is kifejezetten alacsonyra állították be (vélhetően a fogyasztás kordában tartása végett), így az elérhető sávszélesség mindössze 16%-kal nőtt a Titan Xp-hez képest, ami korántsem akkora előrelépés, mint amit ettől a méregdrága memóriatípustól várnánk. Ha a fentiek alapján még nem lenne egyértelmű, akkor a 3000 dolláros árcédula láttán már szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy ezt a típust nem a játékos piacra szánták.
A Titan V még egyszer utoljára alkalmazza az NVIDIA referenciakártyáin sokáig egyeduralkodó blower-es felépítésű hűtést, méghozzá a Pascal alapú kártyákra tervezett változatban, mely ugyan kifejezetten jól néz ki az aranyszínű dizájnnal párosítva, de a hűtőteljesítménye nem elegendő ehhez a kártyához. A tesztek alatt csak fixen 100%-ra állított ventilátorfordulatszám mellett volt képes throttling-limit alatt tartani a GPU hőmérsékletét, ami még akkor is kifejezetten gyenge eredménynek számít, ha a kártya korából fakadóan ráfért volna már egy újrapasztázás, amit értéke, kiváló esztétikai állapota, és a HBM memórialapkák fokozott sérülékenysége miatt inkább nem végeztem el rajta.
Élőben egyébként sokkal jobban néz ki a kártya, mint a képeken, kifejezetten szép és elegáns darab, de semmilyen külsőség nem utal arra, hogy mekkora erő rejtőzik benne, amit viszont játékok alatt nem igazán lehet kihasználni. Mi mégis ilyen szempontból fogjuk most vizsgálni, és kifejezetten kíváncsi vagyok az eredményeire. Nem titok, hogy ez az egész cikk gyakorlatilag amiatt született meg, hogy ezt a kártyát letesztelhessem.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
