2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

THL W100 & W200, megéri a csere?

Ebben a tesztben azt fogom kideríteni, hogy vajon megéri-e váltani a frissített verzióra, avagy nem.

[ ÚJ TESZT ]

Összefoglalás

Egyetlen dologra nem tértem ki a tesztben, ez pedig az akkumulátorok üzemideje.

Mindkét THL 1800 mAh-s teleppel gazdálkodik, úgy gondolhatnánk, hogy ez a W100-nak is éppen csak elégséges, míg a W200-nál már egyenesen pofátlanság ezzel kiszúrni a vásárló szemét. Személyes tapasztalatom az, hogy egy napot mindkettő kibír ( ebben sok zenehallgatás, pár óra WiFi-s netezés és a szokásos tapicskolás van esetemben ), este meg illik töltőre dobni, ahogy nagyon sok ma kapható csúcsmobilt is, szóval nem egyedi problémáról beszélünk, de tény, hogy sokakat elriaszthat a telep mérete első olvasásra.

És akkor hogy megéri-e a csere?

Bár úgy tűnhet, hogy eléggé magasztaltam a W200-at az összehasonlítás során, mégis azt mondanám, hogy ha csak az ember nem maximalista és a kákán is csomót fajta, akkor bőven jó vásár a W100, a maga kis hibáival együtt is.

A W200 meghozta viszont az eleganciát és azt a pici hardveres pluszt, amit alacsonyabb géposztályból való cserekor megéri megfizetni, véleményem szerint.

Szóval, ha már van W100-asod, akkor maradjon is, ennél olcsóbban ilyet nem kapsz jelenleg. Ha viszont régebbi kütyüd van és olcsón akarsz egy ütős újat, akkor jó választás lehet a W200, hiszen mellőzi a kis tesó gyerekbetegségeit és a harmatos akksi ellenére is jó vásár. A kijelző szemet gyönyörködtető, a hardver a jelenlegi csúcs ebben a szegmensben, és a külcsín is rendben van.

Remélem sikerült mindenre rávilágítanom, ha esetleg kérdés merül fel, akkor szívesen válaszolok itt.

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.