Hirdetés

Symbian (át)törés

Talán sokan nem is tudják hogy az egyre jobban terjedő Symbian operációs rendszert futtató mobilhasználók népes táborába tartoznak. A Nokia N és E széria, a 6xxx-os és a 3xxx-as sorozat némely tagja mind ezt a sokrétű operációs rendszert használja, aminek bővebb leírásába most nem mennék bele.

A Symbianos telefonokra lehet programokat telepiteni. Nem (csak) JAVA alaput, hanem rendes, symbianra leforditott programokat is. Ezek persze nem kompatibilisek a PC-n futó verziókkal, de könnyen portolhatók, mivel nincsenek a JAVA nyelvhez kötve, ennek megfelelően rengeteg ismerős programmal találkozhatunk Symbian alatt is, a putty-tól kezdve a GNUgo-ig. A Symbian 8-as verziója még csak aláírást követelt meg a telepítés előfeltételeként, és ennek hiányában is a felhasználóra bízta a telepítés lehetőségét, azonban a 9-es verzióban ez a lehetőség megszűnt. A programokat a fejlesztőnek szignóznia kellett, mely során a program kapott egy tanúsítványt, illetve itt, előre meg kellett adni, milyen erőforrásokhoz kíván a program hozzáférni. Tanúsítvány hiányában pedig a programok nem telepíthetőek, ezen kívül a tanúsítványok időkorlátosak is, és elévülhetnek fél-, egy- vagy három év után. Az ingyenes és feltört programok fejlesztői sokszor kihagyták a szignózás lépését, és ezt a felhasználóknak kellett megtenni. Ekkor a felhasználó regisztrált a Symbiansigned.com-on, mint fejlesztő, és a saját készüléke IMEI-számára tanusítványt készített a telepítendő programnak, amit aztán saját maga szignózott. A folyamat nem volt túl egyszerű vagy kényelmes, de kis utánajárással továbbra is bármilyen program telepíthető volt.

Eddig. A Symbiansigned.com február közepe óta nem ad ki új tanúsítványokat (jobban mondva fejlesztők megvásárolhatják ezt a lehetőséget), illetve csak néhány, megbízható ingyenes alkalmazás szignózását teszi lehetővé. Ez gyakorlatilag a Symbianon futó programok jelentős részét telepíthetetlenné teszi az új készüléktulajdonosok és a lejárt tanúsítvánnyal rendelkezők számára. A problémára a napokban született egy megoldás: törjük fel a Symbiant!

Hirdetés

Az alábbi módszert nem én találtam ki, még csak nem is én próbáltam ki elsőnek, azonban nekem működött, így szeretném megosztani a kétségek közt őrlődő Symbian-tulajokkal. Nem tudom, hogy a ti telefonotokon is működik-e, és mindenki csak a saját felelősségére próbálja ki! A hack nem okoz permanens változást a telefon operációs rendszerében, egy újraindítás után eltűnik, ekkor újra meg kell csinálni.

A Symbian védelmének feltörése

A következőkre lesz szükségünk:
- 1 db Symbian 9.1/9.2 oprendszert futtató okostelefonra.
- 1 db USB-kábelre vagy bluetooth-kapcsolatra.
- Az Active Python nevű programra (itt)
- A PySerial programra (itt)
- Az AppTRK programra, amit feltelepítesz a telefonodra. (itt)
- A Hacket elvégző Python-programra (itt)

1. Töltsd le és telepítsed a számítógépedre az Active Python-t és a PySerial-t.
2. Csatlakoztasdd a telefonod a számítógéphez, nyissd meg az Eszközkezelőt és a Portok menüpont alatt keresd meg a telefonod álltal használt portot (pl. COM6)! Jegyezd meg ezt a számot!
3. Telepítsd fel a telefonodra az AppTRK-t. Nyissd meg a telefonodon, és ha nem Bluetoothon csatlakozol, állítsad meg a Bluetooth-keresést, majd az options -> settings -> connection-ben állítsad át USB-re.

Ilyesmit kell látnod: http://farm4.static.flickr.com/3115/2364467779_18a5e760f5.jpg?v=0

4. Nyissd meg szövegszerkesztőben a Python-scriptet, és keresd ki a "ser =" kezdetű sort. A serial.serial(…) számot javítsd át a te COM-portod számánál eggyel kissebbre (ügye 0-tol számol). Mentsd el.

http://bp0.blogger.com/_RxgV15GN4wg/R-rm5ED0fqI/AAAAAAAAAE0/WleUK3t5s8U/s1600/ports2.jpg

5. Indítsd el a fentebb elmentett scriptet. A program 5-10 mp-ig fog futni egy konzolban, a „!CANDIDATE!”-sor megjelenésekor a hack megtörtént.

http://bp1.blogger.com/_RxgV15GN4wg/R-rnLUD0frI/AAAAAAAAAE8/iV7_2gG9kyE/s1600/port3.jpg

Mit is csináltunk?

A Symbian a programok érzékeny adatait a ’sys’-mappában tárolja, ennek a mappának még a listázása sem engedélyezett a földi halandó számára. A hack elvégzése után azonban ez a mappa is módosíthatóvá válik, azaz írhatunk és olvashatunk belőle, és elronthatjuk a telefonunkat. A Hack önmagában még nem tette lehetővé autómatikusan a tanúsítvány nélküli programok telepítését, de közel járunk, ugyanis az ide kézzel, megfelelő módon bemásolt programok gyakorlatilag telepítve lesznek. Ezt is fogjuk most tenni.

Tanúsítvány nélküli program telepítése

- Szükségünk lesz természetesen a telepíteni kívánt programra,
- Az UnSis programra (itt)
- Egy filekezelőre a telefonon, mondjuk az ingyenes Y-browserre (itt)

1. Telepítsük az UnSis-t a számítógépünkre, az Y-browsert a telefonunkra.
2. Az UnSis-ben az Oper Sis gombbal töltsük be a telepíteni kívánt programot. A betöltés után elérési utakat fogunk találni a főablakban, ezekre még szükségünk lesz.

http://bp0.blogger.com/_RxgV15GN4wg/R--pG0D0fsI/AAAAAAAAAFE/fhMOj009il8/s1600/unsis.jpg

3. Az Extract gomb az álltalunk meghatározott helyre (alapesetben C:\unsis\temp) kicsomagolja a SIS file tartalmát. Másoljuk ezt fel a telefonunk memóriakártyájára.
4. Az Y-browser segítségével másoljuk át a memóriakártyáról a fileokat az UnSis ablakában megjelölt helyre a telefonon. Minden file pontosan oda kerüljön, ahol az le van írva, felülírás előtt kétszer is olvasd el, mit is csinálsz!
5. Ha nem megy, most inditsad ujra a telefont. Nem mindig kell.

Készen vagyunk. A kézzel telepített program rövidesen megjelenik a menüben is. Ismét felhívnám a figyelmet a tényre, hogy a hack a telefon első újraindításáig marad érvényben, utána újra meg kell csinálni. Ez jó, mert nem igazán tudunk nagyon elrontani semmit, ha ésszel dolgozunk, és a módosítás nem látszik majd később egy esetleges garanciális ügyintézés esetén sem. Mindezek dacára ismét leírom, hogy az esetleges következményekért és a felrobbanó akkumlátorokért semmilyen felelősséget nem vállalok. Jó telepítgetést!

Forrás:
http://finestfones.blogspot.com/2008/03/symbian-92-has-been-hacked.html
http://finestfones.blogspot.com/2008/03/guidetutorial-how-to-install-unsigned.html

Előzmények

  • Nokia E51

    Elöljáróban annyit, hogy ez az első írásom itt, eddig csak olvastam mások írásait, de...

  • Nokia E65 nem csak üzletembereknek

    Eddig 6230-am volt lassan már 3 éve, úgy döntöttem lecserélem, bár nagyon szeretem még...