Andvari Gyűrűje


''A Gyűrűk Ura'' című könyv lenyűgöző alkotás. Tolkien nyelvezete és a mese története gyönyörű, de ennél jóval többről van szó. A könyv sztorija egy ősi skandináv mitológián alapszik, nem más mint a sötét elfen, Advari-n (nevének a jelentése „óvatosan megfontolt”).

Egyik nap, amikor Andvari a folyóban úszott, hogy halat fogjon, meglátott valami fényesen csillogó dolgot a folyó fenekén. A folyó nimfák aranyát lelte meg. Andvarinak amúgy is tetszettek a folyó nimfái, pláne mikor megpillantotta őket, de a nimfák nem viszonozták a szimpátiát, mert Andvarit azzal csúfolták, hogy csúnya volt, a lábai görbék voltak és a bőre sötét volt meg ráncos. Andvari utánuk úszott, sokáig követte őket, de nem sikerült elkapnia egyiküket sem. Egyre mérgesebb lett, hogy nem sikerült neki és végül az aranyukat vitte el. A nimfák könyörögtek neki, hogy adja vissza az aranyukat és mikor elutasította őket, még „testi örömöket” is felkínáltak neki. „Egyikőtöket sem akarom sem a kegyeiteket! Visszautasítom a szerelmet! Esküszöm az összes istenre, hogy az arany és a belőle származó hatalom lesz az én egyetlen szerelmem!” Varázslat segítségével gyűrűt kovácsolt a nimfák aranyából. Ezzel a varázsgyűrűvel az összes sötét elfet befolyásolni, irányítani tudta és segítségével aranyrögöket is tudott kreálni, amiből nem is keveset csinált! Elég hosszú ideig élt így és a többi sötét elfet rabszolga sorsra juttatta gyűrűjével és igen sok barlangot tömött meg arannyal.



Aztán egyik nap jött Loki („Vég”, „Lock”). Kölcsönvette Rán hálóját („Rablás”), a hullámok istennője, amivel szerencsétlenül járt tengerészeket szokott elkapni. Loki Andvari sötét alvilágába utazott, nyirkos alagutakon és éjfekete labirintusokon keresztül eljutott egy hatalmas föld alatti barlangba. A mennyezet hatalmas kőoszlopokkal volt megtámasztva, melynek sarkai sötétek voltak. Ebben a hatalmas barlangban Loki egy nagy tavat talált. Bedobta Rán hálóját a tóba és elkapta Andvarit, ahol rejtőzött. Loki a nyakánál fogva megfenyegette az elfet, hogy megöli, ha nem adja oda, az összes aranyát. Andvari nem is habozott, de a varázsgyűrűjét megpróbálta eltitkolni. Loki eszén nem járt túl, mert a gyűrűt is kívánta. Andvari könyörgött Lokinak, hogy megtarthassa a gyűrűjét, de mivel nem járt sikerrel, a gyűrűt elátkozta, olyan átokkal, amir onnantól fogva halált hoz a hordozójára. Loki kinevette, mert nem érdekelte, hogy átkot hord a gyűrű magán, mert úgysem tartotta volna meg magának. A gyűrűt a többi arannyal együtt Hreidmarr-nak („Tenger fészke”) szánta, hogy Odinn-t („Lélek”, „Gondolat”, „Düh”) és Hoenir-t („Csábítás”) kiváltsa Hreidmarr fogságából.

Szegény Andvari, ahogyan Gollum (és Sauron is) Tolkien könyvéből, mentálisan megtört képet mutat, amikor a folyó nimfái elutasítják. Teljesen elnyelte az elfek iránti érzett gyűlölete és a gazdagság hatalmának a mámorában úszik tovább.

A gyűrűvel a kezében irányítja a sötét elfeket, ahogyan ők is vérszemet kapva az arany iránti érzett erős vággyal. Arannya fizet nekik, hogy szolgálják. Csak a törpökön működik ez, mert ők gyengék annyira szellemileg, hogy elvakítsa őket az arany. Ezzel az arannyal ő mindig képes lesz többet generálni kereskedelemmel és befektetéssel, de csak addig, amíg Loki el nem veszi tőle az utolsó aranyrögig. Pénzre van szükséged, hogy pénzt keress. Andvari átka tehát nem Lokira, hanem az aranyra értendő. Minden ember aki mohón vágyik rá (és mindent megtenne érte) az szörnyű halált hal. Innen is származik a mondás. Aki sokat markol az keveset fog.

Mindenki aki innentől fogva aranyat birtokol, az elátkozott gyűrűt, az meghal. Loki meg is hozta Hreidmarrnak, akit fiai meg is öltek, Regin („Hatalmak”) és Fáfnir („Csábító”). Fiai szintén brutális halált halnak. A végén Sigurdr-hoz („Győzedelmes múlt”) kerül a gyűrű, miután megölte Fáfnir-t, aki sárkánnyá változott, hogy jobban meg tudja védeni azt, de persze ez is az életébe került. Az irracionális „szomj” az arany után egy halálos ítélet minden embernek. Ilyen a kapzsiság és a mohóság átka.

Tolkien „A Hobbit” és „A Gyűrűk Ura” meséit a Skandináv mitológiára alapozta, ahogy Richard Wagner is tette, amikor „A Nibelung Gyűrűje” operáját írta. És lehet, hogy talán Tolkien ezt akarta mondani nekünk a könyveivel, hogy ha elcsábítjuk az igaz szépségét a világunknak akkor felszabadítjuk magunknak az önpusztító gyenge jellemet, amit kapzsiságnak ismer ma az ember?

Auri sacra fames
(A szégyenteljes vágy az arany után)

Üdv,
Vikthor